hacsaknem

52 nappal a romániai helyhatósági választási kampány vége előtt, erdélyi magyarként, a politikával az átlagnál kicsivel többet foglalkozó, ezzel együtt jóhiszemű választópolgárként, értetlenül állok azok előtt a közvéleményt formálni akaró nyilatkozatok előtt, amelyek az utóbbi napok magyar-magyar jelöltállítási, és általában vett hangolási, előkészületi procedúrái körül elhangzottak.

Jóhiszemű, a politikai történésekkel és döntésekkel szemben egyáltalán nem közömbös erdélyi magyarként újra meg kell állapítanom, hogy bármennyire is szeretnék minél tartalmasabb választási kínálattal, programokkal találkozni, mindegyre a sekélyes populizmus jön szembe. Az a fajta képmutató kettősség, amelyre korábbi bejegyzéseimben a jelenlegi magyar kormánnyal összefüggésben már számtalanszor rámutattam.

Amikor „jó magyar” erdélyi politikusokat látok vagy hallok viszont magyarországi jobboldali és nagyon jobboldali médiaorgánumok képernyőin, hasábjain, hanghullámain a romániai helyhatósági választások tétjéről beszélve, nyugtalanító érzésem támad.

Nem azért, mert baj lenne, hogy olyan ez, mintha fizetett politikai hirdetést látnék-hallanék, amelyet természetesen preferenciálisan ítélnek oda, hanem mert dühít, hogy erdélyi magyar közéleti személyiségek az én nevemben, mindenfajta legitimitást nélkülözve, de a Fidesz anyagi és szellemi beruházásának kötelező nyomása mellett, látható meggyőződéssel mondják bele a vakvilágba a véleményüket.

Az egyik „kedvenc” szólamom a bolsevik típusú egységen és a tenyésztett politikuson innen és túl a következő passzus: Azért csalódtam az eddigi érdekképviseletben, mert ezek az emberek (értsd: fiatal értelmiségiek a kilencvenes években) eltűntek, nyomasztóvá vált a hiányuk. Csupa profi jogász, közgazdász, és nem biztos, hogy van bennük közösségi empátia. Hol vannak a művészemberek, tanárok, történészek és filozófusok? Én hiszek az értelmiség visszatérésében.(Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári polgármesterjelöltje)

Erdélyi értelmiségiként, aki viszont nem profi jogász vagy közgazdász!!! megrökönyödve állok egy ilyen kijelentés előtt. Főleg akkor, amikor azzal az evidenciának szánt közhellyel párosul, hogy „nem tenyésztett” politikusnak lenni jó. Én hiszek a művészemberek, tanárok, történészek és filozófusok értelmiségi státusában, és szaktudásában, azonban groteszk és vállalhatatlan számomra, hogy a politikai ellenfél profi jogászainak és közgazdászainak puszta létét pejoratívan kategorizálja bárki is.

A Budapestről távvezérelt fiatal, értelmiségi, közösségi empátiával megáldott, nemzetpolitikai értelemben  „jó magyaroknak” szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a frusztrált, Budapesten bolsevikozó, itthon poszt-kommunistázó státus távolról sem egyenértékű a profi jogászként és közgazdászként felmutatott érdemi munkával.

Erdélyi értelmiségiként sokadszorra szeretném nagyon világossá tenni: az állandó vagdalkozás, és a másikra mutogatás nem kompenzálja a terveket, elképzeléseket, sem ama megnyugtató válaszokat, melyek szerint amit önök tesznek az több, jobb, másabb, mint amin démonizált ellenfelük hosszú évek óta – elvitathatatlan eredmények és ugyanakkora kudarcok árán - dolgozik, vagy ami az önök pártjának létrejöttét indokolná, annak értelmet adna.

Erdélyi magyar értelmiségiként nem örülök annak, hogy önök Orbán Viktor sleppjét és bábjainak táborát gazdagítják, és válogatott képtelenségekbe foglalják mindazt, amiről valós program hiányában beszélni kényszerülnek. Azonban emlékeztetnék arra is, hogy az ostoba, megosztó, nacionalista magyarországi külpolitika már egyszer-kétszer megakadt a Magyar Koalíció Pártjának torkán is Szlovákiában.

Szeretném elhinni, hogy jóhiszeműek, és nem csupán azért teszik, amit tesznek, mert tisztában vannak vele: a gyűlölet-politika, az ellenfél démonizálása, a kicsinyes sárdobálás megfelelő kiábrándulás mellett szavazatokat hoz. A helyzet ellenben az, hogy még egyetlen olyan perspektívikus „hogyant” sem láttam, amely túlmutatna ezen a pillanatnyi önmarketingelő, szemfényvesztő stratégián.

És ha már Kolozsvárról esett szó, bevallom: a régi és új politikai szemlélet – meglehetősen ingatag lábakon álló - folyamatos szembeállítása, illetve a vérbeli politikus és a nem tenyésztett politikus dichotómiája kapcsán már csak egy groteszk dosztojevszkiji vigyor produkálására vagyok képes, az alábbi nemes gondolat kiemelése mentén:

A kolozsvári listát elsősorban nem politikusok alkotják. Szakemberek és értelmiségiek fogtak össze, mert az új politikának és a kolozsváriaknak rájuk van szüksége, a politikus-jelölteket meghagyjuk a hatalmi játszmákban gondolkozó régi politikának.

Ez az a pont, ahol minden elemezgetés, racionális megfontolás, és jóhiszemű megközelítési kísérlet csúfosan megbukik. 52 nappal a helyhatósági választások vége előtt, a rossz emlékű Funar-korszak utódvárosában, ahol a magyar közösség alulmaradt a demográfiai harcokban, nincs szükség politikusokra. Értem. A hatalmi játszmákban gondolkozó régi politika helyett jön az új: művészemberekkel, tanárokkal, történészekkel és filozófusokkal, mindenféle jöttment profi jogászoktól és közgazdászoktól mentesen. Dícséretes.

Nekem már csak egyetlen kérdésem lenne: mit keres az EMNP 17-es helyi tanácsosjelölt listáján három darab levitézlett, „régi” szemléletet képviselő, „bolsevik”, „posztkommunista”, jelölt, aki hajdanában az RMDSZ zászlaja alatt képviselte a kolozsvári magyarok érdekeit ? A kérdés költőiségén túl én arra tippelek, hogy a hitelesség, a jószándék és a magyar közösség iránti empátia vezérelte az "igaz" oldalra őket, ahol "a megtalált út" és az új egység égisze alatt tárt karokkal várták őket.