Aki tátott szájjal hallgatta végig Orbán Viktor sokat emlegetett pénteki évértékelő/önértékelő beszédét, az valószínűleg nem értheti mit kerestek vasárnap fejében több ezrek az utcán, tiltakozásul valami olyasmi ellen, ami az alapvető jogok sárbatiprásának kortárs gyakorlatáról szól. A Klubrádió megmaradásááért szervezett szimpátiatüntetés persze nagyon fura egy olyan országban, ahol minden rendben van, ahol nincsenek felvonulások, tiltakozások. Ahol a kormány jól kormányoz, és mindenfajta demonstráció délibáb csupán.

Előrebocsátom: hogy éppen a Klubrádiónak hívják a szóban forgó médiaorgánumot, az sokadrangú szempont. Aki a Lánchíd Rádióból tájékozódik, attól senki nem várta el, hogy ott tolongjon az első sorokban a Batthyány örökmécsesnél. De mint mondtam, ez a demonstráció semennyire sem a Klubrádióról szól. Hanem arról, hogy olyan időket élünk, amikor a nép vezérei (különösen az az egy) szívesen mártóznak meg olyan történelmi korok dicsőséges fényében, amikor éppen azokat a jogainkat vívták ki, amelyeket ma ők kézzel-lábbal semmisítenek meg.  Ilyen a szólásszabadság,  és a szabad tájékozódáshoz való jog egyebek mellett.  

A sztori egyszerű, de úgy tűnik, végtelenített: a Klubrádió kontra Médiatanács összecsapásnak mostanig legfeljebb erkölcsi győztese lehet az előbbi. Tavaly hat ítélet született a Klubrádió frekvenciáinak ügyében - ebből három jogerős -,  és mindannyiszor azt állapította meg ugyan a bíróság, hogy a médiatanács törvényt sértett, mégsincs frekvencia. Vagyis ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon jogerős ítéleteknek nem lehet érvényt szerezni a hatósággal szemben? Akkor ez azt jelenti, hogy ezek után minden polgárnak joga van az őt elítélő bírósági döntést figyelmen kívül hagyni?

Nyugodtan lehet bagatellizálni az ügyet, politikai kultúránk minőségéből fakadóan jobb-és baloldali terminusokra korlátozni. Végül is egy olyan országban, ahol a szabad pálinkafőzés nagypolitikai kérdésnek számít, és a babák is a kormány dicséretére jönnek világra, miközben egy nem kormánysegget nyaló rádió önkényes elhallgattatása marginális technikai aspektust jelent csupán, ott ez majdhogynem természetes.  

Az ideológiai dichotómiák mátrixából kitörni nem tudók kedvéért még egyszer mondom: a Klubrádió melletti tüntetés nem csupán a Klubrádióról szólt. Szeretném hinni, hogy az egész rezsim elleni tüntetés volt. Amely leginkább arra kívánt rávilágítani, hogy jogállamban az elnyert jogot nem lehet visszavonni, az igazságszolgáltatási döntéseket pedig nem lehet a kormányzat kénye-kedve szerint önkényesen felülbírálni.  És e tekintetben végképp nem számít, hogy az én ízlésemnek a Klubrádió, a Szentkorona Rádió vagy éppen a Mária Rádió felel meg, és szolgáltat zenét füleimnek.  

Jó, tudom, Orbán megmondta, rendben mennek a dolgok! Akkor ez a pár ezer utcára vonuló ember nem hisz hőn szeretett miniszterelnökének? Sok értetlen ember. A bíróság meg nehogy már megmondja a médiahatóságnak, hogy mit tegyen, hiszen demokrácia van. És amíg ilyen demokrácia van, addig újra meg újra el lehet kábítani a népet azzal, hogy mi magyarok mit bírtunk hozzáadni a világmindenséghez a múltban. Addig sem kell a jelenről beszélni. A rendszer logikája szerint a sakkozógép, a golyóstoll, a dinamó, és az okostojásított Rubik kocka iránti szívet melengető nosztalgia remélhetőleg sokkal több ezer ember figyelmét eltereli a jogfosztásról és a frontális, nyilvános hazugságokról, mint ahányan hangot adtak annak, hogy a média szabadsága továbbra is veszélyben forog ma Magyarországon. Éppen ezért nagyon fontosnak érzem Hernádi Judit, Bródy János, Parti Nagy Lajos, Jancsó Miklós, Esterházy Péter, Iványi Gábor (idegenszívű balliberális, na ná) hangját. Mert arról beszélnek, hogy az alapvető emberi jogok tekintetében az Orbán rezsim vonal alá került, a többi mellett a szabad tájékozódáshoz való jogot is két lábbal tiporja.

A Klubrádió szimpatizánsainak egyike felszólalásában azt mondta:  „Vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért annyira fél egy szabad adótól,  hogy foggal-körömmel meg akarja gyilkolni.” Tekintve, hogy a jelenlegi párt(köz)média tengerében az ATV-n kívül a Klubrádió az egyetlen ellenzéki adó, és ha hozzáveszem a jobban teljesítő Magyarország miniszterelnökének egy 2007-ben tett nyilatkozatát, amely szerint „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”, szerintem semmiféle - a  szólás-és véleményszabadság zászlaja alatt bekövetkező – kopernikuszi fordulatként értelmezhető meglepetésre egyelőre nem számíthatunk.

Nagyon érdekelne viszont, vajon miért kell a kétharmad birtokában állandóan és ennyire nyilvánvalóan rettegni úgy, hogy tényleg valamennyi köz és nem közmédia csatorna a vezírt dicsőíti? Ha jól értettem, az orbitális nagy népi bölcsességeket felvonultató értékelő beszédből, „aki fél, azt megharapja a kutya, ledobja a ló, sőt még a roller is.” Nehogy a végén tényleg.