hacsaknem

Azt hiszem ritka pocsék, kínos helyzetben lennék, ha az én szavazatom kellene döntsön arról, hogy Traian Băsescu román államfőt felfüggesztik vagy köszöni szépen, maradhat hivatalában. Többszörösen utálnám a helyzetet, hiszen tíz évvel ezelőtt, öntudatos választópolgárként egy ehhez hasonló, borzasztó lehetetlen döntés előtt álltam: a 2002. évi romániai államelnökválasztáson Ion Iliescu igazi posztkommunista (Tőkés pispek úr, lehet örülni) és Vadim Tudor szélsőségesen nacionalista faj román között kellett megtalálnom az üdvözítő, nem létező harmadik variánst. Akkor is romániai magyar szempontból viseltettem a kérdés iránt, és az azóta fennen meghirdetett és állítólag végre is hajtott nemzetegyesítés ellenére, még mindig romániai magyar szemmel próbálom tudatom hasadását megakadályozni, amikor – a demokrácia alapvetésének fényében - eme öntörvényű felfüggesztési ceremóniát szemlélem.

Sok minden eszembe jut most, de ami leginkább, az a perverzitás. Perverz ez a helyzet, úgy ahogy van, és ha bárki azt hiszi, hogy a kézfelemeléssel, csatakiáltással, fehér vagy fekete golyókkal szavazó romániai honanyáknak és atyáknak egyáltalán esélye lehet ebben a kérdésben jól dönteni, az téved. Ha valaki azt hiszi, hogy ebben a kérdésben bárkinek tiszta maradhat a lelkiismerete, az nem jó filmet néz. És az a durva, hogy akkor is, ha éppen úgy dönt, hogy távol marad. Nem mintha aggódni kellene vagy éjszakákat nem aludni politikusaink, képviselőink tiszta lelkiismerete miatt, csak hipotetikus alapokra helyezve belegondoltam, én vajon mit tennék?

Nem nagyon, de kicsit perverz, hogy az a baloldali erő fogja (még néhány óráig csak akarja) megbuktatni az államfőt, amely az ő felkérésére alakított kormányt. Már csak azért is, mert végképp nem mellékes, hogy az EU-ból ez úgy látszik, Románia Orbániává kezd válni, vagy mert az európai sajtóorgánumok címlapjain, képernyőin és rádióhullámain ilyen, és hasonló eszmefuttatások jönnek szembe: Rosszabb mint Magyarország? Igy aztán legalább egy percig elmerenghetünk a kérdés aktualitásán: van különbség ha azt mondom Orbán Viktor, vagy Ponta Victor? A demokrácia intézményei ellen indított álló- vagy éppen villámháború szempontjából van egy icipici különbség. És most nem a személyi kultusz meglétére vagy hiányára, vagy a hatalomra kerülés módjára gondolok elsősorban. Orbán heteken, hónapokon keresztül, immár két éve veri, rombolja a magyar demokráciát. A román baloldal üdvöskéje, Ponta (kéz a kézben a liberális Antonescuval) azonban 24 óra leforgása alatt megnyeste az alkotmánybíróság hatáskörét, lecserélte az ombudsmant, a képviselőház, illetve a szenátus elnöki székeibe saját embereit, az akkreditációs bizottságokba, a nemzeti rádió és TV élére saját pártkatonáit ültette, az erdélyi magyarokat pedig "idegen nyelven beszélő román állampolgároknak " nevezi. Csúcsteljesítmény.

Perverz, cinikus, groteszk realitás, hogy sokak racionalitása talán most azt mondja: konjunkturális okokból egyáltalán nem jó ötlet a felfüggesztés mellett szavazni. Azonban mielőtt óbégatni kezdenénk a balliberális román pártok látszólag egyik napról a másikra történő brutális hatalomátvételéről és félelmetes magyarellenes retorikájáról, amelyet egyébként joggal lehet és el is kell ítélni, nem árt figyelembe venni, hogy mi van a másik oldalon.

Tehát mi lesz Băsescuval? Nem mintha egy pillanatig is aggódni akartam volna a román politika legnagyobb túlélőjének sorsa miatt. Remélhetőleg mindenkinek nagyon világos: ennek az egész történetnek a perverzitását éppen az ő személye és politikai ámokfutása adja, és aki csak egy kis érdeklődést tanúsított az elmúlt évek romániai történései iránt, az nyilván tudja, miről van itt szó. Nevezetesen arról, amiről a legtöbb valaha hatalmi pozícióba került párt, pártocska, politikus, és politikusocska elfeledkezik: a rossz precedens megteremtése bumeráng effektust produkál, mihelyst változik a szelek fújdogálásának iránya. Elfelejtődik, hogy a hatalomra úgy érdemes szert tenni, és úgy érdemes feszegetni a demokrácia határait, hogy tudni kell: holnap minden a visszájára fordulhat. Aminek ma az előnyeit élvezzük, annak holnap egyértelműen elszenvedői lehetünk.

Nos, amikor várjuk a pillanatot, hogy kiderüljön, talpra tud-e állni Románia egyik legnagyobb politikai játékosa ebből a minden korábbinál kényesebb helyzetből, nem árt emlékezni: kezdettől fogva a politikai harc barikádjára hágva, Traian Băsescu pontosan az új kezdet tételét tűzte zászlajára, amelynek értelmében mindent meg kellett változtatni. Alapjaiban. És lehetőleg mindent úgy kellett megváltoztatni, hogy az ő személyes hatalma megszilárduljon, pártjátékszere pedig növekedjen, és mindent elfoglaljon. Még a korrupcióellenes üzenetek sem tettek mást, mint hogy elleplezték a politikai ellenfelek elleni nyílt küzdelmet.

Nem árt elfelejteni, hogy ő az az ember, aki példának okáért a közszolgálati televízió csúcsvezetésében politikai változtatásokat kényszerített ki, aki szerint pontosan olyan autonómiája lesz a Székelyföldnek, mint Caracal-nak, akinek a fejéből kipattant a közigazgatási átszervezés fantasztikus ötlete, aki hamarabb értesült alkotmánybírósági döntésekről, mint ahogy azok kihirdetésre kerültek volna, aki minden szinten háborút indított a média ellen, és hát tetszik, nem tetszik, összefoglalva: saját irányítás alá vonta a törvényhozói, a végrehajtói és bírói hatalmat, majdhogynem kisajátította a miniszterelnök alkotmányos feladatkörét, de hogy állandó társadalmi feszültséget provokált és megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, abban egészen biztosak lehetünk. Hogy éppen Pontáék fogalmazták meg ezeket a felfüggesztési dokumentumban, mit sem változat a tényeken. Traian Băsescu politikai karrierje és szerepvállalásánk mikéntje visszafordíthatatlanul megváltoztatta azt, ahogyan Romániában ezek után politizálni fog bárki is. A nép fiaként indult szépreményű vezető, a korrupció megátalkodott ellensége olyan játékszabályokat honosított meg, és olyan precedenseket teremtett, amelyek most szépen, a bumeráng effektust követve, pofán csapkodják.

Mert ugye hála a jó istennek (copy paste ide vagy oda) jogászkormánya van Romániának. Amely ránézésre a jogi kereteken belül marad, de mert ez egyáltalán nem kielégítő számára, mint a fenti ábra is mutatja, módosítja a jogi kereteket. Ha kell, akkor visszamenőlegesen is. Ilyen az, amikor jogállami körülmények között kerül valaki hatalomra, és másnap minden erejével megpróbálja felszámolni azt. A sokharmados hatalomra kerülés magyarországi példájával szinkronban a jelenlegi romániai politika is harctérré változott, ahol az elegáns, kényelmes döntéshozatal helyett az ököljog és a lefejezés, valamint az alkotmányellenesség határát súroló ócska manipuláció módszerét alkalmazva a ballibek mindent megtesznek azért, hogy kő kövön ne maradjon demokráciaügyileg.

Mert hát ugye kedves feleim, a diktatúra bármilyen irányból jön, jobbról vagy balról, lényegét tekintve ugyanaz?

Szóval miközben Európa Románia orbanizálódása miatt hangos, én egyáltalán nem aggódom emiatt. Románia Băsescu óta már mindenféleképpen a Bukarestre adaptált orbáni úton haladt, így aztán illik óvatosan viszonyulni ehhez a felfüggesztősdivel kapcsolatos kérdéskörhöz. Különösen azoknak szól ez, akik hajlamosak elragadtatni magukat a téma kapcsán (mint egyébként szinte bármilyen téma kapcsán, ami kapcsolatos lehet a posztkommunizmussal) és azzal vádolni „amazokat”, akik esetleges parlamenti „tartózkodásukkal” hallgatólagosan támogatják a lopakodó vörös diktatúra visszatértét. Ezeket a vádaskodó bölcseket szeretném emlékeztetni ez úton arra, hogy egészen pontosan egy évvel ezelőtt Traian Băsescut vádolták azzal, hogy „amazokkal” együtt támadják a magyarokat, mert jajjistenemszékelyföld és régióátszervezés. A helyzet eléggé tudathasadásos már amúgy is, így ez az álszent, emlékezetkieséses retorika hamissága okán igazán kihagyható.  

Már csak azért is, amiért ezeket a sorokat leírtam. Azért is, mert semmi egyebet nem akartam jelezni, mint hogy kurva szar ügy támogatni, és legalább annyira szar ügy ellenezni, mint amennyire kínos tartózkodni. Mert ebben a helyzetben csak rossz döntések léteznek. Legyen tiszta: Băsescu pontosan annyira „szereti” a magyarokat, mint Ponta vagy Antonescu, nem jobban és nem kevésbé mint ahogy pontosan egyformán ártottak, ártanak törékeny demokráciánknak. Bármennyire is véges kollektív (politikai) emlékezetünk, ne essünk túlzásokba, és ne ragadtassuk el magunkat.

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha magyarként úgy érezhetem esetleg, hogy Traian Băsescut talán mégse kellene felfüggeszteni. Ha most bárki velem együtt úgy érzi, hogy nem kellene, annak egyetlen elfogadható oka lehet: talán a már amúgy is romokban heverő demokrácia lova nem szalad úgy el, hogy soha a büdös életben ne lehessen utolérni. Végül is tökmindegy, hogy mi a végkifejlet, én annak örülnék, ha tíz év múlva nem megint két rossz közül kellene az egyiket választani.