Számomra öröm és boldogság valahányszor Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét Traian Băsescu román államfő oldalán látom viszont különböző felvételeken, a felhőtlen jószomszédi, baráti viszony látszatát keltve. Még akkor is, amikor semmi nem indokolja ezt a harmonikus együtt nevetést. Mint ahogy a múlt heti EU-csúcson sem indokolta semmi. Miközben a román média és politikum kedélyeit a székely zászló ügye  borzolgatta, Brüsszelben Orbán kedélyesen csacsorászott Băsescuval.

forrás: www.index.hu 

A fotó is a megszólalásig arról árulkodik, a két nagyszerű politikus - egymásra rímelő gondolatainak megpecsételéseként - egyetértett abban, hogy a hangulat hűtése és a konfliktus súlyának csökkentése mindkét ország érdeke. Olyannyira, hogy a román államfő elégedetten nyugtázta: „Orbán Viktor nagyon pozitívan reagált, szerinte is önmérsékletre kell intenünk a feleket”.

Lefordítva a brüsszeli jópofizás nyelvéről: a felek az égadta világon semmiről nem beszéltek. Vagy ha igen, tök fölösleges volt. Kíváncsi vagyok, hogy Orbán Viktor száját elhagyta-e akár egyetlen olyan mondat is, amely érdemi fellépésnek minősül a kérdést illetően, összhangban és következetesen a Németh Zsolték által beharangozott diplomáciai lépések szükségességével?  Traian Băsescu beszámolója alapján aligha. A Viktorral való cinkos összekacsintás nyomán így nyilatkozott: "Levetettem a zászlódat, öregem, kitűzheted az udvarodon, használhatod a hét végén, de nincs keresnivalója a közintézményeken". Hát körülbelül ez az a hozzáállás, amelyben lemérhető a román politikum, a román hatóságok pillanatnyi hozzáállása a székely zászló kitűzéséhez.

Néhány napja úgy véltem, kár lenne kizárólag a magyar kormány meggondolatlan kijelentésének számlájára írni azt, hogy felrobbant az interetnikus feszültséges puskaporos hordója. Szándékosan nem akartam a Fidesz politikusok választási célú megmondásának tulajdonítani ezt az egész kérdést. Azzal együtt persze, hogy utólag a román médiának és a román politikusoknak köszönhetően, mesterséges (diplomáciai) botrány vált az ügyből. Fene tudja, jól tettem vagy sem.

Súlyosbító körülmény:  nem sokkal azután, hogy Orbán együtt nevetett Băsescuval, a román szoclib kormánypárt két képviselője bejelentette: egy olyan törvénytervezet benyújtásán fáradoznak (A román nyelv iránti lojalitás törvénye) amely azon személyek megbírságolására vonatkozik, akik különböző intézményekben, iskolákban, üzletekben, gyógyszertárakban nem beszélnek románul. Az egetverő javaslat egyebek mellett szabályozni kívánja büntetőeljárás indítását azok ellen, akik etnikai alapon alkalmaznak munkaerőt; nem utolsó sorban a román állampolgárság megvonását célozza azoktól a román nemzetiségű személyektől, akik magyar állampolgárságért folyamodtak.  

Még mielőtt valaki a térdét kezdené csapkodni a röhögéstől e törvényalkotási abszurdum okán, hozzátenném: a szociálliberális szövetségnek 2/3-os többsége van a román parlamentben. Bármilyen képtelenségnek hat, ebből az „ártatlan” javaslatból belátható időn belül alkalmazandó törvény is lehet. Dacára annak, hogy Romániában érvényben van az a közigazgatási törvény, amely az egyes települések etnikai összetételének függvényében a kisebbségi anyanyalvhasználatot is szavatolja. Irreleváns, hogy két nemzetéért aggodó román politikus mennyire ismeri országa alkotmányát (ti. nem lehet megfosztani a román állampolgárságától azt, aki születés révén vált román állampolgárrá) vagy Európának tetsző, precedens értékkel bíró dokumentumként hivatkozik a szlovák nyelvtörvényre.  A baj az, hogy a román honatyák tényleg a legnagyobb lelki nyugalommal utalhatnak a szlovák példára (egyenesen modellre?) és kedvükre dobálózhatnak vele: ha a szlovákiai magyar kisebbséggel meg lehet tenni, a romániai magyarral miért ne lehetne? Főleg ilyen székely zászlós fenyegetettségek idején...

A kedélyes pálinkázgatás nemzetpolitikája

forrás: www.korkep.sk 

Visszatérek egy pillanatra a brüsszeli nevetős fotóra. Négy hónappal ezelőtt, Orbán Viktor éppen Robert Fico szlovák miniszterelnök oldalán feszített széles mosollyal, az akutális nemzetpolitikai sikertörténet kapcsán - a Pilisi Szlovákok Központja avató ünnepségén. Az akkori egymásra találásnak volt egy szépséghibája: a szlovákiai magyarok legfontosabb problémái - a nyelvtörvény és a szlovák állampolgárság visszavonása azoktól, akik a magyart igénylik - nem került szóba. Mint ahogy valószínűsíthető, hogy Traian Băsescuval is mindenről szó esett, legkevésbé arról, hogy miként és hogyan vetünk véget ennek a visszás székely zászlós ügynek? Lehetőleg úgy, hogy ne a magyar-székely kisebbség húzza a rövidebbet.

Nem azért, mert egy pillanatig is illúzióim lettek volna az unortodoxia szabadságharcos kormányának kiállásával kapcsolatban, de úgy mellékesen átfutott az agyamon: a nemzeti együttműködés kormánya és a nemzet miniszterelnöke azt ígérte, minden magyart megvéd, éljen bárhol is. Ehhez képest egyáltalán nincsenek rendben nemzetpolitikai alapvetésű dolgaink sem Szlovákiában, sem Romániában, és nem mellesleg Temerinben is újabb, magyarokat érintő incidensre került sor.  Vajon mire lesz elég az együtt nevetés politikája akkor, amikor olyan nyilvánvaló jogsértések történnek a Kárpát-medencében, amelyekre nincsen példa sehol máshol Európában? A magyar nemzeti szimbólumok szabad használatának román nemzetállami tagadása, egy készülő román nyelvtörvény fenyegető előszele, egy teljes mértékben megkerülhető magyar parlamenti képviselet mellett, én nem sok jóra számítok Erdélyben. És távolról sem rejtélyes okoknál fogva, nem érzem az anyaország megnyugtató erejét sem a tarkómnál.

Úgy tudom, ma Orbán Viktor hivatalosan megnyitja a tavaszi parlamenti ülésszakot, és remélhetőleg hosszasan ecseteli a brüsszeli mosolykirándulás sikereit. Eközben a Kossuth térre befut az éhségmenet, és a diákok is elfoglalják a Deákot. Szép kilátások. Kit érdekel ilyen belpolitikai viszonyok között, hogy az erdélyi magyar közösség máig az Európai Unió legnagyobb lélekszámú, őshonos, az autonómia semmilyen formájával nem rendelkező kisebbsége? Uraim, ha segíteni úgysem tudnak, legalább ne ártsák bele magukat! Lassan már nincs kifogás arra, hogy a nemzeti kormány képtelen saját választási kampánycéljait meghaladni,  lenézően felkaroló politikáját levetkőzni, és arra sem, hogy legalább néha miért nem hallgat inkább bölcsen ahelyett, hogy mindenkit kiosszon. Borzasztó frusztráló a fotókon újra meg újra feltűnő, önfeledt diplomáciai jókedv megfelelőjét mindenhol keresni, és sehol nem találni magunk körül. Mert nekünk sokkal kevesebb  okunk van ilyen felhőtlenül jókedvűnek lenni.