Nem kérdés, hogy mit gondolok az éjszaka leple alatt (azaz titokban) felállított, náci megszállás áldozatainak (?) emléket állító Szabadság téri emlékműről. A történetéről, az üzenetéről, felállításának módjáról. Csakhogy annyi szó esett már arról, hogy mi a baj ezzel az egész sztorival, hogy tényleg nem fogom megismételni azt a rengeteg okosságot, amit már rengetegen leírtak ezzel kapcsolatban.
Amely okosságok alapvetése, hogy nézzük bármilyen szögből Gábriel arkangyalt, valahogy úgy torzít a kép, mintha a magyarországi zsidóüldözések kizárólag a németek általi megszállás eredményeképpen történtek volna. Hogy kicsit úgy fest a dolog, mintha kollektív memóriazavarunknak betudhatóan elfelejtettük, hogy Horthy "boldog békeéveiben", a német megszállás előtt már bőven léteztek azok a fránya zsidótörvények, és pontosan olyan ludasok vagyunk bennük, mint gyűlölt megszállóink.
Nos, aki azt olvassa le a csonka Magyarországot karmaiba vevő birodalmi sast ábrázoló szoborcsoportról, hogy ez egy merő perverzitás, aki tiltakozott, kitüntetést adott vissza, bojkottált, elutasított, megrökönyödött, mert nem találta rendben, hogy az ígérgetések tömkelege dacára végül egyeztetés nélkül kezdték el építeni azt az emlékművet, amelyet - egy májusi felmérés szerint - a többség történelemhamisítónak tart, az valószínűleg nem úgy képzelte el a meglepetés szülte vasárnap délelőtti tiltakozó akciót, ahogyan az lezajlott. Szeretném hinni, hogy nem úgy képzelte.
Nem azért vagyok felháborodva, mert drága a tojás, és jobb célokra is fel lehetett volna használni, mint agyatlanul dobálni vele egy szobrot. Nem gondolom, hogy ne lenne kutya kötelességünk szembenézni a múltunkkal, nem is hiszem azt, hogy a történelemhamisítás gondolata ördögtől való volna szeretett népünk szeretett kormánya számára, és végképp nem tartom elfogadható érvnek, hogy egy közfelháborodást kiváltó emlékmű kapcsán azért nem írnak ki népszavazást, mert az "nemzetgazdasági szempontból fontos beruházás".
Az, amit ma a Szabadság téren láttam, mégis megszégyenítő volt azokra a magasröptű eszmékre nézve, amelyekre hivatkozva helytelen és elítélendő aktusnak tartjuk az emlékmű ilyen formában és ilyen körülmények között való felállítását. Szánalmas látvány volt, ahogyan egy valószínűleg széleskörű társadalmi véleményt több tíz, de legjobb esetben is néhány száz dühös ember kánikula okozta neurózisa tolmácsolt. Nem tiltakozás volt ez, hanem egy hisztis tömeg nevetséges megnyilvánulása.
A tudathasadás élőlánca
fotó: MTI
Amelynek láttán Orbán valószínűleg hátra dőlt és kért egy jeges kávét, mondván, igazam lett, basszátok meg: a szobor "makulátlan", az azt övező tiltakozás meg nem több "kocsmapultnál zajló olcsó politikai lökdösődésnél." És valóban, így lehet lejáratni egy ügyet. Ami tulajdonképpen nem ügy. Mert ha az lenne, akkor erre az olcsó cirkuszi mutatványra nem kerülhetett volna sor. Amely cirkuszi mutatványnak a fenti ábra szerint körülbelül ugyanannyi embert sikerült az utcára vinnie, mint a két hét alatt nyolcadik alkotmánymódosításnak. Semennyit.
Igazán nem vagyok megvádolható jobb, és szélsőjobb irányba való elhajlással, de elképesztő volt látni, ahogyan Lendvai Ildikó Bauer Tamással egy és ugyanazon élőláncot alkotja a köré a szobor köré, amelyet tőlük különböző emberek közben tojással dobálnak. Nem az élőlánc fogalmának és rendeltetésének nevetségessé tétele zavar, hanem ez a hisztéria. Ez az irracionális hőzöngés, amely azt a látszatot kelti, hogy már magunk sem tudjuk, mi bajunk vele, de ha a náci kormány csinálta, akkor biztosan fújjj. És különben is történelemhamisító Feri megmondta, hogy ha tojással dobálózunk, az segít. Mert azt nem elég mondani, hogy csúnya.
Tudathasadásos mellényúlás, amely az orbáni igazságot legitimálja: kell a gumicsont, amelyet egy darabjaira hullott ellenzéki szele felfúj szép magasra, miközben ő maga önmagát lejáratva a mélybe zuhan. Erről szól, ezzé silányult ez az emlékmű történet. Amely súlyos dolgokat hozott felszínre, de amelyek nem kecsegtetnek semmi olyannal, hogy itt bárki belátni akarna korábbi bűnöket, esetleg tanulni belőlük, és horribile, megakadályozni, hogy azok újra és újra megismétlődjenek.
Amúgy meg sajnos azt kell mondanom, hogy aki tojással dobál egy szobrot, vagy a nevét adja egy ilyen akcióhoz, annak sajnos nem sok alapja van kikérni magának, ha lezsidózzák.
Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!