Egy szomorú ünnep margójára

H_A Címkék: ünnep kormány 1956 október 23 ellenzék uszítás Fidesz Bayer Zsolt Békemenet Bencsik András CÖF2013.10.22. 23:06

Borzasztó érzések kerülgetik az embert így október 23. előestéjén-vadhajnalán, miközben a Meg kell védenünk Orbán Viktort típusú, túlcsorduló szervilizmusba fulladt nemzeti szalaggal átkötött szándéknyilatkozatokat olvassa. Szégyenbe torkolló pironkodás lesz úrrá az emberen, amikor 1956 októberére gondol, majd hirtelen, mint akinek beleér a keze a bilibe, kijózanító üzemmódba kapcsolva ráeszmél a rögvalóságra.

Hogy hello, ez itt 2013 októbere. Amikor az 1956-os forradalomra és annak hőseire való méltóságteljes emlékezés egy másodlagos, de leginkább sokadlagos fontosságú triviális eszközzé vált itt a szemünk láttára. Egy ocsmány politikai háború kellős közepén egy kettészakadt ország sokba szakadt politikai elitje ezen a napon akar szimbolikusan, ki tudja hányadszorra ismét egymásnak feszülni. Ezen a napon egyesek eltakarítani, mások megvédeni akarnak, és fogalmam sincs, van-e közöttük bárki is, aki egyszerűen csak ünnepelni akar október 23-án.

Mostmár teljesen biztos, hogy október 23-án Magyarországon a Békemenet megvédi Orbán Viktort. Ennyi jutott, erről szól, ezzé silányult október 23. A szeretet és az összefogás nevében. Fordul egyet a gyomrom, majd összeszorul. Civil, független "Békemenet indul..." - társadalmi célú hirdetést láttak, készült Magyarország kormányának megbízásából. A szellemi fekáliát, agressziót, gyűlöletet úton-útfélen okádó, a közbeszéd színvonalát hétről hétre eggyel mélyebbre taposó Bayer Zsolttal az élen. Bencsik Andrással karöltve. Ez maradt nekünk az '56-os forradalomból: egy államilag szervezett tüntetésen, az ország "jobbik" fele felvonul az ország rosszabbik fele ellen. Amely a maga módján, napi politikával felvértezve tiltakozik. Így lázad fel Magyarország 2013-ban. Nemzeti ünnepén erőt demonstrál. Minden irányból.

Ugyan továbbra sem teljesen világos, hogy miért kell Orbán Viktort megvédeni, kitől-mitől kell őt megóvni, amikor ő a legnagyobb, legbátrabb valaha volt vezére ennek az országnak, aki mindenki mást bármikor képes megvédeni. Egy örökkévalóságnak tűnő hosszú három éve. A hanyatló Nyugattól. A bankoktól. A baloldaltól. Az összeesküvőktől. A haza ellenségeitől. A kommunistáktól. A liberálisoktól. Saját árnyékunktól. És bárkitől, akinek pellengérre állítása és démonizálása bebetonozza a hatalmat az örökkévalóság számára.

Ahol a szeretet és összefogás nevében közpénzből masírozást finanszíroz egy kétharmados fölénye rabjává vált kormánypárt a (köz)ellenséggé kinevezett ellenzék ellen, és ahol egy fejét vesztett, kapkodó, gyűlöletre egyre gyakrabban gyűlölettel válaszoló, a hatalom által diktált mocskos játszmákba esze nélkül fejest ugró, frusztrált és erőtlen ellenzék áll a másik oldalon, ott október 23-ból ez marad. Pedig egy nemzeti ünnepen pártpolitikai tüntetést, vagy a kormánypárt által megrendelt politikai szimpátiafelvonulást tartani pontosan ugyanannyira visszataszító, és méltatlan azokkal szemben, akikre ezen a napon emlékezni illendő volna. Csakhogy.

Ahol az év összes többi napján harcot vívunk a világmindeséggel, és a nyugalomra vágyó emberek agyába-lelkébe tudatosan háborút sulykolunk, ott az 1956-os forradalom emléknapján értelemszerűen nem lehet béke. Ott a közös gyűlölt ellenség víziója az egyetlen mozgósító erő, ott fanatizálni kell a híveket. (Ott - ahogy valaki oly plasztikusan megfogalmazta - a tyúkudvar ellenálhatatlan vágyat érez rá, hogy felvonuljon a róka mellett.)

Ezért aztán a békemenet immár ötödik vonulásának valódi célja továbbra is az erőfelmérés- és demonstrálás, a rezsim éltetése, és az ország, a társadalom különböző részei közötti szakadékok további mélyítése. A szeretet nevében megosztani, az összefogás nevében uszítani (lásd: Kiállunk hazánkért és példát mutatunk összefogásból című, szerettől túlcsorduló videócska) az erőfölényt a békével közös nevezőre hozni, ez a nemes küldetés október 23.-án.

Ettől függetlenül a Békemenet egyik céljával egyetértve, a maga idején elítéltem az ellenzéki szobordöntögetős performansz minden egyes momentumát, most meg hivatalosan is elítélem a hamisítás és csalás valamennyi formáját függetlenül attól, hogy milyen irányból érkezik. Azonban számomra nincs nyomasztóbb-ijesztőbb látvány, érzés, tudat, mint a valóságtól egyre messzebb sodródó, hiszterizált és hiszterizálható tömegek több tízezres nagyságrendű vonulása. Egy demokráciában. A nemzeti ünnepen. Elődeink emlékéhez méltóan (?) leborulva az Orbán-kormány három és fél éves kiemelkedő teljesítménye előtt.

Egy olyan országban, ahol minden egyes nap az állandó készenléti állapotról szól, ahol a rezsiharcnak kikiáltott populizmus népbutító fertője eltakarni hivatott a kormányzati sikertelenségek végtelen sorát, ahol csak azok számítanak, akik ránk szavaztak, ahol legjobb esetben is a szemfényvesztő tiszteletkörök után csuklóból söprünk le az asztalról mindenféle civil kritikát, ahol a társadalom jelentős csoportjai eleve ki vannak zárva a párbeszédből, ahol az ellenzéki bírálatokkal legfeljebb felmossák a földet, ahol szolgalelkű bólogatójánosok teljesítenek parancsokat, ahol nincs helye az önkritikának, ahol a bűnös múlttal riogatva évek múltán sem kell felelősséget vállalni semmiért, ott meglehetősen szomorúak a nemzeti ünnepek. Ott az összefogás, és szeretet helyét legfeljebb a cinikus képmutatás veheti át. 

Mivel én sem hálát adni, sem megvédeni, sem riogatni, sem eltakarítani, sem erőt demonstrálni nem szeretnék, egyszerűen meggyújtok egy gyertyát, és távol tartom magam ettől a gusztustalan színjátéktól. Talán valamit enyhítek vele a helyzet szomorúságán.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr815592687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az apokalipszis hungarisztáni lovasai III. – Miért nem tudunk ünnepelni? Tanmese a méltóságról a Fegyverletétel Napján. 2013.10.24. 18:35:58

Minden rendes hungarisztáni zsigerből utálja, aki külföldön él/élt, pláne ha az a bizonyos külföld egy olyan ország, ahol picit jobban mennek a dolgok, mint a Dicső Hungarisztáni Dumaköztársaságban. Az ilyen alakoknak alanyi jogon kijáró, irigységgel e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.23. 08:02:28

Mire való egy politikai ünnep, ha nem politizálásra?

CSENDES 2013.10.23. 10:04:13

Egyre inkább érik bennem az érzés, hogy Lévai Anikó nem véletlenül mondta azt a devizahiteles tüntetőnek azt, amit mondott. Eddig azt hittem, hogy hülyeségből tette. Tévedtem. Ez is egy jól felépít5ett kommunikációs stratégia. Hogy legyen miért megvédeni a kormányfőt a gonosz multiktól, meg bankoktól, akik "elvágnák a torkát legszívesebben"

Hiszékeny 2013.10.23. 11:57:24

Már bocsánat az első bekezdésre reagálnék): Nem Orbán Viktort és híveit kell szidni, ők ilyen ünnepeken normális beszédeket mondanának, ha az ellenzék vagy bárki ideg bajos ember (!!!) nem piszkítana bele egy régi, hagyományt megőrző ünnepbe!
Azért, mert a miniszterelnök megosztó személyiség, az ÜNNEPEKET igenis TISZTELNI KELLENE, és nem másokat hibáztatni, ha egy beszédbe bele kell "csempészni" a mai kor, aktuális politikai helyzetét.
Volt már rá példa, hogy így volt, de egy következő alkalommal vér folyt a XX. században egy ünnepi beszéd végén...
1956. év alkalmából semmi köze sem a devizahitelesek problémájához, semmihez! Legalábbis '56 NEM erről kellene, hogy szóljon!!!!

nandras01 2013.10.23. 13:08:25

szomorú írás.
szomorú, hogy igaz.

Husz_János_Puszita 2013.10.23. 13:21:22

Úgy tudom, Kim Dzsong Un is itt lesz, megtekinti a boldogan integető békemenetet.

Te Autognomia, nem kevered a nemzeti ünnepet a karácsonnyal? Az a szeretet ünnepe. '56-ban erősen lőttek.:)

mitmiért? 2013.10.23. 15:21:57

Hogyne kéne megvédeni? Minden diktátor paranoiás és retteg, mégha hungarocelbol van, akkor is. Legfőképp a sajat sötét lelketől. De attol senki sem védi meg :-))
Köszönjük h a Zeneakadémiát a velünk háborúban álló, gyarmattartó, hanyatló Európa finanszírozta. Nem mindet persze, csak ugy 90%-át. Ennyire hazug a mai ünnep a szájából es ezért veszi magát körül "1 millió" békemenetessel. De az ellenzék is töketlen, ma egy 2x akkora hungarocel szobrot kellett volna ledönteni, hogy lássa mindenki, h mit is gondolunk a csutirol

mitmiért? 2013.10.23. 21:29:40

Ki kell mondani a csuti stadionepitő végleg elvesztette maradék gogyiját és közveszély. Permanens forradalom kommunista dumájával megint háborút hirdet és ezt tessék szó szerint venni.

mitmiért? 2013.10.23. 21:48:58

Bár végül is igaza van, hogy 3x kergette el a nép a "kommunistákat" és vele is ez lesz. Fidesz= nemzetieskedo kommunista bűnszövetkezet

Nem is mondom h beszéde alatt az indexet meghackelték --- a komcsik

H_A 2013.10.23. 21:54:47

@mitmiért?: Letaglózott a mai beszéde (is)...

mitmiért? 2013.10.24. 07:50:55

@autognomia:
Az "ismét közénk lövetnének" hazugság nálam kimeríti a rémhírterjesztés kategóriáját. "Nyugaton" pusztàn e miatt távoznia kéne nemhogy a székéből, de a közéletből. De mint tudjuk ez nem más, mint projekció, azaz ez a tőle !! elvárható magatartás, ha bukni érezné a választást.

H_A 2013.10.24. 09:25:48

@panelburzsuj: Tulajdonképpen igazad van. Semmit.
süti beállítások módosítása