hacsaknem

Előrebocsátom, ez itt nem a reklám helye.

Nem tudom eddig hányan jelentkeztek a nemzeti ügyek kormánya január 7-én indult Kőrösi Csoma Sándor Programjának ösztöndíj-pályázatára, engem picit bosszant, hogy Bayer figyelemelterelő hadművelete közepette majdhogynem szem elől tévesztettem ezt a történelmi lehetőséget. Fogalmam nincs, Kőrösi Csoma Sándor mit szólna ehhez, és mivel nem is fogok tudni ennek utánajárni, be kell érnem annyival, hogy megpróbálom vázolni, én mit gondolok erről a nemes kezdeményezésről.

A feladat egyszerű: segítséget kell nyújtani a diaszpórába kényszerült, vagy a diaszpóra-identitást önként és dalolva vállaló magyaroknak gyökereik megtalálásában. Tenni kell mindezt kontinenseket átívelően az USA-ban, Latin-Amerikában, Kanadában, Ausztráliában, Dél-Afrikában és Izraelben (khhmm, megismétlem: Izraelben) nyolc hónapig, amiből hármat röghöz kötötten kötelező eltölteni. Persze akkor a lóvé is kevesebb, de azért lássuk be: az a havi 200 sem megvetendő. A mindenek felett álló cél az, hogy szilárd alapokra kell helyezni egyszer és mindenkorra a kivándorolt magyarok nemzetpolitikai szerepét, Magyarországgal ápolt kapcsolatát. Már úgy értem, ezzel a mostani Magyarországgal és annak kormányával. (Persze, tudjuk, hogyne tudnánk: a baloldal mindig is krónikusan és magasról tett a kellemesebb éghajlatokra távozott honfitársaira.) 

A pályázati követelményeket végigfutva igen valószínű, hogy bármennyire is szeretnék, én sajnos nem fogok magyarságtudatot kutatni szerte a világon a szélrózsa minden irányában. A magyarországi állandó lakhely egyelőre fennálló hiányát még valahogy megoldom, nade mi lesz közösségszervező, hagyományőrző tevékenységekben való aktív részvételemmel? Mi lesz a kiscserkész becsületszavam, a boci boci tarka eléneklésére való teljes alkalmatlanságom és a néptánc iránti rendkívül mértéktartó rajongásom mentén megállapítható egyértelmű hiányosságaimmal? Hát ez az, nem fog menni, nem teljesítem a  követelményeket, nem lesz belőlem Kőrösi Csoma Sándor. Pedig egyébként – igaz csak 8 hónapra szól – a világ legjobb melója és bulija lehetne. Nem beszélve az erkölcsi elégtételről, hogy egy nemes ügyet szolgálhatok.

Jut eszembe, ha már nemzetpolitika. Az LMP egyik képviselője azt nyilatkozta ma, hogy a Szász Jenő-féle Nemzetstratégiai Intézet "egy rosszul álcázott, pancser pénzszivattyú", amelynek egyetlen célja, hogy a Fidesz 2014-ben a hatalomban tudjon maradni. Egyetértek, illetve helyesbítek: szerintem még csak nem is álcázott. Frontálisan direkt, ellentmondást nem tűrően bele az arcotokba-jellegű intézkedés, amit egy Magyar Állandó Értekezlet ebédszünetében nyélbe lehet ütni a jelenlévőkkel való előzetes egyeztetés nélkül. Ezzel szemben Navracsicsék magyarságtudat-kutatást célzó felhívása a lehető legfinomabban csomagolt, szemfényvesztően populista stratégia arra, hogy azt a tudatot erősítse: a diaszpóra iránt érzett felelősség kizárólag a Fidesszel hozható összefüggésbe. A külhoni magyarok „regisztrációját”, akarom mondani feltérképezését és magyarságtudatuk hőfokának vizsgálatát végzőket pedig méltányosan meg kell fizetni ezért, nem? Azért felteszem magamnak a kérdést:  hányan vannak ma Magyarországon, akik havi 350 ezer forintért, teljes költségtérítés mellett dolgoznak mondjuk napi 12 órában kemény fizikai munkát végezve?

Marha demagóg szövegnek tűnhet, de a fennálló viszonyok képtelenségének érzékeltetése végett mégis ide kívánkozik: miközben a nemzetpolitikai kutatás értékes műhelyeit (az MTA Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézete, a Magyar Külügyi Intézet vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzetpolitikai Kutatóintézete) mintegy megalázva, 1, 3 milliárdot toltak Szász Jenő privilegizált nemzetstratéga intézetébe, amely borítékolhatóan semmiféle többlet tudást nem lesz képes felmutatni, Budapesten például bezárják a mozgáskorlátozott gyerekek legkorszerűbb iskoláját. Ez csupán egy példa a sok közül, amely a Fidesz kormány intézkedéseinek vonatkozásában a ráció hiányára, és a totális káoszra utal. Most maradjunk ennyiben.

És még nem beszéltem arról, hogy december elején ugyanez a kormány csaknem 4 milliárd forintot csoportosított át a Friends of Hungary Alapítvány létrehozásának és működési költségeinek finanszírozására a rendkívüli kormányzati intézkedésekre biztosított keretből. Meglepődhetnénk, ha nem volna magától értetődő, mi célból kellett létrehozni egy újabb intézményt:  „a diaszpóra magyarsága nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek erősítése céljából”. Nos, vessük össze a Kőrösi Csoma Sándor Program céljával: „a diaszpóra és az anyaország magyarsága közti kapcsolatok erősítése.”

Lehet, hogy szövegértési problémáim vannak, de nekem úgy tűnik, hogy a két célrendszer eléggé konvergál.  Lehet, hogy hülye vagyok, és külhoni magyar státusom ellenére nem rendelkezem kellő empátiával annak felismeréséhez, hogy milyen nemes gesztusok ezek a nemzeti ügyek kormánya részéről mindazokkal szemben, akik kényszerűségből, vagy nem, de Magyarország határain kívül élnek, és akiknek identitásmegőrzése nem a magától értetődőség mércéjével mérhető.  

Fölöttébb lesújtó lehet, hogy nem vagyok képes meglátni a magasabbrendű, jóhiszemű célt, csak a földhözragadtan szemfényvesztő, majdhogynem aljas vonatkozást.  Azért van ez így, mert az olykor álcázott, máskor nyíltan a pofánkba dörgölt, a nemzetféltés és elköteleződés zászlajára írt döntések és határozatok ugyanannak az elkeseredett szavazatszerzési kampánynak vannak alárendelve. Amely kampány az idő múlásával csak egyre elkeseredettebb lesz, és egyre kevésbé racionális. Tudom, hogy ezen a tényleg nevetséges, alig 160 millió forinton (47 ösztöndíj, 8 hónap, amiből 5 * 350 000 és 3 * 200 000, a számítás nem tartalmazza a költségtérítési összegeket) a többihez hozzáadva valóban nem érdemes fennakadni. Viszont, ha cserkészbecsszóra valóban az lenne a cél, amit Fideszül kommunikálnak, nem lett volna célszerűbb mondjuk a létező külhoni kulturális szervezetek bevonásával, költséghatékonyabban megoldani ezt a gyökerekhez való visszatalálást? Akkor talán nekem se lenne muszáj leírnom, hogy pártpropagandát állami költségvetésből finanszírozni elég visszás ügy. (Arról, hogy mekkora szolgálatot tesznek ezek a könnyelmű pénzkiutalások és átcsoportosítások a magyarországi és külhoni magyarok kapcsolatának, a határon túliakkal szemben már amúgy is létező indulatoknak, írtam korábban, most nem megyek ebbe bele.)

Szóval - bár ismételten nem a reklám helye - kedveseim, kapkodjátok magatokat, január 20-án lejár a KIM pályázatának jelentkezési határideje! Nem szeretném, ha bárki lemaradna arról, hogy nemzeti kötelességtudatának engedelmeskedve felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű szavazót szerezzen minden idők legnemzetibb kormánypártjának az újabb mandátumszerzésre. (Nem írja a felhívásban, de gyanítom, hogy a Fidesz tagsági könyv előnyt jelent az elbírálásnál.) Havi 350 ezerért extrába még a szabad levegőn is lesztek, díszmagyarba öltözött, idegenbe szakadt honfitársaitokkal az oldalatokon, a hazai hamuba sült pogácsa és a fehér ló nyerge alatt puhított husi finom ízével a szátokban, a turulmadár nyomában, rovásírásos útlevéllel, cserkészindulót dalolgatva. Kőrösi Csoma Sándor is megirigyelné.