SCHMITT – LMP 1:0
H_A Címkék: népszavazás LMP Schmitt Pál2012.04.02. 20:45
Egy gonddal kevesebb a Tisztelt Háznak: nem kell kiírnia, azaz nem kötelező kiírnia a népszavazást. Merthogy érvénytelenre sikerált az LMP népszavazási kezdeményezése.
Emlékszik még biztosan a közvélemény, vagy nem? Az utóbbi napokra való tekintettel, valószínűleg inkább nem. A lényeg röviden, hogy az LMP azt szerette volna/szeretné elérni, hogy:
1. a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon
2. emeljék vissza az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról a korábbi 260 napra
3. 100 napnál hosszabb próbaidőt ne lehessen kikötni
4. a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.
Nem értekeznék a témák megalapozottságáról, húsbavágó jellegéről, vagy teljes érdektelenségéről, netán populizmusba hajló demagógiájáról vagy mindezek ellenkezőjéről, megtette már a maga idejében elég sok elemző. Az egyedüli dolog, ami engem érdekel ebben a pillanatban (!! sokkal jobban, mint az, hogy ki lesz az új áLamfő!!) az az, hogy mi következik ebből? Egyáltalán valami következik-e ebből? És most akkor mi lesz?
Első ránézésre úgy látszik, hogy az következhet csupáncsak, ami eddig is mindenből következett: marad minden a régiben. Bár szerintem fölöttébb sokatmondó, hogy Pál ennyire lelőtte ezt a poént. Mert tulajdonképpen, lássuk be, ma senki nem foglalkozott azzal, hogy mennyi jött ki az LMP-nek. Szomorú, mert ennek alapján az egyik nyilvánvaló következtetésem pontosan az, hogy egyszerre aláírást gyűjteni és államfőt buktatni nem éppen egy LMP-hez mért feladat volt.
Mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem a rosszindulatú kritika hangján közelíteném meg a kérdést. Azok közé tartozom, akik valóban szurkoltak annak, hogy kijöjjön a lépés, hiszen komoly erőpróbájának találtam ezt a kezdeményezés annak, hogy mire képes ma az 1/3-os ellenzék Magyarországon. Viszont azt hiszem, és egyben remélem, hogy - bár Schmitt Pál áLamfő plagizálási botránya nagyvonalakban kitörölte a rövid távú memóriánkból, hogy mi is van ezzel a népszavazási kezdeményezéssel – az LMP valamit tanulni képes ebből a 40 ezer híján 200 ezerből.
Először is azt, hogy legszebb ideje volna önkritikusan belőni saját helyüket a jelenlegi politikai palettán. Ugyanis egyelőre nagyon úgy fest, hogy az LMP inkább a kicsiséggel asszociálható, mint a nagysággal, és igazából nem látom azt a pólusképző markáns erőt, amely felsorakoztatható mögé. Vajon értik-e már, hogy egyedül nem megy? Az önálló, kuruckodó ellenzékiség ma halálra van ítélve Schmittlandban.
Továbbá ha jól értettem Vágó Gábor szavait, akkor az LMP elvileg „teljes hatásfokon pörgött”. Ha ez így van, és ez a teljes hatásfok, akkor ez egyáltalán nem jó hír. Ugyanis akkor úgy fest, hogy sikerült túlbecsülniük saját képességeiket, és ez nem föltétlenül jobb, mintha el sem kezdték volna az aláírásgyűjtést. Sokadszorra derült ki ezáltal, hogy mennyire bármit megtehet ma Magyarországon a Fidesz: nincsen érdemi támogatottsága semmilyen baloldali/ellenzéki kezdeményezésnek. Az történik ugyanis, hogy egy nagyjából konstruktív ötlet fordult kvázi érdektelenségbe (és nem megnyugtató egyáltalán, hogy a helyzet nem egyedülálló, lásd esztergomi népszavazás) így aztán lehet úgy interpretálni ezt a sikertelenséget, hogy jobb ez így sokkal, mint ha a népszavazás maga ütközött volna mélységes apátiába. Ami igen sanszos. Ugyanis szerintem a Schmittel kapcsolatos lincshangulat ellenére érdemi kormányváltó hangulat aligha létezik ma Magyarországon.
Ez pedig megmagyarázza, hogy miért cikkezik mindenki Schmitt Pálról, és miért n-edleges téma csupán egy népszavazás, amelynek –a kérdések tartalma ellenére - tétje lett volna. Én speciell egyáltalán nem örülök annak, hogy az LMP bukta jóval haloványabbnak fog tűnni ettől, merthogy nem ez a lényegi kérdés. A lényegi kérdés az, hogy ez a kimenetel valószínűleg nem okozott meglepetést túl sok gondolkodó magyar állampolgárnak. Ugyanis a kép teljességéhez hozzátartozik ama nevetségesség felső határát súroló momentum, amikor egyértelműen jogsértő módon egy vacsorával és bicajjal próbálták aláírásra bírni a megfáradt magyar embereket. Nálam ez volt a pillanat, amikor rájöttem: semmiképpen, soha a büdös életben nem lesz meg a 200 ezer. Ez az erőltetett lábszagú marketingfogás leginkább az elkeseredettséget, az igen valószínű kudarcot vetítette előre.
Nos ma, történelmi idők történelmi pillanataiban, Schmitt - LMP 1:0. Érdemes lesz tehát elgondolkodni, önkritikát gyakorolni, okulni, megszívlelni, különben nem csak 160 ezer ember akarata megy el a lecsóba. A nagy mellény, az arrogancia, és a realitásérzék hiánya behozhatatlan imidzsveszteséggel járhat. Pál óta tudjuk ugyanis, hogy van az az elvesztett tekintély, amit soha nem lehet visszaszerezni.