Régóta szeretném hinni, hogy Áder János személyében nem egy Schmitt Pál formátumú államfője van Magyarországnak. Mivel a fideszes törvényhozás és hatalomgyakorlás szempontjából akár lehetne is, kiemelten fontos az, hogy a mindenkori államelnök legalábbis szimbolikusan értékelhető módon merjen szembehelyezkedni a mindent elsöprő miniszterelnöki többségi akarattal. Akkor mindenképpen, amikor fantasztikus stratégiai megfontolásokkal próbálnak álcázni nyilvánvaló törvényszegéseket, és az önkényes erőfitogtatás korlátlan lehetőségeit.

Ezúttal Áder János úgy látja, nincs rendben az, hogy a Margitsziget kiemelt idegenforgalmi lehetőségére, és arra való tekintettel, hogy fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken, szépen megfogjuk és erővel elvesszük. Magyarán átjátsszuk a XIII. kerülettől a fővárosnak. Csak azért, mert egy Tarlós István, és egy sajnálatos módon nagyobbnál nagyobb baromságokra kapható Navracsics Tibor ezt így gondolja, és mert a kétharmados szavazógépezeten ez amúgy sem múlik.

Az államfő tehát visszaküldte megfontolásra a parlamentnek azt a júniusban elfogadott, és folyó hó 30-án hatályba lépni készülő, Navracsics által jegyzett javaslatot, amelynek alapján a fővárosi önkormányzat közvetlenül irányíthatja a Margitszigetet. Államelnöki indoklás: a jogalkotási eljárás folyamata során nem teljesült az Európa Tanács Helyi Önkormányzatok Chartája és a jogalkotásról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseiben foglalt eljárási kötelezettség. Vagyis a nem csupán angyalföldiek nyelvén nevezve a dolgot: az  egyezmény 5. cikke értelmében „nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül”.

A folyamat finalitását tekintve azt gondolom, nem nehéz megjósolni mire vezet az államelnöki vétó. Nagyjából semmire. Mert Áderrel ellentétben én nem hiszem egyáltalán, hogy az államfői kérésnek eleget téve a honatyák gondolkodni fognak, netán magukba szállnak és felfogják, hogy mi a baj ezzel a önkényes, felelőtlen javaslattal. Nem hiszem, hogy a fideszes képviselők zömének az lenne a szerepe és a feladata, hogy gondolkodjanak. Elég nekik annyit tudni, hogy Angyalföldnek pillanatnyilag MSZP-s polgármestere és két MSZP-s országgyűlési képviselője van. Ez pedig bőven elég indok a kézfelemelésre.

Csakhogy, amennyiben ezek a gondolkodásra foltokban alkalmas honatyák Áder vétóját figyelmen kívül hagyják, a sokadik olyan erőből átvitt javaslatot pipálhatják ki, amelynek elfogadtatási folyamatából a Fidesz totál kizárja az érintettekkel való konzultálást. A sokadik olyan intézkedés lesz, amely a pillanatnyi politikai helyzet által kellően favorizált gazdasági érdek érvényesítéséről szól, és semmi többről. Amely se nem törvényes, se nem ésszerű, de legalább hizlalja és jóllakatja a csókosok kiéhezett táborát. Miközben magasról szarik, nem csupán a Margitsziget három lakójára (kicsire nem adunk alapon),  de az érintett kerület lakóinak akaratára/véleményére is. És ha úgy tartja a kedve, a zöld terület „fejlesztése” címszó alatt majd műburkolattal vonják be a Margitszigetet, és – miért ne – kirakják az Idegeneknek belépni tilos! táblát is. Miért? Mert ezt is megtehetik.

Közben meg vicces módon egyáltalán nem érdekli e nagyszerű döntéshozókat, hogy a politikai logika szerint még az is előfordulhat, hogy a jövőben fordul a kocka: lehet még Angyalföldnek fideszes polgármestere, és a város egy szocialista Tarlós István irányítása alá kerülhet. Akkor meg majd a nagyszerű stratégiai fejlesztések szellemében mindent vissza?

Bárhogy is legyen, Áder János vétóját – igaz, hogy jogosan zavarhat annak látszatdöntés színezete – fontos lépésnek tartom, és örömmel nyugtázom, hogy úgy tűnik, talán mégiscsak meghaladja a nemzeti golyóstoll hálátlan szerepét. Ha a fideszes törvényhozási apparátus leszarja a kérését, arról végképp nem ő tehet. És ha úgy véli, ez nincs rendben, akkor elvárom tőle, hogy ennek hangot is adjon. Még akkor is, ha ez semmire nem kötelezi a nem éppen gondolkodásra teremtett honatyákat. 

Ami pedig a Margitsziget sorsát és a körülötte zajló felhajtást illeti, naivak számára maradhat a remény: hátha nem a nemzeti stratégiai mutyi újabb állomását üdvözölhetjük ebben a sztoriban, amellyel hasonló és jóval nagyobb mutyikról próbálják elterelni a figyelmet.