Én ezért nem éneklem...

H_A Címkék: éneklés megemlékezés nemzeti összetartozás nemzeti összetartozás napja Trianon barackfa-dal nemzeti összetartozás dala2013.06.04. 14:36

Nem azért nem éneklem a Nemzeti Összetartozás Napján a Nemzeti Összetartozás Dalának kikiáltott műalkotást, mert annyira rossz hangom van, hogy egy barackfa is kiszáradna az általam nyújtott vokális élménytől, vagy a szomszédok haja begöndörödne a hangszálaim által előidézett sokkhatásnak köszönhetően. Meg aztán az a fajta vagyok, aki jókedvében énekel, esetleg ha éppen annyit ivott, hogy kedve támadjon csak úgy egyszerűen dalra fakadni, vagy ha bármilyen ünneplés ezt megkívánja. (Ahogy így elnézem, most éppen egyik eset sem áll fenn.) Az sem tartozik az okok közé, hogy a balliberális, bolsevik világrend visszarendeződésének lennék az áldozata, bár kétségtelen, hogy mióta magyarságunkat méricskéljük, a szomszédéhoz viszonyítjuk és túl akarjuk licitálni ebben a sarki árust, mentális ideológiai dobozaink erőteljesen pervertálódtak. Ott a bélyeg, miszerint aki nem ilyen, az csak olyan lehet.

Tíz évet éltem egy olyan rendszerben, amely  gyermekkorom legszebb éveit nyomorgatta kötelező éneklésekkel, dicsőítésekkel, a személyi kultusz dübörgése előtti folyamatos térdre borulással. Ennek dacára ellenérzésem nem elsősorban a Barackfa-dal központi irányításra történő énekeltetésével kapcsolatos. Egyébként szándékosan nem akarom elhinni, hogy mi magyarok, parancsra sírunk, nevetünk, örülünk, bánkódunk, vagy éppen párt választunk. Az alkalomhoz egyáltalán nem illő, a groteszk, középszerű giccset nemzeti szimbólummá nyilvánítani akaró szánalmas igyekezettel azonban nem tudok mit kezdeni.

Begyepesedett világnézetem ugyanis azt mondatja velem, hogy annyi év távlatából is Nemzeti Imánknál jobban semmi nem fejezheti és fejezi ki a nemzeti összetartozás, a nemzettársainkhoz való tartozás érzését. Ez pedig vagy van, vagy nincs, és lehetőleg az év valamennyi napján érvényes. Nem egy kiemelt alkalomról szól, és nem is egy bugyuta, egyesek és mások szerint slágergyanús, Vidám Vasárnapot idéző cserkészindulóról. Nemzeti Imánkat pedig hétköznapon, ünnepnapon, templomban, iskolában, köztéren, otthon, baráti körben, szervezetten vagy szervezetlenül egyaránt énekelni szoktuk. Kényszerektől és utasításoktól mentesen.

Nem gondolom, hogy életünket-jelenünket a trianoni igazságtalan döntés miatti siránkozásnak, örökös múltba révedésnek, a feldolgozhatatlan fájdalom köré szerveződő, alapvetően romboló bizonyosságnak kellene meghatároznia. Azt viszont cinikusnak érzem, hogy a magyarság halálos ítéleteként emlegetett történelmi eseményre egy tartalmilag és formailag gyermeteg, valódi gondolatiságot teljességgel nélkülöző, madárcsicsergéses májusi kirándulást idéző popdallal kellene emlékeznünk. Idegen mindentől, amit június 4-ével kapcsolatban tudunk, érzünk, gondolunk.

Senkit nem biztattam arra, hogy énekeljen, és arra se, hogy ne énekeljen. Azon sem lepődtem meg különösebben, hogy még a Fidesz első vonalbeli képviselői sem ismerik a dalt. A helyükben én sem ragaszkodnék hozzá, hogy ismerjem. Ami engem illet azonban, semmilyen formában nem tudok részt venni ebben a nemzetinek álcázott olcsó, selejtes nemzetieskedésben. Abban az összetartozásban, amelyből ki vannak zárva baloldaliak, liberálisok, melegek, szegények, hajléktalanok, trafik-károsultak, egyetemisták, pedagógusok, munkások, az önkényes mérce szerint „rossznak” ítélt magyarok. Mindenki, aki nem áll be a sorba.

93 év távlatából úgy érzem, semmiféle reális alapja nincs annak, hogy a Kárpát-medencei magyarság együtt tudjon – nem ünnepelni!!! – emlékezni június 4-én. 1920-as tragédiánkat ugyanaz az összeférhetetlenség okozta, amely ma is velünk él. Semmi nem változott, most is ugyanott tartunk. Összetartozásról prédikálnak az ideológiai barikád valamennyi oldalán álló vezetőink, miközben minden alkalmat arra használnak, hogy elérjék: lehetőleg egymás torkának essünk, és nemzeti alapon kaparjuk ki egymás - boldogság fényében égő - szemét. A trianoni határ lehetőleg valamennyi oldalán. Miközben lassan mindenünk nemzeti lesz - a dohányunk, az italunk, a boltjaink, az alsóneműnk, a fogyatékosságaink, a lélegzetvételünk -  patetikus siránkozásunk és a szélrózsa minden irányába mutató vagdalkozásunk oltárán éppen az összetartozás történelmi lehetőségét feszítjük keresztre. Amiben természetesen soha nincs semmilyen felelősségünk, erről is mások tehetnek.

Nos, egyebek mellett a fentiek okán nem vagyok éneklős jókedvemben. Éppen ezért a Barackfa-dal átszellemült éneklése helyett én ezzel a gondolattal kívánok Áldott Nemzeti Összetartozást:  „Aki veri a mellét, aki hangos, aki táblán viszi a magyarságát, az ma, úgy tűnik, többet ér. Én meg úgy látom, hogy az igazán mély érzelmek – a hazaszeretet, a hit, a szerelem, szeretet – szemérmes dolgok, ezek belül vannak. Nem kérkedünk velük. Ma kifizetődőbb, ha valaki kérkedik, és méricskél: ki a magyar, ki a magyarabb. Majd elmúlik.”

Hátha nem kerül újabb 93 évbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr985343677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donoter 2013.06.04. 21:23:23

Emlék a múltból. Egy fél másodpercre sem akarom visszahozni a 89 előtti élet bármely aspektusát. De én úgy érzem a nemzeti összetartozás napját mi itt Kolozsváron már megéltük 89 előtt. Akkor úgy hívtá(u)k Magyar Húsvét most úgy hívják Katolikus Húsvét, akkoron nem volt hivatalos ünnep a húsvét, de vasárnap a mise után annyian gyűltünk össze a SzMihály templom előtt,(a templom is mindig tele volt) hogy a rendőröknek le kellett zárniuk a templom előtti útszakaszt. Volt ott katolikus, református, evangélikus, ateista, vagy párttitkár, gyerek, idős, munkás stb…. és még sokan mások, külföldről is jöttek a hivatalosan kitelepültek közül, erre az ünnepre mert találkozni akartak barátokkal, volt munkatársakkal egy közös vonásunk volt mindenki magyar volt. Ez volt az összetartozás ünnepe is egyben, de nem így fogalmaztuk meg, most ilyen nincs. Ezt vette el tőlünk a közben kitört demokrácia. De rögtön cáfolni is szeretném magamat, reményeim szerint idén is lesznek Kolozsvári Magyar Napok mert ekkor jó magyarnak lenni Kolozsvárt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.04. 21:58:01

Trianon nem tragédia, hanem zömében egy pozitív esemény. Persze minden jónak vannak rossz elemei is, Trianonnak is voltak.

2013.06.04. 22:10:09

Vagyok olyan szerencsés, hogy még csak nem is hallottam ezt a dalt. Remélem nem is fogom. Magasról teszek a vezér fejére.
Ő is meg fog halni, mint Sztálin, Hitler és a társai. Könnyet nem fogok hullatni, hanem tűzijátékos megemlékezést tartunk minden évfordulóján.

Donoter 2013.06.04. 22:19:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Azon amit leirtál próbálj azért gondolkdni hamár ezt a célt tűzted ki magadnak, ha pedig nem megy húzd magadra a vizet egy kis orvossággal, hátha segit.

Aureliano Buendía 2013.06.04. 22:52:12

Attól tartok kedves poszter, kevered a szezont a fazonnal. Nem tudom véletlenül (remélem), vagy szándékosan (bízom benne, hogy nem) mosod össze a dolgokat, de ha már megemlékezésről beszélsz, akkor pont neked nem kéne jobb avagy bal oldalon állást foglalnod (ezzel esetleg példát is mutathatnál. De nem teszed. Kár.)
Bevallom, nem hallottam az általad említett „slágert”, nem is érdekel. De hogy m,a kurvára nem kéne dohányboltoznod, buziznod, baloldaliznod, az is biztos. Ezzel épp magadat árulod el.
Elég lett volna megemlékezned a múltba révedő siránkozás látszatának az elkerülésével. Nem jött össze.
Meg sem merem kérdezni, jártál-e már a határon túl, ismersz-e ottaniakat? Figyelem, a korondi bazáros néni nem ér!

Lehetett volna valami szép, valami nemes a posztod. Nem sikerült. Pedig amúgy jól indult. Kár érte.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: persze, attól fütt, honnan nézzük. Ha azt nézzük, hogy Ján leköltözhetett a Tátrából egy elmenekült/elüldözött kassai (neked kosicei) polgár lakásába, ő bizonyára ezt tényleg így éli meg. Ahogy Dimitriu is, aki valamelyik havasi istállóból költözött be egy kolozsvári (a térképen így keresd: Cluj Napoca) lakásba.

Attól függ, honnan nézzük. Várom a szempontjaidat. Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy magyarok vagyunk (nálad ez erősen kérdőjeles), akkor lehet, hogy ilyen szemüvegen át (is) kéne nézni a történteket.

Jenyei 2013.06.04. 23:20:01

Nagyapámnál igazabb magyar embert nem láttam az egymás talpára taposó vezetőink között. Az egész nagy családból csak ő jött el a Felvidékről a maga kis családjával, köztük nyolcéves édesanyámmal. De soha a büdös életben egy magyarkodó szó nem hagyta el a száját. Március 15-én mindig kitette a magyar zászlót a házára, ennyi neki elég volt. Élt szegénységben, sokszor nyomorban, de felnevelt öt gyereket, az egyik doktor lett, nagyon komoly állami kitüntetéssel - már a FIDESZ kormány alatt kapta. Nagyapám ezt adta a hazának. Nekem az ő emléke mellett már sose fog EZEKTŐL egy percnyi megemlékezés sem kelleni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.06.05. 00:06:11

Szabó Dezső: „Korgó gyomorral nem lehet himnuszt énekelni.”
Én speciel Erdélyből települtem át 1990-ben, de azt a sok aljasságot és keservet, amit itt átéltem, nem kívánom senkinek.
A balliberális gazemberek mindent megtettek azért, hogy ez az ország a pocsolyában tocsogjon, a Fidesz ímmel-ámmal tett valamit, de sajnos nem eleget.
Annyira meghasonlott ez az ország, hogy tényleg találó a régi mondás: itt ember az embernek farkasa lett.
A határon túli magyarok kapnak ugyan segítséget, de aki ide határon túli magyarként beteszi a lábát, az jobb, ha felhagy minden reménnyel.
Kezdve azzal, hogy az irataid lefordításával az OFFI maffiamódon megsarcol. (Épp nemrég utasította el a Gazdasági Versenyhivatal, a GVH, a MFE panaszát, mely szerint az OFFI visszaél monopolhelyzetével. A GVH szerint természetes az, hogy az OFFI a piaci ár háromszorosáért fordít, néha pocsékul.)
Utána ugye ott van a nyomorgás az albérletekben. Ha nem tudsz egyről a kettőre menni, akkor kiröhögnek, mint „románt”, ha picit kemény munka árán picit jobban megy neked, akkor jön az irigykedés, a beárulás az adóhivatalba, a kocsit összekarcolása a parkolóban.
Siralmas a helyzet, és ezen a szólamok, a pünkösdi búcsújárások segítenek, a közösnek vélt éneklések sem segítenek.
Talán lesz majd egy boldogabb jövő is, másoknak...

faszén 2013.06.05. 02:48:44

A jobboldal összetartozásának dala (trafikdal):
www.youtube.com/watch?v=D6ig1uNCFEI

2llkedő 2013.06.05. 05:52:13

Szerintem a "hegyek között, völgyek között zaka tola vonat" mő sokkal jobban kifejezte volna a jelenlegi összefogást.
Benne van a párválasztó só, benne van a tartós béke, és ott van a harc is.

bivalybasznád 2013.06.05. 08:47:20

gratulálok a poszt írójának!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2013.06.05. 08:47:39

"1920-as tragédiánkat ugyanaz az összeférhetetlenség okozta, amely ma is velünk él. "

Nem ez okozta.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.05. 08:53:36

@uraaam:

Nem-magyar szempontból: nemzeti önredelkezés.

Magyar szempontból: megszűnt a XIX: sz. közepe óta megoldatlan és megoldhatatlan kisebbségi kérdés, mely addig a magyar közélet egyik fő problémája volt.

Nem volt fenntartható Nagy-Magyarország, ez a lényeg. Nyilván a folyamatnak voltak vesztesei, de sokkal több volt a nyertes.

Trejo 2013.06.05. 09:30:20

@Kara kán: Feloszlott a Securitate, aztán gondoltad szerencsét próbálsz... Inkább Bukarestbe kellet volna menned. :-D
Beilleszkedési problémáid vannak, de a világ a hibás. A szánalmas fröcsögésről és gyűlölködésről szól minden hozzászólásod. Kösz a coming out-ot, igazi nyomi vagy. LOL!

Conchobar 2013.06.05. 09:54:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Nyilván a folyamatnak voltak vesztesei, de sokkal több volt a nyertes" - És a nyertesek közé sorolandók az újvidéki 'hideg napok' elszenvedői is, meg délvidéki és más magyarirtások és kitelepítések elszenvedői is. Trianon esetében eléggé cinikus (vagy inkább magyarellenes) dolog a nemzeti önrendelkezést emlegetni, merthogy a szlovák és román önrendelkezés már jóval Trianon előtt megvalósult (amit még jobban árnyal az, hogy röveddel utóbb a szlovákok a magyarok helyett a cseheket kapták a nyakukba. Nesze neked önrendelkezés). Trianonban már egyértelműen Magyarország szomszédai javára történő területi meggyengítése volt napirenden. Történt ugyan később kiigazítás, igazságosabb határmegállapítás (csak az balszerencsénkre Hitler és Mussolini nevéhez fűzödik)

Conchobar 2013.06.05. 10:09:38

"Ma kifizetődőbb, ha valaki kérkedik, és méricskél: ki a magyar, ki a magyarabb" - Valahogy meg kellene érteni: vannak akik számára a magyarság, az összetartozás, a magyar nemzet valóban jelent valamit. És vannak akik számára csak üres szavak. Kérdés, hogy ez utóbbiak közül kik a szimpatikusabbak, azok, akik politikai érdekeiktől indíttatva megpróbálják barackfákkal és egyebekkel meglovagolni, kihasználni a nemzeti érzelmeket, vagy azok, akik a nemzeti érzelmek érvényesülését gátolni szeretnék ('mélymagyar', meg 'ne méricskéljék')

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.06.05. 11:30:24

Ha jóban lennénk a szomszédainkkal, már rég nem lennének lényegesek a határok, nem sajogna Trianon. Sajnos, mi még saját magunkkal sem tudunk jóban lenni. Ezért e kancsal rím:

Trianon
Tré innen.

nusica 2013.06.05. 11:41:44

Esetleg fájdalmamban majd eldudorintom.

Conchobar 2013.06.05. 11:47:56

@Frady Endre: "Ha jóban lennénk a szomszédainkkal, már rég nem lennének lényegesek a határok" - Ez csak rajtunk múlik, ugye? A szomszédainkon aztán nem múlik, ugye? 1914-1920-ban is csak jót akartak nekünk, nem akartak ők nekünk semmi rosszat, nem vágytak a javainkra, nem is akarták feldarabolni Magyarországot, nem is akarták elcsatolni Salgótarjánt, Miskolcot, Szolnokot, Szegedet és Pécset? Napjainkban se akarják gyengíteni a magyarságot, Erdélyben, meg a Kárpátalján az autonómiát, Felvidéken meg a magyar nyelv használatát megengedik a románok, szlovákok és az ukránok, ugye?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.06.05. 12:02:03

@Conchobar: Igazad van, egy kapcsolat nyilván mindkét félen múlik. Mi viszont csak a saját részünkért tudunk felelősséget vállalni. Ha azonban őszintén végignézünk a saját történelmünkön, azt látjuk, hogy belül állandóan viszálykodtunk, és a szomszédokkal sem viselkedtünk mindig úgy, hogy okuk legyen túlzottan megszeretniük minket.
Általában másoknál jobbnak, ősibbnek, okosabbnak, értékesebbnek szeretjük gondolni magunkat, ami azokat a másokat jogosan irritálja. Hát ilyesmikkel kéne nekünk szembenéznünk.
Az ő bűneikkel meg nézzen szembe az ő lelkiismeretük.

Conchobar 2013.06.05. 12:25:26

@Frady Endre: "Ha azonban őszintén végignézünk a saját történelmünkön, azt látjuk, hogy belül állandóan viszálykodtunk, és a szomszédokkal sem viselkedtünk mindig úgy, hogy okuk legyen túlzottan megszeretniük minket" - Ez így elég közhelyes, ezt minden nép el tudja magáról mondani, ez minden népre igaz. Ami konkrétan a viszálykodást illeti, az szükségszerű, hiszen eltérőek az érdekeink. Ami viszont nem szükségszerű, az a viszálykodás intenzitása

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.06.05. 13:47:51

@Conchobar: A belső viszálykodás intenzitásról csak annyit, hogy - ha jól hallottam - a második világháború idején semelyik megszállt országban nem volt annyi önkéntes honfitárs-feljelentő, mint nálunk. Állítólag nagyon megkönnyítettük a Gestapo dolgát.

Kis honunkban dívik ósdi
Bárkimáslejáratósdi.
:)

OminózusZsé 2013.06.05. 14:20:48

@uraaam: kicsi baratom, mielott ugatasra nyitod a szadat, nezd mar meg, hogy hova iranyzod a mondandodat...mondjuk olvass bele a blogba...artani nem fog, ha nem is hasznal...

Aureliano Buendía 2013.06.05. 17:08:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a nemzeti önrendelkezés (ok, Wilson, és az ő 12 pontja...) azért némileg csorbát szenvedett bizonyos területeken, ahol nem az új államalkotó nép volt feltétlenül többségben. Súgok: Székelyföld, Csallóköz.
És még sorolhatnám az összes olyan későbbi intézkedést, mely segített az istenadta népnek nemzeti identitásában önrendelzeni.

@OminózusZsé: háttekiafaszvagy? - kérdezhetném a te stílusodban.

Elolvastam a posztot, véleményt nyilvánítottam a posztra, ha ez nem tetszik:

1: ne olvasd el
2: érvelj

A böfögésedre nem vagyok kíváncsi. Kicsibarátom.

OminózusZsé 2013.06.05. 20:06:51

epp ez a baj, kicsi baratom:) a posztot elolvastad, es jossz a korondival! Legalabb megnezned, mi ez a blog...pokhendi okoskodas, na az megy...okosan oktass ki masokat, plane, ha nem veszed a faradtsagot, arra, hogy korbenezz, mielott megszolalsz...

pocaklakó minimanó 2013.06.06. 22:56:15

@Frady Endre:

"Ha azonban őszintén végignézünk a saját történelmünkön, azt látjuk, hogy belül állandóan viszálykodtunk, és a szomszédokkal sem viselkedtünk mindig úgy, hogy okuk legyen túlzottan megszeretniük minket."

Igaz, mélyen igaz. Úgy kellett volna szeretnünk őket, ahogyan a franciák szerették a bretonokat, az angolok a walesieket, a németek a szorbokat vagy a spanyolok a baszkokat.

Ha hasonlóan előremutató módon szerettük volna a tótokat vagy oláhokat, nem is került volna sor efféle történelmi csúnyaságokra.

pocaklakó minimanó 2013.06.07. 12:54:47

@Frady Endre:

"A belső viszálykodás intenzitásról csak annyit, hogy..."

Folytatnám: ... hogy olvass több történelemmel foglalkozó könyvet.

Örülök, hogy segíthettem.
süti beállítások módosítása