Fizetett hazafiak órabére: 800 forint

H_A Címkék: kormány március 15 órabér választás 2014 bértapsolás2014.03.12. 23:41

Pedig azt hittem, annyi minden történt a politika és a közélet határmezsgyéjén az elmúlt négy évben, hogy legfeljebb már csak összevonom a szemöldököm a minden napra jutó kisebb-nagyobb botrányra hajazó történések fölött. Ehhez képest a megrökönyödés igencsak megkörnyékezett annak olvastán, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünk alkalmából 800 forintos órabér ellenében mehetnék a köz javára tapsikolni a Múzeum kertbe, vagy a Kossuth térre. Mindehhez pusztán annyi szükséges, hogy fekete vagy sötétkék farmerban, fekete sportcipőben vagy bakancsban és lehetőleg fekete kabátban jelenjek meg a helyszínen.

Túl azon, hogy sok vagy kevés az a 60 percre 800 forint, hogy hallottam vagy sem a sokan vagyunk, de nem vagyunk elegen bizonyosságot mindenáron megcáfolni akaró Apple Party hostessügynökségről, hogy ellenőrzött forrásra hivatkozva kijelenthetem vagy sem, ki a nemes ügyet révbe juttatni kívánó tényleges megbízó, és eltekintve annak szánalmasságától, hogy az esemény előtt három nappal a projektmanager nem tud felvilágosítást adni az elvárt munka jellegéről (vagyis fingja nincs mire fog nekem óránként 800 forintot fizetni) a helyzet sokkal súlyosabb, mint gondoltam.

Már csak azért is, mert eddig nyugodtan hátradőlve abban a hitben voltam, hogy a Békemenet teszi a dolgát, hogy a közmunkásokat kötelezően választható opcionális üzemmódban, talpig kokárdába öltöztetve készenlétbe helyezték, és hogy következésképpen semmiféle problémája nem lesz a regnáló hatalomnak e számokkal vívott aktuális és görcsös harc során. Nem, nem mondtam, hogy a Fidesz kormány szerződtette az ügynökséget, de legalábbis jó okom van azt hinni.  És ha netán sejtéseimet valamely másik politikai alakulat megcáfolná is, ugyanazt írnám. Függetlenül attól, hogy lelkes kormányszimpatizánsokat, vagy bér-ellentüntető rendbontókat keres az Apple Party, gyomorforgató a történet.

Úgyhogy mélységes hányingert érzek e lesújtó kezdeményezés kapcsán. Legfőképpen amiatt, hogy nemzeti ünnepünkön egyesek fizetni akarnak azért, hogy a magyar ember késztetést érezzen kikelni az ágyból. Ha már ilyen szerencsétlenül hétvégére esik ez a fránya március 15. Hogy a nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvényekre egyesek álünneplőket és bértapsolókat keresnek. Vagy ünneprontókat. Vagy mindkettőt.

Azon túlmenően, hogy március 15. - és általában bármelyik a nemzetitől a nagyon nemzetiig terjedő skálán elhelyezkedő ünnepeink közül - már régóta nem szól semmi másról, mint az éppen aktuális politikai ürülék teregetéséről, mégiscsak elképesztő, hogy munkaszüneti napon, hétvégén, a magyar forradalom, szabadságharc, és sajtószabadság ünnepén egyesek biodíszletet keresnek a statisztika javításához. Vagy rontásához. A fizetett hazafiak táborának erősítéséhez, fene tudja kinek a pénzéből (kinek, ha nem a köznek), óránként egy koponyára eső 800 forintból.

Hát így. Mondjuk amellett, hogy Felcsút kb. ingyér is jöhetne, még mindig nem értük el a legalját, feleim. Egyelőre még fizetnek, hogy bértapsoljunk. Vagy bekiabáljunk. Jövőre már kötelező lehet. 

Update: Megkövetem az Apple Party Service Kft.-t, ugyanis elkerülte a figyelmemet magyarázkodó közleménye, amely szerint nem is bértapsolókat keresnek. Hanem 20 darab hostot közvetítenek, akik csak rendezői feladatokat (vízosztás, útbaigazítás, helyszíni koordináció, segítségnyújtás) látnak majd el. Megnyugodtam. Véleményemet fenntartom.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr705857814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pella Tamás 2014.03.13. 01:27:05

Tisztelt H_A!

Szomorú vagyok…mert a blog anonim írója tényként közöl egy feltételezést,amit még a "jólértesült" cink.hu sem mert megtenni...
Szomorú vagyok…mert egy tisztességes cégnek bizonygatnia kell,hogy kizárólag szakmai feladatokat végez megbízásai során…
Szomorú vagyok…mert valótlanságokkal támasztja alá cikkét anélkül,hogy meggyőződne annak valóságtartalmáról…
Szomorú vagyok…mert ezek a fiatalok főiskolai, egyetemi tanulmányaik mellett havi pár órás host/hostess munkával egészítik ki ösztöndíjukat,a szüleiktől kapott támogatást,akiknek igenis jól jön az óránként nyolcszáz forintos nettó órabér,ám most érdemtelenül egy politikai adok-kapok közepén találják magukat…
Szomorú vagyok…mert éppeszű ember nem gondolhatja,hogy egy rendezvény lebonyolításához (legyen az sport,kultúrális vagy politikai) nincs szükség hozzáértő személyzetre,lebonyolítókra,fellépőkre,játékosokra…
Szomorú vagyok...mert a cég által kiadott sajtónyilatkozatot már nem teszik közzé azok az internetes hírportálok akik a valótlan hír megjelenésében roppan gyorsan közreműködtek...
Szomorú vagyok…mert egyetértek azzal hogy a Nemzetünk Ünnepe mindenkié és nekünk kellene ünneppé varázsolni…
És szomorú vagyok... mert rosszindulatú,valótlan,alantas napi politikai célokat szolgáló szenzációhajhász ügynek a középpontjába kerültünk…
…azt már csak halkan merem megkérdezni:ha más lenne kormányon,oda nem kellene szakértő személyzet egy rendezvény zavartalan lebonyolításához…?

Amennyiben tényleg az igazság kiderítése vezeti és tárgyilagos tud majd lenni a tények ismeretében,kérem nyugodtan keressen meg.

Üdvözlettel:

Pella Tamás Apple Party Service Kft.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.13. 09:04:10

Ha ez igaz, az sem gond. Ez bevett gyakorlat.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 11:18:32

@Pella Tamás:
Nyilván az ön cége csak a dolgát teszi és teljesíti, amire leszerződött. De pár még nem teljesen lebutított ember hadd legyen szomorú attól, hogy az ország egyik vezetője csak akkor és úgy mer már kiállni nyilvánosság elé, ha jól mutató (de a fizetős jellege miatt lényegében hazug) biodíszlet veszi körül. Ők nem szabadlelkű márciusi ifjak, hanem fizetett bértapsolók, pont olyanok, amilyeneknek nem akarjuk látni a jövő nemzedékét. Ez a baj.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 11:21:30

@maxval a gondolkodó birca:
Te mindent relativizálsz, hol az erkölcsi tartás? :-)
Ok, hogy a Fidesz könyvet irat egy erkölcsi nullával, tele hazugsággal, mert így szokás. Ok ez is, mert így szokás. Hat akkor Simon Gábor lopása is ok, mert a politkusoknak lopni szokás? Szerintem nem !

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.13. 11:31:44

@Csekkliszt#10:

Ami nem bűncselekmény, az oké. Persze lehet nem-erkölcsös még lehet. Viszont a választási kampány eleve nem erkölcsös műfaj.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 11:38:31

@maxval a gondolkodó birca:
Dehát pont az a lényeg, hogy ne csak a BTK legyen a sorvezetőd! Pl a házasságtörés sem bűncselekmény, mégsem okés. Csinálják, de meg kell gyónni :-)

Csekkliszt#10 2014.03.13. 11:42:35

@maxval a gondolkodó birca:
A választásnak es a politika működésének is az erkölcs alapvető szabályait be kene tartania, nem hazudunk, még felebaratunkat is szeretjük :-)) elvileg ettől lennénk emberek es nem állatias lények (tudom idealizált amit mondok, de legalább törekedni kene ra)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.13. 11:47:36

@Csekkliszt#10:

Mutass országot, ahol a választási kampány nem így működik.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 11:48:15

A tízparancsolat sem egy szigorúan vett kodifikált jogszabály volt, nem nevesitette, hogy ne taposd le a szomszéd kertjében a virágot, de a ne lopj, felebarátod tisztelete elvebol, a törvény szelleméből ez következett.

Csekkliszt#10 2014.03.13. 11:51:36

@maxval a gondolkodó birca:
Pedig ez a bevett gyakorlat :-)
Tudom, ez egy szentség, ami a bűn bocsánat által feloldozást ad - nem kötelező eldöntheted h bemondod e

Csekkliszt#10 2014.03.13. 12:06:45

@maxval a gondolkodó birca:
Ez így van (azzal a megjegyzéssel, h ki-ki hadd döntse el mit és kit ért Isten alatt, számomra h van fontosabb, mintsem h definialjam)
Pont ezért magunkat es mást sem kéne. Ez is "isteni" parancs

Pella Tamás 2014.03.13. 13:29:49

@Csekkliszt#10: Köszönöm a korrekt hozzászólását!
Sajnos kevesen tették meg ugyanezt,de mivel én is ebben az országban élek sajnos érzem micsoda izgalmi állapotba kerülnek az emberek a választási kampány során,néha ki is vetkőzve emberi mivoltukból,tisztességükből,nem nézve azt ,hogy kin/kiken gázolnak keresztül alantas,valótlan,rosszindulatú,napi politikai célokat szolgáló szenzációhajhász megjegyzéseikkel,írásaikkal.
Másfelől én is elkeserítőnek találom,hogy Nemzetünk Ünnepének -ami kortól nemtől,etnikai,-vallási hovatartozástól és politikai nézetektől függetlenül mindannyiunké-megünneplésére készülve (újból!) egy alólunk kifordult országban kell ünnepelnünk…és ez mélységesen elszomorít engem….és remélem még sok jóérzésű magyar embert,aki nem politikai akaratra érzi magát magyarnak,hanem a szívében az….

Csekkliszt#10 2014.03.13. 13:33:55

@Pella Tamás:
Korrekt, ennek minden szava vállalható :-)

MACISAJT 2014.03.13. 15:02:40

"Fizetett hazafiak órabére: 800 forint"

Érdekes, ez a hazugság amit már a Népszabadság a tegnap kénytelen volt cáfolni, ma már másodjára jelenik meg az Index blog címoldalán...

Republic Forever! 2014.03.13. 15:10:15

@Pella Tamás: Szomorú vagyok..., hogy ki tudja hány milliós ft-os szerződéséssel a zsebedben itt járatod a pofád a neten, és magyarázod a szart.

program készítő 2014.03.13. 15:10:17

Azt hittem havat kell menni lapátolni,már az is baj ha készülnek a hóra?

2 kezű mester 2014.03.13. 15:10:18

3 éve is voltak bértapsolók, most miért ne lennének...
Ép eszű ember nem megy Orbánt nézni és hallgatni a hülye dumáját.

Bobby Newmark 2014.03.13. 15:15:17

@maxval a gondolkodó birca: Mint ahogyan a Mikulást, a három kismalacot, és Neot sem.

fvipera 2014.03.13. 15:18:09

@maxval a gondolkodó birca: ki a jobb hazafi? aki 800 Ft-ért vagy aki drágábban vállalja, mondjuk 1000 Ft-ért. vagy esetleg, aki 500 Ft-ért. segíts lécci.

békemenetet mennyiért vállalsz?

MiniszarElnök Úr 2014.03.13. 15:30:38

@maxval a gondolkodó birca: A birkákat MINDIG levágják,ha gondolkodik,ha nem...

Kukorica József 2014.03.13. 15:33:59

Lehet nyafogni, meg szarral dobálózni de ez a felcsúti majom, elviszi a választást.
5 másik együtt nem tudja legyőzni. Inkább erről a szégyenről írjatok...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.13. 15:37:15

@fvipera:

Nekem olyan magas a tarifám, hogy még sosem kaptam megbízást.

Pella Tamás 2014.03.13. 15:39:24

@Republic Forever!:
Bár az ilyen névtelenségbe burkolódzó szellemi rövidnadrágoknak akiknek csak a mocsok folyik ki a száján nem szoktam válaszolni…úgysem vagyunk egy szellemi színvonalon,most az egyszer kivételt teszek…Még pár százezer forintot sem éri el a szerződésünk…De hogy legyen min csámcsogni:Amikor cégünk éveken keresztül ,még a szocialista kormány idején, több mint 50 hostesst adott jótékonyságból a hátrányos helyzetű gyermekek Parlamenti Karácsonyi Ünnepségére ,annak miért nem volt ilyen hírértéke?Hiszen számunkra az is csak egy munka volt!…és igen szomorú vagyok,hogy ilyen emberek vannak mint te...

azbesztos 2014.03.13. 15:41:38

Gyurcsány mennyiért béreltette az óvodásokat, akiket élő pajzsként elé állítottak, hogy távolabb legyenek tőle egy köpésnél?

Republic Forever! 2014.03.13. 15:47:05

@Pella Tamás: én is szomorú vagyok, hogy az ilyen kitömött zsebű hazug, orbánista alakokkal élek egy országban.

oszt jónapot 2014.03.13. 16:08:45

@Pella Tamás: Ez teljesen hihető, engem az érdekelne, hogy a meg nem nevezett projektmenedzser miért tagadta le csípőből az egészet.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2014.03.13. 16:13:07

Március 15-re népszavazást kezdeményezek az alábbi kérdésben:

Egyetért-e Ön azzal, hogy „Éljen Petőfi Sándor!”?

IGEN válaszok győzelme esetén az Országgyűlés kötelezettséget vállal, hogy időt és költséget nem kímélve haladéktalanul intézkedik Petőfi Sándor mindkét tetemének (ti. a segesvári fiatalnak és a barguzini idősnek) felkutatásáról és feltámasztásáról, valamint szigorú intézkedéseket foganatosít az felélesztett költő(k) újbóli halálának megakadályozására, azaz sem fújó paripák által beszáguldozott harcmező, sem párnákkal telezsúfolt ágy közelébe nem engedi ő(ke)t.

NEM válaszok győzelme esetén az Országgyűlés kötelezettséget vállal, hogy időt és költséget nem kímélve haladéktalanul intézkedik Petőfi Sándor mindkét tetemének (ti. a segesvári fiatalnak és a barguzini idősnek) felkutatásáról és gyorsított törvényalkotással rendelkezik arról, hogy tárgyi tetemek még a későbbiekben megnépszavaztatandó utolsó harsonaszóra sem fognak feltámadni.

Esőnap: márc. 14.

fradyendre.blogspot.hu/2009/08/nepszavazas.html

Arni83 2014.03.13. 16:17:14

Azt sem tudjátok, hogy mire keresnek embereket, ha keresnek egyáltalán, de valaki kitalálta, hogy biztos bértapsolni és minden hülye balos oldal átveszi ezt. Lesz ott többezer ember, majd pont fizetni kell órabérben tapsolókat, ugye? Gondoljatok már bele, mielőtt elterjed a hülyeség!

pástétom 2014.03.13. 16:35:51

@Arni83: Két évvel ezelőtt is bértapsolókat alkalmaztak, ugyanoda, a Múzeumkerthez. Utólag be is vallották. Nem emlékszel, vagy szándékosan adod itt a hülyét?!

monddazigazatmar 2014.03.13. 16:41:56

@Arni83: Ugyan már. Hát nem olvastad, hogy épeszű ember nem tapsol orbánnak? Aki a fidesz mellett kommentel az mind fizetett bérkommentelő, a párszázezer békemenetes az fizetett és buszoztatott volt, 2006-ban a parlament előtt is csak fizetett emberek voltak. Mert ebben az országban aki nem ballib, az csak fizetett lehet. Aztán jönnek a fizetett szavazók, ők meg kapnak 10%ot.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.03.13. 16:57:57

Az 1999-es bulgáriai választások előtt maguk az emberek fizettek fejenként 5 levát, hogy részt vehessenek a felvonuláson.

Pella Tamás 2014.03.13. 17:03:22

@Republic Forever!: Ezek elött az "érvek" elött most már tényleg meg kell hajolnom...nincs is ennél már lejjebb...

pástétom 2014.03.13. 17:13:56

@Pella Tamás: Pella Tamás, ne erőlködjön. Kifizetnék, ha bevallaná, mire kellenek a fiatalok? Védi a mundért, majd bolond lesz bevallani...

Pella Tamás 2014.03.13. 17:14:44

@oszt jónapot:
Hát pont ez az!!!Természetesen nem úgy történt ahogy leírták, nem tagadott szegény semmit csak jelezte,hogy ő nem nyilatkozhat egy munkával kapcsolatban,hiszen komoly szerződéseink vannak,sokszor titoktartási záradékkal,ám az "újságíró"tíz perc múlva már nem volt elérhető számomra,megelégedett azzal hogy egy valótlan hír mögé kérdőjelet tegyen... ès így elháríthassa a felelősséget magáról...na ez a szomorú...

Pella Tamás 2014.03.13. 17:16:29

@pástétom: Igaza van! Aki kabátlopási ügybe keveredett nézze meg magát!...még ha tőle is lopták el a kabátot...

flort 2014.03.13. 17:25:11

@Pella Tamás: A linkelt cikk ezt írja:

"Érdeklődésünkre a projektmanager még nem tudott felvilágosítást adni a munka jellegéről. Jelentkezni hétfő délig lehetett, és eredetileg keddre ígértek bővebb tájékoztatást. Kedden pedig csütörtökre. Arról, hogy ki a megbízó, nem írt."

Már csak megkérdezem, hogy

1. Igaz-e ez így?

2a. Ha igen, milyen szinten megy a munkaszervezés, ha azt sem tudják, hogy biztonsági őrt vagy az esetleg elalélókat megsegítőket keresnek? Ha tudják, miért titok ez?

2b. Ha nem igaz (a linkelt cikkből kiragadott idézet) miért egy blogger fölött szomorkodik és miért nem kér helyreigazítást az eredeti hírt leközlőktől?

3. Miért ez a magas lóról való beszéd? Ha úgy dönt, hogy kommentel, meg kell szoknia, hogy itt nem csak fennkölt széplelkek beszélgetnek a lét elviselhetetlen könnyűségéről, viszont még ha el is küldik a halál retkes f.sz.ra, a válaszait biztosan el fogják olvasni. De ha felhúzza az orrát mint egy durcás kisgyerek, akkor annak is fogják kezelni.

Pella Tamás 2014.03.13. 17:48:04

@flort: Tisztelt flort!
1., Nem igaz
2b. Már egyeztetek a jogászunkkal,de mivel soha nem voltam ilyen méltatlan helyzetben első reakcióim valószínűleg elhamarkodottak voltak...
3.Igazán sajnálom,ha úgy érzi magas lóról beszélek,pont az ellenkezője volt szándékomban,politikai hovatartozástól függetlenül magam mellé állítani a jóérzésű embereket.
Mivel még soha nem posztolgattam tényleg érzékenyen érint egy minden érvet nélkülöző alpári megnyilvánulás és igaza van őszintén sajnálom,hogy felvettem a felém dobott kesztyűt.Ön jóindulatúan figyelmeztetett erre,köszönet érte.
Belátom tényleg nem nekem való itt küzdenem az igazamért...

apanna 2014.03.13. 17:49:15

@Csekkliszt#10: Ez kb olyan meló egy diáknak, mint a szórólapozás. Fizetnek érte, hogy statiszta munkát vállal. A rendezvény, még ha Nemzeti ünnep, akkor is egy "előadás", ahol meghívott vendégként felszólal a Miniszterelnök. Ennyi és nem több.

zizi77 2014.03.13. 17:49:36

Én azt állítom, hogy Orbán Viktor igazából földönkívüli! Légyszi írjatok erről is blogot, mert hiteles forrás vagyok, és cifrázzátok is ki szép szinesre!
Hihetetlen, hogy mikre rá nem repültök már kínotokban!

Szúnyog 2014.03.13. 17:55:58

@Pella Tamás: Helyreigazítást kell kérni, ha nem teszi meg a blog, perre kell vinni, s kiszedni amennyit csak lehet ebből a blogból, aminek a neve is tömény hazugság.

Kzsolt 2014.03.13. 19:02:56

hacsaknem a blog neve. Mi ebben a hazugság? Szerintem te a címre gondoltál.

Kzsolt 2014.03.13. 19:04:11

Amúgy a lengyelek kihaltak?

ericghar 2014.03.13. 19:12:38

@Pella Tamás: Szerintem te nem vagy "Pella Tamas" IRL, csak ezzel a nevvel regeltel, aztan meg hintaztatod itt a tobbieket. Mondjuk vicces is, nekem bejon ez a fajta humor :-).
(Ugyanis nem irsz ceges modorban es tele van a mondokad helyesirasi es tordelesi hibakkal. Ha tenyleg ceges arc lennel mar regen csodbementel volna, ha ilyen minosegben valaszolgatsz a partnereidnek.)

Monsieur 2014.03.13. 19:58:39

@ericghar: ..bagoly mondja verébnek..má bocsáccsá meg..