Egy családját és beosztottjait rendszeresen megalázó vezető. Egy csalfa férj, aki felesége és gyermekei életét is alárendeli saját politikai karrierjének. Egyházi vezető és politikus, aki finoman szólva is nagyvonalúan bánik a közpénzekkel. Ilyen kép rajzolódik ki abból a botránygyanús dokumentumkötetből, amelynek főszereplője: Tőkés László.

Mint az idézetből is látszik, kivételesen nem én rágalmazom ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel, igékkel, szókapcsolatokkal minden idők egyik legnagyobb erdélyi magyarját, a Ceausescu rezsim által állítólag meghurcolt fényt az éjszakában, a hitélet és a politika egyáltalán nem kifogásolhatatlan összemosásának kortárs zsenijét.

Engem semennyire nem érdekel, hogy Andrassew Ivánnak mennyire gazdag a képzelőereje, hogy kinek a megbízásából, vagy netán saját meggyőződésből járt-e utána Tőkésnek?  Nem érdekelne, és nem is lenne jogom ítélkezni mások magánéleti lírája és politikai viselt dolgai fölött – és ez Tőkésre is igaz lenne – amennyiben nem egy olyan közéleti szereplőről lenne szó, akinek hatalmas befolyása volt és van pillanatnyilag is egy korántsem dédelgetett sorsú közösségre: az erdélyi magyarságra.

Soha, semmilyen szinten nem voltam tisztelője ennek az embernek, egyetlen nagy történelmi pillanatát az azt megillető szkepticizmusom mellett ugyan, de a magam módján, elismertem. Soha, semmilyen körülmények között nem voltam tisztelője a szószékről politizálás nagymesterének attól a pillanattól kezdve, hogy nyilvánvalóvá tette: a kritika, amit másokkal szemben (értsd mindenkori egyetlen politikai ellenfele, az RMDSZ) gyakorol, önmagával szemben nem kötelezettség. Az elvárás, amelyet a másik oldallal szemben támaszt, saját magára nézve soha nem aktuális. Tőkés László felőlem összefeküdhet a fél világgal, elválhat és újranősülhet tizennyolcszor, megcsalhat,és megdönthet, akit akar: nem lenne érdekes, elítélendő vagy minősítendő. Attól kezdve viszont, hogy a köréje tömörült bálványimádókkal vállvetve kikiáltotta magát az erkölcsi tartás, az emberi nagyság vonatkoztatási pontjává, a mindenkori igazság kinyilatkoztatásának egyedüli mércéjévé, indokoltnak érzem ezt az eszmefuttatást.

Az erkölcsi tartás úgy jön ide (ajánlom figyelmébe minden TTT névre hallgató, Tőkés-féle mélymagyarnak) hogy a hitelesség elengedhetetlen alapját képezi. Egyszóval mindazt, amit Tőkés eljátszott az elmúlt húsz év alatt, azt hívják gyűjtőfogalommal erkölcsi tartásnak. Ami még mindig nem lenne tragédia. Attól kezdve, hogy az ember nem utolsó sorban ösztönlénynek is született, ez belefér. Nem lenne baj, ha a fent említett frusztrált, eszelős, bosszúálláson alapuló gyűlöletpolitika nem homályosította volna el az ő, és talpnyalói elméjét annyira, hogy csakazértis alapon megmutassák: addig nem lesz megnyugvásuk, amíg a politikai ellenfelet meg nem semmisítik. Ma már Tőkés mögé különbejáratú pártok sorakoznak, akiknek létjogosultságát egyfelől ennek bosszúvágya, másfelől a Fidesz atyai gondoskodása, pénze és jól megfontolt érdeke adja. E két dimenzió tökéletesen konvergál, így aztán 24 nappal a romániai önkormányzati választások nagy napja előtt csupáncsak az a kérdésem: vajon tudja-e a bálványimádó jó magyar ember, hogy valójában kire voksol, valójában ki ez az ember, akit imádattal imád? (tisztelet a kivételeknek)

Bár Andrassew könyve és ez a 24 nap igen kevés lesz ahhoz, hogy bálványokat döntögessen, legalább annak örülhetünk, Tőkésnek még egy oka van arra, hogy pereskedjen. Valakikkel, akikkel még nem tette: Andrassew Ivánnal, a Noran Libro kiadóval, ismeretlen terjesztővel, és természetesen a sorok között: az összeesküvéselméletekbe ágyazott nagy kollektív rosszal, az „udémérével”. Miután a Szekuritáté, titkosszolgálati jelöltek, az egyház, a poszkommunisták, a hangoskodó provokátorok mind megvoltak. Tőkésnek bekattant ez a néhány kategória, és eszelősen ismételgeti. Hogy aki nem vele van, az takarodjon. Aki nem vele van, az ellene van. Aki őt kritizálja, az vádaskodik. Aki Tőkés László valamely cselekedetét nehezményezni meri, az csak és kizárólag provokálhat. És mint ilyet, el kell taposni. A slepp szerint e könyv megjelenése egy lejárató hadjárat része, kampánycélzattal íródott, de majd mi  úgyis megtudjuk, hogy ki finanszírozta és miből. Ismerjük a lemezt. Ugyanaz a beteg, eltorzult önreflexiós görcs: amit nekem szabad, azt másnak nem szabad. Amikor én dobom a sarat, vádaskodok, feketítek, az természetes, amikor egy ilyen írás megjelenik, akkor ejnyebejnye van.

Az az igazság, hogy továbbra sem érdekel, hogy Tőkésnek és bandájának mennyire habzik a szája pillanatnyilag a felháborodástól. Számomra, ha ebben a könyvben foglalt információk csupáncsak 5%-a lenne bizonyítható, akkor is súlyos esettel állnánk szemben. A felvilágosultabb erdélyi magyarok körében már régen nyílt titok, hogy egy alkoholista, házasságtörő, agresszív egyházi emberből politikussá pervertálódott figurával állunk szemben. Ami nem lenne baj, mert millió ilyen kering a világban. A baj az, hogy ez kikéri magának, neki áll följebb, ő az, aki fenyegetőzik, ő az aki kikiáltotta magát egy közösség vezetőjének. Ez is csak azért baj, mert a napokban kezembe került egy agymosó összefoglaló írás kezdőknek és haladóknak arról, hogy tulajdonképpen mit is kellene tudni a pártról, amelynek védnöke a fentiekben ábrázolt csávó.

Nos, az Erdélyi Magyar Néppárt – amely egyébként a jóhiszemű magyar emberek szavazataiért csúszik mászik még 24 napon keresztül - számára Tőkés László csak egy van, és mint ilyen szent és sérthetetlen. Az az igazság, hogy nem tudom eldönteni: vajon szomorú, tragikus, gyomorforgató, elkeserítő ez a dolog, de a tény, hogy vannak emberek, akik ezt papírra is vetik mások megvezetése céljából. Számomra Tőkés László egy halandó, erkölcsileg bukott ember, bukott politikus, bukott egyházi méltóság. Nem több, nem kevesebb. Egy ilyen bukott angyal ne akarjon fény lenni az én éjszakámban, és ne akarjon vezetni és félrevezetni másokat. 

Andrassew Iván azt írta: Egész életemben röstellni fogom, hogy ezt a könyvet nekem kellett megírnom. Sajnálom, de hazafias kötelességem volt.

Én annyit szeretnék hozzáfűzni: sajnálom, hogy én már nem írhatom meg ezt a könyvet. De örülök, hogy  ő megírta. Tökéletesen mindegy, milyen okból. Elég volt a borivás és vizet prédikálás két évtizedes szemfényvesztéséből. Ja, és még valami: én sajnos nem kaptam meg ismeretlen tettesektől  ezt a remekbeszabott írást, megrendeltem. Pénzt adtam rá. Azért vajon be fog perelni a megboldogult pispek úr?   Büntetőjogi felelősségem tudatában rendeltem meg. Becsszó.