Az nem lenne baj, ha Matolcsy György, az MNB felkent elnöke nem az MNB felkent elnöke lenne, és a játszótéren fenyegetné pajtásait, hogy most már jó volna elhagyni a grundot, fiúk, mert kell itt nekem a hely.  Dacára annak, hogy a közelmúltban én is teljesen hiábavalóan adtam ultimátumot egyidejűleg Vlagyimir Putyinnak és Angela Merkel asszonynak, hogy méltóztatnának lemondani funkciójukról, mert engem baromira idegesít a fejük, mégsem teljesen világos, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökével hogyan szaladhatott el annyira az unortodoxia lova, hogy az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosát távozásra szólítsa fel azért, mert szerinte az Európai Unió félrekezelte a válságot. Hát így. Nem tudom mennyi megfeszített gondolkodás előzte meg ezt a bátor beszólást, vagy mennyi nyugtatóra mennyi alkoholt kell inni ahhoz, hogy egy jegybankelnök ilyen mértékben győzze le gátlásait, de a helyzetet mindenképpen siralmasnak találom.

Mindazonáltal azt kell mondanom: kemény csávó ez az Olli Rehn. A szeme sem rebbent, az arca sem rezdült, pedig egy ilyen híres-neves pénzügyi szakember próbálta jobb belátásra bírni az európai válságkezelés merre hány méterét illetően. Ellenkezőleg: azt üzente Matolcsynak, hogy nem mond le. Azért sem. Első látásra már az is abszurdnak tűnik, hogy Rehn egyáltalán leemelkedett ennek a gazdasági félanalfabétának a szintjére, és válaszra méltatta, de ezek a hanyatló nyugatiak már csak ilyenek. Ahelyett, hogy szemberöhögnének, megpróbálnak úriember módjára viselkedni és komolyan venni a legegetverőbb képtelenségeinket is. Nem, Brüsszel nem volt humoránál, és nem kérdezte meg, hogy nade, ki is az a Matolcsy?

Egyébként nem lenne baj - ahogy már írtam -  ha Matolcsy saját maga szórakoztatására játszaná el otthon, a tükör előtt a hídon dübörgő egér szerepét, de itt egy egész ország lejáratásáról van szó. Én amilyen hülye vagyok, készséggel elhiszem Matolcsynak, hogy az EU politikája elhibázott. Csakhogy ezt akkor volna elégséges alapja ilyen bőszen kijelenteni, ha az egyebek mellett általa is menedzselt magyar gazdaság a jó úton járna, és szárnyalna. És nem, nem arra gondolok, hogy a negatív növekedés is növekedés, hanem arra, hogy Matolcsy&Co. képtelennek bizonyult a világ szívcsakráját jelképező országa gazdasági helyzetét konszolidálni. Márpedig ez marhára rajta múlott.

Pont ezért, talán kifejthetné bővebben, hogy például miért élünk egyre jobban, miért fojtotta meg az unortodoxia a gazdasági növekedést, miért csökken a rezsink, ha nő, miért van több adónk, mint hajszál a fejünkön, miért sikerült felélni a megtakarításainkat, és miért hízott ilyen szép kövérre az addig sem karcsú állami bürokrácia? Már csak azért is, mert ha minden úgy menne mint az unortodox karikacsapás, talán a hitelminősítőket sem kellene fenyegetni, hogy lássátok már egy kicsit rózsásabban ezt az egyébként is narancsszínű ködöt, amit itt körülvesz minket, b*szki!

Szóval az van, hogy az Uniót lehet, és kell is kritizálni, az EU válságkezelése nyilván nem egy egyértelmű sikertörténet. De ilyen prosztó módon beszólni, mintegy felszólítani, és utasítgatni súlyos szereptévesztésre vall. Mert ezzel csupán egyetlen, de annál nagyobb baj van. Amíg a magyarországi fejlesztések tetemes hányadát az EU finanszírozza, a magyar gazdaság pedig függvénye a külföldi befektetéseknek, kioktatni és lemondásra felszólítani bárkit is, legalábbis szánalmas. 

Úgyhogy tetszik, vagy sem, napról napra nyilvánvalóbb, hogy a nemzeti alapon egyre nagyobbra dagadó kormányzati-államvezetési kisebbrendűség érzése mérhetetlen károkat okoz ennek az országnak. Orbán Viktor már többször bizonyította, és ha még szükséges volt, Matolcsy megfejelte most eggyel a dolgot: nem lehet komolyan vehető tárgyalópartner egy olyan ország, amely állandóan támadásba lendül, vagdalkozik, vagy éppen szipogva siránkozik, amikor bírálják a teljesítménye miatt. Azért, mert Matolcsykkal ellentétben, a negatív teljesítmény szerintük egyáltalán nem teljesítmény. Ahelyett, hogy egyszer, úgy értem, legalább egyszer magába szállna kicsitől nagyig, és otthon a tükör előtt dübörögve belátná hogy alkalomadtán van igazságtartalma a külső szemléletnek, és állandó konfrontáció helyett, érdemes volna megszívlelni a kritikákat és baráti jó tanácsokat.

De nem. Továbbra is mi osztogatjuk a kokikat és sallereket arra nézvést, hogy Európa monnyon le. De legalábbis meg vagyunk győződve arról, hogy ez így helyénvaló. És mióta már Szájer is válságkezelésből oktatja a németeket, én őszintén már csak annak örülök, hogy extrába legalább sem ő, sem Matolcsy nem verte a cipőjével az asztalt.