Drága Viktorom! Nagy nap ez a mai, még akkor is, ha állítólag szép hazádnak hátat fordítva ünnepled 50. születésnapodat. Bár versikét vagy dalocskát nem írtam, nemzeti összetartozás alakú baracktortát nem sütöttem, a kedvenc töltött káposztádat szintén nem főztem meg, a mai hálaadó szentmisén valószínűleg nem veszek részt, és nem is vettem a fáradtságot, hogy 25 évnyi tömény politikai pályafutásod aranyköpéseit szépen csokorba kössem, mindenképpen úgy érzem, csatlakoznom kell azokhoz, akik ma boldog születésnapot kívánnak neked. Előrebocsátom: ez a jókívánság kizárólag a családapának, a civil Orbán Viktornak szól, a politikusnak az alábbiakat üzenném:

Ne csüggedj, Viktor! Csak az első ötven év nehéz, bár a te esetedben ez annyira nem igaz, hisz fingod nincs milyen lehet havi 47 ezerből megélni. Nem, neked fogalmad nincs milyen lehet egy átlagos magyar család élete. Egy összkomfortos panellakással, három gyerekkel, négy kerékkel, rezsicsökkentéssel, minimálbérrel. Az a jó hír, hogy soha nem is fogod megtudni. Mert páratlan memóriakiesésed elfeledtette veled honnan jöttél, és milyen volt egyetemistaként csirkét pakolni.

Kétségtelen, hogy a rendszerváltás utáni politikai élet legnagyobb túlélője vagy, és ennek az egyik titka éppen az, hogy egy saját magad kreálta alternatív valóságban élsz. Amelyben egyetlen irányadó vélemény, álláspont és akarat érvényesülhet: a tied. Az elmúlt három év legnagyobb tanulsága mindenképpen ez, így örömmel nyugtázom, hogy 50 évesen is örök fiatal vagy, mert szándékosan nem akarsz tudomást szerezni az általad megálmodott csodálatos Magyarország jelenlegi állapotáról, ahol az egykori ígéretes fiatal politikus a hatalomvágy oltárán elvérzett. Ahol az előző rendszereket talán legerőteljesebben bíráló politikus eszelős ámokfutása egy újkori, vérbeli kommunista vezér alakjának kiteljesedését körvonalazza. Az államosításra, a hatalomkoncentrációra, az egypártrendszer bebetonozására tett kísérleteidnél csak a Magyarország európai értelemben vett elszigetelésére tett következetes kiállásodat övezte nagyobb siker.

És azt, hogy sikerült a magyar emberek zömét saját képedre és hasonlatosságodra átalakítani, hogy rád nézve perverz módon gyönyörködni tudjanak jobb sorsra érdemes önmagukban. Elhitetted velük, hogy gyűlölik őket, hogy bőven elég ha késsel, villával tudnak enni, de nem baj, ha cipővel másznak az ünnepi, megterített asztalra. Kisajátítottad egy buta és primitív szabadságharc vezérének szerepét, akinek vélt és valós ellenségekkel muszáj állandó harcban állnia, és megvédenie tehetetlennek, kiszolgáltatottnak tartott népét. Azt a népet, amelyet személyes kudarcaid alkalmával mindig magad elé tolsz, és akire hivatkozva királyi többesben kéred ki magadnak a sajátoddal ellenkező nézőpontokat. Akiről alapjáraton nem feltételezed, hogy gondolkodni tud, hogy kiállhat az általad elképzelt sorból, és másképp vélekedhet a világ dolgairól. Bebeszélted neki, hogy a világ legtermészetesebb dolga saját kétharmados gépezetedet bégető békemenetekkel megvédeni, a gyűlölködést és kirekesztést nemzeti alapon legitimálni.

fotó: www.propeller.hu

A legnagyobb tragédia mégsem az, hogy  ez az irracionális, nemzeti szalaggal átkötött fröcsögés és a pöffeszkedő, pökhendi stílus vált a normalitás mércéjévé nagyon sokunk számára, hanem az, hogy a magánéletünkben turkálsz, Viktor. Hogy családok, és barátságok mennek tönkre azért, mert te folyamatosan hadakozol, mert szerinted ettől vagy igaz magyar, igaz keresztény, igaz példakép. És hogy mi is ettől válhatunk igazán nagyokká. Mert szerinted ebben az országban nincsenek munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek, nyugdíjasok, egyetemisták, szegények, egyedülállók, családosok, hétköznapi emberek, tehetséges művészek. Csak jobb és baloldaliak, csak a te híveid, és a mocskos kommunisták, balliberálisok. Saját külön bejáratú tragédiád kollektívvé válása az, hogy muszáj valahova tartozni, valamilyen bélyeget a homlokunkra sütve viselni.

Nos, bizonyára kiderült már számodra, hogy nem tartozom azok közé, akik szerint Szent István és Mátyás király után te vagy a legnagyobb államférfiú, mindazonáltal belátom: az, hogy ma olyan sokan foglalkozunk veled, azt bizonyítja, hogy valamit mégis jól csinálsz. Az sem baj, ha egy egész mutyiország fog beledögleni.

Tulajdonképpen az a helyzet, hogy nem azért kell foglalkozni veled, mert ma 50 éves lettél, hanem azért mert mindennapi tévelygéseid és visszafordíthatatlannak látszó útvesztésed ezt indokolják. Utóbbi három éves útvesztésed vezérelve pedig éppen az, hogy erkölcsről prédikálsz, miközben cinkosan kacsintasz vagy hallgatsz, szükség esetén kitüntetsz amikor elvtársaid buziznak, cigányoznak, zsidóznak, asszonyt vernek, hogy békét hirdetsz, miközben állandóan háborúzol, hogy szeretetet vizionálsz, de a gyűlölködés legocsmányabb fegyvereivel támadsz a tőled különböző gondolkodásúakra. Hogy üldözöl, kiszorítasz és kriminalizálsz. Hogy nagyot álmodásod által nem nagy formátumú, karizmatikus, felelős vezetőjévé lettél gyönyörű Magyarországodnak, hanem egy agresszív, nagyszájú vidéki futballista öltötte magára a miniszterelnöki álcát. Azé a miniszterelnökét, aki piedesztálra emelte a turulba született, középkori halpiacok bűzét idéző bezárkózás és kirekesztés félelmetesen ördögi vallását. Ezt nincs okunk ünnepelni, de beszélni kell róla többek között ma is.

Ezért aztán csak annyit tudok mondani, hogy boldogat Orbán Viktor, ötgyermekes családapa!