hacsaknem

Színvonalas előadás volt, köszönjük az élményt !! Magyarnak lenni manapság kész kihívás, ugyanakkor büszkeség. Bátraké a jövő, így hát hajrá !! Több teher jut majd mindannyiunkra, amennyit el fogunk bírni, ez többször is elhangzott. Ehhez kell majd Isten segedelme, ki elküldi az égieket Csaba királyfi személyében, csillagösvényen. Úgy legyen, Ámen !! U.i. "Emberé a munka,Istené az áldás." - írhatnék csupán ennyit Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszédére, idézve Facebook-oldala és személye nagyszerű rajongóinak egyikét. Vagy írhattam volna csak annyit, hogy nem írok inkább semmit, hiszen mindenki, aki a politika világának közelében él, és mozog, billentyűzetet ragad, úgyhogy nehéz lesz újat mondani. De.

Ez a fotó itt a nemrég lezajlott brandenburgi kajak-kenu EB éremtáblázata. 

fotó: Facebook

Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt. Nem tudom, emlékszünk-e, de így kezdődött az a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő által írott "Kinyílott a pitypang, megírom" mottójú levélből, amit legalább 100 Fidesz-kormányhoz hű potenciális szerző kapott meg január elején. Nem fogom idézni a levél teljes szövegét, de kötelező olvasmány, kórdokumentum, mindenkinek ajánlom figyelmébe. Arról írnék most inkább, hogy mára kiderült:

Nem kérdés, hogy mit gondolok az éjszaka leple alatt (azaz titokban) felállított, náci megszállás áldozatainak (?) emléket állító Szabadság téri emlékműről. A történetéről, az üzenetéről, felállításának módjáról. Csakhogy annyi szó esett már arról, hogy mi a baj ezzel az egész sztorival, hogy tényleg nem fogom megismételni azt a rengeteg okosságot, amit már rengetegen leírtak ezzel kapcsolatban.

Azt írta egy nagyon nagy arc hozzászóló az EU-csúcson készült Orbán-interjús hír kapcsán: "Brazília, most meg Brüsszel. Érdekes, ez az Orbán alig van itthon, mégis, hogy meg tudja keseríteni az életünket." És ha már ennyire frappánsan-találóan nem sikerült megfogalmaznom mindazt, ami a miniszterelnök úr Brüsszelben tett nyilatkozatai nyomán eszembe jutott, gondoltam nem keserítem meg még jobban az életemet, és csupán egy-két bölcsességet, odamondást ragadok ki magvas érvrendszeréből.

Már többször kifejtettem, hogy mélységesen elítélem azt a mifelénk nem ritkán űzött provinciális és pitiáner gyakorlatot, hogy egy gyermeket szülei viselt dolgai szerint állítanak pellengérre. Ezzel együtt sem tudok mit kezdeni Orbán Viktor fiának önérzetesen sértődött levelével, amelyet a 444.hu-nak címzett, és amelyben kikérte magának, hogy róla márpedig ne közöljenek cikkeket, mert ő nem közszereplő. Mint korábban Ráhel nővérével kapcsolatban leírtam, most is csak annyit tudok mondani: Gáspár, ha hallgattál volna...

Júniusi hír, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellenőrzi a demokratikus magyar társadalomért dolgozó civil szervezeteket. Nagyon helyes. A civileknek kutyakötelességük beszámolni tevékenységükről, és szeretném hinni, hogy - a kormánnyal ellentétben - a teljes átláthatóság egy olyan alapelv számukra, amelyet minden körülmények követni szeretnének. Csakhogy. Mióta világossá vált,  a kormány listát vezet az általa problémásnak, illetve baloldali kötődésűnek ítélt szervezetekről, a vizsgálatok mögött nem nehéz politikai alapú, az illető szervezetek ellehetetlenítésére irányuló szándékot fölfedezni. 

Nem dolgozna együtt szívesen sem romákkal, sem melegekkel, sem testi fogyatékkal élőkkel a magyar munkavállalók jelentős része - olvasom a Gemius és a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés által nemrégiben végzett felmérés eredményét. Igen, a magyar munkavállalók zömét kirázza a hideg a cigány és a zsidó főnöktől. Ja, meg a melegtől is, vagy a fogyatékkal élőtől is. Mert Magyarország egy ilyen toleráns, nyitott ország, amely tiszteletet követel magának Európától, de lehetőleg az egész világtól.

Még megnevezni nem tudtam az érzést, amely annak olvastán tört rám, hogy immár több tízezres nagyságrendűre duzzadt a férfiak férfiasságáért aggódók virtuális klubjának társasága. De ha már a Budapest Pride utórezgéseinek legutolsó hullámainál tartunk, úgy gondoltam, megpróbálom értelmezni azt, amit első olvasásra nem sikerült, de ami ennek kapcsán fölöttébb témába vágó. Hogy tudniillik, mit bír jelenteni ez a férfiasság háttérbe szorulásával kapcsolatos aggodalom. Értem én ezt? Vajon a klubot alapítók valójában mitől rettegnek, mit féltenek? És egyáltalán a való világban létezik-e az a fenyegetés, amely indokolja a kérdés ilyetén megközelítését?

A bizarrnál szalonképesebb szót nem sikerült találnom nekem sem a Népesedési Kerekasztal nyugdíjra vonatkozó akciótervére, amelynek nyilvánosságra hozatala idején már feltettem magamban a kérdést: vajon mennyi idő telik el addig, amíg a kormány ráharap, érdekesnek és megfontolandónak találja? Az idő letelt. Egyeztetést kezdeményez az új családpolitikáért felelős államtitkár azon nyugdíjjavaslat elemeiről, amely szerint az kapna nyugdíjat, aki elegendő gyereket szül.