Vida Ildikó és a Nemzeti Hazugság Kormánya

H_A Címkék: interjú hazugság korrupció kitiltás Orbán-kormány Magyar Nemzet Vida Ildikó2014.11.05. 13:48

Nemrég leírtam mindent arról, amit Vida Ildikó ügyéről gondolok. Azt hittem legalábbis. Az időközben bizonyossággá vált sejtéseimet - miszerint a kitiltásról hosszú napokig a pofánkba hazudott a magyar kormány apraja nagyja, és természetesen az érintett maga is - egyetlen dologgal egészíteném ki: tragédia, hogy egy ilyen ügyből, amelyhez hasonló ügyeken máshol kormányok taknyolnak el, nálunk majd Békemenet indul az Egyesült Államok ellen. 

A Vida Ildikóval készült interjú, amely a Magyar Nemzetben jelent meg annak ékes bizonyítéka, hogy a nemzeti hazugság immár közpénzből támogatott, közhasznú intézménnyé fejlődött Magyarországon. Vida Ildikó szánalmas mellékszereplője ennek a róla szóló történetnek: az ő hazugsága eltörpül amellett a lenyelhetetlen hazugság mellett, amelyet Orbán Viktor, Lázár János, Varga Mihály, Rogán Antal, és hadd ne soroljam még ki, megengedett magának az ügy kapcsán. Vida Ildikó megható önvallomása természetesen könnyeket csalt a szemembe:

"Másfelől viszont én is ember vagyok, és mélyen megrázott egyrészt maga az eljárás, amit példátlannak tartok, másrészt pedig az a minden tényállítást és bizonyítékot nélkülöző rágalomözön, ami rám zúdult és zúdul azóta is."

"Tudom, hogy szerencsésebb lett volna hamarabb kiállnom a nyilvánosság elé. De ez az aljas támadás annyira megrendített, hogy napokig fel sem tudtam fogni, hogy mi történik velem. Egyszerűen most jutottam el idáig."

vida.png"Akkora ütést kaptam, hogy szükségem volt egy kis időre, hogy magamhoz térjek.” (fotó: imgur.com)

 "Anyatigristípus vagyok, és két családom van, az egyik a szűkebb családom, a másik maga a NAV. A végsőkig küzdeni fogok az igazunkért, és soha nem adom fel. Egyszerűen nem tehetek mást. Valaki, valahol, valamiért, arctalanul és minden konkrétum nélkül rám sütötte a bélyeget, hogy korrupt gazember vagyok, és akkor én mostantól éljek együtt ezzel a bélyeggel, tűrjem a rágalmakat, a rám zuhogó mocskot, tűrjem, hogy szétcincálják a becsületemet, hogy belegázoljanak a magánéletembe? Hát nem. Nem.”

Drága Ildikó! Remélem nem vagy meglepődve azon, hogy a feláldozható anyatigrisek által végzett feladatokkal együtt járó szennyet neked kell most eltakarítani. A magyar kormány veled együtt, látszólag a kedvedért hazudott, takargatott, félre-, mellé-, és összevissza beszélt az ügyedben. Ám várható volt, hogy ha valaki megszólal mégis az egyre kínosabbá váló kontextus miatt, az te leszel. És ettől kezdve, remélhetőleg tudod mi vár rád: le kell téged vakarniuk magukról ahhoz, hogy a nemzeti hazugságot a nemzet érdekét szolgáló egyetemes igazságként lehessen eladni. Hogy ne ez legyen a Fidesz őszödi beszéde, már ha az elkövetkezendő ötven évben a Fidesznek lesz ilyenje. Ne áltasd magad, a bélyeget ettől arrafelé azok fogják rád sütni, akiknek a mocskos játékait eddig büszkén játszottad. Önszántadból, önös érdekeid miatt. Te leszel a beépített ember, az idegen érdeket szolgáló kulcsfigura, a CIA-ügynök. Már nem kellesz.

Mert olyan nincs, hogy titeket mindig valaki, valamiért, valahol, arctalanul, alaptalanul bélyegez meg, hogy ellenetek mindig koncepciós perek indulnak, amelyeknek természetesen soha semminek semmilyen alapja nincs. Beleálltál ebbe a játékba, most siránkozás és mártírkodás helyett vállald a következményeket. Lecserélnek, jön a következő, mert a kormánynak természetesen semmi köze ehhez a korrupciós ügyhöz, amely miatt téged (is) kitiltottak az Egyesült Államokból. Mert lehet, hogy a te vállaidon is egyre pofátlanabbá növő kormány szerint, és szerinted ez nem ügy, az embereket nem érdekli ez a cirkusz, de sokunk szerint ez még egyáltalán nem váltja ki a korrupció megalapozott vádját.

Te ne tarts előadást becsületről, ha kérhetem! A te nevedhez kapcsolódik ennek a cinikus kormánynak az eddigi legnagyobb hazugsága, kamerák és újságírói kérdések elöli látványos menekülésed pedig pontosan ezt a hazugságot legitimálta. Nem tudom már eldönteni, hogy a korrupcióba keveredés a gyalázatosabb, vagy az, ahogyan ezt az egészet megpróbáltátok, és folyamatosan megpróbáljátok mások nyakába varrni. Most úgy tűnik, ezzel a megszólalással te próbálod azt a látszatot kelteni, hogy te mindent időben bevallottál. Már nem tudom követni, hogy pontosan mi is ez: Simicska Lajos gyomrosa Orbánéknak, vagy az előre nem egyeztetett kormányzati kommunikáció nevetséges kiütközése, hogy sima partizánakció-e, vagy a kormány megszokott stratégiai akciózása. De bárhogy is legyen, a reggel, délben, este már nem kifejezés erre az összehangolt kormányzati pofánkba köpködésre.

Azt olvastam ma több helyen: két hete hazudik a kormány. Hát nem, nem két hete.

Ha tetszett, amit olvastál, (az sem baj, ha nem tetszett) csatlakozz a nem oly régen indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr496866441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dagiiron 2014.11.05. 19:13:06

Gondolom, ha Vida majd feljelent téged nagy nyilvnosság előtt elkövetett rágalmazá miatt, akkor csuklóból előrántod a korrupciót alátámasztó bizonyítékokat, vagy még sem? Ugyanis te itt most azzal vádoltad meg nagy nyilvánosság előtt, hogy korrupcióba keveredett, amit még az amcsik sem tettek meg..

2014.11.06. 01:41:47

Bakker, te is mindent elhittél eddig, amit az USA mondott?!
Jóvanna fogtündér is van.

Pan Modry 2014.11.06. 10:35:40

Vida buncselekmenyekhez asszisztalt, ez nem kerdes. Az pedig hogy a magyar ugyeszseg nem tesz semmit, azt kabe annyira omolyan lehet venni mint amikor az eszk koreai ugyeszseg nem tesz semmit a Dzsongil csalad ellen.

Szerintem ma mar nem kell magunkra kotelezonek tekinteni a magyar birosagok iteleteit, ugyanis a legtobbjuk velejeig korrupt ugyancsak.

von Putri 2014.11.06. 10:48:37

Miután a hazai ellenzék saját magába kuszálódva jó nagyot bukott az idei választásokon, Washingtonban, a libsizmus Capitoliumában kénytelenek voltak elővenni a "B" forgatókönyvet Orbán Viktor megbuktatására.

Most megpróbálják egyenként levadászni az államapparátus kiemelt szereplőit, hogy a példából értve a tanulékonyabbak szembeforduljanak a miniszterelnökkel. Abszolúte részletkérdés, hogy az illető elkövetett-e valamit és ha igen mit, nem az egyén számít, hanem a szent ügy, ők csak ahhoz kellenek hogy legyen kin példát statuálni. Navracsics Tibornak, aki a másik kijelölt célszemély mostanában, mi a bűne azon kívül hogy sokáig Orbán közvetlen munkatársa volt?

A többi már csak a Moszkvától is jól ismert szalámitaktika, míg végül a választók is belátják, hogy jobban járnak egy Bajnai szerű marionettfigurával, aki mindenben kiszolgálja őket, és ezért cserében dicséreteket zeng róla a libsi sajtó.

Emmett Brown 2014.11.06. 10:58:36

@SmittyB: te 100%ig elhiszed, hogy a NAV teljesen tiszta, és nem tud semmit az ipari adócsalásokról?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.11.06. 11:00:32

@Emmett Brown: Igen, elhiszi. Az ilyeneket hívjuk birkának, mert csak bégetni tud a főkolompos után.

Croma Soma 2014.11.06. 11:02:29

@von Putri: igazad van, minden annyira jól megy az országban. Minden ami történik a nagy Vezetőt dicséri, ez megkérdőjelezhetetlen. :)

Emmett Brown 2014.11.06. 11:04:32

ez a frankó: google, cukor nagyker ár mint keresőszó

cukornagykereskedes.cegalapitas-romaniaban.hu/
cukor 510 euró/tonna áfa nélkül, importból.

www.uzletiajanlatok.hu/index.php?f=5&ua=124667
itt a cukor már 390 euró/tonna+ÁFA egy pesti raktárból.

Szelid sunmalac 2014.11.06. 11:12:25

@von Putri: Hat persze, hogy reszletkerdes, hogy elkovetett-e valamit. Miert is lenne fontos? Tudod mit? Leegyszerusitem neked a dolgot.
Helyettesitsd be Vidat meg a kormanyt mszp-sekkel, aztan mondd el a velemnyed! Kivancsian varom.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.06. 11:15:20

Ez a smittyb (smittpál?) minden blogon megdolgozik a pénzéért...

Emmett Brown 2014.11.06. 11:16:36

@von Putri: szerinted ha én 2 perc alatt ki tudok guglizni valamit, ami egyértelműen csalásra utaló jeleket mutat, akkor a NAV vagy a versenyhivatal miért nem képes erre?

csak egy néző 2014.11.06. 11:16:59

Majd jól megvédik Ildikó navasszonyt.

youtu.be/bFJYKilZmgo

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.06. 11:17:09

@Szelid sunmalac:
"Helyettesitsd be Vidat meg a kormanyt mszp-sekkel, aztan mondd el a velemnyed! Kivancsian varom. "

Dögöljön meg az összes korrupt magyar politikus.

Artie 2014.11.06. 11:18:58

@von Putri: Bizony, a rohadt oroszok, ugyanezt csinálták!

Akkor miért is kell most hozzájuk dörgölőzni azoknak, akiknek épp a seggét nyalod?

Baszkikám 2014.11.06. 11:28:31

Miért van az, hogy mikor az eemúttnyócévben felmerült valami korrupciós gyanú, ugyanazok az arcok, akik most pontos megdönthetetlen bizonyítékokat követelnek, nem voltak ennyire következetesek abban, hogy az ártatlanság vélelme mindenkinek jár?

Mert azokról simán el lehetett képzelni, hogy lopnak ugye?
No de a drága fideszes kormány és sameszaik, azok simán az ártatlanság és tisztesség mintapéldányai!

Kedves fidesznyikek! Nyújtok egy kis segítséget ahhoz, hogy átérezzétek mit gondol most egy átlagember a mostani kormány viselkedésével kapcsolatban.
Képzeljétek el azt, hogy a gyurcsány kormány ideje alatt történik mindez, és arra hogyan reagálnátok?
Valószínűleg azonnali leváltásukat, büntetőeljárás kezdeményezését követelnétek, de inkább a felnégyelésüket, testrészeik szarba mártogatását, majd az ország négy sarkában kifüggesztését éreznétek jogosnak.

Na pontosan ez jár mindenkinek a fejében, akik nincsenek elvakítva az idióta kormánypropagandától.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.06. 11:29:33

Azt mondta Lakner Zoltán az egyenes beszédben tegnap, hogy simán lehet, hogy az Orbán Simicska háborúban vezéráldozat a hölgy.
És még el is tudom hinni.

Szelid sunmalac 2014.11.06. 11:31:11

@Hoppácska: Errol van szo! Viszont valamiert az mszp-seknel sikerult belatnunk ezt es elkuldeni a budos picsaba oket. A fidesznel vajon miert nem ilyen jozan itelokepsseguek az emberek?

von Putri 2014.11.06. 11:33:09

@Emmett Brown:
Mert az EU kereskedelmi szabályai úgy vannak kitalálva, hogy bőven elfér benne az ÁFA-csalás.

Nemzeti szinten kell elszámolni az ÁFÁ-t, de közben senki és semmi nem akadályozhatja meg az áru mozgását a határon keresztül. Ami lehet akár fiktív is, mivel nincsen határellenőrzés. Nem véletlenül virágzik szerte az EU-ban a trükközés.

Az egyetlen hatékony megoldás lehet a fordított Áfa, de ezt az EU nem támogatta mostanáig.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.06. 11:34:32

@Szelid sunmalac: Szerinted miért? Ne cseréljük le az embereket?
Én szívem szerint a korrupt politikusokkal kezdeném, nem az emberekkel.

Dr Gregory House 2014.11.06. 11:35:18

Becstelen Brigantyk!

(Apróbetűs rész: ez nem vélemény, hanem egy filmcím. Amúgy éljen a párt!)

oszt jónapot 2014.11.06. 11:37:20

@Emmett Brown: Ha nem képesek (dehogynem) akkor meg ezért kell kibaszni az egész bandát a picsába.

von Putri 2014.11.06. 11:37:49

@Artie:
Nem kell dörgölődzni a ruszkikhoz, de azt se kell eltűrni, hogy mi legyünk a fütyi azoknak a kezében, akik az orosz csalánt verni akarják

Emmett Brown 2014.11.06. 11:40:03

@von Putri: nem értem, hogy ez mire magyarázat, ehhez az EUnak semmi köze. a Navnak nem pont ez lenne a dolga? hogy ha egyértelműen csalásra utaló jelek vannak, akkor utánamenjenek, és addig turkáljanak amíg le nem fülelik az adott bandát?

dr. Bértollnok 2014.11.06. 11:41:05

Én azért nem állítanám be annyira áldozatnak magamat Vida Ildikó helyében...

A morzsákat összeszedegetve és összeillesztve ugye az jön ki, hogy igen, lehet, hogy igazat mond Vida Ildikó, személyesen saját közvetlen hasznára nem vett részt a korrupcióban. De ezt senki nem állította!
Azt viszont az ismert töredékekből nyilvánvaló, hogy a nagy magyar kormányzati intézményesített korrupcióban résztvevő!
1.
Mert ugye van egy, vagy több nagy amerikai érdekeltségű cég, akik érdekeit, érdekeltségeit erősen zavarja a magyar áfacsalások szövevényes és kiterjedt működése. Csak azoknak, akik ebben tájékozatlanok: az amerikai szövetségi törvények a korrupciót és az adócsalást az emberélet ellen elkövetett bűncselekményekhez mérhető szigorúsággal kezelik!
2.
Ezen cégek management-jei jelzik az észlelt "anomáliákat" a kormányzatnak és a NAV-nak, sőt javaslatot is tesznek. Nyilván nem a magyar kormányhoz való mérhetetlen lojalitásuk miatt, hanem üzleti érdekek mentén.
3.
A magyar kormány és a NAV leszarja, válaszra sem méltatja a hőbörgést. Ellenberger a kormányhoz köthető személyek ajánlásokat tesznek a panaszos vállalkozásnak, mely szerint húzza össze magát, támogasson jelentősebb összeggel bizonyos finoman szólva nem független közhasznú alapítványt, majd cserébe a jogszabályi környezet néminemű változtatásával megnyílik a lehetősége, hogy ne kárvallottja, hanem haszonélvezőjévé váljék a "nemzeti" áfacsalós körmenetnek.
4.
Az amerikai cégek management-jei jelzik saját hatóságaik felé, hogy korrupciós kísérlet áldozatai. Ez nem mószerolás, hanem kötelességük. Ha ugyanis az adott cég részt vesz ebben, akkor az amerikai törvények alapján is lehet következménye.
5.
Az USA kormánya eléggé be van rágva a magyar kormány külön utas politikája miatt és él a tálcán kínált lehetőséggel, hogy kissé nagyon aláfűtsön. Kitiltják azon intézmények vezetőit és prominens személyeket, akiknek nyilvánvalóan tudtával történik az intézményes korrupció. Mivel az ügyben NAV ebben aktív passzivitásával tűnik ki, eléggé nyilvánvaló, hogy a fejétől (is) büdösödik. Nyilván nem a 23. senkit teszik listára...
6. Azért annyira nem keményít be USA, hogy a választási kampányban durván beavatkozzon a magyar belpolitikába, inkább erős leckét ad, legalábbis szerintem. Feltételezem, hogy úgy okoskodtak, a Fidesz úgy sem tudná elveszteni az önkormányzati választást, mert a potenciális ellenzékét ügyesen szétszalámizta korábban. Így inkább hagyják erjedni a dolgot és vergődni Orbán Viktorékat a xarban. A következő választásokon így a választópolgárok tényleg úgy érezhetik, hogy MOST jött el a büntetés ideje, mint 5 éve az MSZP esetében...

Dr Gregory House 2014.11.06. 11:43:52

@Emmett Brown: Dehogynem érted. A nemzetközi helyzet fokozódik! Kell az ellenség-kép, aki ellen Magyarország összefog. És jobban teljesít. Itt semmi sem változott Virág elvtársék óta.

von Putri 2014.11.06. 11:49:12

@Emmett Brown:
"ha egyértelműen csalásra utaló jelek vannak"

Nyugodjál meg, az ilyen ügyek általában tökéletesen le vannak papírozva. Azt kérded, miért annyiért szállítják a cukrot Romániából és nem amannyiért? Mert piacgazdaság van, ki írhatná elő az árakat.

Az EU-ba való belépés tönkretette a hazai feldolgozóipart (hazai MSZP-s segítséggel), most külföldi cégek marakodnak a koncon. Olaj, cukor egyremegy, mindenütt ugyanaz a helyzet

2014.11.06. 11:50:54

@Emmett Brown: Nem.
@Hoppácska: Ahogy te is, szakadj már le rólam seggfej!

dr. Bértollnok 2014.11.06. 11:51:06

@von Putri:

Na ja, de akkor inkább verjék velem a csalánt, mint hemperegjek benne!
Mind a kettő fáj, de az első jobban hangzik.
Másrészt ha meg már mindenképpen csalán, az oroszoktól mit kaphatunk cserébe? Paks II-t, amit kamatostul ki kell fizetni? Egy darabot Ukrajnából, amiben nem lenne köszönet?
Nem biztos, hogy a másik oldal többet ad, de legalább nem vesz el olyat, ami most a miénk. A minimális önbecsülésünket, nem válunk front-országgá. nem leszünk a "már megint a magyarok", hanem csak egy a sok között. Tudom gyáva népnek nincs hazája, de kocsmába bemenet előre kell engedni azt, akinek nagy a pofája és csak szorosan mögötte árnyékban... Praktikusabb...

dr. Bértollnok 2014.11.06. 11:58:31

@von Putri:
Csekély igazság vagyon abban amit írtál, a valóság az, hogy az áru attól lesz látványosan olcsóbb, hogy az ÁFA-t elcsalják, sőt akár vissza is igénylik. Tehát egyszer nem fizetik be és olykor még vissza is igénylik a be nem fizetett adót.
Ez nincs és nem lehet lepapírozva, kideríthető és felgöngyölíthető, ha megvan a szándék rá a hatóságok részéről.
Szerinted megvan?
Mert jelentős részben erről szól ez a játszma. Ha valaki nem vesz részt a kormányzat és NAV asszisztálásával folyó körmenetben, akkor nem tud versenyképes lenni.

cupcake25 2014.11.06. 11:58:49

@von Putri: ja és egyébként a nemzetek adóhivatalai nem képesek együtt működni? Egyébként én úgy tanultam, hogy ilyen esetben igazolni kell, hogy te valamelyik EU országban megfizetted az adót. Na most azon az igazoláson baromira rajta van hogy melyik országban fizetted a NAV-nak meg az a dolga, hogy lecsekkolja, hogy valóban kifizették-e az adót. Ha nem akkor meg intézkedni. Nem az EU-ra mutogatni, hogy mert elég valahol 1x megfizetni az adót...

von Putri 2014.11.06. 11:58:51

@dr. Bértollnok:
"A következő választásokon így a választópolgárok tényleg úgy érezhetik, hogy MOST jött el a büntetés ideje,"

Ez saját maguk megbüntetése lenne a mostani helyzet alapján. Annyira azért nem hülye a magyar választó, hogy Bajnai és Gyurcsány hintóját boldogan bevontassa a hatalomba

Emmett Brown 2014.11.06. 12:00:14

@von Putri: nem azt kérdem. hanem azt, hogy a nettó árból hogy lesz ugyanakkora mértékű bruttó ár. ha a nav képes arra, hogy a vendéglátósokat/kiskereskedelmet célzottan ellenőrizze, akkor a cukor/olaj nagykereseket miért nem tudja?

von Putri 2014.11.06. 12:03:08

@dr. Bértollnok:
" inkább verjék velem a csalánt,"

Akkor most kapcsold le a gázt, mert a ruszkiktól jön, aztán csökkentsed felére az áramfogyasztást odahaza, mert a másik fel Paksról való, és fizess felárat a benzinért, csak ne orosz olajból legyen.

Ha ezt mind megcsináltad, akkor jelentkezhetsz.

dr. Bértollnok 2014.11.06. 12:06:16

@von Putri:
Hát a magyar választók már elkövettek azóta is néhány hülyeséget, legutóbb szűk egy éve... Sajnos nagyon úgy áll, hogy ez utóbbi volt a legnagyobb hülyeség az elmúlt 25 évben.

Ugyanakkor a választók védelmében el kell mondanunk, hogy ehhez kellett a választói törvények durva meghekkelése is. Ja és a jelenlegi kormány legitimitása jogilag nem kérdőjelezhető meg, de hivatkozási alapja (úgymint a nemzeti 2/3-ad) ordas hazugság.

cupcake25 2014.11.06. 12:08:42

@von Putri: egy ismerősöm szavaival élve h*lye vagy te csak nem forogsz. Az gázért, oljért stb-ért komoly pénzeket fizetünk az oroszoknak, nem ingyen jönnek. Sőt ha jobban bele gondolok onnan még támogatást se kaptunk soha. Ellentétben mondjuk az EU-val, ahonnan milliárdos támogatások jönnek, amely töredékét fizetjük be a közösbe. Az már más kérdés hogy ezeknek a támogatásoknak egy jelentős részét ellopják az aktuális (fidesz,mszp, orbán, gyurcsány egy kutya) kormányhoz közeli cégek. Félre értés ne essék, nem azt mondja senki, hogy angliában vagy németországban nincsenek svindlik, mert ugye mindenki a saját hasznát hajtja, csak míg a magyarok mondjuk 100,- Ft-ból 110-et csalnak el, addig ez kint mondjuk 100,- Ft-ból 50.

von Putri 2014.11.06. 12:09:02

@cupcake25:
Ha ilyen egyszerű ahogy elképzeled, akkor miként lehetséges, hogy az EU-ban százmilliárdos Euro az áfacsalás nagyságrendje?

Ebből Mo egy kis szelet, ahonnan jön a cucc - Szlovákia és Románia főleg - sokkal profibban csinálják. Ezt csak az adott országban lehetne megszüntetni, de hát éppen arról szól a történet, hogy még sokkal rosszabbul állnak mint mi

von Putri 2014.11.06. 12:14:36

@dr. Bértollnok:
A magyar választók örülnek hogy megszabadultak az álbaloldali ellenzéktől, nem kell riogatni őket a visszatérésükkel. Attól hogy lehülyézed őket számukra még nem lesz szimpatikusabb a bukott Bokros-Bajnai duó

Emmett Brown 2014.11.06. 12:15:00

@von Putri: tökmindegy, hogy honnan jön, az áfát ténylegesen fiktív számlákkal kozmetikázzák. Ez pedig kizárólag magyar ügy.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.11.06. 12:15:05

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: S mégis miből vontad le ezt az igen "bölcs" következtetésed?
Nekem ugyanis ugyanaz a véleményem az MSZP-ről is. Mindkettő az MSZMP édes gyermeke.

dr. Bértollnok 2014.11.06. 12:15:12

@von Putri:
Te komolyan azt hiszed, hogy az oroszok lekapcsolják a gázt, vagy olcsóbban adják a kőolajat, mint bárki másnak? Honnan veszed ezt a maszlagot!
Keményen és böcsülettel kifizetjük. És az oroszoknak ez a kicsiny pénzmag is úgy kell, mint egy falat kenyér.

Igen okozhatnak néhány kellemetlen pillanatot a gázszállítás rövid idejű korlátozásával, de az oroszok részéről is kamikaze akció lenne, hiszen ezzel rákényszerítenék a magyar és környező országokat arra, hogy alternatív forrásokat keressenek. Van ilyen és valószínűleg drágább is, de a legtöbbe az oroszoknak kerül majd, ha csökken a függőség.

Ja és nem rezsicsökkenteni kéne a gázt, hanem ésszerűen arra ösztönözni, hogy kevesebb gázt használjunk. Mondjuk ugyanannyiból, mint amennyivel ma a fogyasztás növekedését, azaz a függőséget finanszírozzuk.

Ja és Paks II.
Szerintem is kell, ha a jövőre gondolunk. Ámde, biztos, hogy verseny nélkül kellett odaadni az oroszoknak? Biztos, hogy ez a legjobb ajánlat? Mert ha valóban a "szokásos" versenyeztetéses eljárással nyer az Roszatom, akkor nem érhetné szó a ház elejét.

cupcake25 2014.11.06. 12:17:01

@von Putri: pont az ilyen NAV félé tutyimutyizás miatt. Én nem azt mondom, hogy csak a NAV a béna, de Magyarországon az ő dolga elfogni az adó csalókat, nekem ne mond, hogy a NAV nem tud semmit azért hogy leellenőrizze, hogy az adott cég valóba befizette az adót Szlovákiában, Romániában stb. Arról ne is beszéljünk, hogy itt arról is szó van, hogy a NAV tud az ÁFA csalásokról, ismeri a cégeket, mivel azok bizonyos érdekeltségekbe tartoznak így nem piszkálják őket. Egyébként pedig nekem ne mond, hogyha újságírók ki tudják nyomozni, egy kg cukor eredetét meg "áfa csalásait", akkor a NAV ugyan erre képtelen, mert akkor komolyan, adó ellenőrök helyett menjenek oda újságírók dolgozni.

dr. Bértollnok 2014.11.06. 12:19:00

@von Putri:
Valóban ál-baloldal, hiszen a Fidesznél baloldalibb programja talán csak Kádár rezsimnek volt.

von Putri 2014.11.06. 12:19:12

@cupcake25:
Ha nem a ruszkiktól vesszük a gázt meg az olajat, akkor többet fizetünk érte, mivel rárakódik a szállítási költség, és a feldolgozás plusz díja. De nem bánom, hozzad ahonnan akarod. Én megmaradok az olcsóbbnál, aki ideológiai alapon ráfizetne az csinálja a saját pénzéből

dr. Bértollnok 2014.11.06. 12:22:43

@cupcake25:
A kiugrott NAV-osok ugye arról beszélnek, hogy központilag állítják le őket.
Mi erre a magyar hatóságok reakciója? Házkutatáson keresik náluk azokat a dokumentumokat amikkel az állításaikat tudnák igazolni!
Figyelem, NEM KÉRIK EZEK KIADÁSÁT, hanem elkobozzák!!!

Ez kérem a diktatúrák megfélelmítésének módszertani eszköze!

cupcake25 2014.11.06. 12:25:04

@von Putri: nem ideológiáról beszélek, az te vagy. Azt mondom, hogy nem kell azt hinni hogy a gáz meg az olaj Orbán Viktor két szép szeméért jön az oroszoktól, hanem azért jön, mert kifizetjük az árát. Mellesleg mondhatsz akármit, a gáz ára nem lett olcsóbb attól, hogy a fidesz nyalja az oroszok szebbik felét. Mint ahogyan attól sem lenne drágábba ha nem nyalnánk. Senki nem kérte soha a magyarokról hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot az oroszokkal, hogy ne vásároljanak tőle olajat, gázt stb. Az a gondja mindenkinek, hogy Orbán látványosan kiárusítja az országot az oroszoknak. Azon bezzeg tudtatok háborogni, amikor az mszp idehozta az IMF hitelt, de a Paks II. szuper titkos (mivel nemzetbiztonsági ügy, muhahaha) hitele meg bővítése az tök jó igaz?

von Putri 2014.11.06. 12:27:28

@dr. Bértollnok:
Hogy kik építsék fel Paks II.-t? A franciák biztos hogy nem a 4.-es metróval előadottak után, meg a szerencsétlenkedés után amit Pakson előadtak.

A tendereztetés papíron nagyon jól mutat, de a gyakorlatban szinte semmi relevanciája nincs. Nézd meg milyen árajánlatot adtak a franciák metróépítésre, és mi lett belőle a végén. Gyakorlatilag duplájára emelkedett az összeg. Ugyanezt csinálta egy másik francia cég a finn atomerőmű beruházásnál.

A tender ajánlat és a végső ár között 10-20% különbség elfogadható némi magyarázkodás után, de ez már messze nem az a nagyságrend, ez a nyílt átverés, utána pedig az építés közben a megzsarolás kategóriába tartozik. Hasonlóan adták elő a xar Alstom metrószerelvényeikkel is. Tehát franciákkal soha többé, de akkor ki csinálja meg Paksot?

cupcake25 2014.11.06. 12:28:09

@dr. Bértollnok: ez így van. És persze a fideszmániások szerint ez így is van teljesen rendben, mert a fidesz nem hazudik, a fidesz szent, a fidesz megvéd minket. Vannak elvakult fideszes ismerőseim és már régen rájöttem az ész érvek nem hatnak rájuk, mert ők hiszik, hogy a fidesz mindent értünk tesz, nem baj ha éhen döglünk hó végén, ha 2x annyi adót fizetünk, ha mégis van tandíj, ha hozzák az orosz hitelt, ha jön a netadó, ha kitiltanak magas pozícióban lévő állami vezetőket, ez mind a gonosz nyugat műve, a mocskos multiké és éljen Viktor aki kiáll mellettünk, aki kiáll a magyarokért.

dr. Bértollnok 2014.11.06. 12:30:03

@von Putri:

Halvány fingod nincs az ármeghatározásról. Nézz utána!

Amúgy ez egy pár hetes hír: asszem az észtek, vagy lettek beintettek a gázszállításra és jelezték, hogy záros határidőn belül nem kérnek több orosz gázt, mert ha nem is olcsóbban, de megveszik máshol. Na most az oroszok azonnal engedtek 20%-ot az árból!

Mi következik ebből? Az oroszok még ilyen hozzánk képest kis tételnél sem engedhetik meg maguknak a kiesést. Ez egy kölcsönös egymásra utaltság! Itt lehet fenyegetőzni, valójában az üzlet az üzlet elv dönt.

A kőolajból pedig már nem vagyunk az oroszokra utalva, a meglévő egyéb kapacitások elegendőek nélkülük is, hogy a MOL finomítói ne álljanak le. Nem véletlen, hogy az oroszok a kőolaj szállítások leállítását meg sem merik említeni.

cupcake25 2014.11.06. 12:30:40

@von Putri: rögzített díjas szerződésről és kötbérről tetszett-e hallani? Nagy beruházásoknál így szokás és akkor nincs anyagi bukta. De lehet hogy ez az elmúlt 25 év magyar politikai elitjének új keletű dolog.

dr. Bértollnok 2014.11.06. 12:33:30

@von Putri:
Szerinted a Paksi blokkok mennyibe fognak kerülni. Ehhez valószínűleg jobban értek Nálad, meg a közbeszereztetésekhez is...

Ja és ebben az értelemben ne "franciákról" és ne "oroszokról" beszélj!
Ha egy gyárilag szar Renaultot veszel, akkor többet nem mész bevásárolni az AUCHAN-ba?

Az hogy hogyan és mennyibe került a 4. metró, annak mi köze van az atomerőműhöz?

dr. Bértollnok 2014.11.06. 12:37:47

Egyébként meg ne offoljunk! :-)

Mi van a NAV és vezetői becsületével? Ártatlanul részesei a politikai játszmának, mint ahogy ezt sugallja Vida úrhölgy?

von Putri 2014.11.06. 12:42:09

@dr. Bértollnok:
El vagy tévedve alaposan.

Ha korrupcióra utaló dokumentumok vannak valakinél, akkor KÖTELES átadni a nyomozó hatóságoknak. Pláne ha hivatalból jutott hozzájuk, mivel a közalkalmazott KÖTELES feljelentést tenni, ha korrupcióra gyanút adó tények jutnak a tudomására.

Horváth ezt valamiért elmulasztotta, talán csak szerepelni akart a nyilvánosság előtt (erre utal hogy a politikai pályafutást is belengett később), de lehet hogy egyéb szándékai is voltak.

Hogy miért gáz? Mert az ilyen dokumentumok - ha vannak - felhasználhatók újabb törvénytelenségekre, például zsarolásra. Vegyük azt a jóhiszemű verziót, hogy Horváth minden hátsó szándék nélkül őrizgeti a paksamétát nevekkel, adatokkal. Valaki betör hozzá és elviszi az iratokat, aztán megzsarolja a bennük érintett cégeket, személyeket.

Felelős volna-e Horváth ezért az újabb bűncselekményért? Igen, mert a jogosulatlan iratkezeléssel lehetővé tette a a bűncselekmény elkövetését.

Ha nem csak azt akarta, hogy boruljon a bili, hanem hogy fény derüljön az igazságra, akkor józan ésszel felfoghatatlan miért tartotta vissza a bizonyítékokat. Van erre pár lehetséges magyarázat, de az mind az ő sara

csababácsi 2014.11.06. 12:44:17

Ha engem ártatlanul megvádolnának, nem nyaralni rohannék el 10 napra, hanem besétálnék a nagykövetségre és kérném a bizonyítékokat. De még ennyi sem tellett szegény ártatlan Ildikótól,úgy megijedt.

pocaklakó minimanó 2014.11.06. 12:44:29

Mexikó évente illegális bevándorlók tízezreit engedi át az USÁ-ba, hogy ott elvehessék a helyiektől a munkát. A mexikói kormány nagyjából magasról tesz a dologra. Következtetés: MEXIKÓ IGAZI BARÁT.

Izrael saját állampolgáraival és amerikai állampolgáraival (és kormányzati jóváhagyással) kémkedik az USA ellen (normál ipar & hadiipar).
Következtetés: IZRAEL HŰ SZÖVETSÉGES.

Pakisztán otthont ad az Egyesült Államok ellen terrorral működő ótvar csoportoknak. A pakisztáni kormány tessék-lássék tesz valamit, de azért a néhai Oszama bin Laden az ottani katonai jelenlétről elhíresült városban tengette mindennapjait.
Következtetés: PAKISZTÁN MEGBÍZHATÓ PARTNER.

Na de egy NAV!!!???

Ui.: Arról meg már szót sem ejtünk, hogy amíg az NSA stikában lehallgatja az európai szövetségeseit és emiatt pl. az EU csak szemöldököt ráncolt, addig egy magyarországi eset azonnal terítékre kerül és szankciókat követelnek AZ IDIÓTÁK. Kettős mérce, én így szeretlek. :)

von Putri 2014.11.06. 12:55:54

Akkor néhány dolgot szögezzünk le, aztán elmegyek kajálni:

- gázt csak jókora plusz költséggel tudunk a jövőben máshonnan venni, mert meg kell fizetnünk a cseppfolyósítás költségeit, és legelőször is ki kell építeni ehhez a fogadó kapacitást

- olajat bármikor tudunk máshonnan venni, csak át kell állítani a finomítót, és meg kell egyezni a horvátokkal az Adria vezetéken való szállításról (megjegyzem, a horvátok újabban rosszabb partnerek a ruszkiknál)

- Paks ügyében a franciákra nem bíznék semmit, mert itt nem egy-két cég turpisságairól van szó, hanem hogy felhasználják a francia államapparátust a nyomásgyakorlásra. Lásd Alstom szállításokban a hitelgarancia ügyét a francia államügyészség vette a kezébe, nagyon szemét módon.

Lehet 5letelni mindenről, erre valók az ilyen dumafórumok, csak illene azt is megmondani, hogy megvalósulás esetén milyen plusz terheket raknál a fogyasztók vállára. Aztán majd ők eldöntik, hogy kérnek-e belőle, és kérnek-e egy olyan kormányból, amelyiknél ez csak a belépő a megélhetési költségek emeléséhez.

oszt jónapot 2014.11.06. 13:04:33

@von Putri: "A tender ajánlat és a végső ár között 10-20% különbség elfogadható némi magyarázkodás után, de ez már messze nem az a nagyságrend, ez a nyílt átverés, utána pedig az építés közben a megzsarolás kategóriába tartozik."

Márpedig az köztudott, hogy az oroszok még sosem basztak át és sosem zsaroltak meg senkit.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.06. 13:07:47

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Az első mondatodra válaszolnák, mert a másodikkal egyetértek.
Az utódpárt populista gyűlölködését böfögöd ide, tehát te is a főkolompos után bégetsz.

oszt jónapot 2014.11.06. 13:08:27

@pocaklakó minimanó: A TE életedet a többi dolog mennyire befolyásolja? Nem zavar, vagy tényleg nem hiszed el, hogy milliárdos áfacsalások zajlanak?

dr. Bértollnok 2014.11.06. 13:09:54

@von Putri:
Akkor most pár dolgot tegyünk helyre...

Az adóhatóság (NAV) mint a nevében benne vagyon: hatóság.

Horváth jelezte a feletteseinek, hogy probléma van. Nem történt semmi, sőt...
Amikor a nyílt színre lépett, az megmutatta a dossziét, amiben olyan dokumentumok vannak, amelyek az igazát bizonyíthatják. Azzal mutatta meg, hogy ezek a dokumentumok hivatali titkot képeznek és nem hozhatja nyilvánosságra. Sőt már azzal is törvényt sért, hogy nála vannak. A dokumentum másolatok -és ezt ő többször hangsúlyozta- azért vannak nála, hogy ha hiovatalos vizsgálat indul, akkor ebben benne van, hol kell keresni.
A magyar törvények értelmében bűncselekmény alapos gyanúja esetén az ügyészségnek a tudomására jutáskor haladéktalanul el kell rendelnie a nyomozást, függetlenül attól, hogy a tények milyen módon, feljelentés, vagy más úton jutottak el hozzá.
A magyar ügyészség kissé furcsán értelmezte ezt a §-t, mert a lengetett dossziéból nyilvánvalóvá vált a számára, hogy hivatali iratok kerültek ki (bár direkt hivatali titoksértés nem történt), ellenben addig nem jutott el, hogy a tartalmát is megvizsgálja. Ugyanis a "lengetéskor" az is egyértelműen elhangzott, súlyos hivatali visszaélések, hatalommal való visszaélés, kimagaslóan nagy értékben elkövetett adócsalást alátámasztó dokumentumok vannak benne.

Ugye nem akarod azt mondani, hogy Neked az a logikus, hogy ezt a FELAJÁNLOTT dossziét nem elkéred, bekéred, hanem megfélelmítő módszerrel hajnalban elveszed és aztán elsüllyeszted, a tartalmáról azóta sem hallottunk... Ugye nem?!

Neked ez nem gyanús?
Nem álltak ki, hogy kérem ez egy üres dosszié volt és nem is volt benne semmi stb-stb...

Tudod miért?
Mert ők is félnek. Attól, hogy volt idő másolatot csinálni róla. És őszintén és Horváth helyében 4-5 helyre le is mentettem volna a tartalmát. Ez az ő életbiztosítása. Merthogy több száz milliárdos érdekekbe gázolt bele...
Ilyenkor a beavatott hatóságok nem tehettek mást, mint ők is keménykedtek egy kicsit, talán leltek Horváth, vagy családja esetében valami kapaszkodót, amivel lehet visszafenyegetni... De nagy csend van... Túl nagy csend.

Netuddki. 2014.11.06. 13:15:32

Terelésnek a netadó nem vát be. Most itt az újabb gumicsont, a vasárnapi nyitva nem tartás...

Netuddki. 2014.11.06. 13:17:30

@dr. Bértollnok: putrinak minden logikus amit reggel az eligazításon mond neki a fideszes gazdája...

dr. Bértollnok 2014.11.06. 13:18:55

@von Putri:

Bocsánat, de apró tárgyi tévedések vannak. Az Adria vezeték felett nem a Horvátok diszponálnak, Magyarország résztulajdonos. EU-n belül a horvátok nem keménykedhetnek vele.

A gázfogadó kapacitás nekünk egyenlőre kérdéses, de ha rámozdulunk, mert nem tehetünk mást, akkor az oroszok sokkal többet bukhatnak. Mert abban az esetben nem Magyarország építi ki ezt a kapacitást, hanem velünk együtt 4-5 állam. Ez a földrajzi adottságokból következik.

Nem érdektelen, hogy Irán is látja a kínálkozó lehetőséget és nagyon szívesen lépne Oroszország helyébe... Nem csak az ISIS miatt közeledik nyugathoz... Érdekes módon ideológiai problémát még ők sem csinálnak az esetleges üzletből, holott Oroszország még valamilyen szinten szövetségese is. Ahogy írtam korábban "az üzlet az üzlet"!
Irán hatalmas földgáz készletekkel rendelkezik. Az arab olajállamok most saját csapdájukba dőltek, felnyomták az olaj árát olyannyira, hogy megérte befektetni a palaolaj technológiába. Most baxhatják az olajkincsüket, el kell fogadni, hogy az egyik legnagyobb vásárló és még sokan mások már eladni akarnak hamarosan. Földgázzal nem ez a helyzet. Ott a szállítási távolság sokkal meghatározóbb és Európa közel van. ha nem tud olajat eladni Irán, még mindig van földgáz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.11.06. 13:28:20

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Már ne haragudj, de az írásodat egyedül is tudom értelmezni, nem kellett hozzá semmiféle főkolompos, főleg nem Fideszes, vagy MSZP-s.(Te általánosítottál rögtön, hogy én pedig az MSZP-s táborhoz tartozom, csak erre reagáltam.)

pocaklakó minimanó 2014.11.06. 13:37:16

@oszt jónapot:

Persze, hogy nem akarod megérteni a dolgot, de azért (MINT HÜLYE GYEREKNEK A FEJLESZTŐPEDAGÓGUS) elmondom még egyszer: a) Nevetséges az amerikai izmozás ezekben az esetekben, miközben rájuk sokkal károsabb hatású ügyekben a keménykedést hanyagolják és b) nagyon nehezen hihető a demokratikus vívmányokra való hivatkozás egy olyan kormányzat esetében, amely aktívan és törvényellenesen kémkedik mások (ellenség, jóbarát egyaránt) dolgai iránt és az így szerzett információkat saját javára és a másik zsarolására igyekszik fordítani.

Avagy másképpen: Akkor van valami esélye az amerikai kormánynak következetességről és demokráciáról papolnia, ha egyformán érvényesíti ezeket és nem csak olyan esetekben, mint most, továbbá akkor papolhat, ha önmagáról elmondhatja, hogy tiszta lapokkal és tisztességesen játszik.

Egyelőre nem ez történik és azok, akik bedőlnek ennek a maszlagnak, AGYHALOTT IDIÓTÁK.

Jó érzés annak lenni?

ZX 2014.11.06. 13:43:39

A legnagyobb baj az, hogy ilyen gyalázatos kormányzás és az egymást érő botrányok ellenére is a Fidesz fog győzni, mert ha egyetlen Fidesz hívő marad az akkor is elmegy szavazni, az ellentábor meg otthon mereszti majd a seggét arra hivatkozva, hogy az ellenzék is szar. Itt nem megdobálni kellett volna a Fidesz székházat meg ablakot betörni, hanem porig rombolni, beszántani és sóval behinteni. (Félreértés ne essék, az MSZP székházzal egyetemben).

fvipera 2014.11.06. 13:53:37

@Dagiiron: ennél többet tettek. olyan korrupt ember kerül a listára vonatkozó proklamáció szerint, aki olyan ország joghatósága alá tartozik, ahol a korrupció feltárása az adott ország törvényei és igazságszolgáltatási gyakorlata szerint nem fog megvalósulni. Az egyértelműség kedvéért: az USA szerint nemcsak arról van szó, hogy vida korrupt, hanem a helyzet az, hogy a magyar igazságszolgáltatás is az. egyéb kérdés?

flort 2014.11.06. 13:54:32

@pocaklakó minimanó: nem szívesen szólok közbe, de nekem úgy tűnik, mint amikor New York városában több mint 8, míg M.o.-n kevesebb mint 10 milliónyian élnek, tökmindegy, mit tartasz nevetségesnek. A két állam egész egyszerűen nincs egy súlycsoportban (most a gazdaságról nem is beszéltünk).

a b pontodhoz pedig alighanem minden kormány ezt csinálja, erre szolgálnak az ú.n. titkosszolgálatok. Ha jól sejtem, te is azok a nagyarcú idióták közé tartozol, akik az öszödi beszéd kipattanásakor mű-felháborodással vették tudomásul, hogy egy politikus hazudik. Igen, mind, folyamatosan. A titkosszolgálatok pedig "aktívan ... kémkedik mások (ellenség, jóbarát egyaránt) dolgai iránt és az így szerzett információkat saját javára és a másik zsarolására" fordítják. Isten hozott a létező világban!

Még egy megjegyzés, attól, hogy a Caps Lock-al mocskolódsz, még nem lesz igazad.

Tapsi75 2014.11.06. 14:29:06

Ezt csak annyival egészíteném ki, hogy a) mi elvárnánk hogy az USA ne szóljon bele abba ami szerinte helytelen, de mi, pardon a szabadsagharcolo magyar kormány, elküldheti őket a halál faszara, es azt hazudik amit akar... b) nem ártana végre kicsit magunkba nézni, es esetleg azzal foglalkozni hogy MI mit tudnánk jobban csinálni, nem pedig azzal hogy másoknak mit KENE!

Traktoros lány 2014.11.06. 15:55:50

@ZX: És? Miért nem tetted meg? Utólag okoskodsz? Szánalom!

Conchobar 2014.11.06. 15:56:29

"egyetlen dologgal egészíteném ki: tragédia, hogy egy ilyen ügyből, amelyhez hasonló ügyeken máshol kormányok taknyolnak el" - Lóf@szt taknyoltak! Bill Clinton se taknyolt el, mikor tagadta a Lewinski-oboát

micsoda? 2014.11.06. 16:08:38

Ha annyira ártatlan Vida Ildikó, akkor nem most kellett volna szólnia. Ja, hogy felsőbb parancsra hallgatott, ez az ő szennyese. Nem olyan mint az "azeri ügy", amely mindnyájunké.

Mindig is azt gondoltam, hogy mi magyarok kicsit többet gondolunk magunkról, mit amik vagyunk. Több szerénység, szolgálat felénk, az állampolgár felé. Ez kéne!
Nem érdekel, hogy kit enged be Amerika, többségünket biztosan, és ez a lényeg:)

2014.11.06. 16:29:21

mindenki nyugodjon le, ki lesz itten vizsgálva minden, vida asszony bűnösségét maga vida asszony fogja vizsgálni, nyílván elfogulatlanul
bakker ez mekkora ?

Tudományos libsizmus 2014.11.06. 16:38:24

Ez az ügy többek között jó volt arra, hogy kiderüljön, mekkora ősbolsevikok a mostanában veszettül kommunistázó liberálisok. Gyorsan leesett az álarc megint.

Niebur 2014.11.06. 16:53:08

@Conchobar: Nem lehetsz ennyire egyszerű. Egy -a világon mindenütt büntetendő- korrupciós és adócsalásos ügyet azzal próbálsz ignorálni, hogy ki, kit, mikor? Nem látod a különbséget?

Larry Silverstein 2014.11.06. 18:25:59

jó lett volna vmi infó a kitiltásgétről

ezt itt leírták már vagy 200szor

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.07. 11:40:43

@fvipera: hogy így vagy úgy lekerül a tábláról az mindenesetre egyre valószínűbb.

csak egy néző 2014.11.07. 15:10:29

Ebben a kormányban senki sem hazudik.

Hogy mit meg nem ér az ember fia.
Rés a pajzson.))))

"A Magyar Hírlap Online kiadásán 2014.10.24. 13:39-kor megjelent »Hamisítások, mutyizások a norvég pénzekkel kapcsolatban« című cikk bevezetőjében valótlanul állítottuk, hogy négymilliárd forint közpénz vándorolt az Ökotárs Alapítványon keresztül elsősorban az LMP-hez. A valóság ezzel szemben az, hogy az LMP semmilyen támogatásban, juttatásban nem részesült az Ökotárs Alapítványon kereszül, sem közvetlenül, sem közvetett módon".

csak egy néző 2014.11.07. 15:13:08

"Semjén szerint a kormány még mindig nem ismeri a kitiltottak névsorát."

És ez az idióta a helyettesem.
Mert megérdemeljük.

lh6.ggpht.com/-0nx0BClyznk/TgzBMBpVk7I/AAAAAAAAC9Q/4pdaeiJSTbQ/image_thumb%25255B11%25255D.png?imgmax=800

ésmi nem foglalt 2014.11.13. 13:29:11

Teljesen egyetértek a cikkben elmondottakkal. Azzal takaródzni, hogy "nem volt feljelentés", amikor már cirka egy évvel ezelőtt Horvát A., azzal a bizonyos zöld dossziéval megtette a feljelentést, és láss csodát, NÁLA lett házkutatás, lejáratás, de a NAV-nál két nap alatt a "vizsgálat" kiderítette, hogy minden rendben van, akkor a NAV nagyasszonya ne sírja tele a médiát, hogy mily aljas rágalmak érik Őtet! Mondjuk, két hétig kellet pihennie ahhoz, hogy érdemben megszólaljon?? Vagy ez a két hét másra kellett? Eltüntetni a bizonyítékokat? Az Ökotárs munkatársait lerohanta a rendőrség, elvitték az igazgatót, pedig ott is csak gyanú volt. Zárolták a bankszámlákat, /a programjaikat, amit már hónapok óta működtettek, így nem tudták finanszírozni/, minden nyomozás nélkül, mert gyanú volt. A NAV nagyasszonyát még csak fel sem függesztették! Bizonyítékokat kérnek az USA-tól! Nem nyomozni kéne az ügyészségnek? A rendőröknek? A NER-nek, a "titokzatos" szolgálatnak? Értem én, ha a "nagyasszony kinyitja a száját..."mert ha én egyszer kinyitom a számat"..:))sokan szarba kerülnének.
süti beállítások módosítása