Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke. 51 éves volt. Azt hiszem, nem kell az embernek éppen gyászolnia ahhoz, hogy az információ hírértékéből ennyit, ne többet, és ne kevesebbet engedjen ingerküszöbe közelébe. Ma, amikor a család, a barátok, az ismerősök az embert gyászolják, teljesen mindegy, hogy milyen politikus, vagy szakember volt Szalai Annamária. Teljesen közömbös, hogy mit gondolnak mindazok, akik ideológiailag, pártpolitikailag vagy a szimpátia-antipátia tengelyen való elhelyezkedésük függvényében határozták meg viszonyulásukat a Médiahatóság vezetőjének személyével és tevékenységével kapcsolatban.  

Nézem az internetes felületeket, fórumokat, a közösségi média oldalait. Nem általánosítva, de nem is szem elől tévesztve a számomra teljességgel felfoghatatlan megnyilvánulások egy részét, úgy érzem, lenne bőven okunk az önreflexióra. Azt gondolom, hogy ha a magyar társadalom egy részéből az ember halála a politikus iránti zsigeri gyűlölködést váltja ki, sokkal nagyobb itt a baj, mint gondolnánk. Mindenki, aki azt hiszi, hogy ez egy kiváló alkalom arra, hogy mások fájdalmából közbeszéd témát generálva, politikai ellenfeleiket, vagyis a másik oldalt gyalázzák, azoknak se többet se kevesebbet nem tudok mondani, mint hogy szégyelljék magukat! Ha egyáltalán tudják, hogyan kell azt.

Elgondolkodtató, hogy sokunkból mennyire kivesztek az empátia minimális, emberinek nevezhető érzései. Vajon tényleg ennyire megnyomorított lelkileg a politika kettészakadtsága? Nem kell könnyeket hullatni, nem kell álegyüttérzést tanusítani, de ha semmi jót nem tudunk hozzátenni a pillanat tragikumához, akkor legalább hallgatni érdemes volna. Szép volna, hogy jobb- és baloldali sztereotípiáktól függetlenül éreznénk, és tudnánk: amikor valaki eltávozik, hagyni kell időt a gyászra. Mert többek között ez tesz emberré az embertelenségben is. Akárki volt is Szalai Annamária, és akármilyen embernek-politikusnak tartottuk is, megilleti, hogy méltósággal hagyja itt ezt a világot. Jogosan kritizálni, és főleg mocskolódni bőven ráér napok múlva is. Ha már ennyire muszáj.

Mindazoknak, akiknek kizárólag az jut eszükbe ma, hogy nevét alkotmányba betonozták, netán a Klubrádió elhúzodó jogvitája, vagy a vitatható médiatörvények miatt gyalázkodnának, elmondanám, jelentéktelennek tűnik, de nem megkerülhető: Szalai Annamária elnöksége idején indult eljárás az uszító-gyűlöletkeltő-kirekesztő üzemmódban fröcsögő, cigányokat megsemmisíteni akaró Bayer Zsolt-féle Magyar Hírlap ellen. Tudom, hogy szóra sem érdemes, de még kiderülhet, mennyire fontos mozzanat ez.

Nincs rálátásom, nem tudhatom,  de az, hogy ma Magyarországon még mindig vélemény- és sajtószabadság van, abban talán az elhunyt elnöknek is lehetett némi szerepe. Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni, de az is lehet, hogy a sorban utána jövő tevékenysége fényében kiderül, pontosan mit tett azért, hogy én ezt ma leírhassam, hogy ma mások is bármit leírhassanak.

Nyugodj békében, Szalai Annamária!

fotó: index.hu