Bírálod a rendszert? Repülsz!

H_A Címkék: rendőrség rendszerkritika véleménynyilvánítás TEK Terrorelhárító Központ Bajusz Ferenc2014.04.12. 13:39

"...amíg a VIII. kerületi kapitányságon még WC-papírra sincs pénz, addig a Terrorelhárítási Központ (TEK) tagjai Q7-es Audikkal furikáznak, fizetésük pedig háromszorosa a mezei zsarukénak." Ez az a mondat, amiért Bajusz Ferenc rendőr őrnagynak, a VIII. kerületi körzeti megbízottak főnökének, alosztályvezetőnek páros lábbal vonták meg szolgálati jogviszonyát.

Ma Magyarországon a Terrorelhárítási Központot - és ilyen alapon az állami szervek bármelyikét - jogosan és megalapozottan bírálni, azaz a széllel szembe pisilni, mezei beosztottaknak kockázatos vállalás. A legszebb ebben a történetben az, hogy Bajusz Ferenc saját, külön bejáratú Facebook oldalán mert kifakadni a fennálló rendszer méltatlan és áldatlan állapotaival kapcsolatban. Magánemberként, de a hivatását becsülettel gyakorló rend őreként, Bajusz Ferencnek ráadásul bocsánatot kellett kérnie a TEK főigazgatójától. Gyanítom, hogy nem könnyű lelkiismerettel, de megtette: ennek dacára mára Bajusz Ferenc repült állásából.

Hangsúlyozom: nem azért, mert munkáját kifogásolható módon végezte. Ellenkezőleg: a rendőr őrnagy feladatát felettesei legnagyobb megelégedésére látta el, és lehet, hogy szóra sem érdemes, de több veszélyes bűnözőt is elfogott a VIII. kerületben szolgálatteljesítés közben. Nem meglepetés, de legalább felháborító, hogy az ellene indult rendőrségi eljárás, úgy értem, méltatlansági vizsgálat során ez a kutyát sem érdekelte.

A szakmaiságot, a becsületes munkavégzést simán felülírta az, hogy Bajusz kényelmetlen elem, aki a parancsok szolgai teljesítése helyett, vagy mellett kritikát mond egy méltányosnak alig nevezhető rendszerről. Arról a közbiztonságunkért felelős rendszerről, amelynek visszásságait egyebek mellett a Q7-es Audik és a WC-papír hiánya közötti vérlázító különbség állítja reflektorfénybe.

Tartok tőle, hogy a "névtelen" Bajusz Ferenc teljesen fölöslegesen keresi igazát a belügyminiszter úrnál. Attól félek, hogy Bajusz Ferenc teljesen fölöslegesen tereli jogi útra az ügyet, majd hosszú évek múltán megszületik az ítélet, az őrnagyot elmarasztalják, és marad minden a régiben.

A rendszerkritikus rendőr példája nem csupán azt igazolja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök magánhadseregével ujjat húzni reménytelen, értelmetlen,  illetve várható és bekövetkező retorzióktól sem mentes cselekedet, hanem hogy ha nem is éri el a magyar választópolgár ingerküszöbét a tény, a szabad véleménynyilvánítás folyamatos földbe tiprása Magyarországon igenis a napi bevett gyakorlat részévé vált.

És nem azért, mert ez az első eset, hogy valakit azért menesztettek állásából, mert többet mondott a kelleténél, mert saját véleménye volt valamiről. Hanem azért, mert a magánéletünkben, Facebook-oldalainkon turkáló kormány semmilyen módon nem tűri a kritikát. Akkor sem, és főleg akkor nem, ha igazunk van. Mert konszolidálódó diktatúrákra hasonlító rendszerekben akkor is bocsánatot kell kérni, ha igazunk van. Aztán mehetünk, amerre látunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr526022345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2014.04.13. 09:23:02

almát körtével. tek és a rendőrség más.

mingyá beszólok! 2014.04.13. 09:25:11

50 milláért befogom a pofám... Ha olyan tökösek vagytok, mint mutatjátok, holnap délután, mikor hazaérek, a dohányzóasztalomon lehet a lóvé. Zárat nem szétbaszni, kutyát nem bántani! :DDD

jet set 2014.04.13. 09:29:35

Multinál dolgozom és megmondták, hogy aki például fb-on bírálni meri a céget, az repül. Szóval lehet fröcsögni a geci orbánról, de ez általános dolog.

qwertzu 2014.04.13. 09:33:09

Nem mondod. A facebookon ócsárolta a munkaadóját és kirúgták? Ez csak a magyar rendőrségnél fordulhat elő, meg Észak-Koreában. Igazi demokráciában nyugodtan lehet nyilvánosan ekézni a munkaadódat, tuti nem lesz retorzió?

samot 2014.04.13. 09:39:08

@jet set: Na làtod a kormàny is a multi csapathoz tartozik!
Ezért kellett volna még "jobb" fele szavazni!A fecot idézve "elkurtuk"!Most 4évig szivhattok megint!

waze 2014.04.13. 09:41:07

Szemmel láthatóan ez kell a népnek, legalábbis a szavazás végeredményét látva amit sztem a fidesz sem mert remélni. Amúgy a civil életben is ue. van, önkoris cégnél dolgozó rokon mondja hogy jelentéseket kell leadni egymásról, aki nem áll be annak annyi, az önkormányzatis tüntetés előtt mindenkinek megmondták hogy ha ki mer menni akkor nyista meló. A multinál ahol melózom a munkásokra vadásznak kit lehet kirúgni 100 ft miatt közben meg akkor adatlopás volt hogy a nemzetbiztonságiak nyomoznak miatta és persze mindenki tudja ki csinálta...vicc... 1 szó nem jelenik meg róla sehol. 1,5 éve jöttünk haza gyerek miatt de vágyom vissza.

Hentes pékné módra 2014.04.13. 09:44:57

@jet set: nem kell minden hülyét visszajelölni, illetve spicliket törölni kell

marczy 2014.04.13. 09:48:24

Ehhez nem kell Fidesz-kormány. Gyurcsány idejében jobb volt? Egy frászt. Ugyanez ment. De tovább mennék: a Kádár-rendszerben még börtön is járt az ilyesmiért, 56 előtt meg kötél. A szomorú az, hogy ma sem védi meg Magyarországon az ilyeneket senki. Nekem is van ismerősöm, akit azért rúgtak ki, mert kiteregette, hogy a nagyfőnökök mennyit raknak zsebre, de hangsúlyozom, ez nem pártfüggő, hanem kicsinyes bosszú a pénzlenyúlási botrány kirobbantása miatt.

Karipapa01 2014.04.13. 10:02:39

@jet set: "Multinál dolgozom és megmondták..."

Nem ugyanaz, barátom! A "multi" egy magántőkéből finanszírozott vállalkozás, ha nem történik valami törvénybe ütköző dolog, a tulajdonos(ok) jogosan zárkózik el a nyilvánosságtól. A TEK egy közpénzből finanszírozott intézmény és mint ilyen átlátható kell, hogy legyen minden állampolgár (hiszen ők finanszírozzák) számára. Sőt! Itt még a 'saját tányérba szarás' esete sem áll fenn, hiszen a rendőrség és a TEK bár mindegyikük állami, de különálló szervezet. Az őrnagy úr csak abban tévedett, hogy ha a TEK költségvetését csökkentik, távolról sem biztos, hogy azt a pénzt a rendőrség kapja meg. Tehát ilyen alapon az ilyen bírálat felesleges.

béla a görög (törölt) 2014.04.13. 10:04:15

@jet set: az kicsit sem zavar, hogy az egy MAGÁNCÉG ez meg egy ÁLLAMI pénznyelő, akik egy retek falusi parasztot őríznek, nehogy megfürdessék meg megtanítsák késsel-villával enni?!

Mind a rendőrség mind a TEK az ÉN pénzemet IS költi. A rendőrök legalább valami számomra hasznosat is csinálnak ezért. Köcsög parasztot meg így is, úgy is kilövik ha eljön az ideje.

Az meg a világ röheje, hogy miután kirúgják még azt akarják, hogy bocsánatot is kérjen.
Lófaszt nekiáll szépen, elkezd beszélni.
Maffia szokja csak a nyilvánosságot.

babakék 2014.04.13. 10:07:59

@marczy: Azért te nem kicsit vagy elfogult! Gyurcsány idejében ilyen nem volt. Tudom, hogy ez az egalizálás rohadtul fontos azoknak a fidesz és orbán fanoknak, akik azért látják, hogy nagyon gáz, ami most van, hogy ha ÁVH lenne, (van, csak ma Alkomány védelmi Hivatalt takar a rövidítés) már teljesen a Rákosi-korszakra hajazna a dolog: koncepciós perekkel (persze ma azért a bírák egyre kisebbedő része független szakember, de számuk fogyóan) versekkel orbánhoz és a fideszhez- by seggnyaló növényi norbi, lakájmédiával ahol obersovszkyk nyalják a PÁRT funkcik seggét, ahol Hazafias Népfrontként, parasztvakítás céljaira ott a CÖF. Szóval, kedves marczy, egyszerűen hazudsz. De lelked rajta. Sajna a magyar történelem telis tele van ilyen zsákutcákkal és úgy látszik hiú ábránd volt azt hinni, hogy az EU-bn meg tudunk maradni demokratikus államnak. Magyarországon ilyen állapot még három évtizedig sem volt sosem. Kezdem azt hinni, hogy az elűzött Kertész Ákosnak maximálisan igaza volt. Szabadságharcot pedig nem az idegen, hanem a saját magyar kizsákmányolóink, új földesuraink ellen kellene folytatni. Ehhez ész és erő, bátorság és hősiesség kellene. Hol van ez belőlünk magyarokból?

((Adam)) 2014.04.13. 10:18:54

Ezt akarta a "nép" nagy része, most egyétek. Én meg megyek, pá.

eßemfaßom meg áll 2014.04.13. 10:22:34

Fészbukon a munkaadónkat fikázni soha sehol nem a hosszútávu foglalkoztatottság előmozdítója.

sparow 2014.04.13. 10:27:09

Esetleg az nem tünt fel, hogy nem a három évvel ezelőtti bejegyzés miatt rugták ki, hanem a melegfelvonulással kapcsolatosakért?

eßemfaßom meg áll 2014.04.13. 10:32:58

"Az őrnagy a kérdéses bejegyzésekről nem akart beszélni, de úgy tudjuk, hogy az egyik a melegfelvonuláson készült fotóval volt kapcsolatos. Bajusz az egyike volt a rendezvényt biztosító rendőröknek. Egy ismerőse viccelődve kérdezte tőle, mit keres ott, mire az őrnagy azt válaszolta, a kamionon már nem volt hely. Egy másik bejegyzésben pedig az olvasható, túl meleg volt a helyzet."

csak egy néző 2014.04.13. 10:36:52

Vajon van e ember, aki bízna egy korrekt eljárásban, egy olyan országban, ahol egy olyan ember a belügyminiszter, akinek a múltbéli ténykedése és hihetetlen meggazdagodása vagy 100 évre titkosítva van?
"Amikor kényszernyugdíjaztak, gyakorlatilag vagyontalan voltam . A 38.000.-
Ft-os nyugdíjam a családom létfenntartását sem fedezte."

"IGEN. Negyvenhat évig fizettem társadalombiztosítást ."

Hoppácska, vigyáztam. Ez a derék rendőr pajtás, már 2 éves korában fizette a TB-t, mert ugye 48 évesen ment kényszernyugdíjba (húúú de sajnálom).

"Vagyonomat a piaci szférában, ellenzéki politikai párt szimpatizánsaként ,
folyamatos APEH ellen őrzés mellett alapoztam meg."

Ezt vajon úgy kell értelmezni, hogy ő folyamatosan ellenörzése alatt tartotta az APEH-et????
Azt hiszem, még Soros is csak gyenge kezdő ehhez az üzleti zsenihez képest. 15 év alatt sikerült kőkemény "munkával" összehozni nekije mintegy 1500 négyzetméternyi lakást, kb. 750.000 négyzetméternyi birtokocskát (Jockey Ewing is csak vízhordó lehetne nála)
Egyébként is egy puritán családja lehet Pintér elvtársnak, hogy 15 év alatt összejött, mintegy 2 MILLIÁRDnyi megtakarítás. Hoppácska. Ja igen, ha valaki nem cserélgeti évente az autóját, hanem megelégszik egy 20 éves Wartburggal is, annak meg is lesz az eredménye.
Az örnagy úrmég örülhet is, hogy nem halt meg egy rendőrautóban.

Melee 2014.04.13. 10:45:09

Szocialista diktatúrában ügyrendi eljárás az, amin Bajusz átment. Az egyszerű rendőr ne pofázzon vissza a Securitate embereinek.
Oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló.

eßemfaßom meg áll 2014.04.13. 10:51:42

@Melee: legdemokráciább, 2006

"http://www.gondola.hu/cikkek/51201"

"Mivel fogyásról, testedzésről, diétáról szó sem lehetett, ezért az irigy rendőrök azonnal a főnökük ellen fordultak, és egy bátor hangú névtelen levélben bepanaszolták a két méter magas, sovány és kék szemű 60 éves kapitányt.

Más dolga nem lévén, a szintén hatalmas hasú megyei főrendőr személyesen autózott le a vihar dúlta őrsre, és egyetértően bólogatott a jól táplált zsaruk vádjaira, porcukros ajkakkal falta a gyorshajtási jutalékból vett reggeli fánkot és közben ő is hosszan szörnyűlködött a levél tartalmán. Meghallgatta a kissé értetlenkedő Goward őrsparancsnokot, és mivel a makacs kapitány nem volt hajlandó visszavonni a levelét, és bocsánatot sem akart kérni a "szégyenbe hozott állománytól" ezért azt javasolta a város polgármesterének, hogy mentse fel a megsértődött rendőrkapitányságvezetőt a munkavégzés alól.

Itt már ez megtörtént, itt ennyi is elég volt ahhoz, hogy egy városi rendőrkapitányt kirúgjanak. "

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.13. 10:55:55

Ez mar tiszta Oroszorszag, a politikai vezetoknek mindenhato maganhadserege van, ami csak hozzajuk huseges, nem a torvenyekhez. Cserebe a politikai elit bevedi oket es meses fizetesekkel kenyezteti pribekjeit.

A rendorsegtol teljesen kulonul mar a TEK. Mint anno az AVH is.

A nyilvanossag ki van zarva, kozpenzek elkoltesebe senki nem.lathat bele. Mindenki kussoljon.

Sok uborkafara felkapaszkodott kis senki, parttitkarok fattyai, akik sose dolgoztak. Ez a mai politikai elit.

engelbert (törölt) 2014.04.13. 10:56:15

Minden rendszerben és fegyveres testületnél elvárják a lojalitást.Lehet pofázni persze - csak előtte le kell szerelni.Azt sehol nem díjazzák, ha az ember a saját fészkébe piszkít.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.04.13. 10:57:59

A regnáló hatalmat egyáltalán nem érdekli a szakértelem, a szaktudás, csak és kizárólag a szervilizmus.

yatumux 2014.04.13. 10:58:52

Kedveskéim. Fegyveres testület. Itt nem fészbukozunk. Bűnüldözünk. És, ha problémánk van a közvetlen felettesünknek jelentjük. Pont.

Ééén vagyokh azz, а Púúúzó! 2014.04.13. 10:59:18

Biztos zsidó volt, nagyon helyes hogy kirúgták.

sparow 2014.04.13. 10:59:38

Tényleg nem érdekel senkit, hogy nem azért rúgták ki?

Ééén vagyokh azz, а Púúúzó! 2014.04.13. 11:01:32

@yatumux: Gondolom megszoktad hogy kuss van, amikor a Golán fennsíkon szolgáltál.

Ééén vagyokh azz, а Púúúzó! 2014.04.13. 11:02:36

@sparow: Menórát tett ki a kapitányság ablakába, azért.

yatumux 2014.04.13. 11:03:09

Nem lepődnék meg, ha bajusz a DK politikusaként jelenne meg nemsoká. Pontosan tudta, hogy ki fogják rúgni. Meglássátok... :)

campobaszo 2014.04.13. 11:03:31

@engelbert: "Azt sehol nem díjazzák, ha az ember a saját fészkébe piszkít." - Pláne,ha nincs wc papír.

Netuddki. 2014.04.13. 11:04:07

@eßemfaßom meg áll: Azért rúgták ki mert búza? Jó kis munkaügyi pert lehetne belőle kerekíteni. Akár Brüsszelig is el lehet menni...

eßemfaßom meg áll 2014.04.13. 11:04:38

@sparow: persze hogy nem, akkor sokkal kevésbé lehetne hatásosan diktatúrázni. Nem vagy eléggé képzett ideológiailag.

eßemfaßom meg áll 2014.04.13. 11:05:11

@kovi1970: nem azért. gyakorold még a néma értő olvasást.

Lencsés lstván 2014.04.13. 11:05:53

@sparow: Itt szólásszabadság van pajesz! Nem a megszállt palesztin területeken vagy, te sábeszdeklis!

Ééén vagyokh azz, а Púúúzó! 2014.04.13. 11:06:38

@sparow: És? itt mindenki oda válaszol ahova akar.

átlátó 2014.04.13. 11:09:06

Megbasszatok anyatokat es kesz. Apatok hätän.
Öööö...nem az a baj, ha zseles haju tekes sokat keres, az a baj, ha nincs klozettpapir ott, ahol lennie kene... amugy regen szedtek az iskolaban penzt ilyesmire, mondjuk akkor se volt mindig a latrinan meg Nepszabadsag se...es anyatokrol nem elfeledkezni Belaim...tegyeTEK meg.

yatumux 2014.04.13. 11:10:20

@еphart: megszoktam, hogy kuss van mikor a BM-nél dolgoztam méghozzá nem publikus területen. Megszoktam, hogy a világon mindenhol így van. Itt nincs demokrácia, nem is szabad, hogy legyen. Itt parancsot kapsz. + minden fegyveres testületnél ez a módi a világon. Közrendőr, közkatona-korlátozott, felülbiztosított bevetés.
Különlegesek ( Bercsényi, TEK) modern felszerelés, kiemelt bérezés.
Bajusz őrnagy dolga a VIII. Ker Volt. Nem kifejezetten magas a rendőri jelenlét és a közbiztonság sem a legjobb. Bajusz munkája ez lett volna. A tatai lövészek sem vinnyognak a bercsényisekre. Nem is kapnak golyót...

Netuddki. 2014.04.13. 11:13:11

@yatumux: Hát nem biztos, hogy az ilyeneknek mint akikről beszélsz én fegyvert adnék a kezébe...

Tűzvályó 2014.04.13. 11:13:42

Nem csak a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél is megjelent a fideszes demokratikus hozzáállás. Csakhogy ott nem minden tűzoltóparancsnok munkáltatója a katasztrófavédelmi főigazgató, így ha beszólnak, rájuk milliós polgári pert küld:
www.langlovagok.hu/tuzvonal/723_egymilliot-kovetel-az-okf-a-pomazi-tuzoltoparancsnoktol

Vagy éppen hatósági vizsgálatot, hatalmas büntetést. Persze a bíróság azért még néha korlátot szab:
www.langlovagok.hu/tuzvonal/803_jogszerutlenul-birsagolt-az-okf

dr. trafik nomac 2014.04.13. 11:17:04

@jet set: Gondolom mint takarito, mert nyilvanvalo szovegertelmezesi problemaid vannak. Minek kell beleugatni, ha semmi kozod a temahoz ?

Jazo 2014.04.13. 11:17:47

Ennyit a szólás és vélemény szabadságáról. Mi leszünk (vagyunk) az EU Észak-Koreája.

engelbert (törölt) 2014.04.13. 11:18:13

Egyáltalán ostoba dolog egy rendőrtől(talán a civilektől is),ha felteszi magát a facebookra.

vasziljevics 2014.04.13. 11:20:39

most tényleg nem azért, de van még épeszű ember, aki fb-n politikai és/vagy a munkáltatójával kapcsolatos negatív megjegyzéseket tesz, aztán csodálkozik, hogy találnak okot a kirúgására? úgy tűnik, az emberi hülyeségnél csak az emberi naivitás határtalanabb...

Charles Ewing 2014.04.13. 11:28:18

@yatumux: Attól még ugyanúgy repülhetsz.Vagy nem megy tovább az információd vagy ebben a sorrendben......

csak egy néző 2014.04.13. 11:31:30

@еphart:
A fitymahiányodat inkább anyáddal kellene átbeszélned. Hihetelen, hogy minden hozzászólásodban csak zsidózól a témától teljesen függetlennül.
"еphart 2013.08.07 11:41:44
zsidók. zsidók, zsidók...
еphart 2013.08.07 12:29:50
zsidók, zsidók, zsidók..."
Lehet, hogy a fitymahiányod okozza nálad ezt a frusztráltságot, de, ha ennyire zavar, akkor ma már a plasztikai sebészet csodákra képes.

engelbert (törölt) 2014.04.13. 11:38:47

Most elolvastam a levelet, hát mondhatom én is kirúgtam volna a pasast.Sem a hangnem, sem a fórum, ahol előadta,nem elfogadható.

yatumux 2014.04.13. 11:39:33

@Charles Ewing: a feleségem orvos. Kardiológus. Újraéleszt. Ez a dolga. Vannak gondok az egèszségügyben? Igen. Az orvosok dolga a változtatás? Isten ments!!!

yatumux 2014.04.13. 11:40:22

@kovi1970: kiknek nem adnák fegyvert?

Lovag Mihály 2014.04.13. 11:49:30

@yatumux: 2014.04.13. 11:10:20

tökéletes megfogalmazás. én az emút8évben voltam hasonló területen, ugyanez volt, csak még nem volt elterjedve a facebook ennyire. keményen nézték, h ki mit csinál pl a szabadidejében. értelmes kollégának ez ellen semmi kivetnivalója nem volt, aláírtuk.. emlékszem, volt olyan is, h alá kellett írni, h nem megyünk tüntetni. az emútnyócban történt mindez. érdekes, akkor eszébe nem jutott senkinek se emiatt lázadni.

Melee 2014.04.13. 12:06:25

@yatumux: "a feleségem orvos. Kardiológus. Újraéleszt. Ez a dolga. Vannak gondok az egèszségügyben? Igen. Az orvosok dolga a változtatás? Isten ments!!! "

Így van! Szamát ki kell zárni mindenből, majd a politikusok megoldják, mert ők mindenkinél jobban látják, hogy kinek mi a jó. Főleg maguknak.
Példa erre az elmúlt 70 év.

igi1 2014.04.13. 12:27:10

Szerintem meg nem tojunk oda amelyik enni ad

Amelyik rendőr ezt nem tudja az mg rendőrnek is alkalmatlan

igi1 2014.04.13. 12:31:11

Ha meg családja van és rájuk nem gondolva kritizált tudván h mi lesz a végeredménye úgy méginkább alkalmatlan volt rendőrnek.

egyébként meg a wcpapírt nyilvan a teknel is lopják a wckeféhez és a folyékony szappanhoz hasonlóan

netán a rendőrségnél a takarító nyúlja le

:)

amúgy sok munkahely van ahol wc sincs csak ha fizetsz

igi1 2014.04.13. 12:34:23

Az lenne a durva ha már egy rendőr is audival járna

pedig ők se panaszkodhatnak mert mihamarabb lelépnek nyugdíjba és komolyabb eseteknél jön ugye a tek

max bïrságot beszedni tudnak de azt nagyon

de a tyúklopást már annál nehezebben oldják meg

szóval rendőrnek is még mindig jobb lenni mint 12 órát robotolni minden nap egy gyártósor mellett

igi1 2014.04.13. 12:37:15

Mint a fenti példa is mutatja internetezni is ráérnek és fizetik nekik :)

Ha nincs munka mindenre ráérsz panaszkodni is unalmadban és jódolgodba mert ha dolgozol reggel 9től este 7-ig nem érsz rá ilyenre

ja és nem 50 éves korodig hanem 65-70ig vagy a következő eletedig

Szőval 30 évig ki lehet bírni a wcpapír hiányát és az audi nlkülözését

Reszelő Aladár 2014.04.13. 12:37:32

lehet mosolyogni a TEK-en. Egészen az első olyan pillanatig, amig a hasznosságuk valóban be nem igazolódik.
Kiürítették a Műegyetemet egy játékpisztoly miatt? És ha igazi? Meg kellett volna halni pár embernek, hogy kideüljön, hogy a Rendőrség nem megfeleően felszerelt?

A Q7 csípi a szemet? Az ellenségnek is olyanja van, hogy simán meglépjen egy Astra elől, már az első sarkon. Megfizetett rendőr? Már ez is baj?
Orbán magánhadserege? Gyurcsánynak ott volt a Rebisz, arra használta amire ő gondolta: emberek szemét lövette ki.

Amúgy a vállalati példa ül. Államot rugdalni ameddig csak lehet, de ha egy magáncégtől repülsz, akkor egyből te vagy a hülye? Egy magáncégnél miért nem kiállt senki demokráciáért?

igi1 2014.04.13. 12:48:44

Ráadásul itt egy rendőri fokozattal rendelkező főnökféleség volt ! Ezen van itt ahangsúly.

Azok azt hiszik mindent megtehetnek.

kirohánásával maga és családja jómódúságát veszélyeztette

Mindezt egy őrnagy mondta akinek alapból megvan a nettó 200 (de a 100-at megk,apja) ezres havi fizetése!

es a wcpapïrt hiányolja!! Meg audi kne neki?

esetleg a budai várba nem költözne?

ezek elégedetlenkednek az a baj nem azok akiknek az elégedetlenkedők parancsolnak

alien 2014.04.13. 12:51:03

@waze: 650000 mínusz milyen népnek?

igi1 2014.04.13. 12:51:47

Lehet szidni a teket de azok akkor is egy fokkal többet kockáztatnak a közlekedési bírságolős korrupt rendőröktöl.

meg akkor jobb lesz ha már audival furikznak a rendőrók is?

jobb lesz a közbiztonság megvédenek minket a ciganyok felvonulásától, tyúklopásoktól?

pont ilyenember dumál akinek eddig is kinyalták a segget

Ht gratulálok!

zobod 2014.04.13. 12:55:23

Gondolom, a rendőrségen megvan a szolgálati út a kifogások megtételére, és meglepődnék ha a facebook poszt közéjük tartozna.

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2014.04.13. 13:15:04

Teljesen egyetértek a bejegyzés mondanivalójával. Olyannyira, hogy nem véletlenül az a mottója az én munkámnak, hogy:

"Ha nem tudod, hogy ki vagyok, az azért jó, mert így nem engem ítélsz
meg, hanem a véleményemet."

Egyébként pedig a kormány működése röviden így jellemezhető:

arokkantisember.blog.hu/2014/04/09/egyenes_beszed_114

A tudomány sosem téved! 2014.04.13. 13:18:22

index címlapos bérblog vs. valóság
két külön univerzum **

sok sikert 2048-hoz elvtársak!

burger király 2014.04.13. 13:41:30

Jogosan fenyítették meg Bajuszt, ugyanis amikor ÖNKÉNT felszerelt, aláírt egy nyilatkozatot, amelyben többek között szerepel, hogy elfogadja bizonyos alapjogainak (korábban alkotmányos jogainak) korlátozását. Az egyik ilyen a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása, azaz magánvéleményt sajtóban vagy nagy nyilvánosság előtt, parancsnoki engedély nélkül nem fogalmazhat meg. Nem volt kötelező aláírnia semmit, de akkor szabadon választhatott: rendőr lesz vagy nem. Senki nem kényszerítette semmire.

sanyix 2014.04.13. 13:52:28

@Reszelő Aladár: miről beszélsz milyen ellenség?

_most_ 2014.04.13. 14:57:30

ez annyira jellemző az Orbán rezsimre, nem tűr meg semmiféle kritikát, aki szent Orbánnak ellent mond az azonnal repül, és mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék, még az a szerencséje a rendőrnek, hogy nem akartak vele példát statuálni. Mondjuk van 800 ezer közalkalmazott meg pár százezer közmunkás, tehát több mint egymillió ember nem nyilváníthat szabadon véleményt, anélkül, hogy félnie kellene, hogy elveszti az állását, szép új-régi világ.

lutria 2014.04.13. 15:28:04

Vajon a TEK-es rendőrök miért keresnek 3X annyit?Talán mert veszélyesebb a munkájuk?
Vajon melyik a veszélyesebb meló,ha 2 "átlag" rendőr belefut egy részeg bandába/többszörösen börtönviselt erőszakos bűnözőkbe(esetleg csak szimplán elgázolják őket egy hummeral),vagy ha a TEK-esek felderítés után,20-as csapatban,túlerőben,golyóálló felszerelésben éjszaka lerohanják a többnyire éppen alvó "maffiózókat"/""terroristákat""?

Darw 2014.04.13. 15:44:03

@jet set: Melyik cég? Odamegyek kirúgatom magam, majd egy jó kis munkaügyi pert akasztok a nyakukba:D

eßemfaßom meg áll 2014.04.13. 15:45:52

@_most_: annyira jellemző a ballib hisztizőkre, hogy fingjuk sincs milyen szabályok vonatkoznak az egyenruhás fegyveres testületek tagjaira de azért írják a baromságaikat.

igazságos 2014.04.13. 15:48:25

@_most_: itt MÁS történt

1. Viktornak olyan mondott ellent, aki Viktortól kapja a nem csekély mértékű fizetését

Ez a lényeg, és ezért durva, amit csinált, nem azért mert mondjuk a lőtéren tanyázó Jóska nyílt levélt írogatva posztolgat arról, mit tesznek a rendőrök és mit nem tesznek a TEK-esek és ki furikázik jobb kocsival.

Ez a rendőr SZIMPLÁN IRIGY a feljebbvalójára, mondván, hogy az többet lop, mint ő, pedig ő is nagyon jól meg van fizetve.

igazságos 2014.04.13. 15:56:33

Ha nekem csípi a szemem a főnök Audija, mert nekem csak Opel Corsám van, és nem értem, mivel is keresett annyit, hát persze hogy nyílt levélben pocskondikázom őt a facebookon, hátha a fülébe jut. => ERRE MENT KI A JÁTÉK.

Az meg, hogy a rendőr NEM ÉRTI, mivel is keresnek a TEK-esek több lóvét, ráadásul HALLOMÁSOKRA HAGYATKOZIK, urban legend-re, esetleg a barát elmondásába, vagy ő maga is szeretne mondjuk TEK-esként dolgozni, csak nem vették fel, akkor van hátsó szándékod ilyeneket írogatni, ha a lejáratás a cél, és önmagunk sztárolása, mondván, a szakmai munkámat csak így fogják elismerni.

Vannak jónéhányan, akik bevették a dolgot, pedig a rendőr is nyilván TUDTA, hogy ki fogják rúgni, mégis csinálta magának az országos ismertséget ilyen áron is.

Az beszédes, hogy a nyílt levélben

NEM A SAJÁT FIZETÉSÉVEL JÖN ELŐ,

hanem az egy fokozattal lejjebb levőkével. :DDD

Ha egyszer fikázol valamit, hát kezdd már azzal, hogy saját példázatoddal indulsz, és a saját fizetésedet veszed alapul, hogy ahhoz képest hogy viszonyítod a TEK-esek fizetését, és léhűtését.

Nem véletlen, hogy MAGÁT KIHAGYTA a levélből, hogyan is telik az ő szolgálati ideje, mikor megy majd nyugdíjba, és mennyi is a fizetése, illetve családját milyen gyakran látja, mennyit termel a költségvetésbe.

sanyix 2014.04.13. 15:57:55

@_most_: szép régi világ, a szocik alatt is ugyanez volt...

VadMacs 2014.04.13. 15:59:15

@eßemfaßom meg áll:
Imádom, amikor egy jobbfasz azért ballibezik, mert más nem fért az egybites agyába, csak amit a birkameneten belevertek. :)

Niebur 2014.04.13. 16:00:37

Egyáltalán nem szokásom kormányzati intézkedéseket védeni, de ebben az esetben igazuk van. A világ egyetlen fegyveres szervében sincs megengedve az, hogy egy főtiszt "kibeszéljen". Mint előbb már írták, ezt a korlátozást önként vállalja aki vállalja, tartsa hozzá magát.

VadMacs 2014.04.13. 16:04:49

@igazságos:
>...ráadásul HALLOMÁSOKRA HAGYATKOZIK, urban legend-re...

Általában erősen takargatni akar ez a rezsim mindent, ami rájuk nézve nem túl hízelgő, pl mert "véletlenül" egyezik az állított dolgokkal. Cáfolják meg az ellenkezőjét, igaz ebben rohadtul nem tudnak teljesíteni, csak a birkaetetésben.
Véletlenül igaz ez kurmányfőtől kezdve az utolsó lojális tajparasztig, akinek a legkisebb hatalmat is adták eme elbaszott országban. Nyilván a Te értelmezésed szerint azért, hogy "továbbra is azt lehessen mondani, urban legend".

VadMacs 2014.04.13. 16:08:08

@sanyix:
>szép régi világ, a szocik alatt is ugyanez volt...

A régi mtk. alapján viszont ha jól rémlik, emiatt nem rúghatták ki. De hála Fényességes Tekintetű Bölcs Vezírünknek, most már tisztára van mosva a pálya a munkáltatók kérésére - tudod, ez az a törvény, ami kiagyalói szerint mennyi sok jogot adott a melós kezébe, holott csak elvett...

sanyix 2014.04.13. 16:54:49

@VadMacs: nem sokon változtat... ha valakit ki akarnak rúgni 5 perc okot kitalálni.

Mikrobi 2014.04.13. 17:15:54

Eddig úgy tudtam, a rendőrség katonai jellegű, szigorú alá-fölérendeltségi viszonyban működő szervezet. Ráadásul fontos, hogy a tagjai lojálisak legyenek egymáshoz. Olyannyira, hogy 2006-ban a rendőrök tömegesen hazudtak a bíró szemébe társaik bűncselekményeiről. Miért tűrték volna el, hogy a Facebookon, tehát korántsem szűk baráti körben ócsárólja a testületet? És mi az, hogy a TEK Orbán magánhadserege? A bűnözők egytől egyig Orbán ellenségei? Mert eszerint a logika szerint akkor Orbán a legnagyobb ma élő szent. Kapjál már a fejedhez, és ha szidni akarod a rendszert, akkor találj valódi visszásságokat, mert vannak!

űrszelvény (törölt) 2014.04.13. 17:28:58

Kicsibe ez megy.

A versenyszférában a munkaszerződésbe és az egyéb "aláírandókba" (titoktartási pl.) teszik bele azokat a pontokat, amik alapján nem juthatnak ki ilyen vélemények.

A nagypolitikában pedig az "asztalra sz*rásnak" és "mindenkivel harcban állásnak" minősítik a rendszerkritikus hangokat, és a nemzetközi jogra hivatkozva próbálják meg elítélni és ezzel ellehetetleníteni a renitens országokat. Néha több, néha kevesebb sikerrel :)

yatumux 2014.04.13. 17:40:01

@Melee: azt hiszem nem értettél. A feleségem főorvos. De a nővérek és ő is beviszi, megveszi a wc papírt. És nem politizál, életet ment.

Egy őrnagy a nyócban... Nekem is lenne hozzá egy-két szavam. Mert a VIII kerületben egy rendőrnek az utcán a helye. Nem a fészbukon...

marczy 2014.04.13. 18:38:29

@babakék:
Hogy ki az elfogult, abba nem mennék bele.
Mert 2006-ban a baloldal teljesen elvesztette a maradék hitelét is, ami még volt neki. Onnantól kezdve ez a bagázs számomra le van írva. Nem én lövettem az emberek szeme közé azért, mert az őszödi beszéd után a választók becsapva érezték magukat. Ismerek olyan embert is, aki határozottan baloldali volt, de ott és akkor kiábrándult a szocikból.
Amit akkor csináltak, azok olyan abszolút értelemben elítélendő dolgok, amikre nincs mit mondani. Gerinces ember egy őszödi beszéd után egyből szedte volna a sátorfáját.

Kertész Ákosnak meg vénségére elhagyták a száját olyan mondatok, amik finoman fogalmazva nem voltak "politikailag korrektek", hogy a baloldal egyik kedvenc mondását idézzem. Miért? Mert ugyanúgy kollektíve rossz színben tüntetett fel egy egész közösséget, mint ahogy azt a határon túli magyarokkal tették nem is oly régen és részben még mindig jogszabályba emelve léteznek hasonló diszkriminatív rendelkezések (Beneš-dekrétumok), részben pedig diszkriminatív értelmezést kapnak más országban amúgy szalonképes módon értelmezett törvények (pl. a román alkotmány eleje).
Egy ilyen komolynak hitt embertől, mint Kertész Ákos, egész egyszerűen mást vártam.

A "lakájmédia" kifejezéssel óvatosan bánnék, mert ha valaminek, akkor annak kapcsán viszont tényleg mindenki tudja, hogy a Gyurcsány-érában meg mi ment. Ugyanaz. Ezért nem is nézek már tévét, mert most meg ugye a túlkompenzálás megy, mert, tetszik, nem tetszik, a mai jobboldal jelentős része is a Kádár-rendszerben szocializálódott. Sajnos. Mert azért ezt én is tudom, hogy ez a kompenzálósdi úgy baromság, ahogy van.

A legfőbb probléma egyébként az, hogy ha nem fojtaná meg az állam a magyar vállalkozásokat az adminisztrációs tehertételekkel (nagyon hátul kullogunk e téren!!!), akkor sokkal többen vágnának bele és még némi növekedés is beindulhatna. Most van egy rosszul működő államunk, amiben ráadásul a korrupció is erősen jelen van. Ez utóbbit sem lehet letörni néhány év alatt, már csak azért sem, mert mindig lesznek ellenérdekelt csoportok, akik féltik az összeharácsolt pénzüket. És ha a közszolga sincs megfizetve, akkor az egyenes úton megágyaz a korrupciónak.

A másik gond, hogy leszűkült a politikai paletta, és egyszerűen nem látom azt az erőt, akire nyugodtan húzhatom be az X-et, ha pl. normális vállalkozási környezetet akarok látni ebben az országban. Ide nem toldozgatás-foltozgatás kell, hanem átlátható, egyszerű szabályozás. Az adóktól az engedélyekig.
Az adminisztráció ugyanis plusz költség, ugyanúgy, mint az adók.
Hol vagyunk mi attól, hogy egy kisebb cég főnöke maga végezze a könyvelést és általában a számlákkal kapcsolatos dolgokat, és még profitot is tudjon termelni? (Van ilyen.)
Egyáltalán: hol vagyunk mi attól, hogy Kovács 23 Jánosnak legyen pénze a hónap végén is? (Van ilyen.)
Az egyetlen pozitívum, amit látok, az a "startup"-cégekkel kapcsolatos mánia, amiből már rövidebb távon is lehet valami, de ez már más tészta, mindazonáltal ha ezeknek az embereknek a kinti tőkéjét Magyarországra csábítanák, beindulhatna valamiféle növekedés (Úgy tudom, azért ezen dolgoznak is.).

A szabadságharcról: Gyurcsányt igenis el akarták kergetni. (El is kergették 4 évvel később.) És nem hiszem, hogy a magyarokat félteni kellene attól, hogy nem fogják megtenni ezt megint, ha odáig fajul a dolog.
Viszont addig is azt kell hogy mondjam, a baloldal 2006-ban saját magát szúrta tökön, és most ennek issza a levét. Ha nem tetszik, lehet új baloldali pártot alapítani, és ha épkézláb programmal tudsz előállni, akkor még az is lehet, hogy odaírom az X-et legközelebb.

(És ugye azt sem gondolod komolyan, hogy minden jobboldali vagy a Fideszre, vagy a Jobbikra szavazott... Ami engem illet: jobboldali érzelmű vagyok, de én sem örülök az újabb kétharmadnak.)

nergo 2014.04.13. 20:26:15

@VadMacs: a hivatásosokra soha nem volt érvényes a mtk, helyette a hszt volt a divat, ami soha nem engedte meg az ilyen típusú véleményformálást. ne akarj mindent a mostani kormány nyakába varrni, emiatt korábban is rúgtak ki embert, sőt, ettől kisebb nyilvánosság előtt tett kijelentésekért is. én voltam tanúja ilyesminek medgyessy alatt, szóval kár a gőzért... lehet bírálni a mostani rendszert, de ez az ügy arra nem alkalmas.

eßemfaßom meg áll 2014.04.13. 20:37:47

@VadMacs: annyira okos vagy, hogy tudod, a rendőrőkre-katonákra az mtk érvényes :)

Pipas 2014.04.13. 22:51:41

@Karipapa01: "A TEK egy közpénzből finanszírozott intézmény és mint ilyen átlátható kell, hogy legyen minden állampolgár (hiszen ők finanszírozzák) számára."

Ez a nap vicce. A terrorelhárítás legyen átlátható mindenki számára? Mennyire kell már liberálisnak lenni, hogy ilyen jusson az ember eszébe? :)

átlátó 2014.04.13. 23:34:41

@yatumux: Jol kibeszelted magad öcskös....mondom ezt ugy, hogy en 5 azaz öt evet azert voltam katona, meg vonulos tüzolto is...aztan nem erdkelt a politikai oktatasok meghitt legköre akkor, amikor az anyad meg nem terdelt az apad elött... egyszer sem... gyere maskor is kiscica.
Jut eszembe...eppen ma neztem meg Fölsöcsataron a "Vasfüggöny Muzeumot"....es nem zavar az engem, hogy te mit gondolsz rolam, az a lenyeg, hogy en mit gondolok...rolad amugy semmit. Kiscica.

eßemfaßom meg áll 2014.04.14. 08:54:00

@átlátó: Vadakat terelő juhász esetleg nem voltál?

Karipapa01 2014.04.14. 11:57:08

@Pipas: Még a CIA költségvetése is nyilvános. És ez a nap vicce volt.

átlátó 2014.04.15. 08:24:19

@eßemfaßom meg áll: Öszintenek tünsz a kerdeseddel kislanyom...esetleg nem voltam, de gatör valoban akartam lenni...erdekelt az a szakma. Meg valami? A nalam nagyobb hülyeket mindig csodaltam, - meg szeretek fölnezni is rajuk.

2015.08.10. 17:05:33

@qwertzu: Régi vicc. Mi lesz, az új mechanizmus zászlaján? Fagylajt, és galamb! Aki nem nyal, az repül!

Reactor 2020.03.29. 14:23:31

Miért is nem lepődök meg...kedves Viktátorunk anno a KISZ-ben kezdte a pályafutását, volt kitől tanulni diktatúrásdit. Most pedig sikerrel alkalmazza. Aki szidni merészeli a rendszert, azzal elbánnak. A szólásszabadság, véleménynyilvánítás joga jegyében.
Ha nem volnánk EU-tagok, és nem kéne bizonyos játékszabályokat betartania, újból megnyílna a Terror Háza, és bőven lennének koncepciós perek, politikai foglyok is (sőt, nagyjából csak azok lennének).
Hálás köszönet a sok vérkretén sutyeráknak, akik 2 kiló krumpliért megszavazták ránk a diktatúrát. Remélem elégedettek magukkal.

@qwertzu: Így van, ahol igazi szólásszabadság van, ott lehet. Ebben a banánköztársaságban valóban hihetetlen dolog, de léteznek a Földön ilyen országok.

@marczy: Ez nem érv, hogy "hádde régebben még rosszabb volt", hanem demagóg melléduma.

@vasziljevics: A saját FB-oldalán mindenki azt és akkor posztol, amikor neki jólesik, amíg betartja a FB szabályzatát. Se az állambácsi, se más nem ugathat bele.
Mégis megteszi? Akkor talán ennyit a demokráciáról. A következő a telefonok lehallgatása lesz?

@Reszelő Aladár: A REBISZ és a TEK közti különbség pedig az, hogy...?

@nergo: Ja, hát ha Medgyessy alatt is ez volt, akkor minek változtatni rajta, jóvanezígy...igaz?
süti beállítások módosítása