Baloldali erkölcs, Fidesz, háború: mindig a kapufa a hibás

H_A Címkék: demokrácia baloldal monitoring alkotmánymódosítás Fidesz Orbán Viktor Magyarország Európai Unió ET Európai Néppárt2013.04.26. 13:19

Olvasom, hogy a magyar baloldalt okolja a Fidesz a Magyarországgal szemben kilátásba helyezett monitoring eljárás miatt. Nem a kinyilatkoztatás hírértéke okán (milliószor hallottuk már az elmúltnyócév napjainkat is átívelő egetverését), csak az újabb, impertinens csúsztatás jellege miatt tartok érdemesnek néhány kapcsolódó gondolatot. Mert ugye ki más tehetne erről a galád kezdeményezésről, meg úgy általában mindenről ezen az unió alakú kontinensen, ha nem a mindenkori magyar baloldal?

Alapvetés: az van, hogy ez a politikailag és erkölcsileg aljas és romlott baloldal, annyira fontos és megkerülhetetlen befolyással bír Nyugaton, hogy képes elhomályosítani az európai döntéshozók tudatát és józan eszét annyira, hogy ne lássák az erdőtől a fát: Magyarország dübörgő teljesítményét, a demokrácia virágzását, a jogállamiság kirobbanóan egészséges állapotát. Mert egyébként nem létezik az az istenverte érvrendszer, amelynek alapján indokolt lehetne a negyedik alkotmánymódosítás alapján elindítani a szisztematikus monitoring eljárást Magyarország ellen. Hangsúlyozom: használatban lévő, de nagyon helytelen megfogalmazás, amennyiben Európa jelentős részének felháborodása továbbra sem a földrajzi hazát, hanem egyedül és kizárólag a magyar kormányt minősíti.

Régóta mondogatom, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának egyetlen szükségszerű és elégséges alapja egy hiteles, de mindenképpen annak tűnő ellenségkép megrajzolása, és az azzal való állandó riogatás. Ehhez márpedig háború szükséges (nem muszáj valósnak lennie) amelyet lehetőség szerint időben el kell indítani. Eddig minden stimmel. Olyannyira, hogy ha minden a tervek szerint halad, e szimbolikus háborút meglovagolva a Fidesz szinte biztosan viszi a szavazatok zömét 2014-ben. Ilyen egyszerű.

A politikai tőke és hatalom birtoklásának fideszes, erkölcsileg megalapozott evidenciája: minden a mi kezünkben van (az sem föltétlenül baj, ha a parlamenti patkó 2/3-a már rég nem esik egybe az Országgyűlés falain kívüli valósággal) odapiszkítunk ahova már mások is odapiszkítottak korábban, de lehetőleg nagyobbat, majd habzó szájjal varrjuk a felelősséget azoknak a nyakába, akikkel összefüggésben sokan azt hittük, ennél ocsmányabbul nem lehet belerondítani egy ország életébe. És működik. A baloldal tehet mindenről. A kormányzati integrált kommunikáció azt sugallja, Laborcok-Portikok időtálló bűnei felülírnak mindent, amit a Fidesz valaha elkövetett, és az is, amit ezután fog elkövetni.  Mert „Teljesen mindegy, hogy fideszesek vagyunk, MSZP-sek, LMP-sek vagy jobbikosok, azért most már húsz évvel a rendszerváltás után el kellene jutnia Magyarországnak oda, hogy bűnözőkkel nem ülünk le egy asztalhoz, bűnözőkkel nem egyezkedünk, az ellenfeleinkkel szemben a bűnözőkkel nem fogunk össze. (...) Rendes ember ilyet nem csinál”. És mert a Fidesz a rendes emberek gyülekezete, ők a megmondhatói annak, hogy erkölcsileg mi az elfogadható és mi nem az ebben az Európa által leigázni kívánt szép hazában. Ezt zabálja kétpofára az Európai Unió által állítólag támadott és meghurcolt magyar emberek fideszes primitívségű - állandó harcokat, összeesküvéseket, alattomosságokat vizionáló - üzeneteire berendezkedett része.

Közben meg a mindenek fölött lebegő, axiomatikus helyzetkép: Európa nem tud mit kezdeni Orbán Viktorral. Olyannyira, amennyire az Európai Néppárt különböző politikusai között kialakult viták (pl. Viviane Reding versus Joseph Daul) pontosan ezt a bizonyosságot erősítik. De félreértés ne essék, nyugi van: rémhírektől és álhírektől függetlenül a Néppártnak marhára nem érdeke kirúgni a Fideszt, még akkor sem, ha pontosan tudja, Orbán nagyon tudatosan és következetesen feszeget olyan határokat, amelyekre nem csupán nem volt példa eddig, de amelyekre (pártcsaládi erőviszonyokon túlmutató) európai ellenszer sem létezik. És pont ettől érezheti és érzi nyeregben magát a Fidesz kormány, ezért annyira veszélyes, amit művel, ezért lehet mai napig a baloldalt minden kút rosszfejének és minden rossz kútfejének eladni a magyar embereknek. Akik beveszik, hogy minden a saját ellenőrzésed alatt áll, és mégis mindig másokban találod meg a bűnbakot, mert te nem tehetsz arról, hogy nem jön pe pofád nyugatabbra.

A Fidesz megteheti és meg is teszi ezt anélkül, hogy a haja szála görbülne. A rendszer logikája miatt. Nem árt emlékezni: megtehette 2006-ban is ellenzékből, hogy úgy gondolja, többek között a baloldal “erkölcsi relativizmusa” miatt kell megvonni Magyarországtól a kohéziós pénzeket. “A korrupció, az erkölcsi relativizmus, a szegénység, a kiszolgáltatottság, a hamis adatokat szolgáltató kormányok, a felelősséget nem ismerő politikusok és a politikai hazugságok” akkor is a baloldalt démonizáló ismérvek közé tartoztak, most kormányról megint e kétes, legújabban trafikmutyik által beárnyékolt erkölcsi alapok retorikája a mégis nyerő. Az, hogy az erkölcsi válság legmélyéről erkölcsről prédikálunk.

7, azaz hét év elteltével így hangzik a jellemzés: A magyar jogállamot és a demokráciát azok veszik semmibe, akik úgy akartak manipulálni egy választást, hogy lepaktáltak az alvilággal, akik erőszakos akciókat szerveznek, akik törvénytelenül használják fel mások személyes adatait, akik ellopták a nemzeti vagyont, és akik ahelyett, hogy a magyar embereket képviselnék itthon és Európában, mindent megtesznek az ország lejáratásáért. A magyar baloldal Európa szégyene.”

Anélkül, hogy fel lehetne menteni bármely ponton is a baloldalt a múlt bűneiért, a jelen bűneinek erkölcsi alapvetését nem látni, legalább akkora bűn és szégyen. Mivel nem hiszek a csodákban, nincsenek illúzióim ezzel kapcsolatban. Sokkal inkább valószínűnek tartom: amíg az istenadta nép esetleg eszmélni tudna/akarna/merne, ez a rezsim olyan erőre kap, hogy nem lesz az a fizikai, jogi lehetőség, amellyel leváltható lehetne. Addig meg hátra van egy csomó háború: a rezsicsökkentés újabb harca júliustól, az államilag finanszírozott békemenetelések, és megannyi, propagandát szolgáló, tömény demagógia szólam. Arról, hogy a kapufa a hibás. Az a sok baloldali, nyakán dagadó erű dilettáns.

U.I. Ha a Fidesz azzal kalkulál, hogy az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán csak a képviselők fele volt jelen az ülésen, és ez azt jelenti, hogy a bizottsági tagoknak csak a negyede támogatta Magyarország monitoringozását, javasolnám a kétharmados többséget és annak legitimitását alátámasztó, hasonló matematikai logikát alkalmazni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr505248069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 12:42:26

Én nem akarom a fideszt védeni, de azt azért érzed, hogy a szavazás nem volt teljesen egyértelmű, hiszem 1-el többen szavaztak mellette mint ellene.(20:21)
De nem kell aggódni, a fideszt le lehet szavazni jövőre, nem kell itt a rettegés, hogy "leválthatatlanok".
Bár, ha így flytatják, lehet, hogy brüsszelből egyszerűen megbuktatják.Simán benne van a pakliban.
Az egyetlen bibi csak az,hogy 2-3év múlva fog bekövetkezni, mert a brüsszeli folyamat nagyon lassú.

von Putri 2013.04.27. 14:06:44

"Orbán nagyon tudatosan és következetesen feszeget olyan határokat, amelyekre nem csupán nem volt példa eddig,"

Ez hülyeség, a szlovák nyelvtörvény sokkal nagyobb kihívás volt az egyenértékű soknyelvűség felé haladó (?) Európa számára. Aztán mégis benyelte az Unió, mert nem volt elég erős lobbi ami kikényszerítette volna hogy foglalkozzon vele, így inkább a szőnyeg alá söpörték

Most viszont a Magyarországon hatalmát vesztett szoci és libi pártok európai pártszövetségesei alkalmat látnak rá, hogy külső nyomással kényszerítsék defenzívába az "ellenség fiát" Orbánt, és hozzák vissza saját elvtársaikat

Pártpolitikai csatározás ami folyik, nem újdonság, de ennyire agresszív formában sötét jövőt vetít előre az Unió számára. Gyakorlatilag a hidegháború más formában való újrakezdését jelenti az EU-n belüli törésvonal mentén

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.27. 14:30:21

baloldal és erkölcs, egy mondatban?
ez valami vicc?
mi lesz legközelebb, evolúció, és a valóság?

OminózusZsé 2013.04.27. 14:34:09

@von Putri: Ki a főgonosz? Reding. Ő melyik oldalon ül az európai "patkóban"? no?:)
@wmiki: és a jobboldal, kontra erkölcs?:)

☉ ☾ 2013.04.27. 14:41:54

@wmiki:

Te következetesen ostoba vagy, tehát miért írsz kommenteket? Aki már látta a nemtelen dizőz orczádat és a léha, vesztes, szánalmas erőlködéseidet, az már tud mindent a világképedről, így a véleményedet is ismeri. Gyakorlati hasznod nincsen, tehát mutass többet lényed krákogós takony esszenciájából - de ne gondolkodj, vagy ne tégy úgy, hiszen az olyan mint amikor egy részeg értelmesen próbál nézni.

Fel a fejjel, ha le is vagy szarva, még lehetsz rá büszke.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.27. 14:46:43

@☉ ☾: nagyon jól érvelsz :(
látszik, hogy igazi szakértője vagy az erkölcsnek (is)

xd

dr Smittpálelnökúr 2013.04.27. 14:47:06

@wmiki: Melléfogtál gyökér! Az evolúció - valóság párossal csak az olyan agyhalttaknak van bajuk, mint te.

buday008 2013.04.27. 14:56:37

@hogyne,persze,igazad van!:Remélem igazad lesz és takarodót fújnak nekik.

☉ ☾ 2013.04.27. 14:58:12

@wmiki:

Te vagy az a srác, aki ha köpnek, mindig odaáll.

buday008 2013.04.27. 14:59:01

@von Putri: Orbán akkora fasza gyerek, az UNIÓ meg szar akkor miért nem lép ki? Pénzükön fainul elszabadságharcol. ..

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 15:02:16

@buday008: en teljesen biztos vagyok abban, hogyha azok az emberek akik jelenleg nem tudjak/akarjak elmondani hova szavaznak, jovore sz ellenzekre voksolnak, kirmanyvaltas lesz.ez ilyen "ecceru".el kell menni szavazni .nem otthonrol kell puffogni, hogy "micsoda diktatura van" stb.1 ev mulva el kell menni szavazni es kesz.en biztos megyek.(es nem a fideszre fogok szavazni, sem a jobbikra)

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 15:06:17

@buday008: miert akarna kilepni??!!
Folosleges ezen rettegni .legyszives linkelj be nekem egyetlen egy olyan nyilatkozatot fidesz-kdnp-s politikusoktol , ahol valaha valaki ki akart
volna lepni az eubol.csak 1-et.legyszives.
(Kb naponta nyilatkozzak, hogy az eu nem alternativa, nincs mas valasztasunk, ingyilkossag kilepni)

MACISAJT 2013.04.27. 15:08:27

@hogyne,persze,igazad van!: ("Én nem akarom a fideszt védeni, de azt azért érzed, hogy a szavazás nem volt teljesen egyértelmű, hiszem 1-el többen szavaztak mellette mint ellene.(20:21)")

Hogy megdöntsd a posztíró elméletét, nyugtass meg hogy a 21 között egyetlen egy " politikailag és erkölcsileg aljas és romlott ("magyar") baloldali" sem volt..:)

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 15:12:11

@MACISAJT: Neeemm!hova gondolsz?
Az biztos nem ugy volt, hogy a szocialistak meg a zoldek megszavaztak, magyar fajtarsaikkal egyutt!
A cseh picsanal is veletlenul csapta ki a biztositekot es mondott le.

inebhedj - szerintem 2013.04.27. 15:29:25

"A hatalom megszerzésének és megtartásának egyetlen szükségszerű és elégséges alapja egy hiteles, de mindenképpen annak tűnő ellenségkép megrajzolása, és az azzal való állandó riogatás."

Így van, a "jobboldal" tőkés (globalista) kizsákmányolással és nemzetellenességgel, a "baloldal" pedig fasizmussal (olasz turizmussal?), rasszizmussal, diktatúrával és antiszemitizmussal. Ráadásul egyikük sem most kezdte.

A magyarok és persze Európa meg engedelmesen riad, ahogy ezt egy rendes (polgári/liberális demokratikus) europeer polgárnak kell.

Nem tudom, említettem-e már a híres tibeti onkológus, Dr. Josef Paul Schimmerwagens-Fürtz nevét...

☉ ☾ 2013.04.27. 15:34:16

@wmiki:

Légy oly kedves és keresd fel, komoly szakember és szükséged van rá:

Dr. Pintér Orsolya:

Cím: 8300 Tapolca, Ady E. u. 8/2.
Telefon: 87-453-113, 30-396-7814, 87-453-251

_most_ 2013.04.27. 15:38:05

@hogyne,persze,igazad van!: 21-20, ez fideszes "logikával" eléggé 2/3-nak tűnik.

Mr. Teddy 2013.04.27. 16:06:02

@hogyne,persze,igazad van!:
"...az emberek akik jelenleg nem tudjak/akarjak elmondani hova szavaznak, jovore sz ellenzekre voksolnak..."

Én pl. most ilyen vagyok, egy problémám van, hogy nem látok értelmes ellenzéket.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 16:08:30

@Mr. Teddy: igen, velem is ez a helyzet.De a legrosszabb az, ha nem szavazol.2 valasztas van, fidesz vs mszp/e2014
Ennyi.de mindenkepp szavazz.

Mr. Teddy 2013.04.27. 16:28:48

@hogyne,persze,igazad van!:
Igen, csak a probléma, hogy egyik mellett sem tudok kiállni teljesen. Kvázi a "melyik rosszat válasszam?"
Plusz ha korábban az egyikre, most meg a másikra szavazok, akkor a saját erkölcsi tartásomat köpöm szembe, anno arra (vagy inkább a másik ellen) szavaz az ember, most meg fordítva?

Marad a kétfarkú kutyapárt, ha lesz, vagy marad az ember otthon. Cserébe 4 évig kussol, mert aki nem voksolt, az bezony ne is nyilvánítson véleményt, ne tüntessen, mert aki anno nem tett semmit, az átmegy kibicbe.

Fullánkos Algol 2013.04.27. 16:31:13

Ilyen az amikor bizonyos lények a SAJÁT BŰNEIK miatti felelősségüket a saját örököseik nyakába próbálják varrni. Ezek ők:
rogán - rákosi
szájer - ágoston péter mek.oszk.hu/00300/00355/html/img/7b.jpg
orbán - kun béla
pintér - garbai filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=5227
kövér - tisza istván
gyurcsány meg a klebelsberg volt, előtte meg a metternich

buday008 2013.04.27. 17:07:12

@Mr. Teddy: Van úgy hogy az embernek félre kell tenni adott esetben érzett sajátos émelygését és oda szavazni, aki képes ezeket letakarítani a kormányból.Önfegyelem kérdése.. És ha kivülállóként nézzük az elmúlt 23 év legcudarabb kormányzása zajlik.

buday008 2013.04.27. 17:10:30

@hogyne,persze,igazad van!: Akkor minek szarik oda ahonnan eszik?...Kulturált ember ilyet nem tesz

Reggie 2013.04.27. 17:16:41

Baloldali erkolcs :) Meg a lathatatlan rozsaszin egyszarvu is hihetobb:)

Mr. Teddy 2013.04.27. 17:22:54

@buday008: Amíg nincs semmi garancia, hogy nem hiába köpöm magamat szemem, addig inkább nem teszem meg. Mert ha megteszem, és marad minden, max a tv-ben más színűek lesznek a grafikonok, akkor bezony a pad alá estem.

Igen, mint előttem szóló, valami a kaksi és az étkezés helyének egybeesését látom én is. Valamint az, hogy innentől önmagam paródiája leszek, mert ugye a politikában nagyon sokszor jön elő "anno ezt mondta, és most így cselekszik", ugyanez ez állna elő itt is.

Ezért látom a látszatmegoldást a c opcióban. Miszerint nem megyek inkább el. Önmagamat nem köpöm szemem, de ugyanakkor nem is korrekt valamilyen szinten. Viszont azáltal, hogy az ember hagyja az egész politizálást, és megtanulja azt, hogy nem érdemes az egészen felidegesítenie magát, akkor elképzelhető boldogabb, nyugodtabb életet tud élni.

buday008 2013.04.27. 17:48:23

@Mr. Teddy: Én úgy látom hogy ma Mon- az emberek nagy része,- Veled együtt-, 4 típusba sorolható. Az első amibe Te is tartozol aki kiábrándult a politikából,- mivel rájött hogy egyik párt semjobb a másikná és mindnek csak maga felé hajlik a keze Ezért kiábrándult a politikából és inkább nem megy el szavazni.A második csoport aki látta mit össze vissza loptak az mszp alatt és soha nem tudna már az mszpre szavazni, akkor sem a mint most is látja- a fidesz még rosszabb. A harmadik csoport aki világ életébe a "baloldalra" szavazott.. A negyedik nagy csoport a jobbikosok akik zömében erőszakkal oldanák meg a pártok valamint adott esetben pl bizonyoscsoportok kérdését is..A gond ott van hogy én úgy látom hogy a mostani választás lehet egy mérföldkő ahol méd nagyon sokan a fideszre szavaznak inkább mint plajobbikra mert az mszpre tuti nem.S röhely de vannak sokan akik lekaraják Orbánt egy életre váltani ésmég most nem akarnak keményebb erőszakot ergo ne a jobbik. Az érdekes helyzet akkor áll elő szerintem ha a fidesz nyer újra és tovább folytatja a nyomorgatást, illetve ha a baloldal yner de betlizik a kormányzással -mert utána szerintem a jobbikmalmára fogjákerősen hajtani a vizet. Mint ahogy te is ha nem mész el szavazni:_))

Fejesrob 2013.04.27. 17:57:12

Nincs jelentősége azon kívül, hogy kényelmetlen, ráadásul itthon a balliberálisoknak árt.

mno.hu/belfold/sosem-volt-meg-ennyire-elege-magyarorszagnak-az-uniobol-1151269

Érdemes megnézni. A lakosság inkább elutasítja az Úniót, ha az Únió ára az, hogy a ballibsiket kellene szeretni.

lobster thermidor 2013.04.27. 18:03:35

A szegény sorsüldözött orbáni jobboldal vajon mit csinált abban az időszakban, amikor a baloldal eme csúnya ármánykodását ilyen széleskörűen megszervezte Európában?
Talán az ujjaikkal malmoztak Brüsszelben, vagy seggrepacsit játszottak a büfében?
Vagy nem inkább az lehet, hogy a magyar ellenzéket savazó lejárató kampány ellenére jobboldali párt, és elvtársaik valami oknál fogva jobbnak látták, ha nem foglalnak teljes mellszélességgel orbán mellett állást. Tényleg, hogyan lehetséges az, hogy nem sikerült meggyőzni a néppártiakat sem Kuminnak, sem a sima beszédű Phrőle, sem a magyart jól törő Schöpflin uraknak, hogy csak a ballibsik, és a hatalmas erejű magyar ellenzéki sajtó ármánykodása minden vád?
Vagy netán elkábították őket is a szavazás idejére valami tudatmódosító cukorkával, mint korábban az izraeli zászlót elégető nácipalántát?

nevem van 2013.04.27. 18:04:20

@hogyne,persze,igazad van!: "legyszives linkelj be nekem egyetlen egy olyan nyilatkozatot fidesz-kdnp-s politikusoktol , ahol valaha valaki ki akart +
A link nincs meg, de OV szerint az EU-n kívül is van élet. Oda meg úgy lehet kerülni, ha kilépünk (ez túl őszinte módszer, nem jellemző a Fideszre), vagy kirúgatjuk magunkat. Nem állítom, hogy már ez folyik, de a kirúgatást pont így kell csinálni.
@MACISAJT: Nem az a lényeg, a magyar "baloldali" képviselők hova szavaztak hanem, hogy a monitorizálásra szavazók között kellett lenniük néppártiaknak is. A poszt nem azt állítja, hogy a magyar baloldal nem ért egyet a monitoringgal, hanem azt, hogy ennek elérésére nem képes. De az európai baloldal+liberálisok sem elegendőek, ehhez néppárti támogatók is kellenek.
@inebhedj - szerintem: ezt ugye iróniának szántad? Keres magadnak másféle kifejezési módokat, ez kurvára nem jött be.
@Mr. Teddy: a kisebbik rosszra kell szavazni. Nekem is a kétfarkúak a legrokonszenvesebbek, de az ember ne pocsékolja szavazatát még egy jó viccre sem. Ha változtatsz 4 év alatt a szavazatodon, az nem önszembeköpés, hanem a történelmi tapasztalat következménye. Ezzel együtt nagyon rokonszenvesek a gondolataid.

_most_ 2013.04.27. 18:09:20

@Fejesrob: xd, érdekes nézőpont, de hát tőled nem meglepő , valójában inkább azért nőtt az eu-t elutasítok száma, mert válság van az eu-ban, másrészt a fidesz propaganda mindent megtesz azért, hogy másokra terelje felelősséget (köztük az eu-ra) a saját kudarcaikért.

lobster thermidor 2013.04.27. 18:12:39

@Fejesrob:

Nem vagy te olyan fogalmatlan, hogy ne tudnád a tutit...

Ezt a felmérést a Századvég megbízásából, ergó a kormány pénzén készítették.
Tehát ennek az eredménynek kellett születnie bizonyítandó, hogy nem hiába szórtak el néhány száz milliót az E.U. ellenes kampányra.
Persze azért is szükségük volt a senki által nem ellenőrzött felmérésre, hogy hozzád hasonlóan lehessen az eredményeire hivatkozniuk.

nevem van 2013.04.27. 18:16:00

@wmiki: Elolvastam hivatkozott blogodon az első írást, a fodrászosat. Alapvető logikai hibát vétettél benne. Isten ugyanis a klerikális konszenzus szerint mindenható, így egyetlen ellenpélda cáfolja a létezését. A fodrász meg nem mindenható, még Isten szerint sem.
Ezt szívesebben írtam volna közvetlenül az irományod alá, de nem véletlenül, ott nincs kommentelési lehetőség.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 18:17:55

@nevem van: Ne haragudj, de erősen csúsztatsz.Valóban elmondta, hogy az eu-n kívül is van élet, csak éppen sikkesen figyelmen kívül hagyod, hogy azután azt mondta, hogy : sokkal roszabb. mint az euban, és MO számára öngyilkosság kilépni.
Az meg a legnagyobb baromság, hogy kirúgatjuk magunkat, mert olyan nincs.Nem lehet kirúgni egy tagállamot.
A kilépés pedig valóban öngyilkosság, hiszen gyakorlatilag államcsőd-De valszeg el sem jutnánk a kilépésig, amint csak megemlítenénk, és megváltoztatnánk az alkotmányt, hogy ki lehessen írni a népszavazást, emberek százezrei menekülnének el az országból, és a nemzetközi ellenzék iszonyatos ajvékolásba kezdene.
Aztán a kilépés sem csak úgy, egyik napról a másikra megy, legalább 2-3 év.Addíg 3x csődbe mennénk.
Sokan emlegetik, hogy OV ki akar lépni.
Akkor miért nem lép ki?
Miért nem változtatja meg az alkotmányt, és ír ki népszavazást?
Miért hív le minél nagyobb összegeket a kohéziós alapokból, ha azt utána vissza kell fizetni???
Minek szórakozunk a túlzottdeficit eljárással????
A jelenlegi export 80-90%-a unióba megy.Hoba fodjuk eladni a termékeinket utána??

Amit a jobbik akar, egy olyan megoldás, mint Svájc/Norvégia, (a kormány szerint) nem működik a mi esetünkben.

Nem azt mondom, hogy sosem fogunk kilépni, de szerintem a következő 4-5 évben nem.
Az a felmérés , amit a tárki végzett, az eu tagságról, nem hiszem hogy mérvadó.
Biztos vagyok benne, hogyha tényleg népszavazás lenne, nem lépnénk ki.
(ergyébként az unió népszerűsége nagyon alacsony egész európában)

buday008 2013.04.27. 18:28:15

@Fejesrob: Elutasítja elvben , fejben , szóban stb-de esze ágában nincs kilépni érdekes módon mert tudja mi lenne...Értelmetlen egy iylen felméréstidézned.Olyan ez mint a magyar lakosság hozzáállása a romákhoz: előítéletes inkább elutasító...Mégis történtek már komoylabb pogromok? -enyita felmérésekről.csomó léhűtőnek munkát adnak de gyakorlati hasznuk nem sok van. Magyarok már Mikszáth korában is elszidtáka bécsi udvart, a politikát, uram bocsá a zsidókat( és itt nem uszítani akarok a félreértések elkerülése végett)stb. Most uyganez van pl az EU val is. Ennyit a felmérésekről. Amelyik kutya ugat az nem harap...

Fejesrob 2013.04.27. 18:33:39

@_most_: Te aztán nem sokat okosodtál. Ugyanolyan segg vagy, mint régebben, személyeskedsz, de érveid nincsenek.

1. Amit leírok, a véleményem és nem azért írom le, hogy ballib hülyéket bosszantsak vele.

2. Direkt azért tettem oda egy linket, hogy a magadfajta hülyegyerek se vegye személyeskedésnek azt amit leírtam.

Sajnos ez nem jött össze.

Viszont nagyon jó lenne, ha TE a jövőben elkerülnél. Persze megteheted, hogy nem, én vitatkozni járok ide, de nincs ellenemre, ha néha egy ilyen segget is kiosztok.

DezInf 2013.04.27. 18:34:11

@nevem van:

wmiki.blog.hu

itt olvasgathatsz elemzéseket a munkásságáról, érdekes de csak erős idegzettel rendelkezőknek ajánlott:)))

DezInf 2013.04.27. 18:38:33

@Fejesrob:

Kezdesz lencsés pityuka lenni. Neki is tényei vannak, érdekes , neki is a századvégtől:)

Mennyit is fizet nekik az elemzésekért a kormány? Ötmilliárdot? Naná,annyi pénzért azt ír GFG amit elvárnak tőle. Nála már a kuruc is hitelesebb :))))

Fejesrob 2013.04.27. 18:40:26

@DezInf: Ez van haver, az emberek többsége bizony utál benneteket. Inkább nem kell nekik az Euró:)

DezInf 2013.04.27. 18:48:04

@Fejesrob:

Lusta vagyok,ezért bemásolom az egyik hozzászólásomat:

"Elgurult a gyógyccer?
Aki nincs velem az ellenem? Aki ellenem az ellenség? Az ellenség az bolsi-libsi-zsidó-cigány-baloldali-szemét?

Ok,csak te vagy helikopáter:))))

Esetleg a te fajtádról nyilatkoznál kicsit bővebben,csak azért,hogy tisztán lássuk ki számít az ellenségednek. Mer szerinted az ellenséged ellensége a barátod. Én pedig nagyon nem szeretnék barátságba keveredni veled. Akár még képes lennék az ellenségeddel is kibékülni,csak hogy ne kelljen veled barátkozni.

Remélem érted az aggályaimat,szeretném ha megnyugtató választ adnál. "

Tudod csak a tisztánlátás kedvéért jó lenne tisztázni,hogy te hogyan is látod ezt.
Nagyon nem szeretnék veled egy platformra kerülni.

Simán lekomcsizod,bolsizod,libsized...... azt aki nem ért veled egyet.

Vallj szint,és hidd el megtagadom azt az eszmerendszert amit te vezérfonalként követsz.

Nálad a labda , cimkézz :)))

nu pagagyí 2013.04.27. 18:49:08

Nem kell már a Fidesszel foglalkozni. Eljátszotta minden erkölcsi tőkéjét, ami persze amúgy is szerény volt Kaya Ibrahim után. Szánalmas társaság, lop és hazudik.

Nagyobb probléma, hogy mi jöjjön utána. Nekem egy minimális állam tetszene, az csak korlátozottan tud belepofázni az emberek legszemélyesebb dolgába. Mivel az állam értelmes szolgáltatásokat sem tud nyújtani, nem is kell erőltetni. Minimális adó mellett, virágozzanak a magánkezdeményezések, a jövedelmek nyújtsanak fedezetet a nyugdíj helyetti magánmegtakarításokra, egészségbiztosításra. Mindenki a saját teljesítményéből éljen egy becsületes piacon, az adónkból kitartott siserehadat el kell bocsátani, bizonyítsanak a való világban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.27. 18:52:44

Csak fele ilyen befolyásos lenne igazából akkor nem választották volna meg őket 2010ben, nem?!?!

nu pagagyí 2013.04.27. 18:52:46

@Fejesrob: Nem szeretjük az unijót, de píz az kéne.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 18:54:53

@nu pagagyí: ez pontosan igy van.talan kiegeszitenem azzal, hogy :
"a kereskedelmi elonyok mag a penz kell,
de kulonben utaljuk"

nu pagagyí 2013.04.27. 19:01:49

@hogyne,persze,igazad van!: Talán azt kellet volna kérdezni, hogy szereti-e, hogy szabadon utazhat Európában, hogy konvertibilis a pénze, egy Marshall-segélyni pénzzel járul hozzá a Európa gazdagabb része a szegényebb fejlődéséhez, szabadon tanulhat akármelyik országban és munkát is vállalhat, ha itthon még szarlapátolásra sincs lehetőség.

Persze, ha azt kérdezik szereti-e az emblematikus európai politikusokat, mint Orbán, Merkel és hasonszőrű minden hájjal megkent társai, a válasz nálam is erős "nem" lenne.

buday008 2013.04.27. 19:02:46

@nu pagagyí: Egyet értek. Nem az a feladat Önmagában, hogy a fideszt le kell váltani, hanem az hogy utána értelmes kormányzás kezdődjön a mutyikormányok után. Apropó mutyi: szánalom hogy az a fidesz aki anno szüntelenül ( sokszor joggal )támadta az mszp-t , most saját maga is belemegy hasonló mutyikba...

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 19:06:23

@nu pagagyí: hat ez az vazze!!
Nem szabad osszekeverni az eu-t az ep-vel, redinggel orbannal stb.
Biztos vok benne hogy az emberek nagy tobbsege nem lepne ki ha arra kerulne sor.

buday008 2013.04.27. 19:06:50

@nu pagagyí: Orbán amit folytat (meglehetősen ravasz ) politikát annak nagyon fontos eleme a bűnbak képzés.Én megcsinálnám de a gonosz ....esete.neki az EU a bűnbak. Először kacsingatott a szélsőjobb zsidózása felé,d e aztán igen gyorsan rájött hogy szószerint pikkpakk hazavágná a világ ezért maradt a gonosz EU. Mivel azIMF már nem tárgyal vele.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 19:08:18

@buday008: miert ne targyalna az imf??
Ugy tuni neked hogy kellett a penz?
Akkor meg minek?

különvélemény 2013.04.27. 19:15:44

"Régóta mondogatom, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának egyetlen szükségszerű és elégséges alapja egy hiteles, de mindenképpen annak tűnő ellenségkép megrajzolása, és az azzal való állandó riogatás"

1, hú, te aztán nagyon okos vagy, hogy ezt régóta mondogatod, valószínűleg az USA-tól Észak-Koreáig mindenki tőled tanulta el.

2, a fidesz nem "rajzol" semmit
- nem mi generáltuk, hogy itt eszkalálódik a fasizmus
- nem mi kötünk bele minden német törvénybe, még olyanba is, ami EU-s alkotmányban szuverenitást garantál
- nem mi találunk ki olyanokat, hogy jó, most megfeleltek, de talán holnap nem fogtok, ezért nem szüntetjük meg az eljárást.... egy év múlva: ok, most IS teljesítettétek, de jövőre már tutira nem... stb.

És még sorolhatnám a végtelenségig, de te nyilván vagy akkora birka, hogy az összes alázást és mocskolódást tűröd, mert:
1, csicska vagy
2, érdekedben áll

különvélemény 2013.04.27. 19:24:31

Csak hogy lásd, a drágalátos ballibed hogy hazudozik és manipulál (ami persze eljut az EU-ba), itt az alábbi video, ahol egy zsidó küldi el a főzsidót a p-be annak hazugságai és manipulációja miatt:

www.youtube.com/watch?v=YqwStshmx_I

Poszt Olok 2013.04.27. 19:31:52

@wmiki: Gratulálok. Három mondattal jellemezted szellemi képességeidet, illetve ama 1.5 neuron meglétét a fejedben, ami a lélegzésen kívül másra nem tesz alkalmassá.:)
Sok ilyen gyökeret a fidesznek..jó pártkatona lesz belőled.
Részvétem Magyarország!

Fejesrob 2013.04.27. 19:31:54

@DezInf: Na húzz a gecibe seggfej:)

buday008 2013.04.27. 19:33:35

@különvélemény: Te meg lásd ezt : www.penzcentrum.hu/karrier/brutalis_szamok_sosem_volt_ennyi_munkanelkuli_magyarorszagon.1036257.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

ennyit a fidesz 3 évéről.... De most könyörgöm ne mossuk már össze a baloldalt a zsidó nagytőkével.. A Te nemzeti kormányod államfőjének Ádernak első útja Tel Avivba vezetett. Hagyjuk már Nem kell mindig mindnet másokra fogni kormányunk bénázása miatt. 2: árral szembe pipikélni nem ildomos

Fejesrob 2013.04.27. 19:34:48

@nu pagagyí: Nem értetted. A lakosság nagyobbik része annyira nem szereti a ballibsiket, hogy ha köztük, az únuóval és Orbán között kell választani, inkább Orbánt választják.

Azt pedig ne szopd be, hogy az Únió nekünk plusz pénzt ad, mert azt vissza is kapja. Befizetésekkel, vámokkal, befolyással.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 19:37:45

@Fejesrob: tevedsz.netto haszonelvezok vagyunk.

valaki senki 2013.04.27. 19:38:08

@wmiki: Úgye, szerinted a valóság, hogy a jó isten, a felhő szélén üldögélve lóbálja a lábát, és közben a jó meg rossz cslekedeteidet strigulázza a te füzetkédben? A csajok a pasik oldalbordájából lettek megteremtve, a világ egyébként egy hét alatt készült el, igaz, a heteidik nap már a pihié! A télapó telehányt puttonnyal szánkón - persze csak mert sok jó rénszarvas segíti- egy éjszaka alatt a világ boldogabbik felének a gyerekeit mind végiglátogatjam és jól megajándékozza! persze, csak ha egész évben jó gyerek volt! Köszi: nálam már csak az a fránya evolúció marad, annál is inkább, mert vagy 100 éve igyekszenek bizonyítani, hogy az nem úgy van, de eddig nem sikerült! Akkor azért anniyra nem lehet az rossz elmélet! Azóta pedigm egy ilyen kis egyszerű géntudományban elért fejlődés is erősíti a tézist....

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.27. 19:44:29

@különvélemény: ezt en is lattam.o ezt akarta kihozni.es?
A ksh szerint meg 2007-14 kozott befizettunk 2500, kaptunk 10500mrd ft-ot kaptunk .nod ezt vissza kell fizetni ha kilepunk.

poor 2013.04.27. 19:45:52

@különvélemény:
Úgy látom a pártpropagandát nyomod amit a vezér a szádba ad. A figyiszest megismerni az állandó ballibezésről.
Gondolom szavanként fizetnek.És hogy a csúnya külső belső ellenség már megint akadályozza a nagy géniuszt. Jó lenne elgondolkodni, hogy miért hazudnak a figyiszesek éjjel-nappal. A TV-ben már csak a figyiszes pártpropaganda megy.

Fejesrob 2013.04.27. 19:47:02

@hogyne,persze,igazad van!: Ha a pénzügyi mérleget vesszük, akkor igen.

különvélemény 2013.04.27. 19:47:14

@hogyne,persze,igazad van!:
A videó pont arra hívja fel a figyelmet, hogy rengeteg "rejtett" veszteség ér minket, amikről nem szokás beszélni, és nincsenek beleszámolva a nagy kalapba.

DezInf 2013.04.27. 19:54:10

@Fejesrob:

Kimerítő válasz:)))
Azért remélem kapsz levegőt,nem venném a lelkemre ha az erőlködéstől valamilyen szellemi károsodást szenvednél.
Ideje lenned egy továbbképző kurzuson részt venned. Nem igazán találod el az ellenséget,gyakran lősz mellé és túl sok embert sértesz meg.
Kvázi egyre rosszabb a hatékonyságod,ha érted mire célzok :)

Mondhatnám azt is,hogy legtöbbször lejáratod azt az eszmét amiért küzdesz, de ez legyen a kapcsolattartód problémája.

P.Freddy 2013.04.27. 20:12:59

A magyar jobboldal valóban Európa szégyene.

Hiszen mind igaz rájuk:

- A magyar jogállamot és a demokráciát azok veszik semmibe, akik úgy akartak manipulálni egy választást, hogy lepaktáltak az alvilággal (Pintér, Simicska, Josip, Kaya stb),

- akik erőszakos akciókat szerveznek, (Fidesz által felbujtott gyújtogatás, rombolás, törés-zúzás)

- akik törvénytelenül használják fel mások személyes adatait, (Kubatov, Fidesz, Húsvéti sonka aláírásért cserébe, ner-levelezés milliárdokért vonakóddal, stb)

- akik ellopták a nemzeti vagyont, (közbeszerzésmutyi, földmutyi, dohánymutyi, manyup eltüntetve, államadósság mégis csúcson, EU pénzek offshore-ba, Simicska, stb.)

- és akik ahelyett, hogy a magyar embereket képviselnék itthon és Európában, mindent megtesznek az ország lejáratásáért. (Orbán Viktor többször visítozva könyörgött Európában hogy büntessék meg az Országot)

Mocsokfidesz.

Donoter 2013.04.27. 21:33:30

....„hatalom megszerzésének és megtartásának egyetlen szükségszerű és elégséges alapja egy hiteles, de mindenképpen annak tűnő ellenségkép megrajzolása, és az azzal való állandó riogatás”…

Ez még adott esetben igaz is lehet, csak hát ez esetben nehezen alkalmazható. Ugyanis a baloldal gondoskodik afelől, hogy ezzel a hatalomnak ne legyen gondja.
Nem érti, nem akarja érteni, nem tudja megérteni azt, hogy az eddigi XXI. század az agresszív globalizációról szólt. Ennek ellenszerét a jobboldal a nemzeti politikában látja. Ennek pedig természetes velejárója a nemzeti öntudat megjelenítése, erősítése a gazdasági, kulturális, szociális élet minden területén, ha úgy tetszik nemzetállami politikát folytat. Bevallottan vagy nem, alkotmányban szentesítve vagy sem de Közép Kelet Európa országai a balkániakkal egyetemben sokkal hangsúlyosabban teszik ezt mint Európa többi országai. Pont azért mert ezen polgárok 1944 – 1990 között Európa birtokbavételéből kimaradtak, e játszmának nem voltak részesei csupán szenvedő alanyai, 90 után pedig ha demokráciáról beszélünk akkor mindenkinek helye van a nap alatt és nekem is mint befogadottnak is kell legyen szavam. De a játékszabályokat már a globalizált világ akarja minden áron diktálni és diktálja is. Ezzel szemben, a jelenlegi politikai gyakorlat jobbat mint a nemzetállami politika nem tudott kitalálni. Ez nem azt jelenti, hogy tagadná egy unió szükségességének valamilyen formáját. Ezt az álláspontot pedig a polgárok túlnyomó többsége a magáénak érzi. Ebben ered a 2/3 többség is, vagy 70 százalékos romániai többség mert én mint egyén magyar, román, szerb…….úgy akarok európai vagy akár világ polgár lenni vagy akár européer, hogy elsősorban magyar, román stb….vagyok. Orbán a Fidesz-el egyetemben nemzetben gondolkodik és cselekszik az élet minden síkján, nem biztos, hogy mindent jól csinál de a törekvése támogatandó. Kétségtelen a globalizált világ hatalmasságai ezt nem díjazzák sőt mindent elkövetnek, hogy akadályozzák sikerét mert az ők érdekeik csorbulnak főleg pénzügyi és gazdasági téren /bankok, multik, energia, szállítás stb/ Az mindenki számára világos, hogy nyugat gazdasági helyzetét Mo. megváltoztatnia nem tudja és nem is akarja mert függőségben is van tőle, de egy esetleg precedens teremtéssel más megoldási lehetőségre tudja felhívni a figyelmet, ami az eddigi nyerészkedési utakat bizonyos korlátok közé terelheti. Ezt megakadályozandó, a gazdasági nyomáson kívül nem riadnak vissza a demokráciára, az egyenlő elbánásra, a jogalkotásra, az alkotmány kidolgozására való beleszólási jogra való túlharsogásával nyomást gyakorolni. Vagy akár büntetéseket kiróni egy közösségbe való tartozás okán.
Ezzel szemben a nemzetben gondolkodó polgár aki nem is biztos, hogy elkötelezett párttag mit lát? Azt, hogy a baloldal és annak vezér pártjával a szocialista párttal az élen, miután csúfosan elvesztette parlamenti pozícióit mindent megtesz külföldön a jobboldal le dorongozásáért. Teszi ezt azért mert itthon minden téren át kellett adnia az évtizedeken keresztül biztos fedezéket nyújtó pozícióit és nincs olyan helyzetben, hogy érdemben tudjon valamit is tenni. Ehhez az akárhogy is nézzük mégis csak a szocializmus utódpártjához kötötte szekerét a liberális oldal, amely lehet most már bánja mind a kutya mely hetet kölyközött de ezáltal ő is jócskán ludassá vált nyolc év katasztrofális országfeladó kormányzásában. De az örökölt európai ballib kötődéseket mindkét párt felhasználja teljes erőből, a nemzeti oldal felmorzsolásáért. Az ürügyeknek másodlagos szerepük van taktikájukban. De egyben nagyot hibáznak mert képtelenek felfogni, hogy bármely külföldről jövő megszorítás legyen az pénzügyi, gazdasági akár kulturális stb. mindig a polgáron csattan első sorban és nem a kormányon vagy annak vezetőjén mint ahogy állítják. A kormány így is úgy is legalább négyévenként elszámol és ez az egyetlen hiteles mérce.
A fentebb leirt társadalom hangulatot igazolják a bármely oldalról készített közvélemény kutatások is és nem látnak reményt jövő ilyenkori hatalomváltásra.

Donoter 2013.04.27. 22:20:34

@Donoter: Pont az a bizonyos 2/3 a jelenlegi ballib politikát magyarság tudata elleni virulens támadásnak érzi és mindez összezárásra készteti a jobb oldalt minek következtében nagy valószinűséggel felülirja az Orbán által elkövetett hibákat is. Úgy fog szavazni mint tette azt 2010-BEN.
süti beállítások módosítása