Igyekeztem komoly fejet vágni ahhoz a fantasztikus felismeréshez, hogy Magyarországon hiánycikk a liberalizmus, ezért föltétlenül szükség van egy újabb pártra, amely hitelesen képviselni tudja ezt az ideológiát, eszmét, nevezzük, aminek akarjuk. Ha mondjuk a Kétfarkú Kutyapárt elnöke mondja ezt, és az általa képviselt alakulatra gondol, jót mosolyogtam volna, de Fodor Gábortól ezt hallani, az indokolatlanul sokadik ellenzéki párt alakuló sajtótájékoztatóján, valami teljesen más reakciót ébreszt bennem.

Nem a kékkel van a bajom. Kampánypszichológiai szempontok szerint aligha lehet kivetnivaló a remény színével kapcsolatban, ám ha bizonyítás nélkül el is fogadnám, hogy Bill Clinton, Bibó István, Barack Obama, John Kennedy, Göncz Árpád, Deák Ferenc és Kossuth Lajos liberális/liberális volt, akkor is megkérdezném Fodor Gábortól: őszintén, mi a fenének kellett ez a Magyar Liberális Párt? Egyáltalán miből gondolja egy sokéves politikai tapasztalattal rendelkező, bár korántsem sikeres politikus azt, hogy a magyar választó számára téma az, hogy önmagát liberálisnak definiálja?

Nem szeretnék eljutni arra a felismerésre, hogy a Fidesz áll e politikai befektetés mögött (a Bokros Lajos-féle kezdeményezést ugyanide sorolom) de igaza van annak, aki mindkettővel kapcsolatban úgy érzi: olyan ez, mint amikor a léket kapott hajón a szakácsok elkezdik lefőzni a menüt. A magyarországi választások előtt egy évvel a nagy semmiből pártot létrehozni, amelynek homlokára az együttérző liberalizmus elvét írják úgy, hogy szerény anyagi tőkére, a vezetőséggel megegyező taglétszámra, és valószínűtlen támogatásokra számítanak, miközben állítólag kormányváltásra készülnek, legalábbis szánalmas politikai amatőrizmusra vall.

Fodor Gáborral nem csak az a baj, hogy a Fidesztől az SZDSZ-ig vezető, majd azt is megtagadó politikai pályája – 3 év kiesés után - nagymértékben hiteltelenné teszi visszatérését a reflektorfénybe, hanem az is, hogy mellébeszél és mellényúl liberalizmus ügyben. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy nem tegnap óta szitokszó Magyarországon a liberális és hogy ebben nem kevés felelőssége van annak az SZDSZ-nek, amelynek ő is elnöke volt valaha.

Aki ma, egy évvel a parlamenti választások előtt pártot alapít, az a Fidesz leváltását célzó ellenzéki összefogás vitorlájából fogja ki igen nagy sikerrel azt a szelet, amely mindenfajta összeborulás ellenére amúgysem elég erős ahhoz, hogy égszakadást-földindulást eredményezzen a politikai paletta hatalmi erőviszonyainak összefüggésében.

Ebből a szempontból Fodor Gábor vagy simán naív (kötve  hiszem, ugyanakkor elismerem szaktudását, amelyet viszont nem azonosítanék a politikai értelemben vett intelligenciával) vagy a Fidesz távirányítja. Ez esetben viszont, be kell látnom: következetes eddigi útjához. Ha szerinte ma Magyarországon a MOL vagy az OTP politikai támogatása pejoratív, elítélendő kategória, és ő büszke arra, hogy pártját egyikük sem finanszírozza, akkor az én olvasatomban ez is egy kacsintás a jelenlegi kormánypárt felé. Ugyanakkor erkölcsi alapon visszataszító, hogy az utólagos nagy igazságoknak tűnő következtetések levonása után, valaki egykori csapatát megbélyegezve indokolja az új csapat létjogosultságát. Oda szarni, ahonnan korábban ettél, simán bunkó és primitív gesztus.

Az együttérzés, a fiatalság, a csetlő-botló, dadogó tapasztalanság sajnos nem egyénértékű azzal a társadalmi erővel és támogatottsággal, amely érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy csorbult alkotmányos jogaink terén pozitív fordulat következzen be, sem azzal, hogy a kiábrándult magyarok vissza akarjanak térni a szavazófülkékhez.

Nem igaz, hogy Fodor Gábornak azért kellett létrehoznia egy igazi, vérbeli liberális pártot, mert nincs ilyen ma Magyarországon. Tulajdonképpen túl sok is van, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy van igény rájuk. (Az LMP története a legjobb példa arra, hogy a látszólagos fehér lapok, tiszta kezek algoritmusa miként vált három év alatt egy szánalmas, bukott, illúzióromboló, felejthető politikai projektté.) Úgy összefogni nem lehet, hogy versenybe száll az ember. Úgy összefogni nem lehet, hogy alternatívát akar kínálni arra, amire az összefogás többi szereplőjét teljesen alkalmatlannak tartja. Vagy ha igen, akkor nem akar összefogni.

Hát ez a friss-ropogós, állítólagos hiánypótló Magyar Liberális Párt: unalmas, populista szóáradatokra épülő halovány ígérethalmaz, amely mögött se konkrétum, se erő, se pragmatizmus. Nem csodálkoznék egyáltalán, ha nemsokára kiderülne: egy sikertelen pártalapításon, és liberális együttérzésen túllépve, 25 év után Fodor Gábor visszatér első szerelméhez, a Fideszhez.

Konklúzió: még néhány új, baloldalról érkező megváltást hirdető párt, és 2014-től valóban ránk virrad az egypártrendszer. Együttérzéses, liberális alapon.

fotó: index.hu