Benyelem, hogy benyeli. De nem kérek "a következmények nélküli" állampolgárságból!
H_A Címkék: állampolgárság Schmitt Pál2012.03.30. 21:29
Lassan hat hónappal ezelőtt, Budapesten, a Bevándorlási Hivatalban azt mondta nekem egy majdhogynem kedves néni, hogy 4-5 hónap múlva én is magyar állampolgár leszek. Akkor, hirtelen felindulásból, mókából, vagy egyszerű csínytevésből úgy gondoltam, hogy erre az überhatárok szimbolikus egyesítésére is vonatkozó, az én lelkem trianonsirató, soha nem volt sebeit begyógyítani, illetve Gyurcsány 2004-es állítólag ocsmány cselekedetét elhomályosítani hivatott papírfecnire mindenképpen szükségem van. Ha nem másért, azért mert ha nem is használ, megártani semmiképpen nem fog.
Nos, e szóban forgó fél év alatt annyi minden történt, annyi minden nem, de egy valami mindenek felett állandó: még mindig Schmitt Pál golyóstolla és kezének íves, finom írása szükségeltetik ahhoz, hogy e nemes okmány birtokába kerülhessek. Közel hat hónap alatt valamikor megingathatatlan elhatározásom rendre porba hullani látszik, és már korántsem vagyok biztos abban, hogy kell nekem ez a dokumentum. Vajon nem inkább örülnöm kellene a budapesti bürokrácia szolgálatos polcán porosodó állampolgársági kérelmem jóváhagyásának késlekedése miatt?
Itt és most elérkezettnek érzem az időt arra, hogy jelezzem Pali bácsinak tisztelettel és megbecsüléssel: megértem, hogy nincs ideje rám, az ő helyében nekem se lenne, ne is zavartassa magát, én nem haragszom ezért. Olyannyira nem, hogy indokoltnak érzem a kérdést: kell ez nekem? Valóban csak annyit érek én, valóban csak annyit érünk mi itt elég sokan, hogy egy közönséges SP által szignózott papírfecnivel legyünk összefüggésbe hozhatók?
Például én, aki mindig világossá tettem: nem szakadt meg a szívem 2004 december 5-én, amiért a Gyurcsány kormánya által szervezett népszavazáson a magyar emberek úgy döntöttek, nem kérnek belőlem. Legalábbis nem úgy, és nem akkor. Nem érzem úgy, hogy derékba tört az életem, így aztán nem is várom úgy, mint az igazi jómagyarok, hogy Gyurcsány térden állva kérjen tőlem bocsánatot. Talán ezért is jutottam el most is arra a felismerésre, hogy semennyire nem ráz meg, hogy Schmitt Pálnak nincs ideje rám.
Sőt. Egyre nagyobb hányingerrel, fenntartással és egyre jobban összeszoruló ököllel várok (?) erre az ő keze írását tartalmazó, és nem mellesleg az én magyar állampolgárságomat szavatoló okiratra. Mert erkölcsi alapon, azaz neveltetésem okán távol áll tőlem a lopás-csalás-engedély nélküli eltulajdonítás, és mert semmilyen közösséget nem szeretnénk vállalni senkivel, aki ezt másként gondolja. De főleg azért, mert miután egy elismert szakmai fórum, amely kompetens ítéletet hirdetni a kérdésben, hivatalossá teszi álláspontját a lopás-csalás-engedély nélküli eltulajdonítás ügyében, a vádlottnak a szeme sem rebben. Sem magánemberként, sem Magyarország első embereként. Nem mond le. Benyeli és marad.
Üzenem neki, hogy én is benyelem, de köszönöm, nem kérek belőle. Lehet, hogy egyesek azt remélték, hogy ön igazi sportemberként, a fair play jegyében beismeri, hogy veszített és visszalép. Lett volna egy utolsó utáni lehetősége. Mert állítólag ez volna az igazi sportember egyik legnagyobb erénye. Én a magam részéről egyetlen percig sem kételkedtem benne, hogy maradni fog. Valószínűleg azért, mert az én sportember-államférfi kategória megítélésem fényévekre áll az önétől, és főnökétől. Önök szerint az igazi sportember az, aki a végsőkig küzd.
Kedves szabadságharcos nagy magyarok! Ez nem egy háború, ahol kötelező a csatamezőn elhullani. Ez egy ország, egy nemzet becsületbeli ügye, tekintélyének és erkölcsi tartásának kérdése. És ez független attól, hogy hány doktorit ír meg SP mostantól az idők végezetéig. Irjon kedvére! Én jelenleg egyáltalán nem kérek a magyar állampolgárságomat igazoló oklevél Schmittes kézjegyéből. Mi itt ismerjük a méltóság, erkölcs, szégyen, gyalázat szavak igazi értelmét, és - nem tudom mások hogy vannak ezzel - de én nem kérek a "következmények nélküli" állampolgárságból.