hacsaknem

 Első olvasásra úgy tűnhet, nagy igazság hagyta el tegnap Tarr Béla száját Berlinben, midőn azt állította, hogy „Az a művészet legnagyobb tragédiája, ha a politika fogságába esik. Számomra az összes politikus bűnöző, elfelejtjük őket, de a műalkotások fennmaradnak.”

Hát amellett, hogy nem vagyok egy Tarr Béla fanatikus – és mint ilyen igen ritkán vagyok hajlandó 30 percet várni arra, hogy egy távoli pont nagytotálba érjen, legyen az egy úthenger, vagy akár egy közönséges tehén -  úgy gondolom, hogy ezzel picit mellényúlt.

Túlságosan súlyos szavak ezek, és azt hiszem akarata ellenére (vagy tudatosan?) sikerült beleesnie egy olyan csapdába, amelybe egyáltalán nem volt indokolt. Ha már amúgyis sajátos a kultúrpolitikai helyzet. Az országé, amelyet képviselt. Ez megint egy nagyon sajátosan magyar megnyilvánulás volt, amit viszont már megint!!! nem lehet függetleníteni semmiképpen Magyarország jelenkori európai pályafutásától, a fennálló hatalom regnálásától. Nem mintha felmenteni akarnám, sőt. Van az a pont, ami után Tarr Bélát már nem lehet felmenteni.

fotó: www.szovegiro.uw.hu

Merthogy én a magam részéről azt gondolom, hogy nemcsak hogy nem minden politikus bűnöző, de az is előfordulhat, hogy van néhány művész, aki nyugodtan beleesik ebbe a kategóriába, így aztán nagyon nagy kár volt ilyen böszme általánosításba belemenni. Kétségtelen, hogy okkal történt mindez, és Tarr Béla sem véletlenül érzi úgy, hogy a filmes szakma is kettészakított állapotában leledzik, akárcsak Magyarország. De lássuk be, Tarr Béla is tett ezért a skizofréniáért nem kicsit.  

És hát ugye rímel a fentiekre, hogy Fliegauf Benedeknek saját művészemberi bevallása szerint nem volt könnyű megélni „büszke magyarságát” még akkor sem, ha egy rangos nemzetközi díjat vett át.

Miközben – nem győzöm ennek kapcsán sem hangsúlyozni – a fórumokon megy a büdös zsidózás, meg a cigányozás, komcsizás, a balliberálisozást meg se kellene említenem. És ahelyett, hogy ma örülni lehetne annak, hogy egy magyar filmrendező művét méltatják, elismerik, díjazzák Európában, azon fröcsögünk, hogy a cigánybűnözők által brutális kegyetlenséggel agyonvert idős nénik, bácsik sorsáról miért nem készítenek filmeket ezek a zsidó rendezők. Megmondom őszintén, hányingerem van ettől, és a hasonlóktól.

Ugyanakkor rendkívüli módon örülök annak, hogy a magyar filmrendezők a sírva itthon ülés helyett amellett voksoltak, hogy csinálnak valamit. Elhiszem Tarr Bélának (bár nem szolgált rá) hogy a Magyarország 2011 nem „politikai akciónak készült”, lévén hogy művészeti alkotás, „a művészet pedig egészen más nyelven beszél, mint a politika”. Ez egy nagyon szép kijelentés. Csak éppen nem igaz. A torinói ló nemzetközi sikere óta tudjuk: ezelőtt egy évvel Tarr Béla saját – magyar kormányt bíráló -kijelentéseitől határolódott el utólag, mondván: "Nagyon megalázónak tartom (a Hallgatni arany c. Tagesspiegel-ben megjelent interjúról van szó) hogy mindez bekoszolja filmünk sikerét és fogadtatását és napi politikai szintre süllyeszti le".  Akkor éppen mit tett? Szerintem politizált. Még akkor is, ha az egyenes gerinc elmélet meg is dőlt akkor vele kapcsolatban.

Úgy gondolom viszont, ha a művészet lehet – márpedig lehet – a mindenkori hatalmi, társadalmi berendezkedés, kollektív tudatiság leképzésének hiteles eszköze, akkor nagyon beszédes  ma egy –lássuk be, mégiscsak elismert - filmrendező  szájából, hogy az egész politikai osztályt a  bűnözők kategóriájával azonosítja. Igen, ez is egyfajta országimázs. A művész társadalom egy részének tükrözésében. Hiteles vagy sem, döntse el mindenki maga.

De szeretném üzenni  Béla bácsinak, hogy művei attól nem lesznek kevesebbek, igaz, többek sem, hogy belátja, igenis politizál. Mert végül is, ha jól értem a szavait, a politikus olyan "bűnöző" aki pénzt biztosít a filmrendezőnek, hogy filmet tudjon forgatni. Na persze nem a politikus, hanem az állam, az adófizető, de a lényeg alapvetően a politikai függvény-jellegen van. Akkor Tarr Béla bűnöző, ha bűnözőtől fogad el pénzt? Vagy soha nem fogadott el még ilyen jellegű pénzt? Ugye buta kérdés?

Szóval úgy vélem, lehet a fent említettekhez hasonló meggondolatlan, felelőtlen és előítéletektől szétfeszített kijelentéseket tenni, de minek? Szerintem pont elég szomorú tanulsággal szolgál a válogatott, avatatlan véleménynyilvánítások sorát itt-ott-amott elolvasni a romagyilkosságok témáját felvető Fliegauf rendezésről. Javasolnám az érintetteknek: a fröcsögés előtt, érdemes volna megnézni a filmet. A berlini közönség értette miről van szó, csak remélni tudom, hogy hazai „büszke magyar” fogadtatása mégiscsak méltó lesz a filmszakma kitüntetéséhez. Az idő pedig mint mindig, most is eldönti majd, mi felejthető és mi marad fenn.