Nem hinném, hogy nagyon egyedül lennék a világegyetemben azzal az életérzéssel, hogy Szanyi Tibor nem tartozik a gyengéim közé. Sőt. Körülbelül Kövér Lászlóval egy kategóriába tartozónak tekintem, ha a modortalan tahóságról van szó. Azonban most kivételesen nem elsősorban ez a téma. Hanem az, hogy az én olvasatomban a magyar Országgyűlésről újra kiderült: most éppen e két nagy kaliberű politikus főszereplésével, egyre látványosabban szűnik meg a demokrácia alappillérének, és a konstruktív politikai-jogalkotási viták színhelyének lenni. A negatív főhős ezúttal nem Szanyi kapitány, pedig lehetne is akár: ez nem az első összetűzése a házelnökkel, és gyanítom, hogy nem is az utolsó.

Kövér-féle alapvetés: Szanyi nem olvashatja fel Németh Lászlóné, fejlesztési miniszternek címzett, trafikügyet boncolgató interpellációját, „mert kijelentései sértették volna az országgyűlés tekintélyét, és fegyelmi intézkedésekre is okot adhattak volna.” Hogy teljes legyen a kép, és segítse a megértést, Hoppál Péter, a Fidesz szóvívője még rátesz egy lapáttal: „az interpelláció szövegében olyan alpári fordulatok voltak, amelyek nem méltóak az országgyűléshez”.

Szanyi Tibor. Aki sérti az orsszággyűlés tekintélyét.

Azt a szentséges úristenit ennek az országgyűlési méltóságnak. Keressük meg Szanyi interpellációjában a tolerálhatatlan alpári fordulatokat: „haver”, „dagadt hasú csókos”, „maffia-kormány”, „nem sül le a bőr a képükről”, „a kormány hazugságtrösztje”, „vérbő disznóság”. Legfeljebb ezeket érzem tipikusan szanyis, téma-megközelítést segítő szófordulatoknak, de hogy az országgyűlés tekintélye mit keres ebben a szövegösszefüggésben, azt egyáltalán nem értem.

Legyen Kövér László magánügye, hogy miként biztosít Szanyi Tibornak akkora nyilvánosságot, amilyen talán soha nem övezte, hogy miként gondoskodik önzetlenül arról, hogy sokkal többen olvassák interpellációját, mint ha nem tett volna keresztbe neki, és hogyan tesz meg mindent azért, hogy ha eddig nem, mostantól kezdjük megkedvelni. A kapitányt nagyon sok választópolgár nem a stílusáért szereti, de sokadrangú kérdés itt most a stílus. A trafikbotrány romlottan korrupt közéletünk, és belülről rothadó politikai elitünk önálló élretre kelt fertőző nyúlványa, beszélni kell róla. Ez az a tartalom, amely mintegy megköveteli Szanyi stílusát, és bárki stílusát, aki válaszokat vár ezzel kapcsolatban. Kövér nem Szanyit hallgattatta el tegnap, hanem pofán csapta azokat az embereket, akik áldozatául estek ennek az önkényes trafikosdinak, akik nem értik, hogy miként történhetett meg ez velük, akiknek joguk van válaszokat kapni.

Ha csak pusztán ironikus volna, hogy éppen Kövér László oktat stílusra bárkit is, lehet, hogy egy jót röhögnénk. De itt arról van szó, hogy a házelnök saját kénye-kedve és sajátos ízlése szerint cenzúráz egy interpellációt a magyar országgyűlésben. Vagyis semmibe veszi a képviselő azon jogát, hogy kérdést intézzen a kormány valamelyik tagjához a feladatkörébe tartozó tetszőleges ügyben. Mi a frászért ülnek ott akkor? És egyáltalán mi a fenének működtetjük a parlamentet, és végképp minek van ellenzék?  Milyen méltóságról, tekintélyről beszél, házelnök elvtárs?

Ja, elfelejtettem, hogy Kövér szerint egy demokráciában semmi keresnivalója a baloldalnak. Ám ha ezt az axiómát ki is hevertem volna, demokratikus elkötelezettségének tegnapi főinkvizítori megnyilvánulása a magyar házelnöki székből minden eddig kivillantott pojácaságán és nettó gazemberségén túltesz. Kövér elvtárs veszélyes játékot játszik, a gépezetnek alárendelt ökle könyörtelenül csap le minden irányba, és valahogy mindig a demokratikus gyakorlatot veszi célba. Vajon még mindig nem értjük, hogy minden egyes nappal közelebb kerülünk ahhoz, hogy nem csak országgyűlési méltóságról, de még elcsépelt demokrciáról se lehessen beszélni Magyarországon?

Mi jön ezután? A fizikai erőszak? Nem csodálkoznék. Remélem Európa is irigykedve figyel.

fotó: www.nepszava.com