Mészáros Lőrinc vagyona nem közérdekű adat. Miért? Csak úgy!

H_A Címkék: igazságszolgáltatás vagyonosodás közérdekű adat Felcsút 444.hu infotörvény Mészáros Lőrinc2014.03.07. 11:01

A hír: olyan ítéletet hozott első fokon a bíróság, amire eddig nem volt példa. Felcsút első emberének, a nemzet gázszerelőjének (nem mellékállásban polgármester és sikeres vállalkozó) nem kell nyilvánosságra hoznia vagyonnyilatkozatát. Ezt köszönheti ma Magyarország az új információs törvénynek. Amellyel kapcsolatban fűt-fát megígért anno az Orbán-kormány. Benne volt a pakliban a közérdekű adatokhoz való hozzáférés megkönnyítése, az átláthatóság, és minden, mi szem-szájnak ingere. Csakhogy.

Kiderült: Mészáros Lőrinc vagyonosodásának körülményei és mutatói pontosan annyira nem számítanak közérdekű adatoknak Magyarországon, mint amennyire Felcsút úgy általában nem politikai ügy. Ahol a egy ország 1800 fős településén, a miniszterelnök házának egyik végében milliárdos alapítvány terül el, a másik végében milliárdos stadion magasodik, a kertje végében pedig több száz millió forint elszámolható közkiadási keretösszegből turisztikai kisvasút épül, ahol a település ország első emberévé avanzsált híres szülötte felháborodik azon, hogy politikai ellenfelei ebből politikai ügyet csinálnak, ott nyilvánvalóan nem a közre tartozik, hogy a falu első embere, a miniszterelnök kebelbarátja hogyan kapaszkodott fel röpke két év alatt, az államtól kapott közbeszerzéseknek köszönhetően a 100 leggazdagabb magyar listájára.

Függetlenül attól, hogy a 444.hu nyilvánvalóan fellebbez a példátlan bírói ítélet ellen, a hatalmi ágak előre megfontolt, szándékos összemosása a magyar igazságszolgáltatás legújabb szégyenteljes döntését helyezi reflektorfénybe. Nem csupán a Székesfehérvári Járásbíróságra nézve minősíthetetlen ez az aktus, hanem a politikának kiszolgáltatott, megvásárolható, vitathatóan precedens értékű döntések meghozatalára bármikor hajlandóságot mutató magyar igazságügyi rendszernek állít szobrot. A bírói érvelés észbontó: a portál nem közölte az önkormányzattal, hogy miért akarja megnézni Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát, márpedig az új törvényben az szerepel, hogy „csak úgy” nem muszáj kiadni a papírokat.

A fentiek ismeretében én "csak úgy" nem értek egy dolgot. Nemzetünk száz leggazdagabb vállalkozójának egyike, Felcsút második, de semmiképpen nem utolsó büszkesége, minden gázszerelők, vállalkozók és polgármesterek példaképe miért titkolja, hogy két év alatt, fáradtságot nem ismerő kemény munkával hogyan lett egy szerencsétlen milliárdos? Ha ő az Orbán által megálmodott munkaalapú társadalom oszlopos tagja, a tisztesség és becsület példaképe, ugye semmi titkolnivaló nincs abban, hogy miként jutott az egyről a kettőre? Miért ne követhetné példáját száz meg száz jóravaló, főállásban gázszerelő, mellékállásban polgármester és vállalkozó kedvű magyar ember?

Belátom, a kérdések fölöslegesek, bár kétségtelen, hogy újabbakat szülnek. Ha Mészáros Lőrincnek papírja lesz róla, hogy joga van eltitkolni közpénzből bámulatos gyorsasággal összekapirgált vagyonát, akkor ezután minden magyar állampolgárnak szíve joga lesz eltitkolni azt, amije van? Vagy csak a gázszerelőkre érvényes ez, akik mertek nagy polgármesteri székekről álmodni? Ezek után milyen alapon ráncolhatjuk hónapokon át Simon Gábor, vagy Zuschlag János-féle ügyek fölött a homlokunkat? Döntse el ki-ki saját belátása szerint.

Tény, hogy az orbáni klientúra erkölcstelen lopását és aljas, féktelen hatalomvágyát a törvény erejével védő rendszer szépen lassan a Felcsúti Királyság képét idézi. Ahol valószínűleg nagyon sok tehetséges, szorgalmas gázszerelő dolgozik, akinek a büdös életben nem lesz lehetősége két év alatt példátlanul meggazdagodnia. Sőt: ha netán kíváncsi lenne arra, hogy másoknak ez hogyan sikerült, akkor érdemes beletörődnie: semmi köze hozzá.

Miért? Csak úgy. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr505847269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The.Unforgiven 2014.03.07. 20:16:39

Az a helyzet, ha ma nem Mészáros Lőrinc vagy akkor a NAV belenéz a seggedbe is. Itt csak a kisembereket basszák, kúrják. Az ilyen nyilvánvalóan tetveket mint ez a Lőrincs gyerek az adóhatóság messziről elkerüli.

Ugyan miért is nem indult még egy vagyonosodási vizsgálat?

Amúgy remélem tiszta, hogy ez a dagadt gázszerelőből lett milliárdos csak egy stróman. Ez a lóvé a csúti maradónáé.

backer 2014.03.07. 20:26:16

De most komolyan, egy vagyonnyilatkozatba azt ír bele az illető, amit akar, nincs semmilyen bevallási kötelezettsége. Akkor mégis mi lenne a jelentősége annak, ha nyilvánosságra hozná?

_most_ 2014.03.07. 20:37:22

Mészáros Lőrinc kitűnő példa arra, hogy a kemény és becsületes munkának meg van a jutalma, mindenki annyit keres, amennyit érdemel, nem véletlen, hogy Orbán vagyona csupán töredéke a felcsúti polgármesterének.

Amadeus62 2014.03.07. 20:39:42

"Oszt ha bűnös, miért nincs börtönbe'? Hörr

Papp Sanyi 2014.03.07. 20:40:37

...Száz éve Párizsban az volt a jó, A kommün ezért kötelet adott...

Knorr 2014.03.07. 21:10:23

Ez a lőrinc lesz orbán strómanja, nem gazdag ő, csak a pénzre vigyáz :)

csak egy néző 2014.03.07. 21:13:12

Mészáros Lőrinc lesz a jövőben a fiatal emberek példaképe. Ő lesz az élő példája annak, hogy mire is viheti egy szorgalmas gázszerelő kisiparos. Fogadni merek, hogy megszaporodik majd a gázszerelő szakra jelenkező fiatalok száma.

Tiborc 2014.03.07. 21:15:06

Így van! Orbán fedőszerve ez a szervesanyag-kupac. Vajon fedezi is időnként?

Gyorgy Nagy 2014.03.07. 21:15:48

Gázszerelőként ennyit LOPNI ilyen rövid idő alatt! Nem semmi! Ez a felcsuti paraszt nagyontud valamit.Segget nyalni biztos!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.03.07. 21:17:29

Én úgy vagyok vele, hogy amelyik politikusnak (falusi önkormányzati képviselőtől kezdve) nem nyilvános a vagyonnyilatkozata, arról azt feltételezem, hogy lop. Amelyiknek nyilvános a vagyonnyilatkozata, azokról 90%-ban azt feltételezem, hogy lopnak és hazudnak.

Amadeus62 2014.03.07. 21:19:02

@Online Távmunkás:

Ez több mint feltételezés, ez TÉNY!

2014.03.07. 21:21:08

A legminimalisabb jogi ismeretekkel is nyilvanvalo, hogy targyalas nelkul a birosag nem hoz iteletet. Minden bizonnyal nem arrol dontott tehat, hogy kozerdeku adat-e a vagyonnyilatkozat, hanem azt mondta, hogy a beadvany olyan hianyos, hogy nem alkalmas erdemi elbiralasra. Az ugy erdemeben nem dontott, azt nem is vizsgalta, hanem idezes kibocsatasa nelkul elutasitotta a keresetlevelet. Ettol meg ujbol be lehet adni, es ha hianytalan a beadvany, majd targyalason eldontik, hogy kozerdeku adat-e.

Persze jo lenne latni magat a dontest, ha mar errol szol a vita, mert ez igy csak az emberek hergelesere alkalmas.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.07. 21:32:30

@grundigg: Hergeltek itt már nokiás dobozzal is, meg nejlonzacsival, pedig azokat senkise látta.

A stadiont mindenki látta, a milliárdos fenn van a leggazdagabbak listáján.

A fidesz bírói meg nyilván kapnak a pénzből, hogy védik a felcsúti cigánybáró seggét.

dr kíváncsivagyok 2014.03.07. 21:40:51

"Kiderült: Mészáros Lőrinc vagyonosodásának körülményei és mutatói pontosan annyira nem számítanak közérdekű adatoknak Magyarországon, mint amennyire Felcsút úgy általában nem politikai ügy."

Persze hogy nem kozérdeku ...
Itt csak Simon , Hagyó és Zuschlag pár milliója kozérdeku...
Az Orvbáni barátok , rokonok 100 MILLIÁRDJAI nem kozérdekuek...
Eszem megáll ezen az országon !
Jobboldali "értelmiségiek" védik a milliárdos gázszerelot !!!!
Mert o megérdemli....

dr kíváncsivagyok 2014.03.07. 21:42:51

@a 17 éves Parker Schnabel:
"A fidesz bírói meg nyilván kapnak a pénzből, hogy védik a felcsúti cigánybáró seggét. "

Hol élsz,..bazmeg...EL SEM JUT BÍRÓI SZAKASZIG egyik ugy sem !!!
Hahóóó...ki is a legfobb ugyész ?
Csak nem a(volt) Fidesz párttag Polt Péter ???

dr kíváncsivagyok 2014.03.07. 21:48:14

@Gyorgy Nagy:
"Gázszerelőként ennyit LOPNI ilyen rövid idő alatt! Nem semmi! Ez a felcsuti paraszt nagyontud valamit.Segget nyalni biztos! "

Boldog is lenne szegény ha mind az ové lenne....de sajnos o csak stróman , így csak legfeljebb a fele az ové...
Ezzel már le is csúszott a leggazdagabb magyar listájáról... a csóró...

Kim lr Szen 2014.03.07. 21:48:53

Mit nyivákoltok? Imádkozzatok hogy nyerjen a Fidesz! A következő 4 évben rájuk dől ez a szar és akkor sokuknak komoly problémája lesz.

különvélemény 2014.03.07. 21:50:36

Két dolgot kell itt különválasztani, ami számodra nyilván megoldhatatlan probléma a szürkeállomány hiánya miatt.

1, nyilvános elszámolás a vagyonnal, amit törvények szabályoznak
2, bűncselekményből származó vagyon, amihez feljelentés szükséges.

A 444 valószínűleg csak azért perelte az idiótát egy olyan kérdésben, amit el fog veszíteni, hogy a másik idióta erről blogot tudjon írni.

Mert óriási különbség van a között, hogy a gazdagodás TÖRVÉNYES, vagy NYILVÁNOS.
Most rájöttetek, hogy NEM NYILVÁNOS.

Ez viszont nem bizonyít semmit, csak az überpopulista kampánynak nem igazán nevezhető fröcsögésben számít valami az agyhalottak számára.

Amadeus62 2014.03.07. 21:52:06

@különvélemény:

Törvényesített lopás, oh yeah.

különvélemény 2014.03.07. 21:53:14

@Amadeus62:
Látom te is agyhalott vagy, pont, hogy az nem derült ki, hogy törvényes, vagy sem.
Arra mondott áment a bíróság, hogy nem nyilvános.

Amadeus62 2014.03.07. 21:54:54

@különvélemény:

Ne nézz már mindenkit hülyének bammeg.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.03.07. 21:58:47

@különvélemény:

Simonról mi bizonyította, hogy lopott ?

Hogy volt pénze, ami nem a képviselői fizetéséből eredt.

Mészárosnak mi bizonyítja, hogy lopott ?

Hogy egy 1000 fős falu nem fizet 7 ezer millió forintot a polgármesterének.

Miért nem ?

Mert nincs neki.

NemNick 2014.03.08. 06:22:27

@grundigg: Az van, hogy a beadvány alapján a bíróság úgy látta, nincs megindokolva (nem kellőképpen, hanem egyáltalán) hogy miért kérik a vagyonnyilatkozatot.
Itt az érintettek összeoglalója:
444.hu/2014/03/06/a-ne-zavarj-epp-lopok-torveny-segit-meszaros-lorincnek-eltitkolni-vagyonat/

A legjobb rész a dologban, hogy az, hogy a nyiltkozatot nem adják ki, többszöri kérés ellenére sem, még nem jelenti azt - a bíróság szerint - hogy elutasították a kérést, ezért nem is lehet perelni (az önkormányzatot) ez ellen...

Blogger Géza 2014.03.08. 07:07:49

@NemNick: Persze, mert ha egy beadvány hiányos (nem jelölöd meg az adatkezelési célt, amit a törvény amúgy előír), akkor visszadobják, hogy te idióta, mondjad már meg. Na most ha az idióta kitöltés helyett elmegy a bíróságra, akkor a bíróság is elmondja neki, hogy te idióta, nem töltötted ki, és amíg nincs szabályos kérelem, arról nem is lehet döntést hozni.

Hozzátéve, hogy egy vagyonnyilatkozatból abszolút nem derül ki, honnan van az illető vagyona, tehát a cél elérése ez az egész nyilvánvalóan nem alkalmas.

Hannibal ante portas 2014.03.08. 07:15:30

@grundigg: @dr kíváncsivagyok:
grundiggnak van tökéletesen igaza. Olyan beadványt kell írni, amilyet elfogad a bíróság. Az a bíróság, amelyik tele van a még pártállamban végzett bírókkel, és amelyik bíróság egyetlen tolvajt (Hagyó, stb.) nem ítélt el eddig, a szerencsétlen Zusi kivételével, akivel meg a saját pártja vitette el a balhét, mint most Simonnal. Ne aggódjatok, Simon ügyében is lesz ítélet, s ki tudja, majd ha leült néhány évet, mire fog visszaemlékezni. Zuschlag minden szava hihető, sajnos. Egy olyan politikai formáció, amelyik még egy képviselőjelöltet sem tud érvényesen indítani választáson (mint tette ezt Békéscsabaán) először keressen egy olyan jogászt, aki képes egy beadványt jól összerakni. Azután lehet majd Mészáros Lőrincről beszélgetni. De amíg nincs ítélet, addig minden itt leírt dolog csak rágalmazás és mocskolódás. Mindaddig, amíg a bíróség nem hoz ítéletet, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, még akkor is, ha tudjuk, hogy címeres gazember. És hány ilyen van a mostani ellenzékben? Szóval, kicsit lépjetek hátrébb.

nu pagagyí 2014.03.08. 07:17:25

Mészáros csak stróman, az Orbán vagyon egyik gondnoka.

kpityu2 2014.03.08. 07:30:52

Mi állítja meg a szabadrablást, ha a törvény nem?

mojszipupi 2014.03.08. 07:48:17

Lesz még felcsút meg a többi stadion egyszer látványosság az országban pont úgy ahogy a caucescu márvány palota v janukovics villája

azbesztos 2014.03.08. 08:27:32

Senkinek a vagyona nem ügy, (lásd akár gyurcsány milliárdjait) ha adózott. A külföldre síbolt, rejtegetett dugipénzek jelentenek ügyet. Úgy, hogy hiába próbáljátok Mészáros Lőrincet mocskolni, felesleges.

2014.03.08. 08:45:51

@azbesztos: Na, taníts mester, hadd halljuk, kiket nem kellene "mocskolni" még?

NemNick 2014.03.08. 08:56:17

@Hannibal ante portas: Az, ugye, megvan, hogy nem az MSZP - vagy kire is célzol éppen a baloldali nemistudommineknevezemméppen formációból, hanem a 444.hu indította az egészet? Nem mellesleg, tavaly ősszel, mikor felkerült az a majom a listára.

Vagy nincs, de a kommentelés meg ingyen van.
Vagy meg van, de a lényeg a mindent.mindennel összemosás - és a komment meg ingyen van.
Vagy ...

2014.03.08. 08:56:55

Négy évvel ezelőtt minden szabadságomat a tengerparton töltöttem. Vettem autót, nagyobb lakásba költöztem, 300 forint volt a benzin, 265 ft volt az euro. Az áfa 25% volt, előtte 20%.
Könnyen lehetett állást találni, váltani. Itthon voltak az orvosok, a fiatalok. Nem sarcolták meg a dolgozókat, nem lopták el a jövőjüket (manyup, földek, dohánybolt), volt még egy kevés jogbiztonság. Aztán jött a fideszpestis...
Nos, troll banda: győzzön már meg valaki, hogy a bolsevik vezíretekre szavazzak (nálam nem számít, hogy egyszer rázárták a szoláriumot)!

NemNick 2014.03.08. 09:02:14

@Blogger Géza: Mindig megható, mikor magukat okosnak képzelő emberek elmagyarázzák a nyilvánvalót...

Hiába na, jó dolog ez az Internet.

tapolcai evolucionista 2014.03.08. 09:07:23

@azbesztos: Aha. Ha adózott, mindegy hogy szerezte. Akkor a Tocsikkal sem volt semmi probléma, ugye?

2014.03.08. 09:07:35

És amit kifelejtettem: visszamenőleges törvénykezés és törvények alkotása arról, hogy ami eddig nem volt törvényes, az most legális legyen. Jogi nonszenszek, amelyekért bíróság előtt kell majd felelnie az egész narancsbolsevik "jogász" gárdának.

jog-ász 2014.03.08. 09:08:45

grundiggal értek egyet!!

jó lenne kitenni majd az egyébként nyilvános bírói határozatot mielőtt lekorruptozunk bárkit!
a hírek szerint tárgyalás nélkül utasitották el a kérelmet, amit csak akkor lehet, ha a keresetlevél olyan hiányosságtól szenved ami nélkül nem tűzhető ki érdemi tárgyalásra..esetleg hiánypótlásra adták vissza és nem sikerült a hiányokat határidőben pótolni.
ha esetleg erről lenne szó, nem fellebbezni kéne hanem a végzés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül pótolni kéne a hiányokat, ez esetben ki fogják tűzni az érdemi tárgyalást is.

ha viszont ítéletet hoztak azt is ki kéne tenni, mert a poszt szövegéből arra következtetek hogy aki írta biztos nem ért sem az eljárási joghoz, sem az info törvényhez.
addig érdemi vitát nem lehet erről folytatni.

tcom 2014.03.08. 10:04:10

@jog-ász:
"a hírek szerint tárgyalás nélkül utasitották el a kérelmet, amit csak akkor lehet, ha a keresetlevél olyan hiányosságtól szenved ami nélkül nem tűzhető ki érdemi tárgyalásra..esetleg hiánypótlásra adták vissza és nem sikerült a hiányokat határidőben pótolni."

De te hol élsz? Egy telefon, vagy még azt sem és a bíró tudni fogja mit kell tennie? A fideszhatalom tesz a jogra, a szabályokra. Mivel jelentős média már nem teregeti ki a szennyest, ezért valójában azt tesznek, amit akarnak. Most soroljak fel 20 esetet, amikor a bíróság megszüntette az eljárást, nem talált indokot?

Szekszárd polgármestere hangfelvétel alapján osztogatta ki az elvileg titkos trafik indulóknak az üzletet. Titkos információ jutott napvilágra és a polgármester barátainak, testvérének is trafikot osztott, miközben több évtizedek óta ebből élőtől elvette a megélhetését. Horváth polgármester 200 millióért vett telket Szekszárd város tulajdonába, amit azóta semennyiért nem tudnak eladni. Mindenki tudja, hogy semmit nem ér, viszont lehetett visszanokiázni néhány tucat milliót.

Mészáros vagyonnyilatkozata valószínűleg rendben lenne papíron, csak az lenne vicces, hogy kizárólag közbeszerzésen kapott munkákból hogyan csordogáltak a milliárdok az órbán-szarjankó zsebébe?! Pl. Állami kifizetés 30 milliárd, nettó bevétel 1,5 milliárd... Ott a kérdés, vajon hogyan gazdálkodott az állam, ha másfél milliárd haszon ütötte a nyertes markát? Ezt már Kedves Vezető sem tudná kimagyarázni. Habár... mészáros jómunkásember.

global001 2014.03.08. 10:11:43

Miért hihetetlen az ha egy falusi gázszerelő és polgármester 3,5 alatt 7 milliárdot "keresett" ???

Ilyen tündérmese gazdaságban sima ügy ... :)

Ráadásul ha rá írják a "közbe szerzéseket" akkor meg főleg

jogalany 2014.03.08. 10:28:34

@Kim lr Szen:
Úgy néz ki, a következő 4 év biztos!
De akkor az is biztos, hogy az utána jövő 4 év is meglesz.
Az Ukrán analógiából következik, hogy a Soros csak tölünk keletebbre lévő államok ellenzékét fizeti egy kis non stop tüntetésért, de O.V. az Ő embere, itt akkor nem fizet senkinek.
És mit értek el az Ukránok? sáljaikkal kicserélték 5 éve az egyik oligarchát a másikra. Most meg majdanoznak, nem teszik le a fegyvert, mert félnek újra csak csere lesz.
Igy aztán majd ellenük a saját vezetőik fogják a rendőrséget bevetni.
És nálunk? ki lenne az ellenzék? A lopós MSzP, vagy a náluk ügyesebb Liberálisok? Ezeknek még annyit sem számít a nép, mint a fidesznek.
Ezért változás nem lesz, talán egyszer, majdan.

jogalany 2014.03.08. 10:38:26

@tcom:
Állj. Nem a fidesz tesz a jogra, hanem a független Bíróság.
A magyar jogban minden lehet jogszerű és az ellnetéte is.
Mert oly sok jogszabály van, hogy csak arra kell hívatkozni, amilyen irányban Ítéletet akar hozni a Bíróság.
Mióta nincs a bíróságoknak kioktatáso kötelezettsége, mióta nincs a feladataik közt az igazság keresése, úgymond jogszolgáltatás van, azóta a Bírói ítéletek előítéletesek, bizonyítékot is csak azt veszi figyelembe amelyiket akarja - joga van rá - és virágzik a bennfentes korrupció. Minek nevezzük, ha perfolyam közben együtt látod egy kerthelyiségben a Birót, az Ügyészt és a ügyvédet poharazni? Ha a Bíró egyetemi évfolyam társa az ügyvéd és rendre nyeri a lehetetlen ügyeket. Ha a jogász bálon a birónő táncpartnere a nála tárgyaló ügyvéd? Ha a beutalásos nyaralásokon együtt nyaral ügyész, bíró és ügyvéd?
Gondolom a fidesznek volt céljai közt a biróságok reformja, de pont az MSzP volt mely ezt megfúrta.
Változás semmi.

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.03.08. 11:16:52

Érdekes hogy külföldön mindenki büszke arra amit elért, itthon meg bujkálnak "sikeres" üzletemberek.
És nem csak azért mert alapjába véve irigyek vagyunk.

Racionalista Pista 2014.03.08. 11:54:03

Nem Orbánnal van a gond meg a Mészárossal. A probléma a magyar ember gyávasága és erkölcstelensége. A fidesz is meg az mszp is azért tud lopni ebben az országban, mert a szavazók hagyják nekik. Gyávaságból és erklölcstelenségből. A magyar ember számára (nem akik itt kommentelnek meg olvassák ezeket a blog-okat hanem akik tömegesen elmennek szavazni a fideszre meg az mszp-re) teljesen rendben van az, hogy az orbán meg papcsák meg a zuschlág meg a gyurcsány lop. Azért van rendben, mert ők is lopnak kicsiben vagy mert valamilyen módon áttételesen és közvetetten érdekeltek a lopásban. Akár csak fillérekért. Példa erre az egyik barátom, aki amióta dolgozik mindenhova a fidesz-es főnöke viszi magával. Sokkal nehezebben és sokkal szarabb munkákat kapna ha magától kéne megélnie. Így viszont van rendes munkahelye és cserébe csak a fidesz-re kell szavaznia. Azt gondolja, hogy a lopás és mutyi ellen úgysem lehet tenni semmit. És igaza is van, nem lehet. A magyar ember függ valakitől valamilyen módon és meg van véve. Ez az ország el van veszve. Akinek ez nem tetszik egy út áll előtte: külföld.

paragrafus 2014.03.08. 22:20:18

Nem értem ezt az egészet. Ugyanis a polgármester a TÖRVÉNY EREJÉNÉL FOGVA KÖTELES nyilvános vagyonnyilatkozatot tenni.
1990. évi LXV. törvény az önkormányzatokról.
33/B.§. A polgármester megválasztásakor, majd azt követően évente vagyonnyilatkozatot köteles tenni a helyi önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályok szerint.

paragrafus 2014.03.08. 22:21:07

A bíróság pedig hatalmasat tévedett. (Csak nem egy kezdő bíró lehetet?) Ugyanis ebben a kérdésben nem az infótörvényt kellett (volna) alkalmaznia, hanem az önkormányzati törvényt.
süti beállítások módosítása