Kitüntetések korát éljük. Olvasom, hogy egy német város polgármestere visszautasított egy magyar kitüntetést. Konkrétan Tata testvérvárosáról, Gerlingenről, illetve annak polgármesteréről, Georg Brennerről van szó. Előrebocsátom: tökmindegy, hogy a térképen hol van Gerlingen, és tökmindegy, hogy életünkben soha nem hallottuk ezt a nevet. Alapvetés: több hét gondolkodási idő után, a német városvezető úgy ítélte meg, az elismerést elutasítja, ezzel kíván tiltakozni a magyar kormány politikája ellen, azt nehezményezve, hogy „jobban eltávolodott az Európai Uniótól és a demokratikus alapjogoktól, mint eddig bármikor”. Jobban, mint bármelyik baloldali, és bármelyik jobboldali kormány, vágjátok, fiúk? Nem? Akkor a gyengébbek kedvéért kihangsúlyozom: a csávó gesztusa nem Magyarország ellen, nem a magyar emberek ellen irányul, kizárólag a jelenlegi kormánynak célzott kritika. Lehet belemagyarázni, de nem különösebben érdemes.

Akárhogy és akárhonnann is nézem, a sokadik nyugati koki és saller ez, ezek a németek meg különösen borzasztóak. Azt hinné az ember, a német gyermekeknek szánt oktatófilm után, a pofátlanságuk, alaptalan támadásaik alábbhagynak, erre tessék. Azt mondja ez a névtelen senkiházi (úgy értem, szellemi söpredék) hogy az új magyar alkotmány „nemzetállami súlypontot fogalmazott meg”, de a nacionalizmusnak „a mai Európánkban már nincs helye, hiszen békénket és gazdasági erőnket elismertséggel, toleranciával, kölcsönös nagyra értékeléssel és közös értékekkel biztosítjuk”. A sorok között meg érdemes megjegyezni azt is, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtószabadság elleni támadás nem annyira a jól bevett európai gyakorlat része. Következmény: nem kell a magyar érdemrend a német elöljárónak.

Én úgy látom, egyáltalán nem lenne baj az, ha az alkotmány csupáncsak ártatlan és konstruktív nemzetállami súlypontot fogalmazna meg. Az viszont baj – és ezt látják valószínűleg mindazok, akik nem sok, egymás mellett sorakozó, elszigetel istálló összegeként képzelik és építik Európát – hogy olyan, a demokrácia alapértékeit szájba rúgó és csorbító intézkedéseket, törvényeket hoznak nemzeti alapon magyar hazánkban, amelyeket a térkép németebbik felén, de máshol se kimondottan. Sőt, komolyan veszik, odafigyelnek, hogy véletlenül se romboljanak le semmit, amit korábban felépítettek. Hogy annyira nem stimmel az, hogy egy országban az Alkotmánybíróságnak legfeljebb bólintási joga van a vitatott jogi-törvényességi kérdésekben.

Georg Brenner, Gerlingen polgármestere 2011 szeptemberében rangos európai elismerést vesz át. A Mérite Européen Alapítvány díjával olyan elkötelezett európaiakat tüntetnek ki, akik az európai nemzetek szabadságban, békében és testvériségben való egyesítésén és az európai tudat kialakításán dolgoznak, amely a szabad, demokratikus és egyesült kontinens létrejöttének alapja

forrás: www.decem.hu

Persze lehet megint összeesküvés-elméleteket gyártani, szidni a németeket, és méltatlankodni, hogy ugyanbiza mivel érdemelte ki ez a féreg, hogy a magyarok kitüntessék, már megint minek szólnak bele a mi istállónk dolgaiba, biztos valamelyik hazaáruló aknamunkánkája van az arcátlan gesztus mögött. Szerintem ne fáradjanak, kedves kormánypárti hölgyek-urak! Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos lenne elgondolkodni azon az elcsépeltnek tűnő, de távolról sem valóságtól elrugaszkodott helyzeten, hogy amikor valaki szembemegy a forgalommal, hogy ha sokadik alkalommal is egyedül, vakmerőségből (konkrétan itt és  most műnemzeti vitézkedésből és szabadságharcos szemfényvesztésből) ezt teszi, nem biztos, hogy mindenki más a hülye. Persze ez csak arra az esetre érvényes, ha nem önként elszigetelődött, magányos istállóként definiáljuk magunkat Európa közepén, ha felfogjuk, hogy a magyar érdekek érvényesítésének módja azoknak széleskörű elfogadtatása, hogy ha tagjai vagyunk egy rendszernek, akkor nem föltétlenül kifizetődő folyamatosan az ellenkezőjét kommunikálni és tenni a rendszer alapját képező szabályoknak.

A német polgármester sem több, sem kevesebb nem lett volna ezzel a kitüntetéssel, de elutasító gesztusa nem igazán ad okot a büszkeségre. Nyilván csak akkor érthetjük meg ezt, ha a legkézenfekvőbb személyeskedésen túl az álláspont tartalmát is hajlandóak vagyunk meglátni. Az újabb kollektív ellenség víziójának mantrázása, a németek múltbeli tetteinek démonizálása, és mellébeszélés, álbüszkeség és hamis öntudatosság helyett szép lenne szembenézni azzal, hogy valamit (lásd fent, hogy pontosan mit) kurva szarul csinálunk. Nincsenek illúzióim e felől, és azon sem csodálkoznék, ha utólag visszavonnák a kitüntetési szándékot. Ez már csak ilyen: kitüntetések korát éljük, adjuk-vesszük-visszavesszük.

Ismételjük át gyengébbek kedvéért: senki nem mondta, hogy Magyarországon nincs demokrácia. Csak azt, hogy minden alapkövét igyekeznek elmozdítani. Nem Magyarországnak szól a diplomáciai gesztus üzenete, és nem is a magyar embereknek. Kizárólag a kormánnyal van a baj, de azzal folyamatosan. Már a kitüntetéseink se kellenek a kutyának se.