hacsaknem

A hányingerig osztott és szorzott március 15-i események utórezgései között figyelhetünk fel arra, hogy - ha már így alakult, és a magyarokról ilyen hosszasan cikkezik a világsajtó -  úgy tűnik, a lengyeleknél "új, világi szentként" aposztrofálják Orbánt. 

Az első asszociációm az volt, hogy Ulászló királyunkról legalább a lacikonyhát nevezte el a népnyelv, és amennyire én tudom, a lengyelek ismerik és tisztelik a Báthoryakat is példának okáért. Hogy kerül ebbe a sorba Orbán Viktor? Hát így. Bár a szentté avatásról én azt hittem, hogy ez egy posztumusz akció, és mivel ez nem áll fenn, csak arra tudok gondolni, hogy a kétharmados többség ahhoz is elég újabban, hogy előre lehessen hozni ezt a nemes gesztust.

Natehát: szívszélhüdést semmiképpen nem érdemes kapni a sztori miatt, teljesen rendben lévő, logikus tény, amelyet érdemes lesz viszont nem első felindulásból értelmezni. Azt megértettük, hogy miért kellettek az import lengyelek Orbánnak: a megtépázott tekintély helyreállítására demonstrálni kellett a számokkal. Sikerült. Bár, amint a lengyel – egyfelől balliberális köcsög, másfelől valamiféle állítólagos független – sajtó írja: a Magyarországot a szabadság példaképének tekintő lengyel "mentális menekültek" támogatását a magyar kormányzat ki tudta használni marketingjében, de valójában "nélküle is boldogul". Nem is kerül különösebb erőfeszítésébe, többek között ezért. 

Miközben mi, őshonos magyarok azt gondolnánk, hogy a tekintélyt leginkább kivívni kellene tájainkon, mint importálni, a lényegen ez mit sem változtat. Másfelől pedig a lengyelek is hamar levágták budapesti kiruccanásuk alkalmával, merre hajlik Vitya keze, ezért lóhalálában hazamentek és elindították a szentté avatási procedúrát.

Komolyra (f)ordítva a szót: nagyon bízunk benne, hogy mindenféle ilyen hírek ellenére senki nem gondolja továbbra sem komolyan, hogy Lengyelország népessége az a pár ezer bértapsoló lenne, aki eljött kirándulni 15-én. Mint ahogy oly nagyon reméljük azt is, hogy mindenki tisztában van vele: ez az agymosó hírecske sem a lengyel (köz)média teljes körű véleménye, annak alapján amit a hazatérő turisták meséltek. Majdnem biztos vagyok benne ugyanis, hogy a lengyel nép zömének fingja nincs, hogy  ki a frász az az Orbán Viktor. Éljen a média-manipuláció.

Amire viszont messzemenően jól ráérzett az idézett lengyel sajtó, az az, amiről már sokszor írtam e helyütt: nagyon hasonlóan jelennek meg az Unió ellenes narratívák a Fidesz meg a Jobbik diskurzusaiban, és nem alaptalan a 2014-ben esedékes összeborulást feltételezni. Szentség ide vagy oda, ez szerintem a reális veszély. A többi? Vonatfütty.

Főleg, ha el tudunk tekinteni attól, hogy ilyen rosszul rég nem éltünk. Attól, hogy egy elmebeteg eszelős diktátor a nemzeti ünnepen saját magát ünnepelteti, és hogy lényegében eme algoritmus szerint kétszázezer megvezethető, hithű katolikus lengyel éltet egy még nem nyilvánosan bizonyítottan, de letagadhatatlanul elmebeteg kormányfőt. Nos, ha ezektől el tudunk tekinteni, akkor egy szentség ide vagy oda, már igazán nem számíthat.

Fasza lenne, ha miután Orbán Viktor a lengyel tüntetőkkel demonstrálta amennyire ezt demonstrálni lehetett, hogy Európában vannak szövetségesei – igaz hogy az ultrakonzervatív nacionalizmus berkeiből – felfogná, és elfogadná, hogy ez egyáltalán nem ellensúlyozza azokat a külföldi bírálatokat, melyek megjelennek Magyarországról, és amelyek egyértelműen az ország elszigetelődéséről szólnak.

Én a magam részéről pedig a szövetségesek figyelmébe ajánlanám, hogy verbálisan röhejes és abszurd szentté avatási kísérletek helyett vegyék tudomásul, nem hiányzik nekik sem a Magyarország szindrómáját hordozó külpolitikai destabilizáció és az ebből következő európai elszigetelődés. Mert higgyék el, van az a pont, amikor még egy Wiktor Orbán-formátumú szent sem fog segíteni.