Mi következik abból, hogy egy ellenzéki parlamenti párt – az éppen elfogadás előtt álló törvény elleni tiltakozásképpen - elfoglalja az elnöki pulpitust a parlamentben, molinót feszít ki, és megállás nélkül hazaárulózik? Amellett, hogy szépen példázza, hogy a parlamenti munka, a törvényhozási tevékenység, és az Ország háza miként válik politikai értelemben közönséges cirkuszi mutatványokra alkalmas eszközzé és tereppé, hogy miként lehet újabb könyörtelen csapást mérni a „hazaárulás” szó tartalmi kiüresítésére, a végkifejlet szempontjából semmilyen következménnyel nem jár: a törvényt így is, úgy is elfogadják.

Mert ahol észérvekkel nem megy a meggyőzés, ott a cirkusz is ritkán vezet eredményre. Ahogy vezérünk, úrunk és parancsolónk is nyilatkozta: „Felesleges provokálni a parlamenti többséget, mert ezzel nem lehet eredményt elérni.”

Éppen ezért, most nem arról akarok írni, hogy az új földtörvény elfogadásának körülményeit tekintve, a jogszabály tartalmának vonatkozásában, a kialakult botrány erőviszonyait szem előtt tartva, kinek van igaza és miért. Annál is inkább hogy újfent arról van szó: amikor a kétharmados gépezet valamit át akar vinni, tűzön-vizen át keresztülviszi, akárhány molinót is feszít ki az ellenzék, legyen bármilyen színezete annak a fránya ellenzéki pártnak.

A történet látszólagos mellékszála szerintem sokkal fontosabb, mint a szélsőjobb parlamenti show-ja, vagy ahogy vezérünk, úrunk és parancsolónk is mondta, "ez az érdekes kulturális jelenség". Arra gondolok, hogy Ángyán József korábban többször nyilvánosan megígérte, hogy ha a kormánypártok elfogadják a földtörvényt, kilép a pártból. Ángyán József megígérte, és megtette. Azt, amit egyetlen fideszes politikus eddig soha: politikai nézetkülönbségek miatt lépett ki a pártból. Nem azért, mert mostanában olyan nagy perspektívákat nyitó állapot ellenzékinek/függetlennek lenni. Hanem azért, mert egy több több éve a Fideszben sokféle funkcióban aktiváló politikus saját elveit a többségi elvárás fölé helyezi. Következetesen, nem először.

Szándékosan írtam, hogy nem az igazságot, a lehetséges igazságokat keresem ebben a történetben, sem az olyan miértekre nem akarok választ adni, hogy míg más esetekben két nap alatt szavaznak meg egy törvényt, a földtörvény elfogadása miért került egy évbe, hogy miért van az, hogy e jogszabály kedvéért még az alaptörvényt is módosították. Arra sem szeretnék kitérni – bár sajnos ez is rendkívül beszédes aspektusa a törvénytisztelet honi, kétharmados értelmezésének – hogy közjogi szempontból mennyire érvényes a név szerinti szavazás helyett gombnyomással elfogadtatni egy vitatott, kényes törvényt. Nem érdekel, hogy az ellenzék miért maradt ülve a „műsor” alatt, és ha ez jelent valamit, akkor pontosan mit is? És kivételesen azon sem kívánok morfondírozni, hogy a Fidesz-Jobbik informális koalíció taktikája volt ez a kis közjáték, vagy sem. Számomra ha van tanulsága ennek a hisztériának, akkor az ennyi: kiderült, hogy a magyar politikai palettán maradt még némi gerinc, és ettől talán nem reménytelen a helyzet minden irányból romló kis magyar közéletünkben és hazánkban.

Tökös csávónak tartom Ángyánt, és külön örülök annak, hogy a Fidesz soraiból származik. Annak a Fidesznek a soraiból, ahol nem divat mást gondolni, mint amit az ukáz szerint gondolni szabad. Nem hogy  még hangot is adni ennek. Ugyanarról a Fideszről beszélek, amelyben nyilvános buzizásért Kerényi Imrékben csírájukban sem fogalmazódnak meg olyan gondolatok, hogy ha kilépni nem is, de legalább bocsánatot kérni szép lenne. Amelyben asszonyverő Balogh Józsefek is csak azért döntenek a kilépés mellett, hogy ne ártsanak az imidzsnek, de eszük ágában nincs lemondani mindenféle köztisztségekről. Nos, egy ilyen szép nemzeti jobboldalon nem árthat meg, ha van akár egyetlen Ángyán József is. Aki szembemegy a nyájszellemmel, és felvállaltan szembemegy a mindenható vezéri parancsokkal. Akár trafikmutyi, akár földmutyi van terítéken. Aki szerint kurvára nincs rendben, hogy nagyon kevesen, nagyon sokat kapjanak, akár trafikokról, akár földekről van szó. Különösen ha olyanok kapják, akik a tűzhöz közel ülnek. (Apropó: ha a magyar föld külföldiek kezébe juttatása hazaárulásnak számít, ez is van akkora hazaárulás, tisztelt radikális, jobbik feleim!)

És bár kétségtelenül egyetértek azzal, hogy a parlamenti eszközök már régóta semmire nem vezetnek a Fidesz hatalmával szemben, számomra a nap mártírja nem a Jobbik, de a nap hőse mindenképpen Ángyán. Azoknak is mondom, akik árulónak tartják, akik szerint aki nem áll be a sorba, annak pusztulnia kell: nem ártana tanulni tőle, szerintem lenne mit.  És bár törvényszerű, hogy az, aki szembemegy a vezéri utasításokkal, annak sem babér nem terem, de sajnos a levegője is előbb-utóbb elfogy, részemről respect, Ángyán József! A lelkiismeret valóban fontosabb a pártfegyelemnél, és a hatalom feltételek nélküli szolgálatánál.  És ez akkor is így van, ha a földtörvény szerintünk a narancssárga holdudvar érdekeit védi, és akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy a kistermelőkét. Akkor is, ha szerintünk kiárusítja, és akkor is ha úgy tudjuk, megvédi a külföldiektől a magyar földet.