Kedves barátaim Traian Băsescu menesztésének, avagy államfői tisztsége megtartásának izgalmaiban! Lezárult a maratoni népszavazás, a részvételi arány alakulását tekintve mindenképpen izgalmas helyzet körvonalazódik, nem vagyok meggyőződve róla, hogy az Antonescu-Ponta szoclib páros túl nyugodtan alszik hétfőre virradóra. E sorok írásakor olybá tűnik, érvénytelenre sikeredett a népszavazás, de volt már ilyen, lesz még ilyen. Fogalmam sincs ki miben bízott, de nem is érdekes. Leírtam már, hogy magánemberi, egyszerű állampolgári minőségemben, erdélyi magyarként miért és miként viszonyultam a népszavazáshoz.
Azt hiszem, lelkiismeretem szerint, a felsorakoztatott érvek mentén jogom lett volna részt venni és valamiképpen voksolni, mint ahogy jogom volt – jelen esetben - nagyon távol maradni. Anélkül viszont, hogy jogom lett volna bárkinek okos tanácsokat adni a mihez tartásra vonatkozóan. És ha nekem nincsen jogom senkinek tanácsokat adni, akkor hatványozottan érvényes ez minden felelős politikai pártra, és főleg mindenekelőtt érvényes Magyarország miniszterelnökére. Sem hivatalos állásfoglalásban, sem a sorok és sörök között, a tusnádfürdői szombat délelőtt által felkínált mikrofon mögül nem teheti meg, hogy a demokratikus intézményrendszerrel szembemenve, az alapvető választáshoz való jog gyakorlatával frontálisan szembehelyezkedve, arra buzdítsa az állampolgárokat, hogy ne vegyenek részt egy (nép)szavazáson. Márpedig szombaton a 23. Bálványosi Szabadegyetem zárónapján Orbán Viktor magyar miniszterelnök Tőkés László ex-pispek úr, védnök és földi helytartó jobbjáról szólt az erdélyi néphez. Rögtön azután, hogy miniszterelnöki minőségében egy nappal korábban Budapesten minősíthetetlen jellemzést nyújtott a magyarokról. Akinek esetleg kimaradt, valahogy így hangzott az orbáni verbális ziccer: „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható".
Namármost: ez a félázsiai népség elvileg az erdélyi magyarokat is magába foglalja, akik – hozzám hasonlóan – egyáltalán nem biztos, hogy olyan jól érezték magukat most, amikor Traian Băsescuval kapcsolatban kellett valamit gondolniuk, otthon maradniuk, vagy éppen összeszorított állkapoccsal az igenre vagy a nemre nyomniuk azt a fránya pecsétet. Ennek a félázsiai népségnek Erdélyben , július 29-én, vasárnap egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen a román politikai csatározások kellős közepén állva, túl sok jót nem remélhet, bárhogyan is alakul, bármit hoz is ez a népszavazás.
De ami félázsiai erdélyi magyarként számomra elfogadhatatlan, az az, hogy egy magyar szempontból semmi jóval nem kecsegtető ügy kellős közepén Orbán megjelenik, és megmondja a tutit: erdélyi magyarként ne menjek el szavazni. Tegyük hozzá, Viktor dédelgetett Erdélyi Magyar Néppártja (egy 1% alatti önkormányzati választási eredmény birtokosa) ugyancsak a világ közepén, Tusnádfürdőn adott ki a miniszterelnökével egybecsengő jóindulatú tanácsot tartalmazó nyilatkozatot. Címszavakban: korrupció, állampárti restauráció, szocialista-liberális szörnykoalíció, cirkusz és rablóhadjárat. Vasárnap nem kell részt venni, ez a lényeg. Bármennyire is gusztustalannak és hamisnak érzem ezt a populista ömlengést, ami leginkább elszomorít, az az, hogy ezek valóban úgy gondolják, Traian Băsescu hivatalban maradása képezi azt a bástyát, amelybe mi, félázsiai erdélyi magyarok kapaszkodhatunk a romániai baloldali diktatúra konszolidálódásának idején. De ugye, mint mondtam, ami valójában köbre emeli ezt az öntudatlan bizonyosságot, hogy Orbán Viktor egy nappal a népszavazás előtt mintegy kiadja a baráti jó tanácsnak álcázott jobboldali ukázt: a romániai magyarok ne menjenek szavazni! Tessék? Egy politikus, nem mellesleg Magyarország miniszterelnöke átmegy a szomszédos országban tartott - ideológiai alapon baráti - vitafórumra, és arra biztatja az ott élő magyarokat, hogy ne éljenek szavazati jogukkal!
Nos, ami innen következik, abba szerintem jobb bele sem gondolni. Aki követi vagy követte a romániai hírtelevíziók műsorait, a politikusok habzó szájú bűnbakkereső nyilatkozatait, annak nagyjából evidencia: az érvénytelen népszavazásért - Orbán felelőtlen gesztusán keresztül - az erdélyi magyarságot teszik felelőssé. „Szükséged van egy magyarok által „megmentett” államelnökre? Légy román, menj el szavazni!” - remélem Orbán Viktorhoz, erdélyi zsebpártjá(ai)hoz, valamint Tőkés ex-pispek úrhoz is eljutott ez a mozgósító sms, és büszkék magukra mindazért, amit nemzetmentési alapon javallottak a jó magyar embereknek. Mert ha a román ballib koalíció időnként államcsínyre hajazó ámokfutását kicsit is tanulmányozzuk, és a jövőt megpróbáljuk belőle kiolvasni, akkor evidencia: Orbán Viktor szombati expozéja gyomorszájon vágta az erdélyi magyar közösséget. Amolyan félázsiai módban. Annál is inkább, hogy a magyarok parlamenti képviseletével megbízott, a júniusi önkormányzati választáson a közösség voksainak közel 90%-át megszerző Romániai Magyar Demokrata Szövetség arra biztatta a magyarokat, éljenek szavazati jogukkal, mondjanak véleményt e kérdésben, még akkor is, ha az államfő menesztésének ügye semmiképpen nem kifejezetten magyar ügy. Ehhez képest – micsoda meglepetés - a magyarok lakta megyékben (Hargita, Kovászna) volt a legalacsonyabb választási részvétel. Ha őszinték akarunk lenni, és érzelmeinket háttérbe szorítjuk, könnyen beláthatjuk, hogy jogos a szoclib unió (USL) felháborodása amiatt, hogy Orbán lényegében demobilizálni jött Erdélybe, és a magyarok alacsony részvétele, az ő „érdeme”. És lehet is, hiszen Viktorunk Băsescu román hazafiságára hivatkozott Tusnádfürdőn, ideológiai rokonságukat ecsetelte a népeknek, meg hát teljes körű támogatása sem volt titok, amelyet a meneszteni kívánt államfővel kapcsolatosan nyilvánvalóvá tett nem egyszer. És itt nem az a lényeg, hogy a jó magyar erdélyi ember hallgatott-e vagy sem a számára esetleg mitológiai jelentőséggel bíró, tusnádfürdői jelenvalóságában megmutatkozó Orbán Viktorra, avagy sem, hanem a puszta tény, hogy megengedte magának, hogy Románia belügyeire vonatkozóan ennyire közvetlen módon állást foglaljon.
Úgy tűnik, Traian Băsescu kezében marad a demokrácia lángja, amelyet ő gyújtott meg jelképesen, és amelynek önjelölt őrzőjévé kiáltotta ki magát nemrégiben. Marad a „játékos” államfő, aki saját képére és hasonlatosságára írta át a romániai demokrácia játékszabályait, és aki egyesek szerint a baloldali koalíció hatalmi gyakorlatának egyetlen ellensúlyozója lehet. Mint utaltam rá, az én álláspontom szerint ebben a pillanatban nincs az a kéz, amelyben ez a láng jó helyen lenne, és egyetértek ezennel az erdélyi mélymagyarokkal: „A vasárnapi voksolásnak előreláthatóan egyetlen eredménye lesz: a cirkusz folytatódni fog.” Telitalálat: Traian Băsescu marad, és marad az állóháború a – népszavazás sikertelensége miatt frusztrált – baloldali kormány és a makacs, diktátor hajlamú hajóskapitány között. És marad még jó ideig a bűnbakkeresés, és a magyarok elleni mesterségesen szított ellenszenv társadalmi méretűvé való kiterjesztése, és általában véve a magyar ügyekkel kapcsolatos ellenséges hozzáállás (a gyengébbek kedvéért a Mikó-ügyre is gondolok).
A magam részéről igyekeztem nem alibit biztosítani a képviseletemre méltatlanná vált politikusok rablóhadjáratához. De nem azért mert Orbán Viktor vagy kegyeltjei kamikaze akciójuk keretében azt mondták, (hiszen soha semmilyen körülmények között nem lett volna joguk ilyet mondani) hanem egyszerűen azért, mert – szintén utaltam rá - a gyomrom nem bírta meg, a lelkiismeretem nem engedte, hogy a múlt bűnei és a jelen vétkei között szavazatommal igazságot teremtsek. Ami viszont minden körülmények között megbocsáthatatlan, és ebből az egészből érdemes megjegyezni, hogy Orbán felelőtlen nemzetpolitikai ámokfutásának, agresszív beavatkozási politikájának nincs felső határa. Marad a nyers erő, és a nemzeti ököljog. Ahogy félázsiaiak esetében szokás.