Nem örülök egyáltalán annak, hogy a Fidesz parlamenti különórákat tart középiskolásoknak. Annak még kevésbé, hogy kénytelen vagyok ennek okán már megint a Fidesz témát feszegetni. Pontosabban a vonatkozó kommunikációs vetületeket. Az majdhogynem mellékes, hogy a főszereplő ezúttal Kövér László volt, aki osztotta az észt, ahogy az elvárható volt tőle is, csak most először mintha már ő sem tudta volna annyira jól beleélni magát a leosztott szerepbe. Akik az utóbbi időben a Fidesz hanyatló kommunikációját közelebbről-távolabbról figyelgették, valószínűleg egyetértenek abban, hogy a rossz dolgokat is egyre rosszabbul kommunikálja a kormánypárt. A jókat természetesen könnyebb volna, csak hát azok teljes mértékben hiányoznak.
fotó: Magyar Nemzet (www.mno.hu)
Nagyon hosszú idő óta mégis először van az az érzésem, hogy mintha picit takaréklángon égne az a fajta autista öntömjénezés, amiről elhíresült némelyik - kétharmados mámorból felébredni képtelen - Fideszes politikus. Nyilvánvalóan butaság volna figyelmen kívül hagyni, hogy mégiscsak kiskorú, János Vitéz helyett Harry Potteren szocializálódó középiskolásoknak beszélt az Országgyűlés elnöke, és ez nyilván más elvárásokat támasztott a kommunikáció tartalmi oldalával szemben, mint ha mondjuk, a sajtónak nyilatkozik, vagy reagál az ellenzéki kritikára.
Belátom, rólam állít ki szegénységi bizonyítványt, hogy nem értem mit jelent az, hogy a törvényhozás nem jog, hanem kiváltság. Tulajdonképpen csak remélni lehet, hogy nem sokan hallották meg ezt a bárgyú, és egyáltalán nem veszélytelen kijelentést. Nem tudom, hogy Kövér László szerint mely értelmei léteznek a magyar nyelvben a kiváltság szónak, de hogy a törvényhozás bárkinek is a kiváltsága volna egy működő demokráciában, az enyhén szólva botrányos az én meglátásom szerint. Én úgy tudom, hogy a törvényhozási feladatok ellátásához egy előzetes megmérettetésen kell túlesni, amit demokratikus választásoknak hívnak még Magyarországon is. Ennek következtében a kijelentés abszurditásán egyáltalán nem szelídít semmit az, hogy – mint mondtam, hosszú idő után mintha végre úgy tűnik – önreflexió (önkritika?) következik. Még akkor is így van ez, ha minden, ami ezután jön, nagy általánosságba foglalja mindazt, ami lassan két éve már mindenkinek világos, és nagyon konkrét Fidesz asszociáció: vissza lehet élni a kiváltságokkal, nincsen garancia arra, hogy legalkalmasabb, a legfelkészültebb, a legtisztességesebb ember viselje a hivatalt, stb.
Kénytelen vagyok egyetérteni Kövér Lászlóval, sőt úgy vélem, Magyarország esetében úgy tűnik, mintha ez lenne a legfőbb hivatalviselési követelmény: hogy valaki alkalmatlan, felkészületlen és tisztességtelen.
És akkor a kedvencem: A demokrácia legfőbb értéke, amivel egyértelműen a többi politikai rendszer fölé emelkedik, nem a választás, hanem a visszahívhatóság, hogy a hibák javíthatók. Már megint értetlenül állok ez előtt a kijelentés előtt is, mert tudtommal a visszahívhatóság intézménye, mint olyan, jogilag nem létezik. Sem Magyarországon, de alig valahol a világon. A magyar politikai porondon talán soha nem volt ennyire aktuális kérdés a visszahívhatóság, és mint jól tudjuk, sokak és sokszor nekiveselkedtek már a pro és kontra érvek felsorakoztatásának, és általában véve az intézmény megvalósíthatósági tanulmánya vázolásának. Nem hiszem, hogy van ma politikai erő Magyarországon, aki a visszahívhatóság mellett tenné le voksát. Tény, hogy ellenzékből ez is jól hangzik, mint annyi minden más, de mélységesen hiteltelen.
Azonban ami tény jelen esetben, hogy Kövér László vagy tévesen használja a fogalmakat – és tekintettel expozéjának oktató jellegére, ez nem bocsánatos bűn – vagy pedig tudatosan ködösít, ami a Fidesz-féle hazugság kommunikáció perspektívájából egy a sok közül, és legalább annyira súlyos. Az tehát, hogy a visszahívhatóság a hibák javíthatóságának szinonimája volna ebben a kontextusban, egy újabb szánalmas próbálkozás a tartalom nélküli maszlag magasztos köntösben való feltüntetésére és eladására.
Én a magam részéről nem vagyok meggyőződve a visszahívhatóság intézményének többpárti demokráciákban való gyakorlatba ültetésnek sikerességéről. Most vagy bármikor. Valószínűleg, ha működne, már nagyon sok helyen működne. De jelenleg ahol van visszahívás (pl. Egyesült Államok) ott is rendkívül korlátozott és nehézkes. Ami azt jelenti, hogy a hatalom forrása a polgár, aki korlátozott idejű megbízatást ad „választottjának”, és pont ez az, ami miatt nem véletlen a hatalmi ágak szétválasztásának követelménye sem. Ezért lenne oly nagyon fontos, hogy ahelyett, hogy a vezérhez hasonlóan Abraham Lincoln nemes gondolatait idézgetné az eszményi kormányzó hatalomról, inkább arra gyúrna Kövér Lászlóval együtt az egész Fidesz, hogy ne kelljen kijavíthatatlan hibákat hagyni azokra, akiknek ismereteit homályos fogalmakkal próbálják gyarapítani.
Összességében visszás érzések kerülgetnek e sajátos politikai történelemórát illetően. A Fidesz a sorok között nyilvánvalóvá tette, hogy otthon, a sarokban, amikor senki nem látja, azért mégiscsak beismeri magának: tökéletlensége kurva sok pénzébe kerül az adófizető és választópolgárnak. Ugyanakkor a fent kifejtett okoknál fogva fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy Kövér László tart politikaelméleti előadást a Hoffmann Rózsa oktatási rendszerében tanulni kényszerülő diákoknak. Remélem, hogy ezek a fiatalok nem a Fidesztől tanulják a parlamentáris demokrácia alapjait. Ekkora „kiváltságra” semmi szükségük.
