A sport iránti elköteleződés címszó alatt futó stadionépítési megszállottság napi politikával való példátlan összefonódásának kénytelen-kelletlen tudomásulvétele mellett, (sajnos az RTL Klub híradója ma kimaradt) mégis-mégis megrökönyödéssel olvasom a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (TF) körüli történéseket. Miszerint - kicsire nem adunk alapon - törvényt is módosítanának azok, akik nyilván rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel azért, hogy Mocsai Lajos, állítólag minden idők legeredményesebb kézilabda edzője elfoglalhassa az újra önállóvá álmodott Testnevelési Egyetem rektori posztját.

Ez a bejegyzés nem Mocsai ekézéséről szól. Érdemeit elismerem, szakértelmét tisztelem, sikereit csodálom. Ez a megrökönyödés nem az elemi szkepszis cinikus megnyilvánulása azzal az egyáltalán nem szerénytelen kijelentéssel kapcsolatban, amelyet a mester a hír kapcsán tett. Éspedig: „Garantálom, ha én szerepet kapok, mindent megteszek, hogy ismét nemzetköz hírű intézmény legyen a TF.” Semmiképpen nem szeretném kétségbe vonni a férfi kézilabda-válogatott jelenlegi edzőjében rejlő rektori potenciált, amelynek révén a szerinte 14 éves zuhanórepülésben lévő intézménynek hetedhét határon átívelő hírnevet képes szerezni. Nem áll szándékomban a személyével és az általa vezetett leendő intézménnyel kapcsolatos "legmagasabb szinten született döntés" hátterét boncolgatni. Megelégszem a felháborító tények kritikájával. Amely tények akkor is felháborítóak, ha egyáltalán nem hatnak az újdonság erejével.

Borzasztónak érzem, hogy a minden bizonnyal hamarosan életbe lépő döntés kedvéért újra a mindenen és mindenkin átgázolni képes, a botrányos precedensek teremtésére kiválóan alkalmas kétharmados arroganciát veti be a Fidesz. Amely egy emberes döntések kedvéért nagy horderejű törvények gátlástalan, gyorsított üzemmódú módosításától sem riad vissza. Mert ez a húzás nem a Testnevelési Karból Egyetemmé avanzsáló intézményről szól csupán, hanem az én olvasatomban nyugodtan tekinthető az egész felsőoktatás arcul köpésének.

Méltatlan mindazokra az egyetemi tanárokra nézve, akiket nem hívnak Mocsai Lajosoknak. Akik Mocsai Lajosokkal ellentétben, egyáltalán nem mellesleg, rendelkeznek a rektori poszt betöltéséhez szükséges tudományos fokozattal, és valószínűleg ugyanazzal a kitörő lelkesedéssel, tenni akarással, szakmai hozzáértéssel is fel vannak vértezve, mint a "legmagasabb szinten" döntéseket hozók kegyeltjeinek. És akiknek kedvéért nem kell törvényes kereteket sem futószalagon fércelgetni, módosítgatni azért, hogy befutók lehessenek egy normális körülmények között nem előre eldöntött versenyben.

Költői sóhaj: vajon a szükséges tudományos fokozatok nélkül mi minden lehetne belőlem, ha engem is Mocsai Lajosnak hívnának, milyen törvényeket kellene az én képemre és hasonlatosságomra módosítani azért, hogy szerepet kaphassak egy olyan feladat ellátásában, amelyért mások hosszú évek munkáját tették le az asztalra, csak azért, mert egyeseknek a törvényhozás egyet jelent a lojális, kiválasztott csókosok helyzetbe hozására alkalmas szórakozással? Amellett, hogy lehetnék tűzoltó, katona és vadakat terelő juhász, mi minden lehetnék?

Az egyebek mellett az én kedvemért újra létrehozott Testnevelési Egyetem rektora biztosan nem lehetnék. Ahhoz túlságosan távol esek a legmagasabb szintektől, ahol szerepeket osztogatnak. Pedig a pálya szélén fél térdre ereszkedve én is kiválóan tudok artikulálatlan hangok kíséretében üvöltözni. Egy felsőoktatási intézmény rektori tisztségének betöltéséhez márpedig ez is elengedhetetlen feltétel.