Klubrádió: lenni vagy nem lenni?

H_A Címkék: tüntetés évértékelő rádióadók médiahatóság médiaszabadság Orbán-kormány Klubrádió2013.02.25. 00:27

Aki tátott szájjal hallgatta végig Orbán Viktor sokat emlegetett pénteki évértékelő/önértékelő beszédét, az valószínűleg nem értheti mit kerestek vasárnap fejében több ezrek az utcán, tiltakozásul valami olyasmi ellen, ami az alapvető jogok sárbatiprásának kortárs gyakorlatáról szól. A Klubrádió megmaradásááért szervezett szimpátiatüntetés persze nagyon fura egy olyan országban, ahol minden rendben van, ahol nincsenek felvonulások, tiltakozások. Ahol a kormány jól kormányoz, és mindenfajta demonstráció délibáb csupán.

Klubrádió1.jpgElőrebocsátom: hogy éppen a Klubrádiónak hívják a szóban forgó médiaorgánumot, az sokadrangú szempont. Aki a Lánchíd Rádióból tájékozódik, attól senki nem várta el, hogy ott tolongjon az első sorokban a Batthyány örökmécsesnél. De mint mondtam, ez a demonstráció semennyire sem a Klubrádióról szól. Hanem arról, hogy olyan időket élünk, amikor a nép vezérei (különösen az az egy) szívesen mártóznak meg olyan történelmi korok dicsőséges fényében, amikor éppen azokat a jogainkat vívták ki, amelyeket ma ők kézzel-lábbal semmisítenek meg.  Ilyen a szólásszabadság,  és a szabad tájékozódáshoz való jog egyebek mellett.  

A sztori egyszerű, de úgy tűnik, végtelenített: a Klubrádió kontra Médiatanács összecsapásnak mostanig legfeljebb erkölcsi győztese lehet az előbbi. Tavaly hat ítélet született a Klubrádió frekvenciáinak ügyében - ebből három jogerős -,  és mindannyiszor azt állapította meg ugyan a bíróság, hogy a médiatanács törvényt sértett, mégsincs frekvencia. Vagyis ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon jogerős ítéleteknek nem lehet érvényt szerezni a hatósággal szemben? Akkor ez azt jelenti, hogy ezek után minden polgárnak joga van az őt elítélő bírósági döntést figyelmen kívül hagyni?

Nyugodtan lehet bagatellizálni az ügyet, politikai kultúránk minőségéből fakadóan jobb-és baloldali terminusokra korlátozni. Végül is egy olyan országban, ahol a szabad pálinkafőzés nagypolitikai kérdésnek számít, és a babák is a kormány dicséretére jönnek világra, miközben egy nem kormánysegget nyaló rádió önkényes elhallgattatása marginális technikai aspektust jelent csupán, ott ez majdhogynem természetes.  

Az ideológiai dichotómiák mátrixából kitörni nem tudók kedvéért még egyszer mondom: a Klubrádió melletti tüntetés nem csupán a Klubrádióról szólt. Szeretném hinni, hogy az egész rezsim elleni tüntetés volt. Amely leginkább arra kívánt rávilágítani, hogy jogállamban az elnyert jogot nem lehet visszavonni, az igazságszolgáltatási döntéseket pedig nem lehet a kormányzat kénye-kedve szerint önkényesen felülbírálni.  És e tekintetben végképp nem számít, hogy az én ízlésemnek a Klubrádió, a Szentkorona Rádió vagy éppen a Mária Rádió felel meg, és szolgáltat zenét füleimnek.  

Jó, tudom, Orbán megmondta, rendben mennek a dolgok! Akkor ez a pár ezer utcára vonuló ember nem hisz hőn szeretett miniszterelnökének? Sok értetlen ember. A bíróság meg nehogy már megmondja a médiahatóságnak, hogy mit tegyen, hiszen demokrácia van. És amíg ilyen demokrácia van, addig újra meg újra el lehet kábítani a népet azzal, hogy mi magyarok mit bírtunk hozzáadni a világmindenséghez a múltban. Addig sem kell a jelenről beszélni. A rendszer logikája szerint a sakkozógép, a golyóstoll, a dinamó, és az okostojásított Rubik kocka iránti szívet melengető nosztalgia remélhetőleg sokkal több ezer ember figyelmét eltereli a jogfosztásról és a frontális, nyilvános hazugságokról, mint ahányan hangot adtak annak, hogy a média szabadsága továbbra is veszélyben forog ma Magyarországon. Éppen ezért nagyon fontosnak érzem Hernádi Judit, Bródy János, Parti Nagy Lajos, Jancsó Miklós, Esterházy Péter, Iványi Gábor (idegenszívű balliberális, na ná) hangját. Mert arról beszélnek, hogy az alapvető emberi jogok tekintetében az Orbán rezsim vonal alá került, a többi mellett a szabad tájékozódáshoz való jogot is két lábbal tiporja.

A Klubrádió szimpatizánsainak egyike felszólalásában azt mondta:  „Vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért annyira fél egy szabad adótól,  hogy foggal-körömmel meg akarja gyilkolni.” Tekintve, hogy a jelenlegi párt(köz)média tengerében az ATV-n kívül a Klubrádió az egyetlen ellenzéki adó, és ha hozzáveszem a jobban teljesítő Magyarország miniszterelnökének egy 2007-ben tett nyilatkozatát, amely szerint Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed, szerintem semmiféle - a  szólás-és véleményszabadság zászlaja alatt bekövetkező – kopernikuszi fordulatként értelmezhető meglepetésre egyelőre nem számíthatunk.

Nagyon érdekelne viszont, vajon miért kell a kétharmad birtokában állandóan és ennyire nyilvánvalóan rettegni úgy, hogy tényleg valamennyi köz és nem közmédia csatorna a vezírt dicsőíti? Ha jól értettem, az orbitális nagy népi bölcsességeket felvonultató értékelő beszédből, „aki fél, azt megharapja a kutya, ledobja a ló, sőt még a roller is.” Nehogy a végén tényleg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr115102590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DezInf 2013.02.25. 20:06:25

@komplikato:

Ugyanaz a helyzet,kiürültek a cégek,jó kis adósságot hátrahagyva felszámolás alatt.
Az önkormányzatok eladósodása.....adósságátvállalás....tiszta konteó :)))
Minden törvényes,jogszerű. Mer ez egy jogállam:)))

Crass 2013.02.25. 20:15:52

@komplikato: Az indoklásom "mindenféle meggondolást és belátást nélkülöz". Hm... bevallom nem értem miféle meggondolást kellene indoklásom tartalmazzon, érveimet megírtam, cáfolni kellene - ha tudnád. Belátást nem tartalmaz. Ez igaz. Nem vagyok belátó azokkal, akik pofátlanul mérgezik ennek az országnak a szellemét, tudod, ők azok akik hazudnak éjjel és nappal. Nem mentség, hogy ezt mások is megteszik. Azért sem mentség, mert azok is ugyanannak a kutyának a torzszülött korcs kölykei! És meg is érkeztünk a dilemma valós okához és megoldásához. Jól látod, hogy ennek a demokráciának és ennek a népnek nem sikerült kitermelnije azt a pártot, vezetőt, aki vas kézzel, megkérdőjelezhetetlen erkölccsel kitakarítja Augiász istállóját. Ennek a levét isszuk. És ezért nevethet rajtuk és követelőzhet a klub rádiója, ahelyett, hogy a börtön vagy a pöcegödör megérdemelt hűvösében gondolkodhatnának el viselt dolgaikon!

Crass 2013.02.25. 20:18:54

Természetesen kitermelnie, elnézést az elütésért...

komplikato 2013.02.25. 20:21:58

@DezInf: A pofán csapott 30 milliárdból mennyit kell jattolniuk vajon ügyészségnek, bíráknak, és a többieknek ezen dolgok megúszására? Vagy elég csak ezek "urait" kifizetni kevesebbért?

@Crass: Tratom, hogy nem ízlés kérdése. Miért támogatnám egyik kamu hírforrás rádiót a másik kamu banda ellenében? Ha a Klub rádió elkövetett valamit akkor valós jogállamban megkapná a büntetését. Erről nem tudok, sem valós értékű bűncselekményről, sem feljelentésről, stb. Amiről tudni, hogy többszörösen megnyertek egy pert, amit egy jogállamban érvényesíthetnének, de a fenti poszt és a történtek alapján NEM JOGÁLLAMBAN élünk, hanem egy Tündér Mesében.

Tamás András György 2013.02.25. 20:51:10

most tenyleg van meg olyan szerencsetlen hulye, aki magyar radiokat hallgat? ez hallatlan!

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 20:53:36

Nem ismertem a Klubrádiót (semmilyen rádiót se hallgatok), de ha annyival tartozott, tartozik, akkor hogy nyerhetett a bíróságon? Vagy az egyszerűen egy „másik” ügy?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.02.25. 20:54:19

A Klubrádiónak adóssága van? 8 év alatt egy komcsi se vette a fáradságot, hogy bemenjen az apehhez és egy éjszaka leírjon minden hátralékot? Meg is érdemlik. Szerencsére ez már a múlt, már jó kezekben az ország.

jolaca 2013.02.25. 21:00:53

Azért jó látni, hogy a legrendszerhűbb hozzászólásokat stílus és szókincs alapján nyilvánvalóan elmebeteg polgártársaink szülik (Lucky Larry - "boldogok a lelkiszegények", nyilván ettől Lucky). Akik minél áporodottabb a légkör, annál jobban érzik magukat. Mit nekik a jogállamra, szabad tájékozódásra való igény? - ha most március 15-én megjelenne közöttük Petőfi sajtószabadság-követelésével, leütnék és levizelnék.
Jogállam? -
"...magyarnak köpött ki a föld
Moslék-ország a nyakamon ül
Engemet Moslék-ország örökölt..."
(nem az én versem, gyengébbek kedvéért).
Úgy látszik, '45 előtt sem csak a siratott Pannon-rádiós dalok születtek. Nagyon mélyen gyökerezik nálunk a baj. Mostanság viszont ezekhez a gyökerekhez akarunk (kormányideológiailag) leásni.

Martian (törölt) 2013.02.25. 21:14:50

Érdekes lenne a Klubrádión Fankadelit hallgatni! :)

csiri bá 2013.02.25. 21:15:12

@én már a fény gyermeke vagyok: na ja, nem tanulták meg egy igazi komcsitól, hogy hogyan kell ezt csinálni, pedig '98-ban megmutatta nekik... valami simicskának hívták és minden terhelőt eltüntetett ami a komcsi pártjára terhelő volt... emlékszünk... :)

Vittore. 2013.02.25. 21:29:41

Én sem hallgattam ezt a rádiót sohasem, de tényleg nem értem, hogy lehet, hogy kimondják az igazát, erre mégis tesznek az egészre? Akkor minek bíróság? Elég lenne annyi, hogy: Bezártuk. Miért? Csak.

rockjano 2013.02.25. 21:31:21

Na it is előbukkantak a rohadék kis nácik... Igen Silver fiam te is... meg a hozzádhasonlóak...

csak egy néző 2013.02.25. 21:34:34

@Bélabáttya:
Béla bácsi ez a dolog magas magának, mint békának a farzseb. Nézze csak tovább is a Fásy mulatót és a Bunyós Pityut és igya tovább a tablettás fröccsöt.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.02.25. 21:41:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Na, azért a kipás mesügék beokádása a befogadó nemzet gyalázásaval, megmentőik festékkel locsolásával a Klubrádió-Héberhetes vonalon nem volt semmi.
Már ha szeretsz magadon röhögni...

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 21:43:12

@csak egy néző: Kiscsibém, ezt benézted. De esetleg ha elugatnád azt, amit kérdeztem, talán egyszerűbb lenne az ilyen kis ostobák élete is, mint az enyém.

Kifizette az a rádiaó a sarait? Nem. Kivágták, mint macskát szarni? Igen. Hiányzik valakinek? Igen. Elment bíróságra, és nyert? Igen.
Akkor meg mi most a rák van? A bíróságot nem érdekli a tartozás, fenntartana egy jogsértő állapotot? Vagy az egyik jogsértő állapot jogsértőbb, mint a másik?
Simán lehet persze, hogy ezt két külön ügyként kezelik, és valamiért semi köze egyiknek a másikhoz. Akkor biza szeretnék egy kicsit én is így élni... Az viszont pont nem érdekel, hogy melyik idióta mit korog a levegőbe, de ha azért fizetnie kell, hogy a marhaságit szétszórja az éterbe (pártállástól fügetlenül, nekem tajtmindegy, megrohadhat valamennyi, veled az élen) akkor tán tegye.

Ez érdekelne cicám, nem a zagyva fejed ostoba személyeskedése.

csak egy néző 2013.02.25. 21:53:40

@Bélabáttya:
Béla bácsi. Azt gondolom tudja, hogy mennyi frekvencia díjat fizet a Maris és a Lánchíd rádió, amik mellesleg megkapták a Klub rádió vidéki frekvenciáit.

zajos1 2013.02.25. 21:55:10

Fizessenek és kész, hiszen eddig nem tették...

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 21:57:24

@csak egy néző: Nem tudom. De ha ők se fizetnek, akkor őket is el kéne hajtni a rákba. És nem olyat tenni a helyükre, amelyik már régebben sem fizetett, hanem találni olyat, amelyik kiköhögi a kért összeget. Ha meg nincs ilyen, akkor elmerengeni azon, hogy biztosan megér-e annyit az a rádiózaj, amennyit kérnek érte? Oszt ha nem, levinni az árát, és nekifutni ismeg.

Egyébként melyiket, mennyien hallgatták, hallgatják? Egyáltalán: valaki...?

csak egy néző 2013.02.25. 21:57:32

@zajos1:
Kettős mérce. Hallottad már ezt?

csak egy néző 2013.02.25. 22:09:59

@Bélabáttya:
Béla bácsi. Ez egy korrekt válasz volt. Nos az említett rádiók semmit sem fizetnek, akkor a Klubnak miért is kellene fizetnie? Abban igaza van, hogy, ha a Klubnak fizetnie kell, akkor a másik két szennyforrás is fizessen.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 22:13:44

@csak egy néző: Milyen kettős mérce te idióta?

A klubrádió szarik fizetni évek óta. Ott a link fent.

A többi fizet. Ha valamit tudsz akkor linkeld ide, ne fröcsögj agyhalott.

mrgumby1 2013.02.25. 22:15:35

@Lucky Larry Silverstein: Esterházy mint zsido:) kőműves vagy, igaz?

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 22:19:55

@mrgumby1: Anyja neve Mányoki Irén Magdolna és zsidó, ahogy tetszik mondani.

mrgumby1 2013.02.25. 22:21:42

@Lucky Larry Silverstein: faszom, azt hittem már semekkora faszon nem tudom felhuzni magam, de tíz perce csak vicsorgatom a fogam a jelenségen, ami te vagy. Esterházy pl hosszú éveken keresztül nevetségessé tette az előző, pitiáner rendszert, amit annyira utalt, hogy saját apját őszintén elitelte hála után, amiért azt kiszolgalta. Es csak azért mert szájára vette a mostani komancs brancsot is, a hozzád hasonló sötét primitív bunkó irastudatlan fasznak be lehet adni, hogy az egy zsidó, így nem is kell odafigyelni arra amit mond.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 22:25:02

@mrgumby1: Ja, sőt az mszp(szdsz)-ben bárkit megkérdezel, mindenki elítéli (őszintén) a saját apját.

Nyehehe

mrgumby1 2013.02.25. 22:32:51

@Lucky Larry Silverstein: régi szép idők, mikor magukat rendesmagyar-magyarnak valló újságok, emberek azon háborognak, hogy a zsidó kertész helyett nem a rendes becsületes kommunista-ellenes, nemesi származású (akiktől a kommunisták ráadásul mindenüket elvettek) magyar Esterházy nyerte a nobelt. Na persze ha szidja a mostaniakat, akkor már kommunista zsidó.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 22:37:26

@csak egy néző: Báttya, nem „bácsi”...
De igen, igazad van, valamennyi szennyforrásnak, legeyn az akármilyen politikai beállítottságú, fizetnie kell, vagy egyiknek sem. Ezt persze teheti helyette valami támogatója, alapítvány, akármi, de köhögje ki azt a lét, amit bevállalt. Ha meg sorban, többen nem tudják, akkor viszont a remek felügyelet talán szálljon kissé magában, és csökkentse az árát addig, amíg az piacképessé nem válik.

Vajon csődeljárást lehet indítani külsősként ilyenkor?

mrgumby1 2013.02.25. 22:43:05

@Lucky Larry Silverstein: az MSZP és az SZDSZ hogy jött ide? Valld be, hogy felállt a faszod hogy szóba hozhattad őket.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 22:43:29

@Bélabáttya: Ott van a hozzászólásomban fent a Klubrádió eljárásának története. - forrással

Azt hogy más sem fizet csak az idióta állította, aztán amikor kértem hogy mutassa akkor eltünt.

Ált. így csinálják.

csak egy néző 2013.02.25. 22:49:16

@Lucky Larry Silverstein: Baromarcú barátom, ha neked a magyar hirlap hiteles hivatkozás ez a te egyéni szocpol problémád, számomra hiteltelen szennylap. Az persze egy cseppet sem zavar, hogy miért is nem fizet a Klub rádió. Ha ez a két másik szennyrádiót közösséginek minősítették, (Maris, Lánchíd), akkor ők is joggal elvárhatják, hogy ne alkalmazzanak kettős mércét ellenük. És mielőtt fröcsögnél itt a link, ahol megtudod nézni, hogy mennyi médiaszolgáltatási díjat nem fizetnek.

mertek.eu/sites/default/files/reports/jelentes_palyaztatasi_gyakorlat_tablazat.pdf

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 22:55:42

@csak egy néző: Na ez más.

Szóval nem közösségi rádió. Ez van, nem teljesíti a követelményeket.

Ha igen bírósághoz fordulhat. Sajna az van hogy hogy a klubrádió most a szopó végen van, ahogy a támogatott rádiók 8 évig.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 22:58:23

@Lucky Larry Silverstein: Ez a normális eljárás nem? :)
Megjegyzem, valamennyi oldalon... Vádaskodni egy kicsit, beszólogatni, összeugratni a népeket, illetve simán letagdni bármit. De ez a normál, napi működés része...

Az már nem, amire - részben - kíváncsi lennék: tényleg hallgatja ezeket bárki is? Van még mifelénk ember, aki ezekből tájékozódik? Aki fontosnak tartja - bármiféle „szólásszabadság jegyében” - bármelyik, politikailag elkötelezett rádió, vagy egyéb hírforrás létét? Nem baromira tökmindegy, hogy egy adott média kinek, minek az érdekében hazudik? Frankón van még aki az egymást váltó MSZP-és és Fideszes kormányok bármelyikének bármely szavát elhiszi? Attól, hogy az egyik hazudik, beetet, megoszt, pont ezt csinálja a másik is, nagyjából ugyanazokkal az eszközökkel, legfeljebb némileg eltérő demagógiával, minimálisan eltérő személyzettel, amelyikből a kimaradó persze „jogosan” tiltakozik. Igaz, amikor ő túrt ki mást, az rendben volt...

Nem tudom, a mostaniak fizetnek-e vagy sem. Csak a némi hazai rutin alapján feltételezem, hogy a mostaniak sem szakadnak bele az ebbéli iparkodásba (amit meg is értek, ha egyszer megtehetik).

De tlaán a legegyszerűbb az lenne, ha ezt a sok marhasgot, amit beletolnak az éterbe, egyszerűen nem hallgatná senki. Mindjárt kevésbbé lenne ideges a reggel munkába igyekvő, mindjárt egy rakat felesleges reklámmal, hangulatkeltéssel kevesebb jutna el mindenkihez, és egy idő után talán feltűnne a rádiócskák üzemeltetőinek, pénzelőinek is, hogy baromira semmi értelme az egésznek, mert remekül hozzá lehet jutni forgalmi, időjárási infókhoz egyéb forrásból is, zenéhez meg pláne, és némi gyakorlattal hamar elérhető lenne, hogy az a sok idióta csevegjen csak egymás közt, az ország lakossága meg - pártállástól függetlenül - szarjon a fejükre, és tegye a dolgát nyugiban.

csak egy néző 2013.02.25. 23:00:50

@Bélabáttya:
A Klub rádió történetét nyomon tudja követni itt a neten is. Ne feltétlenül csak az itt hiperaktív Lucky Lary Silverstein nevű baromarcú által ajánlott Magyar Hirlpból tájékozódjon. Szerintem ez egy fideszes bérfröcsögő itt.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:01:09

@Lucky Larry Silverstein: és @csak egy néző: Ahogy elnézem, tökéletesen egyetértetek mindenben, „csak” a politikai előjel a különbség.
Szerintem, ha a mindenkori ti leülnétek egy sörre, és egyeztetnétek a hasonlóságokat, nagy bajba kerülne a mindenkori, rajtatok, rajtunk élősködő politikai bagázs.

_most_ 2013.02.25. 23:03:57

@Lucky Larry Silverstein: észre se veszed, de magadat égeted állandóan, szóval akkor szerinted az teljesen rendben van, hogy Lánchíd meg a Mária rádió nem fizet semmit, de Klubrádió meg fizessen milliókat mert csak, hát tényleg minden náci ostoba :D

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:04:49

@csak egy néző: Á, hagyd. Nem fizet ezért se a Fidesz, se a többi. Illetve igen, csak az a pénz nem jut el eddig, a megvalósulás szintjéig, valahol sokkal feljebb eltűnik a semmiben...

Az emberek jelentős többsége valóban a vélt igazát próbálja megvédeni, és bármily megdöbbentő, még a MH-ból, az ÉS-ből, de még a Blikkből is lehet tájékozódni, ha van hozzá elég rutinja, ideje, és legfőképp gyomra az embernek mindegyiket végigolvasni. De nincs, és felesleges is emiatt emésztési problémákat beszerezni.

csak egy néző 2013.02.25. 23:07:51

@Lucky Larry Silverstein:
No látod kiskancsó, ezert fordultak birósághoz, amelyik már vagy 6 alkalommal nekik adott igazat, csak, hogy Szalai Annamariska cége, gondolom fidess nyomásra kitalál mindenféle baromságot (üres oldalakat nem írták alá és a lap élét sem) és nem hajlandók végrehajtani a jogerős birósági itéletet.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:08:23

@_most_: Ő úgy tudja, hogy ezek fizetnek. Korrektül előszedte, hogy a Klzbrádió mennyire nem fizetett. Ezért kár lenácizni, ettől nem lesz az, ahhoz több, illetve más (is) kell. Inkább nézz utána te is, hátha kiderül, hogy a fentemlítettek se fizettek, told be a részleteket, és cinkeljük ki együtt, valamennyi népbutítót.

És akkor együtt el lehetne ballagni (feleslegesen persze) a mindenkori bíróságra, valamennyi társulat elleni azonnali csődeljárást kezdeményezni.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:10:34

@csak egy néző: Mi a véleményed? Nem lehetne kedvesen, barátságosan megszólítani a másikat? Nagyjából ugyanannyi karakter, csak más sorrendben...
Így nem az egyébként esetleg érdekes, releváns mondanivalódra figyelnek a népek, hanem a bosszantó jelzős szerkezetre, és pont a lényeg sikkad el.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 23:13:26

@Bélabáttya: Szerintem ezzel semmi baj nincs. Mármint a média elkötelezettséggel.

Az USAban is így van. Mindenki azt hallgat amit akar, nyilván egy rádió sem független a hirdetőitől. Mo. kis piac, itt az állami megrendelések fontosak a rádióknál is.

Most épp ez a szélsőbalos minirádió van szopóágon, min kell meglepődni? A párt meggyengül a holdudvar meggyengül.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 23:18:26

@csak egy néző: A bíróság egyáltalán nem a tartozásuk ügyében ítélkezett.

Ez kiderül abból amit elolvastam. Csak a mostani pályázat buktáján vitatkoznak. A tartozás ettől még áll, ami a te álteled hozott jobbos rádióknak nincs, a 2002-10es időszakból sem.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:20:20

@Lucky Larry Silverstein: Nem lep meg, tulképp normálisnak tartom (mifelénk), ahogy az esetleges kormányváltásnál az újabb cserét is.
Csak nem voltam képben a történésekkel, gondoltam, kiokosodom itt valamelyest. Hát, nem igazán sikerült, de majd máskor, máshol...

Ami meglep, az a vehemencia, amivel véditek/támadjátok egymást (ez még valamennyire érthető, teszem néha én is), illetve ezeket a rádiókat, amelyekről egyértelműen mindenki tudja, hogy folyamatosan, konzekvensen ferdít, hazudik, mellébeszél, és pont leszarja a saját hallgatóit (hogy ezeket miért?). Talán egy-egy műsorvezető nem, de az elhivatott a rádiózás iránt, és ritka.

csak egy néző 2013.02.25. 23:20:27

@Bélabáttya:
Igazad van, de sajnos ez itt már, már normális és ez az oldal még mondhatni, hogy alig fertőzött. Ha el akarsz borzadni, hogy milyen alpári módon gyűlölködnek az emberek, mindkét oldalról, akkor nézz be az Echo tv oldalaira. Sajnos ez az ország már kétfelé szakadt (a haza nem lehet ellenzékben) és a magunkfajtára és a magukfajtára (copyright by Morvai Krisztina) Szerintem több ilyen ember kellene, mint te és elnézést kérek, ha a megszólításommal megbántottam volna.

jolaca 2013.02.25. 23:20:54

@Lucky Larry Silverstein: Ejnye, fáradsz!
Vagy két mondatot is leírtál az útszéli stílusodból kizökkenve. Még szerencse, hogy a hsz. vége helyrebillent...

Lucky Larry Silverstein 2013.02.25. 23:23:22

@Bélabáttya: A müsorvezető csak alkalmazott, a rádiónak tulajdonosa van aki meg akar élni. Ha esetleg meg tud élni mint kereskedelmi rádió akkor elvileg lehet pártfüggetlen, de még akkor sem, mert a hirdetői kör sem vákuumban él.

Sztem ez normális, az álláspontodat úgy alakítod ki hogy több oldalt hallgatsz meg és gyököt vonsz.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:25:09

@csak egy néző: Nem teszem, nem vonz az Echo TV sem...

Igazán, ha jobban körbenézel a világban, akkor kiderül, hogy korántsem szakadt szét ennyire ez a világ, csak egynémely pártérdekek, politikusok keverik össze a kis világunkat.

Ha hárman leülnénk egy sör mellé Luckyvl és veled, az első után kiderülne, hogy nagyjából mindannyiunknak ugyanazok a problémái, nagyjából ugyanúgy lehetne megoldni őket, és erre egyik szélsőségekre uszító banda sem képes.

A hármunk véleménye közötti különbség meg szinte elenyésző a valóságban, és simán tolerálható is a többiek részéről. Csak nem itt, nem így...

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:27:57

@Lucky Larry Silverstein: Amenyire én tudom, igazán és egyértelműen kereskedelmi rádió nem igazán létezik országos szinten. Egyszerűen a „piacnak” nem éri meg ilyesmit eltartani. Marad tehát a politika, és a piacnak esetleg és valamennyire nevezhető környezete.

Igen, igazad van, nagyjából így lehet tájékozódni. Ez se pontos, baromi nagy meló, és közel sem éri meg.

Viszont engem egész jól tájékoztattatok...

ásványi répacukor 2013.02.25. 23:29:16

@Bélabáttya: Ki a fasom akar már megint a sorok között olvasni a gengszter változás utáni 24. évben? Nekem élég volt. Reggel munkába menet a Radió Club szól az autóban, ha érdekes hallgatom, ha nem, van azon épp elég gomb....
Akinek ez kell hallgassa ezt, aki meg a Mariskára jár dolgozni litániázzon azzal. Aki meg buta vérnáczi az meg az okoska telcsijén nézegesse a kuroczok lompos infóját.
A post nem erről szól. Egy végrehajtatlan birósági itéletről van szó a hatósággal szemben. Hát nem furcsa 24 évvel az elvtársak leváltása után? Vagy már megint a spájzban vannak....???

DNA 2013.02.25. 23:31:08

@Lucky Larry Silverstein: mennyi órabért fizet ezért nektek a törperoma főnökötök?

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:32:16

@Lucky Larry Silverstein: „A müsorvezető csak alkalmazott,”
Aki lehet hozzáértő, vgy síkhülye, beleszaró, megalkuvó, de akár profi, jó fej, vagy épp elhivatott rádiós is.
Amikor nagyritkán hallok rádiót, ritkán futok bele olyanba, akit megjegyeztem volna. Nagyon régen Villám Géza, kicsit később Mészáros Sunyó volt, kik bejöttek. Hát, nem fognám rá, hogy ugyanazt az oldalt képviselték, viszont amit, azt korrektül, profin. Nem is jött be hosszabb távon egyiküknek sem...

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:35:04

@ásványi répacukor: Ehh, folyamatosan ott voltak, vannak, csak inkább a szobában, nem a spájzban.
A korábbi, hasonló médián belüli „rendszerváltások” ugyanilyenek voltak. Miért pont most merült fel bajként? Ettől a csapattól se vártunk igazán többet, vagy mást...

jolaca 2013.02.25. 23:35:14

@Bélabáttya: Az az egésznek a rákfenéje, hogy az uszítás a legmagasabb szinteken generálódik.
Lenin szavára gondolkozás nélkül ontotta ki sarlóval a muzsik volt ura gyermekének a zsigereit, Hitler kisiskoláskorú Jugendjei ugyanúgy mentek szembe a halállal, mint az iszlám nyomorult eszközei, mellükön a dinamitrudakkal. Az, hogy a kimosdottabb mai Európában mi kezdünk elsőkként egy magasabb rendűnek hitt szellem szavára együtt lépni-gyűlölni, nem nagy dicsőség!...

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.25. 23:36:34

Ha Matolcsy olyan jó miniszternek, kiváló az ország gazdasági helyzete, miért is kell belőle bankvezért csinálni?
Azért mert szart sem ér, rájött a kismajom is és inkább felfele buktatja, így teszi félre!

Soha többé fidesz!

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:36:45

@jolaca: Szerintem próbál mindenkinek úgy írni, válaszolni, ahogy attól látja. Fárasztó sport, nincs is sok értelme.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.25. 23:50:32

@jolaca: Akar a fene együtt lépdelni, menetelni. Csak nekik is tele van a tökük a vergődéssel, és megpróbálnak az általuk megismert problémá(k)ra valamiféle megoldást találni. Speciel nem jót, de valamilyet. Ha látnának normális alternatívát, akkor amellett állnának ki, csak nem találnak, és ezért, elnézve a mai közállapotokat, nem is tudom őket igazán kárhoztatni.
Ők meg azt látják, hogy jót akarnak, és támadják őket. Pont ugyanolyan idegesek leszenk tőle, mint te egy hasonló szituban (pl. Klubrádiós tüntikén), és persze mindkét (vagy több) társulat azonnal a másikat véli ellenfélnek, és nem azokat az idiótákat, akik mindent megtesznek ennek a helyzetnek a kilakításáért, fenntartásért.
Csak az a baj, hogy jobb gazdasági, politikai helyzet hiányában ez az uszítgatás fog fokozódni.

zembertelen 2013.02.25. 23:55:31

@Lucky Larry Silverstein:
"Hernádi Judit, Bródy János, Parti Nagy Lajos, Jancsó Miklós, Esterházy Péter, Iványi Gábor...."
Honnan is ismerünk téged?
-miben játsztál?
-hol is zenéltél?
-melyik verset is írtad?
-melyik volt a leghíresebb rendezésed?
-hol is támogatod az elesetteket?
Olvastasd fel magadnak, és a gyp-s tanároddal majd értelmeztesd!
Bár amilyen egysejtű vagy magad válaszolod meg.

jolaca 2013.02.26. 00:02:31

@Bélabáttya:
"Ők meg azt látják, hogy jót akarnak, és támadják őket."

Itt a baj forrása. Ők nem látják: nekik megmondták. Az mondta meg nekik az igazságot, akitől egykeként fogadják azt el. Ez az, amit én kulturális csődnek látok; az, hogy kiderült, tömegesen megvan bennünk, magyarokban a hajlam/igény egy Kiválasztott vakon követésére. Ezt nőtte ki jószerével az EU-tagság nagyobbik része. Akik most döbbenten néznek ránk, hajdani él-demokratákra; nem ezt várták.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.26. 00:12:28

@jolaca: Így vagy úgy, de mindenkinek mgmondják... Ők egyszerűen az egyszerű, a gyors, és ne kifejezetten jó választ adták a rosszul feltett kérdésre. És még csak ez sem igaz egyértelműen. Ugyan miért ne tehetnék? Ha jól érzik magukat egymás közt, ha mormális programokat, műsorokat szerveznek? Nem kell hozzá más, csak annyi, hogy szépen sorban becsődöljön az a pár mókus, aki hülyíti őket, és épeszű, jól megfogalmazott célokat tálaló vezetőségük legyen.
Mindjárt a helyére is kerül az egész vircsaft, valahol az önkéntes tűzoltók, polgárőrök vagy a hagyományőrzők mellé.
És bármily meglepő, mindenki jobban járna velük egy nagyobb esemény kisegítő biztosításánál, vagy épp egy kisebb árvíznél segítségként. Ugyanis őszintén próbálnának segíteni, tenni valami hasznosat.

Más kérdés, hogy jó eséllyel elszúrja valaki az igyekezetüket. Ha más nem akkor az átgondolatlan szekírozások.

windex 2013.02.26. 00:33:25

@nakivagyok: csak szólok, megyei rádiókon lehúzták a rolót, mindenki ki van rúgva. helyette, ugyanazon a csatornán dankó rádió ("zene", b+, nóta...) budapestről, vinyóról, kici-ócó megoldás :-) a vidéki hallgató meg bekaphassa, és még az orrát is tisztíccsa. így is támogatja a kormány a vidék lakóit, hogy ugye nehogy fájjon a fejük bármi miatt is, még a végén valami olyat hallanak, hogy felzaklatják magukat rajt'

windex 2013.02.26. 00:43:33

@én már a fény gyermeke vagyok: jajj, jajj, jajj! ajjajaj, nagy a baj! jó kezekben?! ember, hol élsz te? azért, mert az előző szemét szarzsákokat felváltották ezeka bugris szarzsákok, miért lenne jó kezekben? vagy te hívő vagy? de a vallásos hitet nem egy istenre, vagy effélére, hanem a politikai faszkalapokra pazarlod, mi?

windex 2013.02.26. 00:55:13

@Lucky Larry Silverstein: ja-ja, nincs azzal gond, ha meggyengül. de az nem meggyengülés, hogy a víz alá nyomják. rühellem az ilyet, mert utálom, ha bármilyen hatalom erőből cselekszik, pláne, ha politikai megfontolás a háttér. ha meg a pénz a gond, akkor se lenne szabad megfojtani. találjanak ki mást, és motiválják jobb működésre, mert amit megszüntetnek, abból nehéz pénz is kiszedni :-) pl én fizetek parkolási díjat+büntetést, veszek metrójegyet, tejet, esetleg bort és datolyát fűszoknyás prostik által felszolgálva, fizetek adót, ha feldobtam a pacskert?

abban viszont egyet érthetünk, hogy az általad felsorolt "Hernádi Judit, Bródy János, Parti Nagy Lajos, Jancsó Miklós, Esterházy Péter" mind jobban végzi a munkáját, mint bármelyik tetves politikus és kormánytag :-)

pocaklakó minimanó 2013.02.26. 01:04:17

@mrgumby1:

"...hogy saját apját őszintén elitelte hála után..."

Mondjuk, hozzátenném, hogy egy gyermek a saját szüleit vagy a szülő a saját gyermekeit ilyenekért ha elítéli, az az ítélkezőre nézve mutatja a hitványságot.

De nem muszáj érteni.

pocaklakó minimanó 2013.02.26. 01:07:17

@csak egy néző:

"Ha el akarsz borzadni, hogy milyen alpári módon gyűlölködnek az emberek, mindkét oldalról, akkor nézz be az Echo tv oldalaira."

Sejthető is volt, hogy nem az ATV-t fogod ajánlgatni. Mondjuk, nyugodtan megtehetted volna. :)

pocaklakó minimanó 2013.02.26. 01:08:50

@DNA:

"...a törperoma főnökötök?"

Tudnunk kell, hogy a ballibek csöppet sem büdösszájúak, nem általánosítanak és nem is vesznek a szájukra semmiféle kirekesztő, rasszista és uszító szöveget.

Ez alap. :)

Makkasz 2013.02.26. 01:37:25

@Lucky Larry Silverstein:
Igazad van, a joggal járó, jogerős ítélet szerinti frekvencián nem engedik működni, de a néma rádió reklámbevételeiből majd kifizetik.

Ugyanolyan képmutató gennyes balfasz vagy mint a kormány.

Én sem vagyok oda a klubrádióért, de amit ezek a göények a demokrácia ellen elkövetnek az közönséges büncselekmány.

Tákolmányuk, kétharmados törvényeik, bebetonozott hivatalnokaik illegitimek.

Ha mégis jogilag valaki helyénvalónak találná, az se számít, már van precedens...

M_R 2013.02.26. 04:09:14

Egyszerű a képlet: ha fideszes vagy leszarhatod a bírósági ítéleteket, határozatokat, a törvényeket, a zalkotmányt. Oszt' jónapot!

Blogger Géza 2013.02.26. 06:42:50

@Vittore.: Az ügy ennél lényegesen bonyolultabb... Ugye a Klubrádió második lett, elvesztette volna a frekvenciáját, erre beindult a "jogászkodás", egymás pályázataiban formai hibák keresése, kukacoskodás.

"Azóta több bírósági döntés is született az ügyben, amelyeket a hatóság ellentmondásosnak ítélt, és megállapította, hogy azok alapján nem tud jogszerű döntést hozni, ezért az ügyészséghez fordult. Az NMHH Szóvivői irodája 2012 decemberében azt közölte az MTI-vel: a Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a médiatanácsnak lehetősége van a pályázatot lezáró döntésének visszavonására."

"Lapsánszky András, az NMHH jogi igazgatója tévedésnek nevezte, miszerint a hatóság nem vonhatja vissza saját határozatát, ha annak jogszerűtlenségét észleli.

A nem létező tényekre vonatkozó vádakkal kapcsolatban közölte: tavaly márciusig a hatóság is úgy vélte, hogy érvényes a Klubrádió pályázata, ám a bíróság akkori döntése a pályázat alaki érvénytelenségét bizonyította. Azóta a bíróság következetes álláspontja, hogy az üres pályázati oldalakat is alá kell írni - fűzte hozzá az NMHH jogi igazgatója."

www.napi.hu/magyar_vallalatok/a_klubradio_ugyeben_elhalasztotta_az_itelethirdetest_a_birosag.545519.html

Ha a Klubrádió elhallgatattása lenne a cél, egész egyszerűen nem adnának neki ideiglenes engedélyt már évek óta. Vagy simán elvennék arra hivatkozva, hogy nem fizeti a megállapodott díjat.

Sütemény1975 2013.02.26. 06:56:23

Hagyni kell a klubradiot, hadd sugarozzon. Libsikeimnek is kell vmi orom. Legkozelebb ha ok lesznek hatalmon, az o szocsovuk lesz a media java.

Vittore. 2013.02.26. 07:16:11

@Blogger Géza: Kösz! Mondtam, hogy nem vagyok képben az ügyben :)

hot-spot (törölt) 2013.02.26. 07:43:49

Én csak azt utálom,de azt már nagyon,hogy ahányszor kormányváltás van,nekem,mint a takcinők gyöngyének és mindenki másnak is,máshol kell munkát keresnem,mert repül a briganti az őröktől kezdve az igazgatóig bezárólag,de még a konyhások is.
És ez 4 évente.

Bafana 2013.02.26. 08:22:01

A Pannon rádióban cenzúra, regisztráció meg visszahívás nélkül egyenesen élőben szólt a MAGYAR Megbeszéljük. Itt viszont csak a bulgár jutott.

I_Isti 2013.02.26. 08:22:26

@Blogger Géza: Gézám, ez te is tudod, hogy nem egészen így volt. Mint minden, amit a fidesz agitprop kitalál.

sam poppat 2013.02.26. 08:33:53

@Makkasz: forditva ulsz a lo nevu allaton jobarat...
(esetleg alatta es szemezell azzal a bizonyos alkatresszel...)

eloszor volt az,hogy nem fizettek semmiert semmit majd utana,mikor a nem fizetes miatt megkaptak az ejnyebejnyet jott a huppoges...

akarcsak a lager radio borosbocskor elvtarsakkal...

tenyszeruseg elvtarsak,tenyszeruseg!!!

(bar tudom,az a ballibbantakat soha nem zavartak...)

sam poppat 2013.02.26. 08:35:32

@DNA: miert elvtars,te mennyit kapsz a tulmozgasos tancosbohoctol vagy a libaszakertotol???

DezInf 2013.02.26. 09:01:04

@sam poppat:

Látom kizavartak megvédeni a mundér becsületét:))))
Vigyázz,rád ragad amit kiadsz magadból:D

csak egy néző 2013.02.26. 09:29:11

@pocaklakó minimanó:
Nevezd már meg ki lehet stílusát, alpáriságát, gyűllölködését, rasszizmusát tekintve ki a Bayer Zsocó megfelelője az ATV-ben?

Makkasz 2013.02.26. 12:42:09

@sam poppat: Abban az országban senki nem fizet senkinek, nekem 250m-ot felejtettek el kifizetni.

A tényszerűséghez, valaki azt írta, részletfizetési lehetőséget kaptak.

Nem képmutató dolog, ha neked részletfizetsée lehetőséget adok, egy általam megállapított díjra, majd kiruglak az állásodból.

Nálam senki nem tudja jobban, mennyire fontos lenne, hogy mindenki teljesítse a kötelezettségét.

Ma gazdag nyugdíjas lehetnék.

pocaklakó minimanó 2013.02.26. 15:03:43

@csak egy néző:

"Nevezd már meg ki lehet stílusát, alpáriságát, gyűllölködését, rasszizmusát tekintve ki a Bayer Zsocó megfelelője az ATV-ben?"

Tetszőlegesen lehet rábökni az ATV-s büdösszájúakra. :)

csak egy néző 2013.02.26. 16:10:52

@pocaklakó minimanó:
Köszi te büdösszájú embrió, lehet, hogy egy abortusz jót tenne neked. Nem is vártam mást a magadfajtájától.

pocaklakó minimanó 2013.02.26. 23:06:22

@csak egy néző:

"Köszi te büdösszájú embrió, lehet, hogy egy abortusz jót tenne neked. Nem is vártam mást a magadfajtájától."

Kedves hallgatóink!

Mint ismeretes, a ballibekre a mértéktartás, a kiforrott nézetek és a magasztos stílus a jellemző - ellentétben a rasszistanácikkal és nácirasszistákkal, akik csak a mocskolódásban lelik kedvüket :)

Köszönjük, Emese! :)

csak egy néző 2013.02.27. 10:47:18

@pocaklakó minimanó:
Ugye te kis embrió, ha valaki a ti stílusotokban (büdösszájú) válaszol nektek, akkor egyből , hogy téged idézzelek, csak egy szó változtatásával " Mint ismeretes, a fideszesekre a mértéktartás, a kiforrott nézetek és a magasztos stílus a jellemző - (ellentétben a komcsikkal, akik csak a mocskolódásban lelik kedvüket :) egyből sértve érzitek magatokat.

pocaklakó minimanó 2013.02.27. 16:23:50

@csak egy néző:

Csak az maradt ki, hogy amíg én nem neked címeztem a dolgot, addig te nekem a tiédet.

Persze nem kell érteni. Hová is jutna a világ! :)

pocaklakó minimanó 2013.02.27. 16:28:24

Továbbra sem tudható, hogy a tájékozódáshoz való jog mióta emberi jog.

Valószínűleg nem is fogjuk megtudni.

Most is meg kell elégednünk azzal - források és bizonyítékok híján, mint eddig gyakran -, hogy a topicgazda szerint van ilyen jog, osztjónapot. :)

H_A 2013.02.27. 17:37:32

@pocaklakó minimanó: Nem emberi jog, valóban. Mielőtt sírva fakadnál, hogy nem foglalkoznak veled és az állandó hisztiddel: a tájékozódáshoz való jog csupán egy röhejes, perverz emberi igény. És szaros alkotmányos jog is, de az meg nem emberi jog, csak alkotmányos. Főleg olyankor szoktak előszeretettel hivatkozni rá, amikor példának okáért az új alkotmányt kell postázni.

csak egy néző 2013.02.27. 18:20:25

@pocaklakó minimanó:
Mintha nem csak neked címeztem volna, ha figyelmesebben olvasol. Ugyanis a "TI stílusotokról és sértve érzitek magatokat írtam."

pocaklakó minimanó 2013.02.28. 14:46:20

@csak egy néző:

"Mintha nem csak neked címeztem volna, ha figyelmesebben olvasol."

Vö.: "Köszi TE büdösszájú embrió, lehet, hogy egy abortusz jót tenne NEKED."

Nagybetűkkel kiemelve azok, amelyek még véletlenül sem személyesek, hanem általánosítanak. :)

Köszönjük, Emese! :)

pocaklakó minimanó 2013.02.28. 14:51:18

@autognomia:

"Nem emberi jog, valóban."

Értem. Tehát akkor a következőket szögezhetjük le. Ismét egy jól fejlett hazugságot láttunk (persze forrás nélkül, ahogy szokásos az ilyen hazugságok idebiggyesztésekor) és a riposzt még véletlenül sem a szégyenkezés a lebukás miatt, hanem az azonnal visszavágás, hiszen a legjobb védekezés a támadás.

Bevallom, eleinte kicsivel többet és jobbat hittem erről a blogról; azt hittem, azért minőségibb, mint a többi ballib puruttyablog (pl. piroslapok, máriablog, vincenték, debreczeniblog és társaik), de kezdem azt hinni, hogy nem jobb náluk, mert ugyanolyan stabilan hozza az ott található összes attitűdöt: kinyilatkoztatás (forrásmentesen lehetőleg), nagyképernyős szövegelés, bármilyen kritika azonnali letámadása, a tévedések/ferdítések/hazugságok elmismásolása, a kritika negligálása/cenzúrázása, a félműveltség villogtatása és egyebek.

Szomorú látni ilyet.

Vagy mégsem. :)

pocaklakó minimanó 2013.02.28. 14:55:10

@autognomia:

"Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény
kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit."

Mi sérül?

pocaklakó minimanó 2013.02.28. 14:55:53

@autognomia:

"...a tájékozódáshoz való jog csupán egy röhejes, perverz emberi igény."

Egy csomó ilyen igény van világszerte. Aztán vagy figyelembe veszik vagy nem.

H_A 2013.02.28. 15:07:09

@pocaklakó minimanó: Semmi okod nem volt jobbat és többet hinni erről a blogról, mint a többiről, hiszen legelső megnyilatkozásodtól a legutóbbiig egyértelmű és világos volt lekicsinylő, fikázó álláspontod. Következésképpen tök fölösleges volt ezt a kijelentést ide biggyeszteni.
Semmi okom szégyenkezni, elismertem a hibát. A virtuális térdenállást nagyságod előtt, talán hanyagoljuk. Kösz.
Miután rájöttem, hogy mi célból olvasod napi rendszerességgel - mindenféle indulatos felvetésed dacára is - ezt a "ballib puruttyablogot", megnyugodtam. Pont az ellenkezőjét szeretnéd elérni, de, látod, nem működik.
Az egyedüli, amit tehetek érted, hogy áldásomat adom további morgolódásodra:)
Az idézőjelbe tett, dokumentált cáfolatokat pedig külön köszönöm. Amint már jeleztem, nagyon örülök, hogy tartalommal tölthetem meg mindennapjaidat.

pocaklakó minimanó 2013.02.28. 15:11:23

@autognomia:

"Az egyedüli, amit tehetek érted, hogy..."

A művészeti megnyilvánulások (ld. Wass-műkritika) után nem is hittem volna, hogy a változást a műveltség magasabb szintre fejlesztésével fogod kezdeni.

Pedighát... Desőt... :)

pocaklakó minimanó 2013.02.28. 15:12:08

@autognomia:

"Miután rájöttem, hogy..."

Ne túlozz! Nem jöttél rá. :)

H_A 2013.02.28. 15:19:47

@pocaklakó minimanó: Amire még nem, az nem életbevágó. Amire igen, az pont elég a lelki nyugalmamhoz.

Továbbá szerintem nem tesz jót az idegeidnek (sem) ha a műveletlenek közé keveredsz. Bár mint tudjuk, rivaldafényben állni csak úgy lehet, ha a közönség sötétben van. Akkor most vastaps plmmn-nak :P

pocaklakó minimanó 2013.02.28. 15:22:59

@autognomia:

"...szerintem nem tesz jót..."

Szerinted. De volt már ennél nagyobb tévedésed is. :)

H_A 2013.02.28. 15:39:20

@pocaklakó minimanó: Na, végre. Talán megérted, hogy erről szól ez az egész. Hogy szerintem és hogy szerinted. És egyáltalán nem baj, hogy a kettő nem esik egybe.

pocaklakó minimanó 2013.03.01. 10:32:00

Te leírod, hogy szerinted, én meg leírom, hogy a szerinted szerintem miért kamu, te meg utána morcizol.

H_A 2013.03.01. 11:49:50

@pocaklakó minimanó: Mondtam: ne áltasd magad fontosságod önmagán túlmutató jelentésével. Nincs neki olyan:)

pocaklakó minimanó 2013.03.01. 20:14:14

@autognomia:

Semmiségek miatt miért morciznál?

Túlmozgásos dolog ez. Szakember látott már? :)

H_A 2013.03.01. 21:25:54

@pocaklakó minimanó: Bebeszélted magadnak? Cuki vagy:)

pocaklakó minimanó 2013.03.04. 18:18:57

@autognomia:

Csak annyira, amennyire te.

Tudod: szerinted. :)
süti beállítások módosítása