Ki a (nem) magyar?
H_A Címkék: magyar nemzet magyarság határon túli magyarok Fidesz Bajnai Gordon Erdély Erdélyi Magyar Ifjak2013.06.30. 11:18
Olvasom, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke "Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólót ajándékozott Bajnai Gordonnak Kolozsváron. A volt magyar miniszterelnök értelmiségiekkel, vállalkozókkal, a romániai magyarok parlamenti képviseletét ellátó politikai szervezet (RMDSZ) elnökével folytatott megbeszélést, és mint mondta, tájékozódni, ismerkedni ment Erdélybe.
Az erdélyi vendégszeretet világhírének szellemében fogant szívélyes fogadtatás alapvetése: az erdélyi magyarok nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz (2004. december 5. traumája) illetve, hogy „Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel, szavazatokért kuncsorogni jött ide".
Mondanám, hogy egy egyszerű udvariatlan gesztus ez, amelyhez hasonlóhoz egyébként Mesterházy Attilának is volt szerencséje már Kolozsváron, amikor az MSZP jelenlegi vezetése nevében elnézést kért a tíz évvel ezelőtti népszavazás miatt. Mondanám, hogy a Jobbik-féle szélsőséges ideológiára nyíltan kacsintgató erdélyi szervezet újabb, felejthető akciójáról van szó. Mondhatnám, ha a magyar kormánypárt nem sietett volna rögtön igazságot tenni az ügyben. Ha a Fidesz nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy megmagyarázza, miként értelmezzük Sorbán egyéni villanását. A Fidesz szerint ugyanis a különleges ajándék azt bizonyítja, hogy "a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van."
Mert a Fidesz szerint bárkinek joga van bárkiről magyarsági bizonyítványt kiállítani, vagy azt megvonni. Mert szerintük néhány túlcsorduló, nemzetinek titulált indulat által vezérelt fiatal tiszteletlen gesztusa az egész külhoni magyarság meggyőződésének egyetlen, és hiteles megtestesítője. Mert amikor Bajnai Gordon látogat Erdélybe, akkor olcsó kampánycél vezérli, amikor Orbán-Kövér-Semjén-Németh & Co. teszi tiszteletét akár egy választási kampány kellős közepén, akkor a drága jó erdélyiek lelkiállapota felőli őszinte és ártatlan érdeklődés a mozgatórugó.
Ki a (nem) magyar?
Elegem van abból, hogy mindig van valaki, aki jogot formál arra, hogy kinyilatkoztassa, milyenek az erdélyi magyarok. Vagy az anyaországiak. Vagy a kárpátaljaiak. Hogy mit akarnak, mit nem akarnak, miben hisznek, mit gondolnak, mi fáj nekik, és mitől mennek a falnak. Elegem van ebből a politikai távvezérlésű nemzeti tudathasadásból. Az állandó méricskélésből, a másik ember identitásának fáradhatatlan megkérdőjelezéséből. Hogy ki a jó magyar, ki a rossz magyar, egyáltalán ki a magyar, és ki nem az.
Nem volna haszontalan, ha azok, akik egy nemzetrészre hivatkozva, sérelmekről, traumákról, sebekről, a felejteni nem tudásról, vagy mások könyörtelen kategorizálásáról elmélkednek, csak és kizárólag a saját nevükben beszélnének. Hívják őket Fidesznek, EMI-nek, vagy bárminek. Az erdélyi magyarok, akárcsak az anyaországi magyarok, nem egy homogén massza, amely folyamatosan összeráncolt homlokkal és ökölbe szorított kézzel hömpölyög a másik ember kirekesztésén és megbélyegzésén pöffeszkedő, fényes nemzeti magyar jövő felé.
És végérvényesen elegem van abból, hogy közel egy évtized távlatából még mindig a 2004-es népszavazás eredménye miatt kesergünk, ahelyett, hogy a jelenben élve értelmet, célt és építő stratégiát keresnénk saját jövőnk számára. Szánalmasnak találom, hogy ezt a döntést sem akkor, sem azóta nem tudjuk elfogadni, feldolgozni és túllépni rajta is képtelenek vagyunk. És leginkább abból van elegem, hogy semmi másra nem használjuk az egészet azóta is, mint arra, hogy egymástól elvitassuk a magyarságot, hogy a betemetés helyett egyre mélyebbre ássuk azt a lövészárkot, amely egymástól elválaszt. Egy sehova nem vezető, romboló, parttalan (ál)vita nevében, amely a nemzettest kettészakadtságának állít szobrot, az állandóan felmelegített Trianon-szindrómára emlékeztető, siránkozó nemzetieskesdés formájában.
Nos, nem értek egyet ezzel a hősi akcióval, de leszögezném: politikai-ideológiai szimpátiámtól függetlenül nem is formálok jogot arra, hogy bárkinek az identitásán keresgéljem és megtaláljam a törésvonalakat. Az én felfogásom szerint Bajnai Gordon pont annyira magyar, mint Szanyi Tibor, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Vona Gábor, Orbán Viktor, vagy Sorbán Attila Örs. Nem jobban és nem kevésbé. A köztük lévő különbségeket semmiképpen nem magyarságuk meglétében vagy hiányában, esetleg annak intenzitásában kell keresni. Magyar az, aki magyarnak vallja magát és gyermekeit is magyarnak neveli. Ilyen egyszerű. Ezt pedig semmiféle hazug és ostoba politikai ideológia nem írhatja felül.
Annál is inkább, mert nem hiszem, hogy bármelyikünknek hivatalos engedélye lenne magyarságvizsgálat elvégzésére, és a cáfolhatatlan diagnózis kiállítására. És arra, hogy ellentmondást nem tűrően eldöntse, ki itt a magyar.
U.I. Halvány reményt táplálok az iránt, hogy akiket mélyen megbotránkoztat ez a fajta hozzállás a nagy nemzeti összetartozás ügyéhez, legfeljebb elveim helyénvalóságát kérdőjelezik meg, de semmiképpen a magyarságomat.
fotó: www.internetfigyelo.wordpress.com