Áll a bál a határon, dúl a diplomáciai háború a szomszédos országok egyikével-másikával és gyakorlatilag egész Európával, válsághelyzet van, készültségben a fegyveres erők, nyomjuk a könnygázt, vízágyút ezerrel, recseg-ropog a totális határzár, Európa elszigetelt, megvetett és értetlenül szemlélt országává küzdöttük le magunkat, de ez szerencsére a Fideszt egyáltalán nem zavarja. Mozgolódnak a csapatok, helycserés támadások ideje érkezett el a párton belül. Már tavasszal sejteni lehetett, mostanra bekövetkezett: Orbán Viktor Rogán Antalt nevezte ki saját, külön bejáratú politikai kabinetfőnökének. Hogy mi a bánatot fed konkrétan ez a megtisztelő cím, egyáltalán nem világos, azt viszont már szintén elég rég óta tudni lehet, hogy Lázár János nem csapdossa magát a földhöz örömében. És akkor mi mit szóljunk? Ja, hogy senki nem kérdezett.

Maradjunk annyiban: a Fidesz(maffia) belső viszályainak mindenféle esetleges szégyenérzettől mentes, külső megnyilatkozása zajlik éppen a szemünk előtt. A sokadik. A takarékos állam nevében újabb szervezeti egységet hoznak létre a fiúk: politikai kabinetfőnöknek hívják, helyettesekkel, titkárnőkkel, szolgálati autókkal, irodákkal, bőrfotelekkel, porcelán kávékészletekkel. A cél nemes: ha kilóg a lóláb, ha átmenetileg léket kapott a hajó, hozz létre egy újabb átláthatatlan, homályos intézményt. Az, hogy előzmény nélküli gyakorlat a Fidesz történetében, hogy a kinevezését valaki saját maga jelenti be, engem nem dob fel, de hogy Lázár Jánost kiakasztotta, azt Lázár János iránt érzett minden ellenszenvemmel együtt is megértem.

Aki viszont nem értette, hogy miért volt szükség miniszterelnökséget vezető miniszterre, amikor a miniszterelnökséget maga a miniszterelnök vezeti állítólag, az a (politikai) kabinetfőnököt sem fogja érteni. Ha van racionalitása ennek a pozíciónak, az kizárólag a szakmai és politikai felelősség átruházása lehet valaki másra, aki nem Orbán Viktor. Ez önmagában elég nagy baj, és az legalább annyira, hogy az egyre szaporodó mini miniszterelnökök, alminiszterelnökök fizetését, apparátusát, működését már megint nem a saját pénztárcájából finanszírozza a mindenható.

Az a helyzet, hogy a Fideszben lassan, de annál biztosabban leamortizálódik mindenki, ezért időről időre át kell pozícionálni a sakktáblát attól függően, hogy egyesek és mások mikor válnak adott kontextusban teljesen vállalhatatlanná. Na, nem mintha Lázár Jánosnak az igekötői is ne lennének csúsztatások, de jobb helyeken egy Rogán Antalnak legfeljebb az igazságszolgáltatás színe előtt lehetne keresnivalója. Csakhogy egy olyan miniszterelnök, aki pálinkával nyeli le a gyógyszereit, annak természetes magától értetődőség adócsaló, vagyoneltitkoló, bűnözőkhöz köthető, ingatlan bizniszekben nyakig sáros, ellenben önálló gondolkodásra képtelen, vezényszóra cselekvő csicskákat szorosan maga mellé, pontosabban paravánként maga elé állítani.

De valójában ők a feláldozható parasztok? (fotó: napi.hu)

Akkor különösen, ha a bűnszervezet túlnőtte magát, mint ahogy jelen esetben is. Ilyenkor szoktak előjönni ezek a homályos hatalmi játszmák. Jelen esetben a Rogán Antal és Lázár János főszereplésével előadott kamarilla erőjátéknak, brazil szappanoperákat megszégyenítő fondorlatos-cselszövéses parasztvakításnak hívják. Pedig egyáltalán nem bonyolult a történet. Az Orbán-Simicska páros, minden pénzek, sallerok és kokik osztogatói összekaptak a lopott holmin. Lajosunk kigecizte magát az egyenletből, így a hűlt helyét képező vákuumba ilyen Rogán-Szijjártó-félék nyomulhattak be a már bent lévő Lázárok mellé. Ez volt az a pillanat, amikor arroganciában (de)Rogán Tónival versenyt futó Jánosunk megvilágosodott: Orbán Viktor bizony bármikor bárkit elárul, ha aktuális hatalmi érdeke ezt kívánja. Egész élete erről szólt, átgázolt mindenkin. Mindig minden körülmények között kinyírta, vagy eldugta, vagy jelentéktelen, de a korábbi lojalitásért cserébe, lehetőleg jól fizető pozícióba nyomatta azokat, akik veszélyesen megerősödtek a környezetében.

Lázár ezt látva gyorsan elkezdett építkezni: elkezdett szabadabban nyilatkozni, szinte elmondta a Fidesz őszödi beszédét, rendszeres sajtótájékoztatókat tart, és igyekszik felépíteni magát, hogy ne lehessen őt olyan könnyen kigolyózni, hogy mintegy alanyi jogon is tényező lehessen, ha netán szorul a hurok.

Mégis tegyük hozzá: bár májusban kicsit más volt a helyzet a Fideszen belüli tanácstalanság és talajvesztés tekintetében, ez nem teljes egészében Lázár János és Rogán Antal hatalmi harca, sokkal inkább hasonlít Orbán ördögi próbálkozására, hogy a legbelső kört még jobban magához láncolja, leigázza, uralja. Ezért semmi sem drága, újabb és újabb kirakat pozíciók, struktúrák létrehozásával önti a betont a rezgő léc köré. Mindannyiunk szégyene, hogy olyan emberek jutnak egyre feljebb és egyre megbecsültebb pozíciókba Orbán körül, akiknek minimum zűrös ügyeik vannak, amelyeket ázott kutyaként ráznak le magukról. A gátlástalanság, a cinizmus és az arrogancia pedig egyenesen a munkaköri leírás része.

Így lesz október elsejétől a feltétel nélkül alázatos szolgából, a keményen dolgozó kisemberek faragatlan szégyenéből, a semmihez nem értők gátlástalanságával felvértezett, kínosan urizáló ízléstelen sutyerákból politikai kabinetfőnöknek nevezett miniszterelnöki főpohárnok. Aki újabb magasztos cím viselőjeként nagy hangon beszélhet úgy, hogy nem kell mondania semmit, és démonizálhatja az egyre homályosabb elmúlt nyolc évet idéző, nem létező baloldali ellenzéket. Vagyis ugyanazt teheti, mint eddig, de áldásos tevékenysége nekünk legalább plusz pénzünkbe kerül. (Az már csak hab a rothadó tortán, hogy Kósa Lajos lép Rogán alig hűlt helyére a Fidesz frakció élén. Igen, a vállalhatatlan, de megkerülhetetlenné tett arcokat így tologatja a sakktáblán a mester.)

Az üzenet: aki képes harmad áron túladni belvárosi ingatlanokon, miközben évi sokmilliárdos letelepedési kötvény panamát visz úgy, hogy reggelente nem várt négyzetméterekkel is gyarapodnak az ingatlanai, még akár őméltósága főpohárnoka is lehet. Aki meg arra játszik, hogy alkalomadtán átvágja a vezér torkát, az jobb, ha tudja: ő is csak egy be- és feláldozható paraszt a mindenható Orbán Viktor sakktábláján. Akinek megkerülhetetlensége csak addig tart, amíg a bábukat mozgató kéz úgy akarja. E tekintetben számomra teljesen érdektelen, hogy Lázár János sértődötten lemond-e, vagy elfogadja, hogy lenyomják a torkán, a nála nagyságrendekkel ostobább és seggnyalásra jóval alkalmasabb Antal fiút. És igen, valószínűsítem, hogy Lázár lenyeli.

Többek között ilyen sztorik mennek a háttérben, miközben mi minden figyelmünket Röszkére összpontosítjuk. Látszólag nem fontos, ám mégis ennek az országnak az egyik legnagyobb tragédiáját jelzi. Hogy csak és kizárólag ugyanazok a zűrös hátterű, nagypofájú, cinikus, okoskodó, jellemtelen emberek kapaszkodnak egyre feljebb azon az égig érő gyászos uborkafán, amíg nekünk helyettük másokat kell gyűlölnünk. Akik, hacsak nem nyírják ki egymást a tekintetes úr akaratából, a hatalom gátlástalan megőrzése érdekében valószínűleg akkor is kiegyeznek a lopott holmin, a színfalak mögött, ha egyébként úgy harapnák át egymás torkát, mint Lázár János és Rogán Antal.

Megtehetik, mert néhány évtizede elmulasztottuk lámpavasra húzni az Orbánok, Lázárok, Rogánok elődeit. Ezért ma a lapok az erkölcstelen, opportunista törtetők kezében vannak, akik kajánul vigyorognak bele az arcunkba, miután példának okáért az éj leple alatt 50 négyzetmétert találtak a házuk sarkában. Ezért van az, hogy elszámoltathatóságról ma olyan korrupt politikai kalandorok ugatnak, akik a gyerekeik nevére íratják lopott közpénzből harácsolt ingatlanjaikat. Mi meg habzó szájjal gyűlöljük a menekülteket. És amíg ezt meg lehet velünk tenni, addig tulajdonképpen mi leszünk a bármikor feláldozható parasztok Orbán Viktor démoni sakktábláján.