Ne hagyja, hogy átverjék és üldözzék! A fekete autó megvédi Önt!

H_A Címkék: kampány félelem demokrácia ellenzék választási csalás időközi választás MSZP Fidesz Baja DK Együtt-PM Zsigó Róbert Teket Melinda fekete autó2013.10.05. 14:10

Úgy tűnhet, az ellenzék öntudatlanul, a kormány nagyon is tudatosan, a blogoszféra pedig - magamat is beleértve - vegyes érzéseivel nem tudva mit kezdeni, mindent megtett azért, hogy az elmúlt héten még véletlenül se az egyik legfontosabb, legaktuálisabb, és legfelháborítóbb közéleti történésről beszéljünk, hanem visszavonhatatlan ítéletek közé igyekeztünk szorítani a Szolidaritás szobordöntéses performanszát. Ennek ellenére jelezni szeretném: ettől még továbbra sem másodlagos kérdés, hogy - jóllehet csupán egy szaros önkormányzati mandátum sorsáról van szó - Baja szépen, lassan a magyar demokrácia sajátos gyakorlatának talán legcsúfosabb, pejoratív értelemben szimbolikussá avanzsált helyévé válik.

Nem csupán azért, mert a választási csalás gyanúja lemoshatatlanul rányomta a bélyegét nem kizárólag a településre, hanem elsősorban a magyar politikum sajátos demokrácia értelmezésére. De leginkább azért, mert ez az egész felhajtás már megint nem valaminek a megnyugtató végét, hanem a sajnálatos kezdetét jelzi. Emlékeztetőül: a Fidesz-jelöltet támogató roma önkormányzati vezető szervezésében autóval hozták a romatelepről a „hátrányos helyzetű öreg hölgyeket”, akik közül sokan írástudatlanok voltak. A 32-es szavazókörben a másik négy szavazókör eredményeihez képest kirívóan magas lett a Fidesz támogatottsága. - írja az Index. (Nem mellesleg egy fél ország is láthatta a felvételeket, amelyek alapján a bíróság döntött.)

A történet kormánypárti olvasata

Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere, a Fidesz szóvivője: Állunk az újabb választás elé a bajai 32. szavazókörben. Az újabb választáson is győzni fogunk és  be fog bizonyosodni az, hogy a bajai választók ítéletétől, egyedül a bukott baloldalnak kell tartani.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója: Akár az is elképzelhető, hogy az Együtt – PM, a DK vagy éppen az MSZP szállította a szavazókat Baján. A bajai emberek látják, hogy a baloldal csak a belső hatalmi harcait vívja a településen, egymásnak üzengetnek, és már az országos kampányra készülnek, ezért hajtogatják, hogy a Fidesz csalt.

Kerényi János kormánymegbízott: Nem a Fidesz, hanem az MSZP csalt a bajai választáson. Baja egy békés kisváros, kár volt ezt az ügyet így felfújni, egy ilyen választási zűrzavart csinálni belőle, az lenne jó, ha a helyiekre bíznák ezt a választást október 13-án.

Ha a fentiek mellett Rogán Antal és Kósa Lajos - a Fidesz-KDNP parlamenti frakció más tagjai által is megerősített - árnyalt cinizmusa nem lenne elég a témában, olvasom, hogy fekete autóból videózták a hvg.hu munkatársait, akik az ellenzék kampányoló jelöltjét, Teket Melindát kísérték el Baján, a „IV. tanyakörzetként” ismertté vált 32. számú szavazókörben. Konkrétan abban, ahol a helyi szavazók szervezett utaztatása miatt jogerős bírósági döntés alapján kell megismételni az időközi önkormányzati választást. Olvasom továbbá, hogy a lassan polgárháborús övezetre emlékeztető településen hangosbeszélős furgonokkal kampányol az új választásra kötelezett szavazókör környékén a Fidesz. A párt a baloldallal riogat, és ígéri: megvédi a bajaiakat. 

„Ne hagyja, hogy átverjék és üldözzék! Ne féljenek Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy embereitől! Ne higgyen Teket Melindának és társainak! A Fidesz megvédi Önt!”

Abban semmi kivetnivalót nem találok, hogy egy párt hangosbeszélő furgonokkal kampányol, még akkor sem, ha a hangszórókból áradó monoton propaganda régmúlt idők hátborzongatóan rossz emlékeit idézi. Viszont ezzel a háborús retorikával összefüggésben kénytelen voltam újra megnézni magamnak ezt a Teket Melinda névre hallgató hölgyet. Az ellenzék bajai jelöltjét. Az Együtt-PM, MSZP és DK által közösen támogatott jelöltet. Hát valóban félelmetes egy teremtés. Meg is értem a kormánypárt riogatásra berendezkedett kommunikációját, és azt, hogy fekete autóval igyekszik követni minden lépését.

De valahogy mintha mégsem akarna összeállni ez a puzzle. Tragikomikomédia hajló tájkép, amelyen kétharmados hatalmának birtokában és biztosra vehető válaszási sikerének tudatában a Fidesz a végsőkig elmenve, már-már elkeseredetten az ellenzékkel riogat. Felmerül bennem a kérdés: aki megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tisztaságának ebét köti az általa tulajdonképpen több ízben kiröhögött demokrácia karójához, annak mi szüksége van fekete autókra? Aki polgármesterként kihallgatja/lehallgatja az ellenfél aktivistájának telefonbeszélgetését, majd büszkén nyilvánosságra is hozza, annak milyen alapja lehet arra, hogy átveréstől és üldöztetéstől óvja a település lakóit? Mindezek fényében milyen legitimációval rendelkezik a kormánypárt, hogy a magyar embereket bárkitől is megvédje? Konkrétan mennyire érdemes jobban rettegni attól a Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy által támogatott Teket Melindától, mint azoktól, akik fekete autóval követik minden lépését, akik munkatársai telefonbeszélgetéseit lehallgatják? Akik ennyire biztosak magukban, miért éreznek kényszert arra, hogy folyamatosan erőt demonstráljanak?

A nyilvánvaló válaszok ellenére, vagy éppen ezek miatt, lassan úgy vagyok vele, és tartok tőle, a bajaiak is, hogy már teljesen mindegy ki nyeri ezt a meccset október 13-án. A bajaiak sorsa iránti minimális érdeklődést is nélkülöző kampány minden mocska, a bukott baloldal nyomasztó paneleinek végtelenített ismételgetése, és végső soron a demokratikus gyakorlat pofánköpésének stigmája lemoshatatlanul tapad Bajára. Amely ilyen módon emblematikus példája lesz annak, ami csak ezután következik. 2014-ben, az országos téttel bíró választásokon. Fekete autókkal, telefonlehallgatásokkal, újságírói kérdések előli olcsó meneküléssel, majd a sajtótájékoztató mikrofon előtti magabiztos rágalmak sorjázásával. Igen, a Fidesz megvédi  Önt. Legfőképpen a demokráciától. Baja csak egy sokadik terepe ennek a szorgos igyekezetnek. (Úgy tűnik, a stadionok számolatlan építése egyáltalán nem vonja maga után az egészséges versenyszellemet, az ellenfél mindenek felett álló tiszteletét.)

Úgyhogy a figyelem másfelé terelése helyett emlékeztetni akartam: ebből a pitiáner mocskolódásból már csak egy hét van hátra. A java viszont azután kezdődik. Mert igen, ó igen: valaha Baja is békés kisváros volt. Igaz, akkor még nem fekete autókkal és hangosbemondóval felszerelt furgonokkal demonstrálták, hogy ez mennyire így van.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr365552026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mitmiért? 2013.10.05. 14:50:05

A Fidesz háborúba viszi az országot semmi sem számít csak a hatalom. Itt nem lesz békés rezsimvaltas. Jellemző rajuk h mindig azzal vádolják a másik oldalt amit ő maguk követnek el. Fejétől bűzlik a hal.

Husz_János_Puszita 2013.10.05. 17:22:07

Az ellenfelet vádolják, miután ország-világ előtt lebuktak a választási csalással, melyet a bíróság megerősített. Ekkora pofátlanság a Földön nincs. Mindezek után a népszerűségük töretlen.

Az irracionalitás új dimenziójába léptünk. Nem szeretem a túlzásokat, de így érezhették magukat a németek Hitler kormányzó pályafutása elején. Elképesztő és félelmetes.

jpmjpm 2013.10.05. 18:29:20

„Ne hagyja, hogy átverjék és üldözzék! Ne féljenek Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy embereitől! Ne higgyen Teket Melindának és társainak! A Fidesz megvédi Önt!”

üdvözöljük az 50-es években!

mitmiért? 2013.10.05. 20:36:05

Erről a megvédünk titeket dumarol egy 50' évek neki vicc jut eszembe amikor megáll a kulák háza előtt a nagy fekete autó (ja, akkor is) és bemegy a házba az ÁVH-s:
- Ne félj, elvtárs ! Érted jöttünk , nem ellened!

mitmiért? 2013.10.05. 20:43:33

Egyebkent meg a végtelenül átpolitizált hírek (persze ez a bajai háborús hangulat durva) elnyomják a legkegyetlenebb, legaljasabb orbáni tettet: hogy volt pofája a Pethő intézettol elvenni a támogatást , hogy akár a szerencsétlen gyerekek kárára is tovább lopjanak. Miután a Kozgép nyert többszáz milliárd állami pénzt, plusz a rühes csahos csatlósok is, kell az a nyamvadt 500 misi is, azt is el kell lopni. Ha van isten (persze ők nem hisznek benn + KDNP), akkor ezt rohadtul megszívják, mert erre nincs mentség. Ez az utóbbi 20 év legnagyobb szégyene. Hányinger, szégyen, állatok !!!
süti beállítások módosítása