A blogírás hiányában eltelt napok távolról sem azt jelentik, hogy nem zajlik a meccs a romániai szavazatokért. Ami engem e tekintetben foglalkoztat, az természetesen a romániai magyarok szavazási kedvét rontó/javító (?) aktuális helyzetkép, tizenaligegynéhány nappal az eredményhirdetés előtt. Mindeközben természetesen, ha akarom, ha nem, mindenhonnan szembejön az a  politikai szenny, amelyet csak azért nem nevezek ciánnak, mert már lelőtték előttem a poént, így egyáltalán nem volna eredeti, ha számra, vagy billentyűzetemre venném a kifejezést.

Pascal-i értelemben gondolkodó lénynek tartom magam, és valószínűsítem, hogy sokan vannak még rajtam kívül Erdélyben olyanok, akiknek empirikus percepcióit a racionalitás szűrője alakítja.  Amely erdmagyar szűrőn kétféle választási üzenet jön (megy?) át mostanság.

Egyfelől megy a sértett óvodás áldozati szerepében tetszelgő és megállás nélkül siránkozó, magyarságukat büszkén vállalók agymosó, és egyben lejárató kampánya a pispek úrral az élen. Természetesen a közös nevező ezekben a retorikákban a zaklatás motívuma, amely azokat a választópolgárokat érinti természetszerűleg, akik nyíltan támogatják az EMNP-t.  Merthogy a Tőkés László (fogalmam nincs, hogy miért még mindig püspök úr) szótárában a nagy magyar érdek új egység alapon való értelmezése annyit tesz, hogy egy minden magyar ember számára nyílt rendezvényen leugatjuk azoknak a fejét, akik nem bólogatnak, akik kérdezni mernek, akik esetleg számonkérnek, mert - ha esetleg valakinek kimaradt volna - 22 év kőkemény közéleti és politikai szerepvállalás és a hatalom édes közelsége áll a pispek úr mögött is. És ha szerinte mások számonkérhetők, akkor szerintem ő is az. A kirekesztő, üldözési mániára emlékeztető – ha nem ismerjük a fejedet, akkor nem vagy közülünk való, tehát az RMDSZ provokátora vagy  jellegű – beszűkült, paranoid világszemlélettel továbbra sem tudok mit kezdeni. Félelmetesnek tartom, hogy egy ilyen diktátorszerű alak mai napig demokráciáról osztja az észt Erdélyben. A megakadt posztkommunista lemez a válasz minden konkrét kérdésre. Amelyből sem aszfaltos út nem lesz, sem szennyvízcsatorna-hálózat, de felújított kultúrotthon sem. Ellenben jól hangzik, és talán beveszi az a néhány gyomor, amely az ilyen jellegű gyűlöletbeszédek emésztésre van berendezkedve.

Azért remélem, hogy az emberek többségének látszik a másfelől is. Az a kampány, amelyben egyesek meg kettesek arról beszélnek, hogy mik az eredmények, minek fogtunk neki, és mi az, amit kutyakötelessége folytatni bárkinek, aki jön. Aki azért jön, mert dolgozni akar. Aki lehet hogy nem öt percenként hajtogatja, hogy ő márpedig büszkén vállalja magyarságát, hiszen ez evidencia, erről nem kell állandóan beszélni. Minél kevesebbet mondja valaki, de aszerint próbál élni, annál hitelesebb.

Erdély néhány stratégiai fontosságú városában nagy valószínűséggel elvérzik a magyar polgármester, és az erős magyar képviselet a helyi tanácsokban. Egyfordulós történelmi lehetőség ide vagy oda. Egyre nagyobb valószínűséggel körvonalazódik, hogy míg egyesek laza sajtóreggeliken kürtölik világgá, hogy minden sínen van, hogy nagyon jól állnak, hogy bent lesznek – példának okáért - a kolozsvári tanácsban, a történet teljesen másként fest.

Amíg egyesek etetik a sajtót, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, mások próbálják áttörni azokat a merev etnikai határokat, amelyeket egy valamikor Gheorghe Funar, vagy a jelenben Dorin Florea által vezetett városban szinte lehetetlen. Amíg egyesek szívmelengető levelecskéknek örülnek, amelyeket nagy valószínűséggel ők ejtettek saját postaládájukba, hogy legyen min meglepődni, mások a vállalkozások támogatásának, vagy a tömegsport fejlesztésének konkrét lehetőségeit keresik. Amíg egyesek attól jönnek lázba, hogy a romániai 60 éves átlagéletkort elosztva hárommal húszat kapunk és ez az egyenként 20 év - csodák csodája – a fiatalkor, a középkorúság, és az idősödő kornak megfeleltethető, mások megpróbálnak takarékos önkormányzati projektekben, és megvalósítható kreatív otthonteremtésben gondolkodni. Amíg egyesek a Szép város Kolozsvár dixieland változatát és hangoskocsit ajánlanak a kolozsvári magyaroknak szívmelengetési alapon, addig mások rendezett lakónegyedekre és a kényelmes közlekedésre fogalmaznak meg kivitelezhető ajánlatokat.

EMNP-ék úgy érzik tehát, hogy hátradőlhetnek. Zaklatottságukban negatív kampányoldalak és videócskák futószalagon gyártásával kreatívkodnak és nyomulnak a közösségi oldalakon. Önmagában nem létező kampányuk az RMDSZ árnyékában és bemocskolásának kimondott és ki nem mondott heteroidentifikációs sémájában merül ki. Ez nem annyira nagy baj, hiszen a patrónus elvtárs nyomdokaiból kitörni nem tudván, a konkrét tervek helyett marad az áhítatos magyarkodás és a személyeskedő, tényeket nélkülöző közbeszéd-tematizálás.

Mindezeken túl egy tény van: Marosvásárhely, Kolozsvár, de Szatmárnémeti is június 10-én választ. A kolozsvári magyarok – köztük én is - június 10-én esélyt kapnak a választásra. A jelenlegi trendek sajnos igazolni fognak egy korábbi feltételezést: a nagy magyar viszálykodásban, az ellenfél lejáratásának mindent felülíró eltökéltségében, két örömre és megnyugvásra okot adó saját vállunkat veregetés közepette, elkerülte a figyelmünket, hogy az embereket mindez nem érdekli. Csalódottságuk érthető, és otthon fognak maradni. Sokkal nagyobb számban, mint a románok. Nem elég nekik az, hogy szívhez szóljon a nóta, és az RMDSZ ócsárolásával tapétázzák ki a garzont.

Az engem is „segfejnek” néző Erdélyi Magyar Néppárt  pontosan annyi szavazatot fog elvinni Kolozsvárott, amennyivel ugyan nem jut be a tanácsba, de az esélyesebb párt is alulmarad a küzdelemben. Marosvásárhely legesélyesebb magyar jelöltjét pedig Smaranda Enache, EMNP kedvenc fogja megakadályozni abban, hogy Floreát végre leváltsák a város éléről. Történelmi pillanat lesz. Azért, mert ahogy a pispek úr is megmondta: ő inkább szavaz egy becsületes románra. Segítse a saját istene ebben a nemes elhatározásban. Mert a végeredményt tekintve pontosan ez a diagnózis: a román (nacionalizmusban egymást túllicitáló) pártok és választópolgárok egészen nyugodtan röhöghetnek a markukba. A sajátos magyar frusztráció és gyűlölködés hátán túlnyerik magukat június 10-én.

Ami azután jön, azt Budapest  nem fogja megoldani. Brüsszel sem. De Tőkés,  Orbán Viktor, sőt még Kövér László sem. Remélem ezt tudják a magyarságukat büszkén vállaló, nemzetmentő, dixielandes magyarok. És a felelősséget is vállalják érte.