Úgy tűnik, karácsony előtt a közélet szereplői úgy érzik, nem árthat meg, ha a politika legalább most, legalább látszólag emberi arcot ölt. Ha egyenesen az államfő ragadtatja magát mélyen gyökerező erkölcsi eszmék futtatására, az különösen nagy boldogság. Az, hogy a Kossuth Rádió nagy hagyománnyal bíró és páratlan népszerűségnek örvendő pénteki miniszterelnöki hegyi beszédét ezúttal az Áder János államfővel készült, a jövő évi választásokról és egyéb ínyencségekről szóló interjú helyettesítette, semmit nem vont le a megszokás öröméből és gyönyörűségéből.

Főleg hogy államelnök úr elővette legmagasztosabb, legnemzetibb, leglegebb hangját és harcostársaihoz hasonlóan azt tette, amihez mindannyian a legjobban értenek: moralizált. Nem mintha egy államfőnek nem lenne szerepe erkölcsi mércékre hivatkozva követendő példát statuálni az istenadta nép számára. És nem mintha ilyen értelemben nem értenék vele egyet abban példának okáért, hogy bűnöző nem lehet a Nemzet Művésze, azért felvetődött bennem pár nem teljesen ide nem illő kérdés.

Próbálok eltekinteni attól, hogy egyébként komoly fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy a Fekete György vezette Művészeti Akadémia tiszte (lesz) odaítélni az életjáradék folyósításán alapuló Nemzet Művésze díjat. (Borzasztó belegondolni is abba a szándékba, hogy Feketéék legalábbis vitatható teljesítményű, de vegytisztán nemzeti érzelmű csókosai jutnak megélhetés kiegészítéshez.) Ránézésre legalábbis el tudom viszont fogadni, hogy Áder megfontolandónak tartja az MMA-ról szóló törvény ama rendelkezését, miszerint kivételes méltánylást érdemlő esetben a díj bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt művésznek is adományozható. Ránézésre legalábbis egyet tudok érteni azzal az államfői érveléssel, hogy ez a fajta hozzáállás nem felel meg annak a társadalmi elvárásnak, hogy egy ilyen rangos elismerést kizárólag olyanok kapjanak meg, akik a maguk művészeti területén elért kimagasló teljesítményen túl törvénytisztelő állampolgárként is méltók az elismerésre. Tehát tisztelt honatyák, kéretik felülvizsgálni a módosítást! Rendben van, tulajdonképpen majdhogynem helyeslem, elnök úr. Ne aggódjon azért túlságosan: Stohl András valószínűleg nem verné le Damu Rolandot a listán, hogy előbb kapja meg az elismerést. Nem mintha azt gondolnám, hogy a nemzet potenciális művészei között kígyózó, tömött sorban állnak a bűnelkövetők. De ha mégis...

Nekem csupán egy kérdésem volna most így karácsony előtt, látva, hogy a lelkiismereti vonatkozások, az erkölcs és a társadalmi jóérzés túlcsorduló sallangjai ezúttal meggátolták önt abban, hogy az újratöltött nemzeti golyóstoll szerepét ebben a konkrét esetben is eljátssza. Akkor tudnám államfői okvetetlenkedését valóban komolyan venni, és jelentőséget tulajdonítani neki, ha megválaszolná előrebocsátott kérdésemet: ha bűnöző nem lehet a Nemzet Művésze, akkor mondjuk választott, asszonyverő képviselő hogyan ülhet mai napig büntetlenül az ország gyűlésében?

Elnök úr! Ön szemrebbenés nélkül, vagy apró szemrebbenések kíséretében aláírta a botrányosan elfogadott földtörvényt, a magántulajdon védelmét, a vállalkozás szabadságát, az egyenlő bánásmódot és a tisztességes versennyel kapcsolatos alaptörvényi elvárásokat pofán törlő, a takarékszövetkezeti rendszer átalakításáról szóló törvényt, az Alkotmánybíróság jogköreit csorbító, a felsőoktatást, és a hajléktalanokat vegzáló, a hallgatók röghöz kötését szabályozó sokadik alaptörvény módosítást, és a politikai vétójog fölösleges körét lefutva, végül is kihirdette az információszabadságot korlátozó jogszabályt is.

Ezzel szemben egyáltalán nem voltak morális fenntartásai, egyetlen szót nem szólt akkor, amikor mindannyiunk szégyenére például Terike átesett a vak komondoron. Akkor nem érezte úgy, hogy más esetekhez hasonlóan világossá kell tennie: önnek nem mindegy, hogy milyen példát közvetít. Mert ön szerint "rend nem születhet rendbontásból, törvényesség a törvénytelenségből, joguralom a jogtalanságból." És akkor sem érezte úgy, hogy megingathatatlan erkölcsi alapvetésekre hivatkozva el kellene ítélnie közéleti szereplőket, és állítólag felelős politikusokat, amikor azok a nyílt színen buziztak, cigányoztak, zsidóztak, uszítottak, másokat hovatartozásuk alapján rekesztettek ki a nemzet testéből. Nem, ezekben az esetekben valóban nem születtek erkölcsi szemforgatásra alkalmas jogerős ítéletek, ettől még vannak olyan választott képviselők, akikről csak "jogerőtlenül" derült ki, hogy életvitelszerűen bántalmazzák terhes feleségüket, élettársukat, partnerüket. 

Én azt hiszem, hogy az a bizonyos kétharmad, amely önt a Sándor-palotába katapultálta legfeljebb a törvényalkotáshoz való jogot teremtette meg, semmiképpen az ártatlansághoz való jogot. Sajnos egyáltalán nem gondolom - ha már így a szent ünnep árnyékában moralizálunk - hogy az embertársaikat fizikailag-szellemileg-lelkileg bántalmazó, a jogállam rombolását aláírásukkal szentesítő politikusoknak, államfőknek erkölcsi alapjuk lehetne korlátozni a bűnöző művészek jutalmazását, elismerését.

Azt viszont határozottan úgy vélem, hogy a fekete-fehér, barát-ellenség, nemzeti-hazaáruló, keresztény-liberális dichotómiákban való hatalmi gondolkodás ellenében igenis létezik egy másfajta, árnyaltabb erkölcsiség. Ebbe pedig akár az is belefér, hogy egy művész, aki 30 évesen beseper egy garázdaság vétsége miatti jogerős ítéletet, majd hosszú évtizedekig a nemzet számára tartósan értéket teremt, az legalább annyira megalapozottan lehessen a Nemzet Művésze, mint amennyire megalapozottan lehet választott képviselő az, aki szavazatával, kézjegyével, vagy megszólalásával és cselekedetével naponta ássa alá a jogállamot, a társadalmi kapcsolatokat, és statuál példát egy megzuhant, morális fertőben fetrengő nemzeti önazonosságnak.

Így karácsony előtt fontolja meg ezeket, Áder úr!