Médiamogulok titkos terve?

H_A Címkék: összeesküvés hírműsor baloldal magyar média médiapiac Fidesz KDNP Story4 Kocsis Máté MNO Sanoma Media Budapest Fidesz médiabirodalom választások befolyásolása2013.08.06. 12:58

Régóta mondogatom: bámulatos és utolérhetetlen a nagyobbik kormánypárt kommunikációja. Szerintem tanítani kellene azt, ahogyan a politikai ellenfél bármilyen megmozdulására-nyilatkozatára, sötét kocsmák vagy luxuséttermek hátsó asztalai fölötti összehajolására azonnal (de akár hetek-hónapok-évek múltán is) érkeznek a jól bevett - egyelőre sikerrel alkalmazott - verbális automatizmusok. Amelyeket lassan az álmából felébresztett ország apraja-nagyja is bármikor el tud szavalni: a bukott maffiabaloldal válogatott ténykedéseinek felsorolása a hét minden napján túlharsogja mindazokat, akik politikai csörtéken innen és túl egy másfajta valóságot tapasztalnak maguk körül, mint amiről a propaganda éjt nappallá téve üvölt. Nem ritkán ez alá muzsikál a kisebbik kormánypárt elkésett visszhangként ható - bólogatójánosi szerepéből következő - röhejes, megerősítő ömlengése.

Azt hittem, hogy ebben a vonatkozásban Kocsis Máté pár nappal ezelőtti sziporkázó teljesítményét,  illetve a Fidesz által kollektíve jegyzett hétvégi közleményt Selmeczi Gabriellának olyan szinten sikerült überelnie a 2000-es évek legelején turkáló ronwerberes sirámával, hogy belátható időn belül nem lesz részünk újabb kormánypárti kommunikációs villanásban. Tévedtem. Kocsis Máté a KDNP segédletével újra korszakalkotót produkált.

Mivel a hét első napjának reggelén Bajnai Gordon nem találkozott Mesterházy Attilával és Gyurcsány Ferenc sem üzent semmi érdemlegeset a népnek, elő kellett venni egy július végi "eseményt", amellyel a politikai egymásramutogatás langyos vizét fel lehetett kavarni. Az MNO Médiamogulok titkos terve a kormány ellen című, a a Bilderberg-Reding-ügyhöz hasonló, vérlázító összeesküvést leleplező cikkében ezt írta: „Szabadon értelmezett hírekkel operáló hírműsort indít augusztus 20-án a Story4. A csatornát birtokló médiakonzorcium, a Sanoma Media Budapest azonban vélhetően riportnak álcázott kormányellenes műsorokat sugároz majd. Az MNO úgy tudja, mindezt a – tervezett – reklámadó miatt erőlteti a remek baloldali kapcsolatokkal bíró Szabó György Sanoma-vezér.”

Az MNO úgy véli, az MNO úgy tudja, Kocsis Máté meg a KDNP pedig megrökönyödve forgatja a szemét. Mert a magyarországi médiaviszonyok olyannyira kiegyensúlyozottak, hogy valós veszély rejlik abban, ha egy állítólag „szabadon értelmezett” hírekből összeálló műsor indul a nézettség tekintetében legfeljebb egy Európa Liga mérkőzés sugárzása esetén (ami ugye nem sűrűn fordul elő mostanság) élen járónak tekinthető csatornán. Ez az aljas információs magazinműsor pénzügyileg és politikailag egyaránt és végzetesen torzítani fogja a magyarországi médiaviszonyokat.

Miközben a közmédia minden fenntartás nélkül szolgálja a kormánypárt igényeit a Fidesz médiabirodalmának tagjaival karöltve, miközben a kormány szája ízének megfelelően csomagolt információ akadálytalanul hömpölyög az összes közszolgálati tévé- és rádiócsatornán, több országos magántévében és rádióállomáson, a minden háztartásba ingyen eljuttatott újságban és tömjéntől füstölgő, egyáltalán nem olcsó miniszterelnöki levelekben, miközben Orbán Viktor kétszer annyit szerepel a médiában, mint a többi pártlenök együttvéve, Kocsis Máté és a KDNP egy hírműsor tervezett indítása kapcsán, 10 nap késéssel kommunikációs fegyveréhez nyúl, ordít és toporzékol, nyüszít és vagdalkozik, felelősségre von, és válaszokat vár. Igen, az a Kocsis Máté, aki józsefvárosi polgármesterként bemutatta, miként kell tökélyre fejleszteni a politikai lapok burkolt állami, önkormányzati támogatását, akinek kerületében négy év alatt hét-nyolcszorosára nőtt a kiegyensúlyozott tájékoztatásukról híres Magyar Nemzet és Magyar Hírlap napilapok előfizetése. Van valami morbid bája annak, hogy pont ez az erkölcscsősz formál jogot arra, hogy felelősségre vonjon egy – kivételesen nem a Fidesz kezéből táplálkozó - üzletembert, aki szerinte magyarázattal tartozik neki.

Amennyire abszurd, ugyanannyira dühítő ez a Kocsis-KDNP-s álszent, hisztérikus felháborodás, amelynek ugyanaz a mozgatója, mint mindennek, ami a kormánypártokkal összefüggésbe  hozható: az általad elkövetett nyilvánvaló disznósággal vádold meg az ellenfeled, ráncold össze a homlokod, csapdosd magad a földhöz és tegyél meg mindent, hogy a felháborító, de szerencsére általad leleplezett ügy hátán lejárasd. Lehetőleg legyen benne valami összeesküvés, mert azt zabálják a népek.

Szóval ezek a sötét alakok beültek egy luxusétterembe, összesúgtak és kimondták az ítéletet a Fidesz és a magyar választók feje fölött. Mert ebben az országban senki nem ápolhat kapcsolatot Bajnaival vagy Gyurcsánnyal. Legfeljebb akkor, ha előzőleg hosszasan magyarázkodik a Fidesznek. Mert ebben az országban minden magyarázatra szorul, kivéve az, hogy a magyar kormány miért tarthatja kezében büntetlenül a hirdetési piac nagy részét,  vagy új adók kivetésével miért fojtogathatja kedvére az ellenőrzésén kívül eső idegenszívű kereskedelmi tévécsatornákat.

Természetesen nem szorul magyarázatra annak miértje sem, hogy a nyomtatott lapok csökkenő példányszámának erőterében a politikai újságírás már csak partizánalapokon működik. Hogy a cégeknek már csak ott biztonságos hirdetni, ahol az állami cégek hirdetnek, és hogy az anyagi nehézségekkel küszködő orgánumok kénytelenek az ingyenes, államilag monopolizált MTI-híreket közölni. Hogy végső soron annyira kiegyensúlyozott ez a magyar média, hogy két napilapon párt hetilapon, illetve a - választások ténlyeges befolyásolása szempontjából - szánalmasan csekély számú olvasó által fogyasztott internetes újságokon és blogokon, két erősen korlátozott hatókörű rádión és egy tévén kívül mindenhonnan az országos lefedettségű sajátos Fidesz valóság ömlik szembe.

Így aztán Kocsis rettegésének hátterében eléggé valószínűnek tűnik, hogy a Sanoma termékek sorába tartozó Cosmopolitan állította feje tetejére már eddig is a médiaviszonyokat a Simicska-féle ingyenes(!) Metropollal szemben,  hogy a soha nem hallott CafeTV nyomta le az országos lefedettségű nemzeti-királyi televíziókat, és hogy a Nők Lapja, Kismama és Meglepetés összesen eladott példányszámai  akár el is dönthetik a választások kimenetelét Magyarországon. Miközben a Széles Gábor-féle, műsoridejének 75%-ában Fideszt dícsőítő Echo TV – lássuk be – labdába sem rúg a magyar választók tudatának egészséges torzításában, a Story4 egyetlen hírmagazinja jól átmossa majd a magyar emberek agyát.

Amíg arra várunk, hogy a http://sulvefove.nlcafe.hu/ oldalon a brokkolikrémleves receptjébe, vagy a Füles rejtvényeinek megfejtéseibe a Sanoma-vezér elrejtse a maffiabaloldal tudatmódosító politikai hirdetéseit  és a magyar kormány életére törő híreit, marad a kiegyensúlyozott bulvár. Tények helyett csámcsoghatunk az egy főre jutó erőszakos bűncselekmények széles palettáján, vagy Orbán Ráhel esküvőjének legapróbb részletein.

Mert Kocsis elvtárs és a KDNP szerint nem helyes politikailag durván befolyásolni a választókat. És ha mégis, csak abban az esetben, ha Simicskának, Szélesnek, Liszkaynak, vagy Nyergesnek hívják az illetékeseket.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr805447454

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Médiamogulok titkos terve? 2013.08.07. 15:39:02

Kocsis elvtárs és a KDNP szerint nem helyes politikailag durván befolyásolni a választókat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pan Modry 2013.08.06. 22:04:32

Jot rohogtem a fidesz szanalmassagan. Szerinten raadasul kocsis matenak valamilyen mentalis betegsege lehet, egeszseges embereknek nincs olyan degeneralt fejuk mint annak a genetikai selejtnek.

komplikato 2013.08.06. 22:37:34

"a cégeknek már csak ott biztonságos hirdetni, ahol az állami cégek hirdetnek, ..."

Ne célozgass arra a bizonyos megszívatott taxis cégre, te megátalkodott fülke-ellenforradalmár! :D

H_A 2013.08.06. 22:43:45

@komplikato: ne haragudj, legközelebb jobban odafigyelek:)

Lord Snow 2013.08.06. 23:13:28

És akkor ott van az a pár fizetett-kitartott navracsics-ügynök kommentelő, aki 20-30 néven teljesít 24 órás szolgálatot az index blogjain, hogy megmagyarázza, hogy a párhuzamos tündérmese-valóságot kell elhinned, nem azt, amit látsz.

A hitetlenek pedig mik? Igen, igen, ők a csúnya "ballibek".

ob.szerver 2013.08.06. 23:16:32

@Pan Modry:

"kocsis matenak valamilyen mentalis betegsege lehet..."

Mint minden fideszesnek, kivétel nélkül. Ma szóvívó kollégája, a Zsigó nevű emberi söpredéknek ismét sikerült beállítania az abszolút mélypontot - nem írom, hogy megint sikerült lejjebb süllyednie, mert már régen nincs hová - amikor jó fideszes szokás szerint emberek halálából igyekezett politikai tőkét kovácsolni, és a roma gyilkosságok ítélethirdetése kapcsán gyurcsánybajnaizott egy jót.

Frőczy Sanyi 2013.08.06. 23:31:56

Elõször ahogy tekergettem a rádiót figyeltem fel kocsis ájvélkodására, hogy így befolyásolják meg úgy megtévesztik a választókat manipulált hírekkel. Mivel nem hallottam a felkonfot azt hittem megjött az esze ennek a máté gyereknek és az mti/mtva vezetõit osztja jól ki de aztán hallom, hogy a gyurcsánybajnai. Meg hogy igaz-e, hogy a Sanoma fõnök kapcsolatot ápol velük és ha igen milyet. Nem lehet már senkinek barátkozni Fletóékkal? A pofám leszakad.

Frőczy Sanyi 2013.08.06. 23:34:52

@ob.szerver: ez a fideszes brigád már olyan mélyen van, holnap kezdik ásni az 5-ös metró alagútját Pécstõl Miskolcig.

Magyarnaba 2013.08.07. 00:02:38

A csongrád megyei Fidesz facebookján a tagok/rokonszenvezők maguk írták, hogy Kocsis Máté doktor Gobbels propaganda-felfogásával, egy inkvizítor kíméletességével és egy hiperaktív fanatikus hitszónok energiájával rendelkező fickó. Ez azután volt, hogy két hete Kocsis személyesen írogatott ottrombaságokat a közösségi oldalán őt kritizálóknak.

birkakhoz 2013.08.07. 00:28:08

Folyamatosan megy az agymosas a fidesz altal birtokolt kozmedianak segedletevel + ORBAN -SIMLICSKA-NYERGES - SZELESKE ALTAL TULAJDONOLT MEDIA FELULETEKEN! SAJNOS MUKODIK :(:(:(:. MUSZALY FELNYITNI A SZEMEKET , SEGITENI KELL INFOKKAL A MEGTEVESZTETT SZERENCSETLEN EMBEREKET ! ETTOL FUGGETLENUL ORBAN ES A AFFIAJA MEGBUKOTT.

[megmondoember] 2013.08.07. 02:37:21

Nem a Fidesz a zseniális, hanem a magyar ember minden szintet meghaladóan hülye. Képtelen a kritikus, elemző gondolkodásra, és ezzel összefüggésben az ellentmondások, csúsztatások, hazugságok felismerésére. A fél évszázados szocializmusnak - amelynek egyenesági szellemi örököse, szinte folytatása az Orbán-rezsim - ez volt a legnagyobb bűne és még ma is érezhető hatása, hogy ti. érdemtelenné, megvetendővé, sőt, büntetendővé tette a kritikus gondolkodást. Sajnos ezen a téren még legalább egy-két évtizedig, az utolsó, még a szocializmusban felnőtt generáció kisebbségbe szorulásáig, nem is várható jelentős változás.

nu pagagyí 2013.08.07. 05:32:07

Igaz-e, hogy az állami hírdetésekből vegetáló MNO a Fidesz szócsöve? Igaz-e, hogy a közmédiát Fidesz párttagok irányítják? Talán Kocsis Máté tudna rá válaszolni.

Szánalmas, hogy az egész országot módszeresen fosztogató párt már magáncégek magánbefektetéseibe is bele óhajtja ütni az orrát. Remélem, megalapozott a pártszóvívő vinnyogása és lesz olyan tőlük független média, amelyik nem az MTI és a pártalapszervezetekké degradált állami intézmények hamisított híreinek másodközlését tartja feladatának. Épp itt lenne az ideje, hogy a valósággal is megismerkedjenek az emberek.

Szűcslaci 2013.08.07. 06:12:07

Még szerencse, hogy van Index és vannak pallérozott elméjű, felülinformált blogírók, kik az egyetemes igazság letéteményesei és közzé is merik tenni azt, dacolván ezzel a szörnyű diktatúrával.

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.08.07. 06:13:11

"Kádárhoz hasonlítják egyesek Orbánt, de ez nem teljesen állja meg a helyét. A demagóg szövege hasonlíthat, a vállait is úgy rángatja, mint az egykori pártfőtitkár, eljátssza a nemzet apját, de a különbséget zongorázni lehet. Kádár azonos volt önmagával. Proli volt, és az is maradt. Proletárpártot vezetett, amely a prolik érdekeit védte. Orbán ezzel szemben polgári pártot vezet, miközben úgy beszél, mint egy paraszt, és úgy adja elő a mondandóját, mintha mindenki hozzá hasonló paraszt lenne. A paraszt ezúttal nem földművest jelent, hanem tahót. A földművelő paraszt egy kultúrális minőség, ahhoz nem elég, ha valakinek lopott földje van. Akinek lopott földje van, az nem paraszt, hanem tolvaj. Orbán nem paraszt, a szó igazi értelmében, hanem egy úrhatnám bunkó, akiből hiányzik a parasztokra jellemző természetes bölcsesség és alázat, amelyre az olyan ember tesz szert, aki a két kezével műveli a földet, és kiszolgáltatott a természet erőinek.
Orbán a nincstelen, bűnözéssel felkapaszkodott falusi tahó, akiben semmi alázat nincs sem a földdel, sem a tulajdonnal, sem a becsületes gyarapodással, a kemény munkával és a nehézségekkel szemben, mert ezeket nem ismeri. Nem tudja tisztelni sem a magáét, sem a másét. A parasztember ellenkezője ennek. Orbán mentalitása az útonálló rablóéval azonos. Népszerűségének társadalmi gyökere a sok hasonló egzisztencia, ahonnan ő jön: a sok nincstelen, tulajdon nélküli, egyik napról a másikra élő ember, akiknek imponál ez a karrier, mert nem is látnak maguk előtt sem más mintát, sem más lehetőséget. Leütni valakit, elvenni azt, ami az övé, és egyik napról a másikra meggazdagodni. Ez a mámoros jövőkép lebeg az orbáni rendszer alattvalója előtt és a lottó ötös. Leütjük a multikat, elvesszük a pénzt a bankoktól, kifosszuk azokat, akiknek valamijük van, aztán nem fizetünk rezsit, nem kell visszaadni a kölcsönt, idővel beköltözünk megint a zsidók lakásaiba.
Szociológiai értelemben Orbán nem paraszt, de a szó hétköznapi értelmében, amellyel a tudatlan, pökhendi, kivagyi bunkót jelölik, mindenképpen egy nagy paraszt, a parasztok között talán a legnagyobb. Ezért vonzódnak hozzá a többiek. Orbán nyelvjárása, gesztusai, hasonlatai minden alkalommal az általa elképzelt “egyszerű embernek”, a “zembernek”, magyarul a nagy bunkónak szólnak. A bunkó nyelvén beszél, és leginkább a bunkók reflektálnak rá. Az értelmiség számára ezért megfoghatatlan, mert egy bunkóval nem lehet úgy beszélni, ahogyan egy értelmiségivel. Orbán az intelligenciával nem is áll szóba, őket nyugdíjazza, állásaikat megszünteti, képzésüket korlátozza, nyakukba hűbéres bunkóit ülteti. Egy bunkót csak egy másik bunkó képes ledönteni, ha túl sok bunkó alkotja az ország népét, vagy az, aki ért az ilyen falusi tahó bunkók nyelvén, és úgy viszonyul hozzájuk, ahogyan a kocsmában szokás. De ehhez erkölcsi tartás és tiszta lelkiismeret szükséges. A kocsmának megvannak a maga belső törvényei, csak olyan embert becsülnek, aki különb náluk. Minden diktátor egy bunkó volt országa elitjéhez képest, és az juttatta őket hatalomra, hogy az elit korrupttá és hiteltelenné vált. Ezért elveszítette a tömegek bizalmát, de nem hajlandó magától távozni. Ekkor jön a bunkó a demagóg dumájával, akiben önmagára ismer az átlagbunkó, és magát hallja megszólalni benne. Tapsol a gyönyörűségtől. Az ideológia nélküli “zember” és az antiszemita tahó, akit semmi más nem érdekel, csak az, hogy a zsidók megkapják a magukét, boldogan egymásra talál."

Bartus László: A felcsúti paraszt
2013. augusztus 6. kedd 19:54

nepszava.com/2013/08/velemeny/bartus-laszlo-a-felcsuti-paraszt.html

kpityu2 2013.08.07. 06:32:14

Hová tűntek kisberkszabolcs kormánymutyit leleplező videói?

a 17 éves Parker Schnabel 2013.08.07. 06:50:14

@[megmondoember]:

Egy nagy lófaszt.
A félévszázados szocializmus előtt már olyan hülye volt ez az ország,
hogy ugyanezeken az uszító nemzetes dumákon kábítva megtámadta egy szál faszban Amerikát, a Szovjetuniót meg az egész világot,
de amikor a német hadsereg besétált a határon, akkor virággal üdvözölte.

Ezt a fasiszta népet az 50 év szocializmus csak javíthatta, mert előtte önként menetelt a vágóhídra és dalolva.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.07. 06:54:13

@Szűcslaci: ...és ezek az igazmondó, szent harcosok, szellemi példaképük, demokrata dopeman vezetésével, biztosan 4/4-el nyerik a 2014-es választásokat...

xd

MACISAJT 2013.08.07. 06:56:20

Nézzük hogy miről is van konkrétan szó.

Azon a bizonyos találkozón kiszivárgott hogy Szabó György, a Sanoma vezetője arra kérte a résztvevőket, hogy mostantól minden politikai kérdésben a kormány ellenében foglaljanak állást, adjanak nagyobb médiafelületet az ellenzéknek, és részesítsék előnyben a kabinetet érintő negatív híreket. A vállalatvezető javasolta azt is a hirdetési piac szereplői akadályozzák meg, hogy bizonyos médiafelületek hirdetési bevételhez jussanak.

Szabó György az elmúlt tíz napban semmilyen érdemi cáfolatot nem adott .
Ami egy ilyen médiavállalkozás és ilyen vádak esetében minimum furcsa.(Sőt, újabb információk kerültek elő arról hogy Szabó György öt pontból álló akciótervet készített.)

Vagyis itt nem a Sanomáról volt egyedül szó, amint itt ez a posztíró, nyilvánvalóan bagatellizálni akaró szándékkal próbálja beállítani.
Hanem egy komplett média "összeesküvés" szervezkedésével.

Ha egy kormánypártnak tudomására jut, hogy a magyarországi médiapiac vezetője egy találkozón a többi médiaszereplőket nyílt kormányellenes támadásokra buzdítja, ormányváltás céljából...
azon ne csodálkozzunk hogy azt bármely kormánypárt szóvá tenné, bárhol.
Nemcsak Magyarországon. Bárhol.

Másrészről.
Ha a Sanoma vezető ezt megcselekedte,márpedig. És ahogyan a böszme óta megszoktuk, lebukott egy kiszivárogtatással.Akkor tényleg, miért nem lehet nyíltan elismerni, igen kérem, mink ezt és ezért akarjuk, utáljuk Orbénénakt, különben is Antall József és kormánya valamint Debreczeni József óta tudhatja mindenki hogy kik a fővárosi újságírók nagy többsége és mivel (nem) szimpatizálnak ők...

Csakhogy egy ilyen "coming out" több okból sem megy.Egyrészt mert Szabó (még) nem a Sanoma.
Csupán egy alkalmazott.Vezető alkalmazott de mégiscsak egy alkalmazott, akit a tulajok bármikor kirúghatnak ha rontja a boltot.
Márpedig a hazai médiamunkások, ahogy pél. a Népszabadság/Ringier esetében is, sok esetben a tulajdonos adta cég farkával verik(vernék) a csalánt.
Ellenben nem érdekük hogy ez a nagy nyilvánosság előtt kiderüljön.

Virág et. 2013.08.07. 07:09:16

@[megmondoember]: A diagnózisod helyes, de nem az átkos az oka, nálunk a hülyeségnek, akaratgyengeségnek hagyománya van. Ráadásul már nevelődik az új konformista generáció, aki kifejezetten elvárja, hogy vezessék, nehogy gondolkodnia kelljen.

@MACISAJT: Istenem ...

Ne zavarjon a tény, hogy egy NÉVTELEN cikken túl semmi bizonyíték nincs még arra sem, hogy ezek az emberek egyáltalán találkoztak, nemhogy összeesküdtek volna. Ha valami "kiszivárgott", akkor azzal elő kéne állni, nem? Van hangfelvétel? Videofelvétel? Bármi? Ha én azt mondom, hogy Elvis és Kennedy itt kávéztak a sarkon, akkor szalad a fél média, mert csoda történt?

"Szabó György az elmúlt tíz napban semmilyen érdemi cáfolatot nem adott"

Megvan rá az oka. Egy névtelen cikkre nem érdemes válaszolni, ráadásul pont ezt várta volna a fidesz is. Hidd el, Kocsis is csak azért szállt be a hülyeségbe, mert már napok óta parkoltak a "Magyarázkodik a baloldal tévéje" meg "A szocialista híradó magyarázza bizonyítványát" és társai. Most, hogy nagyobb fokozatba kapcsoltak, nyilván lépéskényszerbe kerül a Sanoma és muszáj lesz előbb-utóbb megszólalnia.

"Csupán egy alkalmazott"

Bizony. Manager. A vállalati stratégiát a tulajdonossal egyeztetni kell. Olvasd el a vonatkozó cikket, nem várom, hogy megvilágosodja, pont az a fajta ember vagy, akiről a hozzászólás első fele szól, de hátha.

Azon is gondolkodj el, hogy a piac 15%-át lefedő marginális "médiamogulok" mit tudnak tenni a piac 80%-át uraló kormánypropagandával, Nyerges-Simicska birodalommal szemben.

"tudhatja mindenki hogy kik a fővárosi újságírók nagy többsége és mivel (nem) szimpatizálnak ők"

Ja, pl. Bayer, Huth meg Szerető. Ne zavarjon, hogy időközben eltelt 20 év (!!!!!!!!!!!!!!) és teljesen átrendeződött a médiapiac, még Kövér szerint is megdőlt a baloldali túlsúly. 10 éve. Azóta egyértelmű a jobboldali fölény. A fővárosban is.

Egyébként érdekes egy figura lehetsz, ha a fővárosi újságírókat a Cosmopolitan meg a Nők Lapja környékén keresed.

Eh, én vagyok a hülye, egy fideszessel vitázok ...

MACISAJT 2013.08.07. 07:26:13

@Virág et.:

Vajh, miért nem állt Szabó sk. és mondotta vala, hogy kitaláció az egész és légből kapott butaság? Nem túl bonyolult megfogalmazni egy középhosszú mondatot. Pl. Soha sem tárgyaltam ilyenekről senkivel!"

Ehelyett a Szabad Nép Szabadságban ez jelent meg:

"Megkerestük Szabó Györgyöt, hogy kíván-e reagálni Kocsis Máté állításaira, de erre a vezérigazgató nem tudott végleges választ adni."

Bruhahha:P
Bizony itt van két bibi.
Hogy egyrészt valóban lezajlott az említett találkozó és ott elhangzott az amiről szó van.
Ettől még persze Szabó bátran letagadhatja.
Csakhogy nem tudja hogy kinek van felvétele az ott elhangzottakról, ami az ő tagadása után nyilván előkerülne....

Így aztán inkább "a Sanoma kíván-e reagálni Kocsis Máté állításaira, de erre a vezérigazgató nem tudott végleges választ adni.":P

Conchobar 2013.08.07. 07:34:44

@ez a Kígyó éve: "de amikor a német hadsereg besétált a határon, akkor virággal üdvözölte" - Ezt ugye csak képletesen érted. Foroghathatnak a sírjukban azok a (igaz, nem nagyszámú) honvédek, akik a bevonuló németekkel vívott tűzharcban estek el. Amúgy helyteleníted a mostani külpolitánkat is, ugye (mikor amerikai csatlósként Irakba és Afganisztánba is elmegyünk)

Conchobar 2013.08.07. 07:45:26

Nem értjük, de még csak nem is akarjuk mások politikai szimpátiájának okait megérteni, helyette egyszerűen csak lehülyézzük őket, mert sokkal könnyebb hülyézni, mint gondolkodni. Attól félünk, hogy politikai riválisainknak sikerül majd a magyar agyat átmosni. De teljesen feleslegesen. Példának itt van a minapi cigánygyilkosság ítélete. Megfilmesítik, minden lehető módon próbálják sulykolni, hogy a cigányság áldozat, hogy a cigányság pusztán csak a bőrszínében különbözik a magyarságtól, sőt ők is magyarok ('tarka magyar'). De mindhiába, csak a 'rasszizmus és a kirekesztés' növekszik Magyarországon

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.08.07. 07:56:48

@Conchobar:

Hol vívtak akármilyen kis létszámú magyar csapatok tűzharcot a bevonuló németekkel? Érdekelne.

MACISAJT 2013.08.07. 08:00:44

Úgy látom, kissé zaklatottak lettek az elvtársak, a lebukás miatt:P

hvg.hu/w/20130807_kocsis_mate_sajto

Semmi baj, kedves eftársak, csak akkor el kéne végre dönteni: lesz "coming out", amiben nyíltan felvállalják a "szabóságot",a ballibák média összeesküvését, vagy továbbra is megy a sunnyogás?
Bátorság!:P

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.08.07. 08:04:45

@MACISAJT: Ez is olyan magyarosan szürreális jelenség, amikor az MSZMP-sekkel dugig lévő fidesz párttitkára elvtársozik. :)

Mert ti, volt KISZ-es, MSZMP-s minisztériumi propagandisták, ti nem vagytok komcsik, csak mindenki más, tudjuk.

dr yetee 69 2013.08.07. 08:05:12

@MACISAJT: Nem ég a bőr az arcodon,Zsolti?

MACISAJT 2013.08.07. 08:05:40

@Virág et.: (" Ne zavarjon, hogy időközben eltelt 20 év (!!!!!!!!!!!!!!) és teljesen átrendeződött a médiapiac, még Kövér szerint is megdőlt a baloldali túlsúly. 10 éve. Azóta egyértelmű a jobboldali fölény. A fővárosban is.

Egyébként érdekes egy figura lehetsz, ha a fővárosi újságírókat a Cosmopolitan meg a Nők Lapja környékén keresed."

Miért, ezeket hol keressem?:P

"az MDF-hez eleve, a kezdetektől fogva különleges gyanakvással és ellenszenvvel viszonyul a sajtó túlnyomó többsége. (...) Kimondom, amit úgyis tud mindenki: a fővárosi újságíró-társadalom meghatározó többsége zsidó származású. Legtöbbjük nem rokonszenvezik azzal a nemzeti érzelmekkel telített politikai értékrenddel és stílussal, amelyik az MDF sajátja". (Debreczeni József: Miniszterelnök, 278. o.)

Meg kéne kérdezni a mai DK alelnököt, hogy mi változott....

dr yetee 69 2013.08.07. 08:07:28

@MACISAJT: Mi lenne,kedves bértollnok,ha minden fideszhazugságra válaszolna az érintett?

volesojinka 2013.08.07. 08:08:49

@MACISAJT: bocs, de inkább brummogj, legyél tényleg sajt vagy ilyesmi, annyira szívbe markolóan szomorú, ahogy "eftársozol" itten, meg "ballibák", egek.... az ilyenek tényleg nem érzik, hogy ez mennyire kínos..? Vagy neked is megvan ezért a jutalmad? Földecske? Trafik? Meghívó a nagy esküvőre?

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.08.07. 08:11:59

@volesojinka: Macisajt kitartott minisztériumi selejtember, navracsics baltásdiplomácia tibor hivatásos indexes trollja.

Ezért kapja a fizetését a KIM-ben, ott ilyen állások vannak.

nu pagagyí 2013.08.07. 08:12:57

@MACISAJT: Féltek mi? A pártsajtót nem olvassa a nép, pedig közpénzből tömtétek ki.

Conchobar 2013.08.07. 08:24:07

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Én a a budai Vár őrségéről tudom, hogy tűzharcba keveredtek a németekkel, és néhányan el isestek. Ezt a kérdést nem nagyon feszegették, igaz nem volt jelentős, vagy hosszabb ideig tartó ellenállás. Valahogy mindkét oldalnak ez volt az érdeke (a 'megrögzötten fasiszta magyar nép németek melletti kitartása', illetőleg a 'a kommunizmus-ellenes szövetségesi hűség' képének fenntartása miatt)

Lord Snow 2013.08.07. 08:25:37

@MACISAJT: Hát a buta ballib-komcsi nép meg nem akar hinni a csapból is folyó goebbelsi tündérmesének, amilyen buták, inkább a szemüknek hisznek!

Hallatlan! Biztos összeesküdöttek a médiák! Összeültek titokban egy totál nyilvános helyen, és vérrel koccintottak!

Elhatározták, hogy majd megírják azokat a "VÉLEMÉNYEKET" a szemetek, minthogy például a felcsúti paraszt a "portáján" stadiont épít (az asszonyok sírnak a boldogságtól), meg a 0%-os gazdasági növekedést például. Meg olyan hazugságokat, hogy a közt. elnöktől a főügyészig mindenki báb, pártkatona.

Mert a tények ugye csupán "rossz vélemények" tündérmeseország párhuzamos valóságában.

Fejesrob 2013.08.07. 08:25:42

Na persze, bezzeg régen a Napkelte. Azok protestáltak rendesen.

Az pedig elég nyilvánvaló, hogy a Sanoma-t le kell csavarni. Nem politikai állásfoglalásai, hanem a sok szemét miatt.

Blogger Géza 2013.08.07. 08:32:28

" Orbán Viktor kétszer annyit szerepel a médiában, mint a többi pártlenök együttvéve," Vagyis megvan az optimális kormnáy / ellenzék arány. Hol itt a probléma? Te szidhatod a Magyar Nemzetet, a másik oldal meg szidhatja a Story tévét.

MACISAJT 2013.08.07. 08:40:30

@dr yetee 69: ("Mi lenne,(..),ha minden fideszhazugságra válaszolna az érintett? ")

Tényleg, minek is?:P
Ha helyetted ilyenek ugranak elő:
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/319414_dk_a_fidesz_cenzurazni_akarja_a_mediat

Védjen meg téged a gyurcsanizmus, kedves szabó, az sokat segít..:P

Lord Snow 2013.08.07. 08:46:33

@Blogger Géza: " másik oldal "

Mert van a felcsúti paraszt, meg a mindenki más, persze.
A másik oldal.

Pan Modry 2013.08.07. 08:48:00

@Blogger Géza:
A story TV egyszeruen csak primitiv, az MNO pedig hazug, amit raadasul kozpenzzel tomnek.

Nagy kulonbseg!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 08:51:10

Szinte biztos, hogy nem hülyeség ez. Nem lenne logikus, ha hatalommal rendelkező tényezők nem tervezgetnének, nem próbálnák befolyásolni a politikát.

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.08.07. 08:58:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Lencsés István, Wmiki és a buta birka.
:D
A leghülyébb trollok alsó 1%-a, a legsötétebbek.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2013.08.07. 09:21:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: pedig úgy nagyjából belőtt a tízesbe, persze blogger géza kimaradt, de akkor is a legalják vagytok

Dr.Bio74 2013.08.07. 09:24:39

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Tűzharcot több helyen is vívtak a bevonuló németek a magyar csapatokkal -közösen az előrenyomuló szovjet erők ellen.
Amúgy akkor is be kellett nyalni egy erőnek akiről tudni lehetett, hogy egyáltalán nem tekint minket partnernek, csak hát rövid távon ő látszott jobbnak.
Nem mondom, hogy mindenki tapsikolt nekik, de nagyon nem ellenkezett az ország. Elvileg a magyarok nagy többsége nem kedvelte a németeket és politikájukat, mégis elnézték, hogy egy nemtelen kisebbség üdvözli a kényszer megérkezését. Bár most sem megy másképp, 10 -ből 8 ember szidja a fityiszt, 5 utálja, de érdekes módon a fityisz hatalmára készülhetünk 2014 -től ismét. Hogy-é van ez?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 09:28:59

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll:

Csak saját magamról tudok szólni: tény, hogy független, pártsemleges hozzáállásom nagyon zavarja mindkét oldal fanatikusait.

nu pagagyí 2013.08.07. 09:30:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Egészségtelen dolog az, ha a médiát közpénzből tartják el és kizárólag a hatalmon levő párt propagandaosztlyaként funcionál. Természetes dolog, hogy akik tudják még, mi a sajtó társadalmi feladata, azok keresik a módját, hogyan lehet diktatórikus körülmények között is biztosítani, hogy az emberek megismerhessék a propagandaszólamok mögötti valóságot, a kormány tényleges tevékenységét.

Kocsis Máté, aki az MNO-ban megrendelt összeesküvés elmélettel házal, egy olyan párt szóvivője, amelyik gátlástalanul tulajdonítja ki az ország összes erőforrását. Pártja zsákutcába vitte az országot. A magára aggatott jelzők közül már semmi sem igaz.

A Fidesz polgári párt helyett önérték nélküli, nyáladzó alattvalók pártja lett. A pártvezetést mindenféle ideológiával kompatibilis maffiózók és szerencsevadászok sajátították ki. Amióta hatalomra kerültek parazitaként élősködnek a nemzet testén. Rákos daganatként lepték el az államot. Keresztényi értékrendet nyomokban sem képviselnek, nemcsak felebarátaikat gyűlölik, de saját köreikben is rettegés és irígység dominál.

Blogger Géza 2013.08.07. 09:32:04

@Pan Modry: Nem igazán emlékszem, hogy más médiatermék annyira utánament volna pl. Gyurcsány piszkos ügyeinek, mint a Magyar Nemzet. (Nomentana, Fittelina, őszödi ellopott üdülő stb.) Mintha a sajtó többi része hallgatta volna el az igazságot, és MN írta volna meg. Valószínűleg most is ez a helyzet. Végül is Tóta W meg is írja, hogy joguk van összeesküdni. Másnak viszont joga ezt megírni, ennyi.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 09:34:10

@nu pagagyí:

"Egészségtelen dolog az, ha a médiát közpénzből tartják el és kizárólag a hatalmon levő párt propagandaosztlyaként funcionál."

Így igaz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 09:34:55

@nu pagagyí:

"A Fidesz polgári párt helyett önérték nélküli, nyáladzó alattvalók pártja lett."

A Fidesz kb. 20 éve nem polgári párt.

Blogger Géza 2013.08.07. 09:39:42

@nu pagagyí: "gátlástalanul tulajdonítja ki " Azt hogy kell? Ez valami új ballibsi ige, ezt még meg kell tanulnom. :)

Amúgy a közszolgálati média részaránya (tévé, rádió, internet, nyomtatott sajtó együtt), jó ha eléri a 10%-ot, tehát még ha a közszolgálati média nem is engedné az ellenzéket szóhoz jutni (ami nem igaz, rendszeresen szerepelnek), akkor se lenne az egész média egyoldalú.

Évekkel ezelőtt sokkal inkább eltért a sajtó képe és az emberek pártpreferenciája, kb 50% jobbos választó szembesült kb 20%os jobbos médiaaránnyal. Akkor mondta D-209, hogy akinek ez nem teszik, vegyen tévét magának. A jobboldal hallgatott a tanácsra, ennyi. Most lassan kezd kialakulni a normális helyzet, amikor a két dolog összhangban van.

Dr.Bio74 2013.08.07. 09:40:14

Amúgy meg ha valaki végre kimondja, hogy innentől csak a fityiszes szemétáradatot fogjuk ekézni, sőt csak a fijjúg ellen foglalunk állást, akkor meg mi van ? A kormánypártiak kérjék ki maguknak, esetleg emlékezzenek saját magukra, amikor mindenben az aktuális kormánypárt ellen foglaltak állást. Ha lehet vevő az agymosott kormányzati kommunikációra ( selmeczi bah ), akkor miért fájdalmas az ha a média fityisztől még független része harcol egy kicsit?
Ebben az országban már mindenhol pártfunkcionáriusok ülnek minden székben ( a környezetvédelmi hatóságoktól kezdve - a főfelügyelőség a legjobb - a legkülönfélébb hivatalokon keresztül, nem számít, hogy valaki évtizedeken keresztül végzett szakmailag elismert munkát, a lényeg, hogy irányítható bólogató jános legyen ( vagy jánosné)

CSENDES 2013.08.07. 09:41:34

Azért vannak besz..va, mert látták, hogy a Csányi által a kereskedelmi TV-knek adott interjú pillanatok alatt "szétfutott a médiában". Mindenkinek át kellett vennie, mert hát hogy is nézne ki, ha nem adott volna hírt.
Ugyanígy lesz igény egy normális hírműsorra is. Legyen az akár a STORY-n. Csak tömör legyen, s tárgyszerű. Ez pedig Baló György nevével fémjelezve nem lesz nehéz.

dimitrij 2013.08.07. 09:43:11

@MACISAJT: magadat talán meggyőződ ezzel a mérhtetlen ostoba "okfejtéssel"... talán nem neked, vagy a kocsis nevűnek kellene megmondania, hogy egy profitorientált vállalkozás vezetőjének mit kell cáfolnia, vagy mit nem. kitalált valami hozzád hasonló retardált egy meseszerű történetet, ami bárki számára rangon aluli lenne cáfolni. most azt mantrázod, hogy azért igaz a mese, mert nem cáfolta. komoly bizonyíték, egy magadfajta ösztönlény számára, pancsikolj benne, ízlelgesd, nyalogasd, szopogasd... csak ne hidd azt, hogy ez érv bármire is. :)

Blogger Géza 2013.08.07. 09:43:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A Fidesz pontosan annyira polgári, mint amennyire a magyar állampolgárok (jobbik fele) polgár.

CSENDES 2013.08.07. 09:44:25

@Dr.Bio74: Mert mindenhol ők akarnak ülni, állni, feküdni, zabálni. Mindenki ellenség, aki nem velük van. Mindenki komcsi/libsi esetleg libsi/komcsi, ha nem ért egyet velük, s átlát rajtuk.

Dr.Bio74 2013.08.07. 09:44:29

@CSENDES:
" Csak tömör legyen, s tárgyszerű.Ez pedig Baló György nevével fémjelezve nem lesz nehéz."

Valami hiba lehet az Ön billentyűzetében.
Eta sutka?

Conchobar 2013.08.07. 09:45:05

@Dr.Bio74: "Nem mondom, hogy mindenki tapsikolt nekik, de nagyon nem ellenkezett az ország" - Ugyanezt el lehet mondani 1956.nov.4. utánról, a világosi és nagymajtényi fegyverletétel utáni időkről, az 1945.ápr.4.utáni időkről. Ebben nemcsak a megszállókat érintő (látens) szimpátia játszik ám közre, hanem pl.az ellenállás reménytelensége. Ami meg a Fidesz szavazóit illeti, jóval komplexebb dolog lehet az ő motivációjuk, minthogy vaksággal, hülyeséggel, félelemmel vádoljuk őket. Még kevésbé érdemes azt hinni, hogy ők is valamiféle megszállásként élik meg a mostani rezsimet

Dr.Bio74 2013.08.07. 09:46:09

@Blogger Géza:

" A Fidesz pontosan annyira polgári, mint amennyire a magyar állampolgárok (jobbik fele) polgár. "

Igaz, de most akko melyik a jobbik fele ?

dimitrij 2013.08.07. 09:47:00

@MACISAJT: ott van a bibi kispajtás, hogy érvek nélkül próbáltok meggyőzni valakit vagy valakiket egy olyan dologról, amire semmilyen bizonyíték nincs egy bértolnok agymenésén kívül.

úgy tudom több alkalommal apád hátán dugtad anyádat, ezt bizonyítja, hogy nem tudod hitelt érdemlő módon megcáfolni. ennyit tudsz...

Blogger Géza 2013.08.07. 09:47:54

@Dr.Bio74: Amelyik a Fideszt támogatja. :)

dimitrij 2013.08.07. 09:49:25

@MACISAJT: újabb bizonyíték arra, hogy fukcionális analfabéta vagy... mondjuk a helyedben erre nem lennél ilyen büszke. :)

2013.08.07. 09:52:43

@MACISAJT: Te egy szadista pedofil vagy, aki az al-Kaida ügynökeként augusztus 20-án vegyi és biológiai fegyverekkel végrehajtott merényletekre készül a tűzijáték alatt.

Tessék, bizonyítsd be, hogy nincs igazam!

És ne gyere azzal, hogy nekem kell bizonyítani a vádjaimat, hiszen akkor nem Szabótól várnál cáfolatot, hanem az MNO-tól bizonyítékot. Sőt, ha Szabó cáfolná a megjelenteket (majdnem azt írtam, hogy hírt, pedig ez csak egy mno firkálmány), akkor azzal jönnél, hogy biztos hazudik, és különben sem kellene cáfolnia semmit, ha nem lenne igaz, meg hozzon bizonyítékot, meg egyébként se fideszes és akkor már nem magyar meg nem ember.

Blogger Géza 2013.08.07. 09:53:43

@Frőczy Sanyi: " Nem lehet már senkinek barátkozni Fletóékkal?" De lehet. Csak utána ne nevezze magát az illető "független, objektív médiának." :)

Dr.Bio74 2013.08.07. 09:53:53

@Conchobar:

Nem vádolok egyetlen fityiszszavazót sem semmivel. Bár az lenne az elvárásom engem se vádolgassanak, ha nem sikerül ilyen mértékben elcseszett jobboldal tagjának vallani önmagam. Demokráciában számomra ez az alap. Másrészről nem mondtam egy szóval sem, hogy megszállásként kellene megélni jelen helyzetet ( bár egyre jobban tetszik a szó). Viszont 1956, 1945, 1849 tényleges félelemkeltéssel párosult, most viszont még ki lehet állni és lehet vállalni, hogy nem tetszik a jelenlegi kormányirány, ennyi.
Végül pedig ha valaki beszopja a diadalmas békemenetes és harcban állunk szöveget akkor nekem lehet véleményem, hogy szellemileg hol is áll, mint ahogy mondhatom, hogy aki munkahelyét megélhetését védve nem mutatja a kormányzat iránti ellenszenvét az fél.

Dr.Bio74 2013.08.07. 09:56:16

@Blogger Géza:

Én támogatom a fityiszt, csak azt nem árulom el, hogy miben.

Gyingizik 2013.08.07. 09:56:47

Ez valószínűleg pontosan így van ahogy a cikkben leírják. Viszont 1990 és 2006 között a teljes magyar média a ballib oldal kezében volt - kivéve 2-3 újság és egy kis pesti rádióadó. Ez a magyar média kb. 95%-át jelenti! Még Danubius rádiót se lehetett úgy hallgatni hogy ne a Zóóórbánon viccelődjenek. Az RTL-en komplett viccműsor ment/ma is megy a mocskolódásra (Heti Hetes). Aztán ugye jött echo, hír tv. internet Magyar Hírlapot megvették és 2006-2010 között lassan elkezedett a jobber újságok, tvk száma gyarapodni, de még mindig a ballib volt túlsúlyban! És 2010 óta van ez az állapot, amit a cikkíró leírt. Tehát 20 év ballib média túlsúly áll szemben a 3 év jobber média túlsúllyal. Ráadásul az interneten - amit ugye az aktív, dolgozó, művelt stb. réteg ma már jobban használ mint a tvt továbbra is a ballib, komopolita, neoliberális hírcsatornák az uralkodók (index, origo). Az index2-n pedig kiposztolják még a legismeretlenebb ballibb blogolót is ha a Zóórbánt lehet szidni (mint pl. ez a poszt is.)

Dr.Bio74 2013.08.07. 10:00:59

@Gyingizik:

Bocs, biztos igazad van. De miért fáj ha a zorbánon viccelődnek?

Conchobar 2013.08.07. 10:03:26

@Dr.Bio74: "Viszont 1956, 1945, 1849 tényleges félelemkeltéssel párosult" - Ha azt nevezed félelemkeltésnek, hogy a regnáló hatalom megbünteti az ellene lázadókat, akkor a legdemokratikusabb demokráciát is félelemkeltőnek kell tartani. Ami meg a "Bár az lenne az elvárásom engem se vádolgassanak" mondatodat illeti, nem tudom tenni. Te valami képviselő vagy, hogy téged a Fidesz szavazói (ki nem mondottan) vádolnak valamivel, vagy az itt kommentező fidesz-fanokat (fizetett bérkommentelőket? pártaktivistákat?) azonosítod a Fidesz zavazóival?

Velence19 2013.08.07. 10:04:25

MACISAJT:
ad.1.: Szabó György a Sanoma alkalmazottja, vagyis a tulajdonos hozzájárulása nélkül ilyen ügyben nem nyilatkozhat. Ezt jelenti az a mondata, hogy még nem tudja, válaszol-e a cég.
ad.2.: tegnap megjelent a Sanoma hivatalos cáfolata, ennyi ideig tartott, hogy megértsék, Magyarországon még az ilyen kapitális hülyeségre is kell reagálni.

Karcolt lendület 2013.08.07. 10:07:07

@MACISAJT:
Megint nekiálltatok egy kitalált sztorival kampányolni, aztán bassza a csőrötöket, hogy nem ugrik rá senki, magatoknak kell tovább habosítani az egész fost.
Az a helyzet, hogy Habonyék írói munkásságával kurvára felesleges foglalkozni, vannak náluk érdekesebb írók is. (Persze a történet megtörtént eseményeken alapul, csak a főszereplők Simicska, Széles, a Hír és az Echo TV voltak úgy 10 évvel ezelőtt.)

Karcolt lendület 2013.08.07. 10:13:54

@Gyingizik:
Egyrészt ez nem igaz, bő 10 éve már nincs különösebb baloldali média-túlsúly (HírTV, Echo, MN, Magyar Hírlap, Heti Válasz mind a 2000-es évek elejétől vagy még régebbtől jobboldali), másrészt ez a "bezzeg ők 20 évig uralták a médiát" hozzáállás az igazi fideszes óvódás önmentegető faszság: nem, nem olyan országot akarok, amilyet "ők" csináltak, csak most épp fideszes oligarchákkal és őket kiszolgáló pöcsökkel, hanem olyat, ahol a szabályok egyértelműek és mindenkire vonatkoznak.

dimitrij 2013.08.07. 10:22:08

a történetben egyébként a legizgalmasabb a motiváció, vajon mi ösztökélte arra a fidesz PR csapatát, hogy egy ilyen történettel próbálják tematizálni a közbeszédet? a kiinduló pontja valószínűleg az, hogy egyrészt a kereskedelmi médiumok megadóztatásának tervezete egy olyan folyamatot indított meg, amiben az eddig politikailag korrekt magatartást mutató kereskedelmi csatornák mentalitása változni fog, az eddigi mi nem adunk felületet a mutyikról szóló híreknek, cserébe a kormány és a kormánypártok is békén hagynak majd minket mentalitás változni fog. nem pont abba az irányba, mint amit kocsis gazdája szeretne.

tehát tart a fidesz a tőlük független média erejétől, a tematizálásból ez következik. az ezzel kapcsolatos cikk, illetve sajtótájékoztató az ilyen macisajt szintű egyedeknek bizonyíték, ők hiszik a mesét, annyi értelmük meg nincs, soha nem is lesz, hogy felfogják áldozatok. ők így boldogok, eszik a szart mert azt mondták nekik, hogy édesség, meg hogy finom. egészségükre... :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.07. 10:28:10

Most megveszi a Sanomát Simicska vagy úgy jár, mint az RTL Klubbal és a TV2-vel?

A bad gateway blogmotor mondjon le!

Conchobar 2013.08.07. 10:40:26

@Karcolt lendület: "bő 10 éve már nincs különösebb baloldali média-túlsúly (HírTV, Echo, MN, Magyar Hírlap, Heti Válasz" - Szerényen megkérdezném (nemcsak a címzettől), milyen a politikát/híreket érintő olvasottsága/nézettsége a pártközeli orgánumoknak (MN,Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava stb). Másszóval: hányadrangú kérdést vetett föl a jelen blog, azontúl, hogy holmi választási kampány részeként odaszúrt egyet Fidesz kommunikációnak. És egyáltalán, készült-e már valaha valami kimutatás/kutatás arról, hogy ténylegesen hány emberre tud hatással lenni a Fidesz kommunikáció (a harcosabb Fidesz-kommentezőkön kívül. Őnáluk külön kutatás kellene arról, hogy valójában mennyire hiszik el azt, amit ők maguk írnak)

dimitrij 2013.08.07. 10:53:56

@Conchobar:

"És egyáltalán, készült-e már valaha valami kimutatás/kutatás arról, hogy ténylegesen hány emberre tud hatással lenni a Fidesz kommunikáció..."

a lakosság nagy részéhez csak az országos lefedettséggel bíró audiovizuális médiumok, illetve a helyi ingyenes lapok jutnak el. a közszolgálati adók pártállása nem lehet kérdés, a nagy kereskedelmi médiumok átmentek politikailag korrektbe, már 2009-ben. a helyi és ingyenes lapok meg zömében fideszes háttéremberek kezében vannak (helyi téma, metropol).

ez az álnaív hozzáállás meglehetősen nevetséges egyébként.

VadMacs 2013.08.07. 11:02:36

@Conchobar:
Talán ha a jobbfasz kurmány nem fröcsögne unalmában ilyen hiteltelen szart, akkor nem lenne ügy sem - ergo most nem lenne itt ez az "odaszúrós" bejegyzés sem.

lyia (törölt) 2013.08.07. 11:30:38

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz szó szerint beszart a hírtől, amely szerint augusztus 20-án, a nemzeti ünnep estéjén indul el a Story4 Hír24 nevű híradója, aminek Bárdos András lesz a műsorvezetője. A stábban számos olyan, a köztévétől elküldött ismert műsorvezető és riporter van, mint például Baló György, Bakos Piroska és M. Kiss Csaba.

No, ha ezek egyszer híradót kezdenek készíteni, azonnal látható lesz majd, miért is kellett őket elküldeni a köztévétől, nevezettek ugyanis nem afféle olvasórobotok meg pártautomaták, mint a mostani hírgárda (Szőllősy Györgyi, meg a másik, a hombárfejű, na).

Az is baj ám, hogy egy eddig a bulvárban utazó (és nyilván jelentős nézettségű csatorna kezd el híreket adni NER-isztánról, így az ATV-vel már ketten lesznek normálisak, kétfelé meg kétszer annyi erőfeszítés lőni, mint egy irányba.

Az is baj, hogy a bulvárfogyasztó esetleg elfelejti kikapcsolni két szappanopera között a tévét, és eljutnak hozzá azok a hírek, amelyeket a közszolgálatinak csúfolt pártcsatornán (és a csatornát tessenek szívesek lenni szó szerinti jelentésében érteni) nem olvasnak be, mert nem lenne pártszerű.

Egy Baló, egy Bárdos, egy Bakos Piroska mégiscsak jelent valamiféle minőséget a magyar médiában, életút és minőségi munka van mögöttük, talán vannak is annyira autonóm személyiségek, hogy ne lehessen őket azzal elintézni kocsismátéilag, hogy a gyurcsánybajnai emberei.

Persze, a kocsismáték meg fogják próbálni, hiszen ez nagyon megy nekik, bárkit és bármikor besározni, gyalázni, hírbe hozni, gyanúsítgatni, homályos összeesküvés-elméletekbe belekeverni; a lényeg az, hogy ne a Fidesz disznóságairól szóljanak a hírek.

Hát mit számít az a néhány emberi élet, amit egy kocsismáté vagy egy zsigamarcell tönkre tud tenni!?

Egyébként meg terjesszétek mindenhol az átlátszó tankönyves cikkét, érdemes: lássa meg az ország, kik a nyertesei Orbán államának.

atlatszo.hu/2013/07/30/leszerepelt-esztergomi-fideszesekre-biztak-a-tankonyvpiac-allamositasat/

Blogger Géza 2013.08.07. 11:43:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez egyáltalán nem látszik rajta. Az, hogy a tulaj kihez áll pletykaszinten közel, még nem jelenti azt, hogy médiaterméke is az ő véleményét tükrözi. Nem minden befektető képzeli magát főszerkesztőnek.

komplikato 2013.08.07. 12:45:04

Már kíváncsian várom, hogy Kocsis Máté, Selmeci Gabika vagy ki kapja meg a fontos feladatot, hogy objektív hírközlés okán a mai gázrobbanást is rákenje pártokra, emberekre és titkos szervezetekre. :D

komplikato 2013.08.07. 12:46:25

@lyia: OFF: "Mostani megkeresésünkre az érintettek azt kérték, hogy nemhogy Lázár János, de még a város nevét se írjuk le a tankönyv-botrány kapcsán." :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.08.07. 13:16:59

@komplikato: A gázcsöveket Bajnai Gordon miniszterelnökésge idején hibásan szerelték be. A Nyíregyházi állatkerben pedig zsiráf született. Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején egyetlen zsiráf sem született Hazánkban.

Így?
:-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.07. 13:40:47

@Blogger Géza:

Persze, de a szerkesztésben azért vannak érezhető motívumok.

gigacherry 2013.08.07. 17:43:13

@Virág et.: Már bocs, de ha Elvis és Kennedy nem cáfolják egy héten belül, hogy a sarkon kávéztak, akkor ez úgy is van. :-))

Balt 2013.08.07. 21:18:26

@Blogger Géza: Nem olvastam a faszkalap W-orrluk aktuális vagdalkozását, de ezt anno igen:
(Nagyon beszédes, mindent elmond a médiaviszonyokról, nem mellesleg Tóta jelleméről és indulatáról.)

W.: - Ha a kritikának nincsenek szervezett formái,
akkor tényleg kizárólag a „megháglak az anyád
hátán” típusú kormánykritika marad.

Újságíró: - Hol az a bolond tõkés, aki megvesz vagy felépít egy olyan médiavállalkozást, amely 2014-ig,
illetve aztán plusz n-szer négy évig egyetlen
hirdetést sem kap majd?

- Szerintem van az a bolond külföldi tõkés. Én
leginkább a különadóval sújtottak körében
kotorásznék; tudok pár szereplõrõl, aki szívesen
alátenne a kormányzatnak. Így zajlott ez
Lengyelországban is, ahol a hatalommal
ellenérdekelt gazdasági csoportok jelentõs
segítséget nyújtottak Tuskéknak Kaczynskiék
leváltásában. Itthon sem reménytelen a helyzet,
hiszen a kormányzás rossz, amitõl egyre
nagyobb az igény az ellenzéki sajtóra. Pusztán az
a kérdés, sikerül-e életben tartani azokat a
bázisokat, melyekbõl abban a pillanatban, amint
a piac megbarátkozik a gondolattal, hogy ezek
megbukhatnak, vissza lehet térni. Addig meg
védelemre kell berendezkedni.

- Épp most adtok fel egy bázist.

- Én átvezényeltem magam egy másikra.
Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.

dimitrij 2013.08.08. 10:17:56

@Balt: Lengyelország tökéletes példa, a ikrek megbuktatása után létrejött kormány eredményei elvitathatlanok, mára az ország európai szinten is kiemelkedő helyzetben van, 60% alatti államadósság, régiós átlag alatti, 10%-os munkanélküliség, 10 éve pozitív szaldós gazdasági teljesítmény, a következő 7 éves költségvetés egyértelmű nyertesei.

éppen ebbe az irányba kellene nekünk is haladni, már csak Tusk hazai megfelelőjét kellene megtalálni.

egyébként Tótának igaza van, javítani kell a médiahelyzeten, az egy tarthatatlan állapot, hogy Orbán kétszer annyi médiafelületet kap, mint a teljes ellenzék...

kócsag 2013.08.09. 09:13:49

Az ATV-ben a műsorvezető megkérdezte ezt a szegény, méltatlanul támadott, tehetséges kommunikátort, hogy van-e valamiféle kommunikációs szakértelme. Elvégre egy kommunikációs igazgatóról néha feltételez ilyet az ember. Kiderült, hogy nincs. A műsorvezető egyből feladta, hogy elmondja neki miért is helytelen logika amivel érvel. Komolyan gondolkodom rajta, hogy én is kiválasztok valamit, amihez nem értek, amit nem tanultam és jelentkezem a kormánypártoknál. Így lesz esélyem havi 500 ezer feletti fizetésre, mert a szakterületeimen belül nincs esélyem meggazdagodni. Nekem ez a fiú lesz a példaképem.
süti beállítások módosítása