A gátlástalan bunkóság: Bayer Zsolt esete Heller Ágnes hasával
H_A Címkék: ítélet antiszemita gyűlölködés Bayer Zsolt Kúria Heller Ágnes Szárszó2013.06.28. 10:08
El nem tudom képzelni, mi lett volna, ha az Index újságírói nem fotóznak budit és kivillanó hasat a szárszói, Farkasházy-féle összeboruláson. És végképp nem tudom, mi lett volna Bayer Zsolttal, ha megkésve bár, de nem tartotta volna feltétlenül szükségesnek, hogy megmondja a magáét a témával kapcsolatban. Emígyen:
Mégpedig „most először és utoljára (...) erről az egész beteg, szájszagú vircsaftról. De most szót ejtünk róla, éspedig egyetlenegy résztvevő miatt. Ez az egy pedig Heller Ágnes. Nevezett filozófus 1929-ben született, tehát most nyolcvannégy éves. És nyolcvannégy évesen megjelent Farkasházy kertjében egy világos sortban, hozzá fehér Scholl szandiban, amelyet fekete zokedlivel tett elbűvölővé, és felülre olyan pólót bírt felhúzni, amelyből kilátszott a hasa. Sajnos nincsen mód aggkori elhülyülésre hivatkozni. Ez kizárólag azokat a vénasszonyokat illeti meg, akik a Gerbeaud teraszán ücsörögnek naphosszat, és vastagon ki van rúzsozva a protézisük. Velük szemben Heller Ágnes a hazai baloldal orákuluma, aki nélkül fel sem kel a nap. És az orákulum úgy érzi, nyolcvannégy évesen „kintvanahasam” pólóban kell feszítenie Farkasházy „rendszerváltó” dzsemboriján. Pfuj. És ez a pfuj nem pusztán annak a hasnak szól. Sokkal inkább annak a „nekem mindent szabad” trágár és gátlástalan bunkóságnak, ami ezeket jellemzi, és ami jellemezte őket egész nyomorult, semmirevaló, rettenetes életükben. Ezek valósították meg életükben a magyar társadalom valóságos identitásától való „megszabadítását” és a valóságos identitás helyett a kívülről vezérelt társadalom megteremtését. És rettenetes művük éppen félig sikerült. Mert az ördög mindig csak félig tud győzni. (...) Nincsen más, nincsen fontosabb küldetése a magyar polgári középnek, mint hogy megszüntesse a magyar társadalom kívülről vezéreltségét és visszaadja annak eredeti identitását. Ezért és csak ezért gyűlölnek bennünket engesztelhetetlenül. De nekünk nincsen dolgunk ezzel a gyűlölettel.
El nem tudom képzelni, hogy ha ez az egész szerencsétlen, minden oldalról megvilágított, kivesézett, sok esetben jogosan elítélt, elmarasztalt balliberális esemény nem így zajlik, ha a média nem azt mutatja belőle, amit megmutatott, mi lenne most Bayer Zsolt tudat alatt és fölött egyaránt és folyamatosan bugyborékoló, mérhetetlen gyűlöletével. Vajon kire és mire mérte volna újabb borzalmas csapásait ez az uszítás kéjes gyönyörűségében-kényszerében szenvedő nemzeti bértollnok? Aki most azért ragadott magához billentyűzetet, hogy Heller Ágnes kivillanó hasából levezesse a hazai baloldal romlását.
Zárójel: ez ugyanaz a Bayer Zsolt, aki szerint a cigányok gyáva, undorító, kártékony állatok, következésképpen jó lenne, ha nem lennének, aki Daniel Cohn-Benditet és Schiff Andrást bűzlő végtermékként aposztrofálta, és a zsidóságnak az orgoványi erdőben történt teljes kiirtásának hiánya miatt sajnálkozott. Nos, ez az ember, aki mindenfajta önkontroll nélkül zsidózik, cigányozik, személyiségi jogainak sérülése miatt indít pert, amelyet kártérítési igényestől, mindenestől éppen a minap veszített el. A Kúria ítélete szerin Bayer igenis zsidózott.
Nem tudom, van-e összefüggés az ítélet és az újabb agresszív biliborítás között, de tisztelt Bayer elvtárs, ha nem is érzed úgy, hogy ez valaha is vonatkozhat rád is, van egy szint, ami alá nem megyünk. És ha igen, azzal saját magunkról állítunk ki újabb szegénységi bizonyítványt. Amivel csak az a baj, hogy nem magánügy, hanem a össztársadalmi gyűlölködés elterjedésének, normává és követendő példává válásának szolgálatába állított veszélyes fegyver.
Bayer Zsolt legújabb szellemi termése éppen ezért kötelező olvasmány. Azok számára is, akik pironkodtak esetleg Heller Ágnes nem kicsit polgárpukkasztó szerkóján, de semmiképpen nem formáltak jogot arra, hogy kinézetéből olcsó viccet, sértő ítéletet gyártsanak. De legfőképpen azok számára, akik szerint természetes ma Magyarországon, hogy egy magát értelmiséginek valló közíró-véleményformáló ilyen alpári stílusban kössön bele egy másik értelmiségi kinézetébe.
Mert az teljesen rendben van, ha valakit közéleti tevékenysége, munkássága, nyilvánosságnak szánt gondolatai miatt bírálunk, de egy 84 éves nőt ilyen szavakkal illetni, egyszerűen ordenáré bunkóság, amit egy férfi (különösen ha az közéleti szereplő) semmilyen körülmények között nem enged meg magának. Férfi vagy te, Bayer Zsolt? Férfi az, aki undorító féregként bélyegzi meg politikai ellenfeleit, és miközben állítólag elutasítja a gyűlöletet, ő maga fröcsögve gyűlölködik?
Eléggé valószínűnek tartom, hogy Heller Ágnes az elviselhetetlen meleg miatt öltözött úgy, ahogy, és nem azért, hogy megbabonázza az összesereglett férfiakat. Erre – a szárszói esemény viszonylatában totál irreleváns, de botrányként eladható aspektusra - reagált Bayer, azon a szinten, amely őt jellemzi. Mert pontosan tudja, kiknek kell, érdemes, muszáj most üzenni ezzel az arcpirító eszmefuttatással. Kik azok, akikben pillanatnyilag égve kell tartani a lelkesedést.
Miközben attól, hogy Heller Ágnesnek 84 éves kora ellenére kint volt a hasa, felelős értelmiségi és kultúrember továbbra is nézeteket ütköztet, és semmiképpen nem esztétikai megfontolásokból támadja a másikat. Mert lehet, hogy csúnya, ronda, és pfuj, de ez így ebben a formában semmi több, mint egyszerű mocskolódás. Vagy ahogy Bayer kultúrbajnok fogalmazott: trágár és gátlástalan bunkóság. Valószínűleg azért ennyire pontos a diagnózis, mert tulajdonképpen nem más ez, mint önjellemzés.
Nos, ha van még tanulsága Szárszónak: akármennyire is kiábrándító és lesújtó vélemények hangzottak el (teljesen jogosan egyébként) Farkasházy dzsemborijával kapcsolatban, amíg a „magyar polgári közép” küldetését mások mellett Bayer Zsolt, immár hivatalosan-papíron is kirekesztő és antiszemita Fidesz párttagkönyv-tulajdonos testesíti meg, amíg az érdemi, nyilvános vitákat ilyen színvonalú és stílusú, lábszagú, egyúttal uszító közjátékok helyettesítik, nagyobb a baj, mint gondolnánk.
És ennek semmi köze ahhoz, hogy Heller Ágnesnak kilátszott a hasa.
Az utolsó 100 komment: