Bármit is gondolunk az Együtt-PM aktivistáinak Sándor-palota erkélyén végrehajtott, a paksi bővítés ellen szervezett performanszáról (a magam részéről helytelenítem ezt a fajta - pragmatikus szempontból erőtlen, a megfogalmazott célt esetlegessé és komolytalanná tévő - rendszerellenes tiltakozást) azt semmiképpen nem gondolhatjuk, hogy a társadalom kisebb vagy nagyobb részének álláspontját megjelenítő akció kapcsán elhangozhat a következő kérdés: Miért nem lőtték le a Sándor-palota párkányára mászó aktivistákat? Nem, helyesbítek. Nem ezt kérdezte. Csupán utalt rá, hogy máshol bizonyára lelőtték volna már őket. Mert az volna a helyénvaló.

Nem mellékes tény, hogy a költői kérdés szerzője, a nemzet egyik legnagyobb kortárs jövendőmondója, a magyar demokrácia felkent őrzője, a Demokrata főszerkesztője, nem utolsó sorban a Békemenet szilárd alappillére vetemedett arra, hogy a vasárnapi ebéd előtt, után, közben a közösségi hálón adjon hangot elképesztő aggodalmainak és felháborodásának. Amely felháborodással kapcsolatban tisztázzuk: szíve-joga. Egészen pontosan annyira, mint amennyire az általa jelentéktelennek nevezett politikai szervezet aktivistáinak megnyilvánulása. Csakhogy.

Ha az elsővel kapcsolatban jóérzésű, és egyáltalán nem feltétlenül a fennálló politikai hatalomba belesimuló magyar embernek fenntartásai vannak, akkor Bencsik anarchista riogatása egyenesen vérlázító. Különösen annak fényében, hogy az általa is végletekig kiszolgált rendszert a tenyerén hordozó, a magyar demokráciáért hasonlóképpen aggódó, egyáltalán nem objektivitásáról elhíresült (köz)média Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének rossz hírét kelteni hivatott köteles históriája nyomán a megbotránkozás sötét árnya vetült a nemzeti oldalra. Konkrétan arra a nemzeti oldalra, amelynek Bencsik András nélkülözhetetlen darabja, és amely oldalról néhány napig a megrökönyödés súlyos sirámai és ítéletei lengték be a közbeszédet. Miszerint: demokráciában nem fenyegetőzünk kötéllel, mocskos választási harcba kezdett az ellenzék, ha valaki kötelet ajánl politikai ellenfeleinek, akkor azt egy miniszterelnök-jelöltnek kötelessége visszautasítani, és így tovább.

Most tegyük zárójelbe, hogy a köz pénzéből fenntartott, oknyomozás terén rendületlenül nagyot alakító média által kreált, hamis sztoriról van szó a kötél esetében, amelyen mindenki hangosan összevonta a szemöldökét, de ha csak a fele is igaz: kíváncsi lennék, hogy a nemzeti fanyalgók szerint mi a különbség a kötél és a golyó általi halál között? Ha a demokrácia nem bírja meg a kötelet, a golyót megbírja, uraim? Aki a kötéltől félti a magyar demokráciát, az hogyan asszisztálhat csendben ahhoz, hogy egy közszereplő, akárki, bárki, lepuffantaná a tőle különböző véleményen lévőket? Hol vannak a tiltakozó hangok, az összeráncolt homlokok, az ökölbe szorult kezek?

Túl azon, hogy Bencsik érvelése akár vicces is lehetne, ha nem volna tragikus, túl a szerepéből egy pillanatra kiesett lojális katona megmosolyogtatóan elkeserítő gondolatvezetésén - már nem tudni, hogy akkor most a keleti nyitás szellemében, hogy lett egyből Washington, London, Párizs, Berlin, azaz a hanyatló nyugat a követendő példa - túl azon, hogy végképp nem tudom eldönteni, hogy most végül is erős vagy gyenge az Orbán-Fidesz-féle magyar állam, és demokrácia, de végképp túl azon a félelmetes logikán, hogy ha netán gyenge, az azért van, mert néhány, a sötét oldalt képviselő fiatalt nem puffantottak le minden bevezető nélkül az államfő hivatalának erkélyéről, ez az ember egyáltalán nem mellesleg több százezres birkamenetet sorakoztat fel bármikor a fennálló rendszer védelmében.

Mondanám, hogy na és akkor mi van, de nem tudom ezt mondani. Mert még egyszer: a Békemenet egyik vezéralakja, aki nem mellékállásban a keresztényi szeretet nevében Magyarországot az anarchiától félti, két Kijevre kacsintás közepette azt nehezményezi, hogy - miként Janukovics nem lövetett (vagy de?) az EU-hoz való csatlakozás mellett tüntető ukránokba - a Sándor-palota őrsége nem nyírta ki a magyar kormány Moszkva fele kacsintását elítélő Együtt-PM aktivistáit.

Nos, egy ilyen ember soha nem volt, soha nem lesz, és soha nem lehet a társadalmi rend védelmezője. Ez az ember, és az a rendszer, amely most kussol eme gyalázatos kirohanásával kapcsolatban, valójában egy dologban érdekelt: az általános hisztéria fenntartása révén négy évnyi kormányzás valamennyi kudarcának elkenésében. Amely rendszer, ha a kötelet nem is, de a golyót simán megbírja. Szomorú.