Ne haragudj! Megbocsátasz?

H_A Címkék: kettős állampolgárság bocsánatkérés nemzetpolitika külhoni magyarok MSZP Mesterházy Attila 2004 december 52013.01.18. 10:40

Mesterházy Attila nevét régen, vagy talán soha nem írták le annyiszor, mint Mátyás király szülővárosába tett látogatása kapcsán az utóbbi napokban. Ha ez volt a cél, akkor mindenképpen abszolválta a feladatot, még akkor is ha a fogadtatás nem volt éppen szívélyes. Igy jár az ember, ha olyat tesz, ami nem szokása. Márpedig az MSZP kihelyezett elnökségi ülést tartott Kolozsváron, és nemzetpolitikai programot is elfogadott. Hittük volna? Gondoltuk volna?

waltdisneyerzelmek9.jpg

Szóval Mesterházy Attila bocsánatot kérni ment Erdélybe, mint az a sajtóvisszhangok alapján kiderül.  Ma sem vesztett aktualitásából a hír, hogy az MSZP jelenlegi vezetése elnézést kért 2004. december 5-ért. Nyilván ezt nem lehetett borítékolni egy héttel ezelőtt, ami viszont több mint jelzésértékű, hogy a román határ még valószínűtlen távolságban húzódott az MSZP budapesti székházából szemlélve, amikor a hír már elkezdte borzolni az erdélyi magyar közvélemény bizonyos részének kedélyeit. Konkrétan azoknak a kedélyeit, akik Kövér László, Németh Zsolt, vagy Orbán Viktor erdélyi turnéit mindig örömmel fogadják. Az MSZP elnökét konkrétan már jóval azelőtt leírták, hogy egyáltalán szót kapott volna.

Hatalmas evidencia, hogy 2004 december 5-én az MSZP külhoni megítélése hosszú időre eldöntetett, és több mint nyolc év távlatából a helyzet mit sem változott:  a határon túliak magyar állampolgárságára kiírt népszavazás sikertelenségében játszott szerepe megbocsáthatatlan, a sérelmeket az idő nem gyógyította be. Lerombolta ugyanis a bizalmat a külhoni és anyaországi magyarok között. Bármekkora fontossága lehetne egyébként egy ilyen szimbolikus bocsánatkérésnek, vagy bizalomépítésnek, és bármennyire igaz lehet az is, hogy ez az MSZP már nem az az MSZP.

Bevallom, nem lettem volna Mesterházy Attila helyében, mert – a sorok mögött, kimondatlanul – Gyurcsány Ferenc nevében bocsánatot kérni Erdélyben, groteszkségénél fogva majdhogynem lehetetlen küldetés. Úgy értem: hiteltelen, hamiskás, indulatokat generáló és leginkább magyarázkodásnak tűnik. Túl sokan vannak azok, akiknek a szimbolikus gesztus mögött rejlő mélységes megbánást lehetetlen lenyomni a torkukon. Azt hiszem, túlságosan megkésett, majdhogynem okafogyott vállalás, bármennyire is próbálja az MSZP szimbolikusan elengedhetetlen felismerésként feltüntetni. A bocsánatkérés pragmatikus és akár őszinte mivoltát erőteljesen elhomályosítja az a tény is, hogy mégiscsak jövőre választások lesznek Magyarországon, miért éppen most került sor erre a történelmi látogatásra Mátyás király szülővárosában? Nem mintha én személy szerint úgy gondolnám, hogy a határon túliaknak komoly beleszólásuk lehetne a magyarországi választások kimenetelébe, de Selmeczi Gabriella és azok szemszögéből, akik ennek ellenkezőjével hitegetik magukat, akár jogos is lehet a kérdés.

Tény, hogy mióta Magyarországon a nemzeti ügyek kormánya van hatalmon, a nemzetpolitika kizárólag a Fidesszel hozható összefüggésbe. Nem elsősorban azért, mert a Fidesz emelte törvényerőre azt a kérdést, amely évekkel korábban egy népszavazáson csúfosan elbukott, és amelynek sérelmeit – akárcsak Trianon kiheverhetetlenségének (ál)mítoszát – máig teherként cipelik még mindig túl sokan.

Tehát nem azért, mert a  kétharmados parlamenti többség  biztosította lehetőséget meglovagolva ítélte oda nagylelkűen a külhoniaknak azt a magyar állampolgárságot, amely mögött talán soha nem állt széleskörű társadalmi konszenzus. Ahogy 2004-ben nem, úgy minden bizonnyal 2010-ben sem. Hanem azért, mert általában véve az MSZP és a baloldali pártok labdába sem tudnak rúgni, amikor a nemzetpolitika ingoványos talaja kerül szóba. Legjobb esetben is csupán a Fidesz által meghatározott nemzetpolitikai napirendi pontokkal kapcsolatos elutasító, tiltakozó, nehezményező állásfoglalásokkal mondanak véleményt a határon túliakat érintő kérdésekről.  És leginkább azért, mert a nemzetpolitika és a pártpolitika között is hatalmas egyenlőségjel húzódik: a határon túliakkal kapcsolatos pozícionálódásnak – miként Mesterházy is elismerte – kockázata van a magyarországi választóbázis tekintetében. Ne legyünk álszentek: a Fidesznek pontosan annyi fejtörést okozott ez a kérdés, mint amennyire az MSZP 2004-es románokkal riogató megfélemlítési diskurzusának tárgyát képezte.

Nem tudom, kinek mi a hír abban, hogy egy közel egy évtizeddel ezelőtt elkövetett tévedésért, hibáért, netán bűnért egy pártvezető elnézést kér. Számomra egyetlen valószínűsíthető üzenete van az MSZP kolozsvári látogatásának: fel- és beismerte, hogy lehetetlen megvernie a Fideszt saját területén, az általa kisajátított nemzeti játékban. Nyitni próbál, ehhez meg ki kell lépni a sajtótájékoztató mikrofon mögül. A Fidesz polgári nemzetépítésének sajátja (a nemzetpolitika definicionálisan centralizált jellegével együtt) hogy minél többször meg kell fordulni az elszakított területeken, érdeklődést mutatni, majd hazamenni és azt mondani, hogy a helyzet ismeretében hozunk felelős politikai döntéseket. Ebben a vonatkozásban a magyar baloldalnak van bőven bepótolnivalója. Ehhez volt elengedhetetlen ez a bocsánatkérés még akkor is, ha egyáltalán nem övezte osztatlan siker és elismerés. Ellenkezőleg.

Lehet, hogy Mesterházy szerint ez a kolozsvári kirándulás történelmien szimbolikus pillanat volt, de én innen nem látom azokat a kitörési pontokat, amelyek lehetővé tehetnék az MSZP közmegítélésének gyökeres változását. Hozzátenném: a nyolc évnyi fáziskéséssel gyakorolt önkritika engem személy szerint nem háborított fel annyira, miként Tőkés Lászlót, Selmeczi Gabriellát, vagy az Erdélyi Magyar Ifjakat. Végigfuttatva az elhangzottakat, én nem érzem úgy, hogy Mesterházy magyart a magyar ellen uszítani jött volna Erdélybe. De ha esetleg így is van, határozottan ez a benyomásom támad valahányszor a magyar országgyűlés Fideszes elnökének megmondásait hallgatom, vagy éppen Nyírő József hamvait hurcolászó erdélyi kampánykörútját szemléltem. Semmivel sem súlyosabb ez látogatás, mint a Fidesz romániai választások idején tett megannyi, a romániai magyar politikai alakulatoktól „egyenlő távolságot” tartani igykevő propaganda útja.

Nos, nem gondolom, hogy bármit is meg kell bocsátanom Mesterházy Attilának a nyolc évvel ezelőtti MSZP vezetés és kormány „rossz politikai kérdésre adott rossz politikai válaszáért”. Szőcs Gézától sem vártam el, hogy jóvátegye apja bűneit

Úgy gondolom, ennél sokkal másabb a tét. Megnyugtatóan hatna a bizonyosság, hogy a magyar társadalom megkerülhetetlen részéből nem vált ki továbbra is ellenérzéseket, félelmet és rettegést, amikor a külhoni magyarokról esik szó. Nem féltik saját egzisztenciájukat tőlünk, és nem szorul ökölbe a gyomruk, amikor arra gondolnak, az ő sorsukról akarnak olyanok (románok!) dönteni, akiknek semmi közük hozzá. Mindezt Mesterházy bocsánatkérése és kolozsvári szándéknyilatkozata nem tudja garantálni, bármilyen előjelek közé tesszük is azt.

Mint ahogy  a határ különböző oldalait összekötő és elválasztó törékeny bizalomnak az sem tesz jó szolgálatot, hogy a magyar kormánypárt, és erdélyi elkötelezettjei a nemzeti-nemzetietlen felületes dichotomizálás szintjére süllyesztik a kérdést. A megbocsáthatatlan bűnök állandó szajkózása, a nemzetmegmentő szerepének pártpolitikai kisajátítása  mindenre jó, a legkevésbé arra, hogy – ha egy mód van rá – rendezzük rendezhetetlennek látszó közös dolgainkat. A nemzetpolitika nem jobb-, vagy baloldali ideológia függvénye, sem annak a kérdésnek az eldöntése, hogy ki taszította ki tulajdonképpen a határon túli magyarokat a nemzet testéből. És végképp nem egymás túllicitálása nemzeti érzelemből.

Különben jó okom van azt hinni, hogy a nemzeti kérdés csupán álkérdés valamennyi párt számára, amelyet hatalmi harcainak megkerülhetetlen eszközeként használ. Szkeptikus vagyok abban a tekintetben, hogy a Mesterházy Attila-féle MSZP-nek sikerülhet-e valaha újra megvetnie a lábát a  nemzetpolitika színpadán, és azt sem tartom valószínűnek, hogy külhoni szavazatokat remél ettől szimbolikus gesztustól. Viszont amíg a határon túli magyarsággal kapcsolatos cselekvési irányok pusztán belpolitikai kérdésekre adott válaszok maradnak, e közösség pedig csupán az egymásra mutogatás kényelmes kommunikációs felületét szolgáltatja, nem sok esély mutatkozik annak a bizalomnak az újjáépítésére, amelynek határon túli kiindulópontját továbbra is a „tudod, hogy nincs bocsánat” meggyőződése képezi. Akkor is, ha nekem személy szerint elegem van a tipikus magyar világvégékből, és nagyon szeretném ha ennek az egész ügynek a végére pont kerülne.

Már csak azért is, mert mindenféle előzetes taktikázások és találgatások ellenére a 2014-es magyarországi parlamenti választástáson a külhoni magyarság egyetlen pártot sem fog hozzásegíteni a győzelemhez, és egyetlen párt sem miatta fogja elveszíteni a csatát.  Bízom benne, hogy e tény széleskörű felismerése, és ezáltal a mindenáron szavazatszerzési görcs levetkőzése közelebb visz majd a valódi nemzetben gondolkodáshoz, az ideológai lövészárkok betemetéséhez. Ha ez nem következik be, ha továbbra is hülyének néznek, ha a fejünk fölött egyezkednek, és kisebbségi helyzetünkből adódó érzékenységünket használják fel a jobb-, illetve a baloldal legitimálásához, pontosan ugyanazok az ellenérzések termelődnek újra a magyarországi magyarok fejében, amelyek alapján további hosszú évtizedekig, meggyőződéssel románozzák, szlovákozzák, ukránozzák a határon túli magyarokat.

Nagy zárójel, utóirat: A kétharmados nemzetpolitikai döntések versus megkésett, következésképpen enyhén álszent jóvátételi gesztusok mögöttes tartalmainak keresése helyett engem ennek az eseménynek a kapcsán az érdekelne: vajon az anyaország azon polgárai, akik 2004 december 5-én nemmel szavaztak, esetleg otthon maradtak, ma felhatalmaznának-e bárkit, hogy bocsánatot kérjen a külhoniaktól az ő nevükben? Egyáltalán van-e értelme, valódi célja és létjogosultsága szerintük egy ilyen gesztusnak?

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr895025066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donoter 2013.01.18. 22:38:26

Teljesen hiteltelen bocsánatkérés.
1.) Már első szavaival cáfolta állítását mikor így szólt „a nemzetpolitikában szimbólumokra is szükség van” tehát itt és most nem érdembeli kijelentés történt.
2.) A szocialisták, mint szervezet sosem tudtak és nem is fognak nemzetben gondolkozni.
3.) A Kolozsvárt eljátszott bocsánatkérés egyszemélyes fércmunka volt, mert ha nem így lett volna akkor:
a.) a legutolsó MÉRT-on nem agitál a határon túliak választó joga ellen az MSZP, de azért most már jól jönne szavazata - ha jönne.
b.) akkor aláírta volna a MÁÉRT 2012-s őszi záró nyilatkozatát, amelyet rajta kívül minden szervezet aláirt.
c.) 2013. januárjában nem listáznák a Miskolcon az erélyből elszármozottakat.
4.) A bocsánatkérést pedig otthon az anyaországban kell kezdeni mégpedig azzal, hogy bebizonyítják akár tetteikkel, akár történelmi tények segítségével is a határon túliktól nem kell félni, rettegni kell még egzisztenciájukat sem kell félteniük, sőt még nem is 24 millió román tör életükre.

pocaklakó minimanó 2013.01.21. 21:04:16

Mesterházy Attila nevét olvasva egy könyv címe jut az eszembe: A tulajdonságok nélküli ember.

Neki nem sikerülhet helyretennie az, amit a nagyformátumú lábszag-bolsevikok sikerrel megteremtettek a huszonhárommillió románozással, az aki-nem-itt-él-ne-szóljon-bele prolimentalitással, a trianoni diktátum által elvesztett területeket megszerző Románia potentátjainak "ünnepre" való meghívásával és egyebekkel.

pocaklakó minimanó 2013.01.30. 02:11:13

Gréczy Zsolt (a Mizsótink) esete a balos betelefonálóval és az állampolgársággal.

No, ezt kellene megmutatni Erdélyben.

www.youtube.com/watch?v=gxii2QI_PrA