A mai nap híre számomra: a Fidesz kormány döntött a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt kirakat-pályázat ügyében, a papírforma bejött, az intézmény új igazgatója Vidnyánszky Attila lett. Azok közé tartozom, akik - bár valószínűleg sokan gondolhatják úgy, a határon túli távolság talán nem jogosítana fel arra, hogy ebben a kérdésben érdemi véleményt mondhassak – Alföldi Róbertet szerették volna az állítólagos nemzet állítólagos színháza élén tudni július 1 után is. Azok közé tartozom, akik szerény eszközeik révén – akárcsak egy Facebook csoporthoz való csatlakozás által is – eszmeileg, emberileg, kultúrafogyasztói minőségükben, támogatták ezt a dolgot.
Nem filozofáltam túl, hogy az igazgatói pályázatot elbíráló bizottságba egy olyan intézmény delegálhatott tagokat, amelyet éppen Vidnyánszky vezet. Igen, a Nemzeti Színház új igazgatója, aki valószínűleg már sokkal korábban tudott erről a lépésről, mint hogy ezt nyilvánosságra hozták volna. Azonban végigfuttatva az elmúlt időszakot, kijózanítólag hat az emlékezés. Sokadik olyan irányú megmozdulás ez is, amely a kultúra politika általi igába hajtására megy ki: az Új Színház ügye, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) politikai egyensúlyozgatása, vagy a József Attila-díj önkényes odaítélésének módja nem szorul különösebb bemutatásra e tekintetben.
Mondhatnám tehát, hogy nem ért meglepetésként ez a döntés, ám a gyomrom mégis háborog. Úgy értettem, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szakmai bizottság véleményét mérlegelve hozta meg döntését. Fölöttébb érdekes. Megismétlem: nem is olyan régen egy fél világ minden lehetséges úton-módon tiltakozott Dörner György kinevezése ellen az Új Színház igazgatói tisztségébe. Ismert és elismert művészek, a kulturális élet formálóinak tapasztalatát és kinyilvánított véleményét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva vitte át akaratát a kérdésben kompetens végrehajtó. Finoman fogalmazva, Orbán tett egy nagyvonalú gesztust a szélsőjobbnak. Szélsőséges eszmék terjesztésének biztosított pódiumot. Akkor nem számított a szakmai bizottság véleménye.
Azt mondja Alföldi Róbert: „mindenféle hatalomnak ellensége a gondolkodó ember”. Azt hiszem ennél világosabban és egyértelműbben nem lehet kifejezni, milyen országgá lesz az, ahol egy politikai párt kétharmados erőre kap, és ahol az eleganciát és a józanságot felváltja az ököljog. A „nemzeti” ököljog. Ahol az építkezés helyét átveszi a rombolás és az irracionalitás. Legyen nagyon világos: nem az a gond, hogy politikai döntés születik egy olyan kérdésben, amely soha nem volt független a politikától.
Ezzel a döntéssel egyetlen gond van. Alföldi Róbert felépített egy színházat. Minőségi színházat. Magas nézettséggel, nemzetközi perspektívákkal és elismertséggel, elgondolkodtatóan aktuális felvetésekkel. Talán túlságosan is aktuálisakkal. Az én gondom csak annyi, hogy itt és most mindez már megint nem számít. Kurvára nem elég, hogy tehetséges valaki. Merthogy –és akkor lefordítom a magyarországi hatalom nyelvéről a sajátomra és mindazokéra, akiknek esetleg velem együtt felháborodott a gyomra – a tehetség senkit nem érdekel. Alföldi nem üti a mércét nemzeti érzelemből, hazaszeretetből, konzervatív-keresztény értékrendből.
Mint ahogy – visszakanyarodva szűkebb pátriámhoz – ugyanez a Fidesz kormány döntötte el a határokon túli magyar közösségekkel, és azok képviselőivel kapcsolatban is, hogy ki üti a mércét, és ki nem. Hogy szerinte kiben mekkora adag nemzeti érzelem és hazaszeretet kering. A december 9-i romániai parlamenti választások után meggyengült magyar képviselettel megy tovább az életünk. Köszönhetően annak is, hogy az elmúlt évben Orbánék mindent megtettek azért, hogy képviselet nélkül maradjon a romániai magyarság, hogy zsebpártokat létrehozva, mellettük kiállva és kampányolva, őket finanszírozva, az érdekvédelmi szövetséget ellehetetlenítve, a nemzeti ököljognak érvényt szerezzenek. Majdhogynem sikerült. Az anyaországi kétharmados többség árnyékából Orbán Viktorék a többpártrendszer határokon túli előnyeiről tartottak előadást e tudatos megosztási manőver által. Megmutatták, hogy vannak a magyarok, és a még magyarabbak. Hogy vannak, akiket szeretnek, és vannak, akiknek egyáltalán nem jön be a fejük. Hogy e nemes elv mentén akár szét is lehet verni mindazt, amit mások hosszú évek során felépítettek. Igy aztán anyaországi hátszél helyett ellenszélben kell megmaradni, élni, alkotni, magyarként.
Visszatérve a kiindulási ponthoz, még egyszer mondom: nem az a gond, hogy a művészet, a színházi élet összefonódik a politikával. Hogy a Fidesz-féle nemzetpolitika igába hajtja a kultúrát, az viszont nagyon nincs rendben. Talán nem véletlen, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egyetlen sikeres magyarországi pályázatára megítélt 2 millió forintot, amellyel előadásokat szerettek volna Magyarországra vinni, éppen zárolták. Ha Gáspárik Attila Alföldi Róbertnek címzett nyílt levelében erre vonatkozóan hazudott, akkor én is hazudok.
De sokkal inkább azt gondolom, egyszerűen csak arról van szó, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház élén, akárcsak a Budapesti Nemzeti Színház élén sem megfelelő személy áll. Alföldi Róbert, akárcsak Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója nem üti a nagy magyar nemzeti érzelem és elköteleződés Fidesz-féle mércéjét. Erről, nem többről, nem kevesebbről van itt szó. Meg arról, hogy ismételten kiderült – Alföldi Róbert szavaival élve - mindenféle hatalomnak ellensége a gondolkodó ember. Tegyük hozzá: a másként gondolkodó ember. Akinek nem szimpatikus a feje, és az, ami a fejében van munkával, nemzeti identitással kapcsolatban.
Megy tovább az élet. A Budapesti Nemzeti Színházé is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházé is, a romániai magyarságé is. Alföldi Róbert nélkül, sikeres pályázaton elnyert összegek zárolásával, vagy éppen erős magyar képviselet nélkül. Újfent bebizonyosodott, hogy a felelősnek, értelmesnek hitt budapesti nemzetpolitizálás minden egyes nappal valami abszurd tragikus drámába megy át. Ez a mi kis magyar groteszkünk. Amelyben a tehetség megkerülhető, a (másként) gondolkodás nem javallott, a nemzeti érzelem és hazafiság szükséges mértékéről pedig kizárólag a jelenlegi magyar kormány önkénye dönt. Kérem foglalják el helyeiket, folytatódik az előadás!
Az utolsó 100 komment: