hacsaknem

Mármint a romániai fordulat aggasztja Zsoltit. Németh Zsoltit. Tudják, kedves jó magyar emberek az anyaország határain innen és túl, az a fordulat, amelynek nyomán az éppen regnáló  román kormány megbukott és egy másik került a helyére. Amely fordulat, mint tudjuk, kéjes gyönyörűséggel töltötte el azokat, akiknek a szótárában a szájhősség és a munka között egyenlőségjel húzódik. Namármost Németh Zsótti, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára „a Erdélybe” látogatott, és első dolga volt megállapítani, hogy éleződik a feszültség Magyarország és Románia között. 

És hogy – ki hitte volna? - a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye, továbbá a választójogi törvényre és a kisebbségi törvényre vonatkozó bukaresti kormányzati megnyilvánulások aggodalomra adnak okot. Zsótti aggódik, és sajnálkozik, mert jajistenem azok a „mézes évek”, amikor a román-magyar kapcsolatokat a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös érdekek felismerése jellemezte. Meg kell mondanom, Zsóttika fején találta a szöget: azok a mézes évek valóban mézesebbek voltak, mint ezek az évek. Igaz, hogy akkor nem a Fidesz volt kormányon Magyarországon. Igy aztán Romániában is olyan idők jártak, amikor Budapest nem adta ki ellentmondást nem tűrően és nyilvánvalóan az ukázt, hogy jó magyar rossz magyar szemét kikaparja „a Erdélyben”. Igaz, hogy – valószínűleg pont ezért -  a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen akkor még az Orbán-Tőkés sztárduó lábnyomait csókolgatta az összesereglett populáció, és fílinges dolog volt nagyon magyarnak lenni.

Azóta sokminden változott, kormányok jöttek, mentek, és egyesek kivívtak olyan jogokat, amelyek lehet, hogy maguktól értetődnek, de – miként a fenti ábra is mutatja - a jelenlegi román kormány egyáltalán nem így gondolja. Mert lám-lám: a szerzett kisebbségi jogok elvétele bármennyire is ellentétes az európai demokratikus gyakorlattal, van az a nacionalista román politikai érdekkonstrukció, amely egy óra alatt lerombolhat több éves építkezést. Nem beszélve arról, hogy 31 nappal az önkormányzati választások villanyoltása előtt milyen óriási hozadéka lehet ennek a retorikának. De nem árt jól megjegyezni: senki másnak, csak a román pártoknak.

Jut eszembe: Zsolti mellesleg kebelcimborájával, az erdélyi jó magyar párt (EMNP) elnökével, Tibivel, és általában véve a kedvenc magyarok pártjainak képviselőivel ma szobrot avat Kolozsvárott. Ami egyébként egy nagyon szép nemzetpolitikai cselekedet, és mint ilyen, örüljünk neki. Ritkán láttunk ilyet. Ritkán fér bele ugyanis a lejáratási stratégiák kidolgozásába valami érdemi fáradozás. De mielőtt elfelejteném: én nem tudok eltekinteni attól, hogy Zsolti kebelbarátja éppen az a Tibi, aki legjobban örült akkor, amikor ez a bizonyos aggodalomra okot adó fordulat beállt: amikor bukott a kormány, és bukott az RMDSZ. Az a magyar érdekvédelmi szervezet, amely Tibiékkel ellentétben elvégzett egy munkát. Néha jobban, máskor rosszabbul, de csinált valamit. Valamit, aminek eredménye van, több vagy kevesebb. De amely eredmények – mint látható – egy tollvonással megsemmisíthetők.

E fentebb vázolt képet szemlélve, valami nagyon nyugtalanító, tudathasadásra hajazó diagnózis felállításához állok igen közel. Be kell látnom századszorra is, tetszik vagy sem,  Zsolti és főnökei eldöntötték: kigittelik azokat  a magyarokat, akiket nem Tibinek hívnak, akiknek nem lehet Budapestről osztani az észt, és akiknek nincs kitapétázva a kampányfilmjük, a mellékhelyiségük, és az egész életük Orbán Viktor arcképével és életművével.

Igy aztán Zsolti és a magyar kormány helyében én felhagynék a mindenfajta jóérzést nélkülöző, hazug, pofátlan siránkozással, aggódással és  sajnálkozással. Én inkább amiatt aggódnék, mi történik annak következtében, hogy Budapest egymásnak ugrasztja a jó magyarokat az önkényesen rossznak ítélt magyarokkal. Amiatt sajnálkoznék, hogy egy elmeháborodott diktátor ördögi terve, bombabiztos stratégiája, és az ennek kivitelezésére szánt - magyarországi adófizetőktől származó - pénz mennyi időre kompromittálja az erdélyi magyarok kisebbségi létét. Én színjáték és seggrepacsi helyett amiatt verném a fejem a falba Zsoltik, Tibik, és Viktorok helyében, hogy mi lesz majd ha a nevemhez ilyen gyalázatos, közösségi egzisztenciát fenyegető, történelmi "jócselekedetet" köt majd az utókor.

El lehet rajta gondolkodni, talán még nem késő. Két aggódás és egy örömujjongás közé szerintem belefér.