Zászlóháborúba csomagolt diplomáciai botrány
H_A Címkék: botrány külügy diplomácia Németh Zsolt Magyarország Románia székely zászló2013.02.07. 13:54
A magyar-román, román-magyar államközi kapcsolatok soha nem arról voltak híresek, hogy a kölcsönös szimpátia és megértés diplomáciai értelemben vett empátiája lengte volna be a Budapest-Bukarest tengelyt. Most sincs ez másként: a kétoldali, egymásra reagáló beszólások, visszaszólások alakítják a kétoldalú kapcsolatokat. A balhé valószínűleg ezúttal is úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.
Tény, hogy a székely zászló esete a kétharmados balliberális oldal kormányra kerülésével puskaporos hangulatot teremt már egy ideje Romániában. A magyar kormány kijelentéseivel, és azok nélkül is. Egészen pontosan azóta, mióta Codrin Munteanu, Kovászna megye – időközben oldalra és fölfele buktatott – kormánymegbízottja lankadatlan szabadságharcot folytat a székely nemzeti szimbólumok ellen. Neki köszönhető, hogy a székely zászló használata jogi vita tárgyát képezi az önkormányzatok és a prefektusi hivatalok között.
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára – a székely zászló Budafok-Tétény polgármesteri hivatalára való kitűzése apropóján – február 5-én beszólt Romániának: szüntesse be a „szimbolikus agressziót” az erdélyi magyar közösség ellen.
Válaszként Victor Ponta román miniszterelnök világossá tette: Románia nem tűr el senkitől leckéket, hogyan alkalmazza a törvényeit, majd hozzátette, csak azért nem nevezi szemtelenkedésnek a magyar államtitkár kijelentését, mert ragaszkodik a diplomáciai nyelvezethez. (Ismerősnek tűnhet a reflex.) A román külügy a maga rendje s módja szerint reagált a „sajnálatos beavatkozásokra", amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket, és be is kérették Füzes Oszkárt, Magyarország nagykövetét egy megreckumozás erejéig.
Az adok-kapok hevében a magyar külügy visszaszólt: kiáll a székely zászló mellett, hiszen e szimbólum használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is. Miután a szerdai nap folyamán Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet és a román külügyminiszter a véres szájú román hírtelevíziók útján „üzengetett egymásnak, Titus Corlăţean kilátásba helyezte a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását, „ha nem tér vissza a mandátuma keretei közé”.
Martonyi János védelmébe vette Füzest, a székelyzászló ügyéről azt mondta: Magyarország partner a helyzet rendezésében. Kétségtelen, hogy jelenleg ebben Románia tud lépni, a zászlókitűzés miatti eljárásokat abba kellene hagynia. Németh Zsolt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is ezt az álláspontot erősítette meg, azt nyilatkozva, hogy Magyarország diplomáciai lépéseket tesz székelyzászló-ügyben, a magyar kormány párbeszéd útján keresi a megoldást a helyzetre.
Tökéletesen egyetértek: eddig is a párbeszéd útját kellett volna keresni, hiszen Budapestről, a budafoki önkormányzat épületének árnyékából nem túl célravezető beszólni egy köztudottan barátságtalan, a kétharmad bódulatából felébredni képtelen román kormánynak.
Arra intenék viszont mindenkit, ez esetben ne ragadtassa magát arra, hogy kizárólag Németh Zsolt kiállásának tulajdonsítsa az interetnikus feszültségek hordójának tegnapi felrobbanását. Lássuk be: nem arról volt híres egyetlen balra húzó szocialista kormányzás sem, hogy a túlcsorduló szeretet oldaláról közelített volna az erdélyi magyarsághoz, különös tekintettel a tabu-téma kategóriáját súroló székelyföldi autonómia gondolatához. Persze Magyarország számtalan pártoskodó beavatkozása a romániai magyar közösséget érintő kérdésekbe (a tavalyi választási év kampányaiba) azt eredményezi, hogy nagyon sokan, egyáltalán nem megalazpozatlan fenntartásokkal közeledjenek a Fidesz gondoskodó, aggodalmaskodó üzengetéseihez. Azzal együtt természetesen, hogy a székely zászló magyarországi kitűzésének egetverő gesztusánál, és szenzációs diplomáciai csavarjánál bizonyára léteznek sokkal kevésbé látványos, ám jóval pragmatikusabb lépések. Kevesebb közük van a porhintéshez és a mellveregetéshez, ez igaz.
Én úgy látom, kísértetiesen hasonlít ez a fajta román hatalomgyakorlás és erőfitogtatás a Fidesz kormány szabadságharcához, amely nem tűri (sem a belső, sem a külső) kritikát, és mindent megtesz a valós problémák elkendőzése érdekében. Valóban érthetetlen, miért könnyebb a szélsőséges nacionalisták uszítása révén feszültté váló társadalmi légkörben kormányozni. Értem, csak fel nem foghatom. Akárcsak Magyarországon a szalonzsidózás és cigányozás, Romániában a székely-magyar kérdés kollektív félelmekre apelláló hangoztatása szolgáltatja azt a kényelmes felületet, amely lehetővé teszi, hogy ne azokról a kérdésekről kelljen beszélni, amelyek a többség számára - annak mindennapi egzisztenciáját tekintve - a legfontosabbak.
Miközben a román parlament ezekben a napokban-órákban tágyalja és hagyja jóvá a 2013. évi állami költségvetést, a szenzációra és gyűlölködésre szakosodott hírtelevíziók a román nemzetállam apokalipszisát vizionálják. És teszik ezt tudatosan, az aktuális hatalom erre vonatkozó igényét kielégítve. (Ismerősnek tűnhet a reflex.)
A székely zászló és magyar veszély köbre emelt és kiszínezett rablómeséje, és a bűnbakképzés elmélete (ti. hogy már megint a magyarok miatt van minden, már megint a magyarok a hibásak) elkeni az ürüléket. Nem kell arról beszélni, hogy a sikertelen IMF tárgyalások milyen következményekkel járnak, hogy az egészségügyi ellátásra fordított összegek hogyan válnak röhejessé az ortodox anyaszentegyházba tolt csillagászati támogatások mellett, hogy miért kell adókat és illetékeket emelni, a gázáremelés és infláció pedig milyen viszonyban áll a nyugdíjak reálértékének csökkenésével.
Nem tudom mennyire ismer magára a Fidesz kormány a fenti leírás alapján. Viszont úgy látom, óriási – akár történelminek is nevezhető - lehetőség kínálkozik a magyar diplomáciának arra, hogy végre bebizonyítsa: a szabadságharcos arroganciára nem szabadságharcos arroganciával képes válaszolni. Itt a ragyogó lehetőség, hogy az anyaország mitikus erejét a mindennapi, közéleti-diplomáciai valóság szintjén bizonyítsa. Nem mellesleg Némethéknek remek alkalom kínálkozna arra is, hogy a Jobbik vitorlájából kifogják a szelet, ha már az MSZP - szemfényvesztő bocsánatkérése dacára - mindenféle nemzetpolitikai fát elvágott maga alatt.
Persze ez csak abban az esetben fog menni, ha nem megint egy tudatos, ám tulajdonképpen végig nem gondolt provokációról van szó, amely rendeltetésének megfelelően, a Fidesz kormány „sikertörténeteiről” próbálja elterelni a magyarországi magyarok figyelmét. Nincsenek illúzióim a román fél jóindulatával kapcsolatban, de elvárhatónak érzem, hogy Némethék akciózása ne egy újabb front megnyitása legyen, ahonnan majd mentegetőzések közepette ki lehet hátrálni.
Evidens, hogy Európában számos példát találunk a nemzetiségi alapú autonómia és önrendelkezés létezésére, a románok is pontosan tudják, hogy a dél-tiroli osztrákok, katalánok, flamandok, vallonok szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat. A nemzetállami görcsök és félelmek azonban változatlanul élnek a mindenkori román diplomácia fejében, ezért nagyon halkan megjegyezném: zsigerből, asztalt csapkodva, újabb és újabb zászlókat kitűzve, kivont karddal nem lehet náluk eredményt elérni.
Senkit nem zavar, hogy Méhkeréken a községházára ki van téve a román zászló. Ez egy jó példa, lehet vele érvelni!
Engem ugyan nem zavar, ha Budafokon vagy Erzsébetváros polgármesteri hivatalán büszkén lengedez a székely zászló, de félek, hogy ettől a román kedélyek nem fognak lecsillapodni és a zászlóháború okozta interetnikus feszültségek sem hagynak alább. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy lesznek bőven olyan magyarországi magyarok is, akik értetlenül állnak a dolog előtt. Asztalhoz ülni, és tárgyalni kell, a hangnem mikéntje pedig egyáltalán nem mellékes. Mindenféle modellértékű önrendelkezési példa létezése ellenére, Európa aligha fog igazságot tenni ebben az ügyben. Szóval, okosan, feleim, okosan!