Általában magas gusztustalansági mutatóval szoktunk számolni akkor, amikor – teljesen mindegy minek az apropóján – egy politikus beszabadul a templom falai közé, és hithű keresztényként, az alkalomhoz egyáltalán vagy részben oda nem illő gondolatokra támaszkodva méltatja saját maga és/vagy sajátjai kemény, és ezzel arányosan eredményesnek ítélt munkáját. Nem mintha nem lenne egyébként nagy hagyománya mifelénk az egyházi mikrofon illetéktelen politikai szájakba helyezésének, de mégiscsak nehéz derűs mosollyal szó nélkül hagyni Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár egri bazilikában lenyomott abszurd-groteszk produkcióját.

Amelynek mégiscsak egy egyházi tanévnyitó biztosított pódiumot. A politikai maszlag egyházi csomagolásának gyomorforgató kortárs árusítása egyáltalán nem tudja elhomályosítani a megütközést: milyen tanévnyitó az, amely gyerekek nélkül zajlik? Milyen tanévnyitó az, amely kormányintézkedések hosszas ecsetelése révén magyarázkodik a köznevelés átalakításának indokoltságával, nagyszerűségével, és forradalmi vívmányaival kapcsolatban?

Egyáltalán nem szeretnék belemenni a szeptember 1-én hatályba lépő jogszabály pozitívumait és negatívumait átfogó, a közoktatás terén végrehajtott változásokat felvonultató elemzésbe (egyebek mellett itt tanulmányozható) sem a pedagógusbérekkel kapcsolatos visszataszító mizériába, amelynek eredményeként a Fidesz - Hoffmann Rózsa bárgyú amatörizmusa alá nyúlva - legyőzte végül Pokorni Zoltán oktatáspolitikai szempontjait. (Valóban felháborító és tarthatatlan lett volna, hogy némely pedagógus, iskolaigazgató Hoffmann államtitkári fizetésének felét, vagy háromnegyedét vigye haza.)

Ellenben van valami, egészen szürreálisan felháborító abban, ahogy egy diákok nélkül zajló tanévnyitón, egy politikailag manipulált báb azon örömködik a templom falai közötti áhítatos légtérben, hogy ténykedéseink köszönhetően mára mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. „Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült.”

Akkor itt álljunk meg egy szóra, mert kicsit összezavarodtam. Ha jól értem, a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori oszlopos tagja, 25 év távlatából, hithű, felkent keresztényként (a sorok között a szekularizáció kommunista ármányának elutasítása mentén) kardoskodik a világi iskolákban kötelezően választható erkölcs és hittan mellett. Nem mintha az MSZMP-ből nem vezethetne egyenes út az isteni igazság megismerése felé, de úgy tűnik: a hitelességi deficit nem csupán az egri bazilikát rázza meg alapjaiban, hanem sajnos az egész köznevelési rendszer szívja meg. Hogy hoffmannrózsásan plasztikus legyek. És van itt még valami.

 "...az uralkodó felfogás szerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik, "mi viszont ezzel ellentétes irányban haladunk: nekünk az európai civilizációról és kultúráról más értelmezésünk, felfogásunk van".(...) "Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre.” (Orbán Viktor, 2012 április)

Hogy is van ez, Rózsika? Hogy kerülünk egy mondatba most megint Európa levitézlett, istentelen értékeivel? Mennyire hiteles az ön kormánya, amikor kereszténységből, moralitásból oktatja a népet meglehetősen középiskolás fokon? Azokat az európai értékeket fogják magukba szívni a magyar gyermekek, amelyeket egyik nap megvetéssel elutasítunk, vagy azokat, amelyeket másik nap képmutató módon a sajátunknak tekintünk?

Egyértelmű válasz hiányában valóban külön boldogság, hogy „a leendő elsősök az állami iskolákban 52 százalékban választották a hit- és erkölcstant, 48 százalékban pedig a civil erkölcstant.” Minden bizonnyal maga előtt látja a nyájas olvasó, ahogyan a 6 éves, óvodát kijárt, metafizikai igénnyel felvértezett gyermek hosszas mérlegelés után, meggyőződéssel rábólint a hittanra, mert 6 évesen mi sem természetesebb annál, mint hogy egy gyermeknek kötelezővé tett dolgok között kelljen választania. És nincs választási lehetősége a szülőnek, aki helyett - az állami és egyházi szerepkörök, mozgásterek egészséges szétválasztásával szembemenve - Hoffmannok döntik el mi tesz jót gyerekük lelki üdvének. Akikre Hoffmann-féle keresztények erőltetik saját, dohos, ám politikailag igencsak kifizetődő értékrendjüket.

Ebben a képmutató, köpönyegforgató tempóban persze magától értetődő azt is mondani: nem államosítás,  hanem a valóság rosszindulatú interpretációja az, hogy önök egy központi intézmény, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ alá vonták össze az iskolák fenntartását, és elvették az önkormányzatoktól az igazgatók kiválasztásának jogát. Hogy nyugi, skacok, attól, hogy a döntéseket nem ti hozzátok, még a tiétek az iskola. Miközben a valóság éppen arról szól, hogy egy, a névadóját naponta meggyalázó központot hoztak létre pusztán azért, hogy a személyi, stratégiai döntések jogát elvehessék a helyi tantestületektől, önkormányzatoktól. Ahol indoklás nélkül ki lehet nevezni és el lehet utasítani. Mert önök szerint több évtized centralizációs törekvéseinek kudarca – miszerint nem ott hozzák meg a döntéseket, ahol azok következményeit elszenvedik – a követendő keresztényi modell, amely a köznevelés rendszerének új értelmet, perspektívát, és virágzó jövőt biztosít.

Igen, a politika markából táplálkozó, az annak kiszolgáltatott, következésképpen hálás és lojális egyház által közvetített, európai értékrendet fogja magába szívni egyre több magyar gyermek. Akiket nem mellesleg szintén kötelezően választhatóan foglalkoztatnak reggeltől délután 16 óráig immár, hogy házi feladatuk elvégzése után, úgy este 8-9 óra magasságában elgyötörten mormoljanak el egy keresztény imát szeretett pártunk és Hoffmann Rózsánk lelki üdvéért.

Van valami mélységesen undorító ebben az egészben. A keresztény nevelés szükségességére hivatkozva, erőszakkal korlátozni a vallási és lelkiismereti szabadságot és központosítani mindent, ami az oktatás terén központosítható. Gyarapítani a nyájat, az alattvalók táborát, egy önálló gondolkodásra és értékítéletre képtelen, irányítható, kontrollálható, kordában tartható generáció felnevelésével. Amelynek tagjai majd vájt fülű hívőkként a maguk rendjén áhítattal hallgatják eljövendő Hoffmann Rózsák gazdag politikai beszámolóit az anyaszentegyház árnyékában.

Ilyen ez. Szomorú tájkép csata után. Hoffmann három évet és három hónapot felölelő mesebeli küzdelmének hatalmas eredménye. A hamis keresztény legitimációt a homlokunkra írva, az egyház részint cinkos, részint kizsarolt kacsintásának biztos tudatában hülyének nézni pedagógust, diákot, szülőt. Mindazokat, akiknek elegük van ebből a túl régóta tartó, végtelenül hamis ájtatosságból és szemforgatásból.  Akik egyszerűen csak rendes embert szeretnének nevelni a gyermekeikből, és akiknek hitét-kereszténységét-erkölcseit egyáltalán nem a Hoffmann-féle erőszakos korlátoltság mércéjével mérik.