Pártfinanszírozási mizéria: a Fidesz teljesíti Gyurcsány kívánságát?

H_A Címkék: korrupció feljelentés csalás pártfinanszírozás kampányfinanszírozás költségvetési csalás MSZP Fidesz Gyurcsány Ferenc DK Gulyás Gergely Kocsis Máté2013.10.20. 02:30

Hiába na, van annak egy icipici perverzitással ízesített bája, amikor a Fidesz önként dalolva teljesíti Gyurcsány Ferenc kívánságát. A Fidesz, mint komoly, minden gyanú felett álló, makulátlanul erkölcsös politikai párt Ferencünk elejtett félmondatába kapaszkodva ismeretlen tettes ellen legkésőbb hétfőn feljelentést tesz az ügyészségen. A feljelentési menüben csalás, költségvetési csalás, magán- és közokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanúja szerepel. Történt ugyanis, hogy a Demokratikus Koalíció vezetője azt találta mondani, hogy az MSZP korábban (akkor, amikor még ő volt az MSZP?) 3 milliárd forintért kampányolt. Ez márpedig azt jelenti, hogy többet költöttek a szabályosnál, úgyhogy ejnyebejnye.

Ezért aztán Kocsis Máténak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának és Gulyás Gergelynek, a Fidesz országgyűlési képviselőjének kiválóan időzített sajtótájékoztatóján a gyengébbek is felidézhették a legendás rosszfiú e héten elhangzott szavait, amelyek szerint "jobb, ha nem tudjuk", hogy korábban honnan érkeztek pénzek az MSZP-hez, valamint annak elismerését, hogy a szocialisták többet költöttek kampányra, mint amennyit a párttörvény lehetővé tett volna.

Namármost. Azon túlmenően, hogy természetesen vadabbnál vadabb következtetéseket le lehet vonni a fenti kiszólásból arra nézvést, hogy miként arányul Gyurcsány Ferenc az MSZP-hez, hogy egyáltalán mennyire szolgálja a baloldal érdekét egy-egy ilyen Fidesznek feldobott labda, érdemes a kormánypárt nagylelkűségére is fókuszálni. Hogy tudnillik, a Fidesz "nem az MSZP és Mesterházy Attila ellen, hanem helyettük teszi meg a feljelentést." Annak fényében különösen érdekes ez az elszámoltatásnak álcázott újabb népbutító, figyelemelterelő akció, hogy a DK elnöke pénteken éppen arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy szeretné, ha feljelentés születne az MSZP finanszírozásáról tett kijelentései miatt. És lőn. A Fidesz kapva kapott az alkalmon. A négy éve folyamatosan kétpofára zabáló kutya rámordult a nyolc év alatt többször is jóllakott ebre. Hát nem gyönyörű?

Tulajdonképpen mélyen megértem. A legfrissebb bajai fejlemények nem éppen olyan színezetet adnak mostanság a közbeszédnek, amely rímelne a kormánypárt jellembeli nagyszerűségére, egy kis gyurcsányozás mindig jól jön a háznál. A küszöbön álló választási siker érdekében, a sokfelé kilógó lóláb eltakarásán fáradozva az atyaúristent sem fájna feljelentenie a Fidesznek, akkor mindannyiunk közösen gyűlölt ellensége, Gyurcsány ismeretlen tettesét  pont ne? Akinek ezúttal is tökösre sikerült feltűnési viszketegsége nem remélt ajándékként hullt a Fidesz ölébe.

Csakhogy. Választópolgárokként bármilyen érzelmi kapcsolatot ápoljunk is bármilyen távolságból Gyurcsánnyal, annyira hülyének biztosan nem tarthatjuk, hogy ne fordulna meg a fejünkben: valamit biztosan tartogat a tarsolyában még akkor is, ha a széleskörű baloldali összefogás leghangosabb szorgalmazója most úgy tűnik, hátbaszúrta egykori pártját. Kétlem, hogy erről lenne szó, bár remélhetőleg azzal is számolt, hogy két baloldali pofozkodásból igen gyakran a jelenlegi jobboldali kétharmad szokott győztesként kikerülni.

Ebből adódóan a sztori egyik lehetséges olvasata az lehet, hogy Gyurcsány elért egy kisebbfajta célt. Újra tematizálta a közbeszédet, szenvedélyesen kézbe vette a politikai show irányítását, vagyis ráült a gázsütőre. Akik most feljelentik, még akár az ő malmára is hajthatják a vizet, mert újra egy Gyurcsány-ügy lesz napirendben. (Ilyen értelemben az ún. Sukoró-ügy is neki kedvezett, amennyiben mégis csak visszahozta a politikába.) Veszíteni valója nincsen, ő mindenképpen csak nyerhet. Amilyen mélyen volt ő, annál már csak feljebb van. Az igazi kérdés az, hogy kivel szemben nyer Gyurcsány? Vajon a Fidesszel vagy az MSZP-vel szemben?

A másik lehetséges olvasat szerint a magyar társadalom napi politikával együtt nem élő/szelektíven együtt élő, igen véges kollektív memóriája lehetővé teszi, hogy a korábbi pártfinanszírozási mizéria ismeretének hiányában a közvélemény az MSZP-re (és Gyurcsányra) újfent ráhúzza a vizes lepedőt. Ilyen értelemben jogos lehet a DK elnökével szemben ama észrevétel, hogy már megint átmenetileg elveszítette a józan ítélőképességét, és hogy elszabadult hajóágyú gyanánt meggondolatlanul, nem megfelelő időben tematizálta ezzel a kényes kérdéssel a közbeszédet. Mert semmiféle érdemi elszámoltatás nem lesz itt, legfeljebb újabb propagandakampány épül odavetett félmondatainak köszönhetően.

Ezen túlmenően azt gondolom, ha a közvélemény narancssárgábbik feléhez nem is ér el a kerek történet, tényként kezelendő (ez úton ajánlom a tájékozatlanabbak figyelmébe) ha már Gyurcsány elejtett egy kósza félmondatot: négy év alatt a Fidesz kétszer fúrta meg a pártfinanszírozás reformját. Egyszer ellenzékből, egyszer pedig kormányzati pozícióból. Úgy, hogy 2009-ben több hónapos tárgyalás után a parlamenti beterjesztés előtt vétózta meg, majd 2012-ben egy hónap alatt háromszor mondta le a párt- és kampányfinanszírozásról folyó pártok közötti egyeztetést arra hivatkozva, hogy nem jó nekik a kijelölt időpont, nincs emberük, mittudomén. Igen, rögmagyar valóság: ez a párt az, amely Gyurcsány kijelentésén felbuzdulva most Mesterházyéknak szívességet tesz, és beperli az ismeretlen tettest.

Van pofája ezt úgy tenni, mintha Gyurcsány leleplezett volna valamit, amiről eddig senkinek nem volt tudomása. Miközben a Transparency International és a Freedom House Europe már 2010-ben (azaz abban az évben, amikor a Fidesz fülkeforradalmat hajtott végre Magyarországon) megállapította, hogy a Fidesz és az MSZP közel háromszor (a Jobbik 2,5-szer, a parlamentbe be sem került MDF 1,8-szor) többet költött a 2010-es tavaszi választási kampány alatt, mint amennyit a vonatkozó törvények megengednek. Miről beszélünk akkor?

Tekintettel arra, hogy a pártok gazdálkodásának átláthatóvá tétele soha egyetlen pillanatig nem volt érdeke Kocsis Máté és Gulyás Gergely pártjának, tekintettel arra továbbá, hogy a magyarországi, csillagos eget rugdosó korrupció egyik el nem hanyagolható kiindulási pontja éppen az átláthatatlan pártfinanszírozás, íme egy újabb baromi álszent húzás a Fidesz részéről. Amely Fidesz azt mosdatja most az igazságosztó, a pohárba tiszta vizet önteni kívánó erkölcsi atyaúristen szerepében tetszelegve, akire ugyan kígyót-békát rá lehet mondani, de aki anno de facto támogatta a pártfinanszírozás átláthatóvá tételét. Pont azt, amelyet a Fidesz kaszált el nem egyszer.

Amely Fidesz most úgy forgatja a szemét ezen a rongyos 3 milliárdon, mintha ő maga nem ugyanúgy intézte volna ezt a mocskos pártfinanszírozást. Pofátlan, hipokrata arrogancia. Aminek az egyetlen lényege, hogy a cirkusz meglegyen, az erkölcsi alapokra helyezett elszámoltatás illúzióját kipipálhassuk, a nép meg tovább zabálja a moslékot, a blöfföt, a szemfényvesztést. Amíg kiderül mire is lesz jó egészen pontosan az, hogy a Fidesz ilyen nagyvonalúan teljesíti Ferink legvadabb kívánságait, jó étvágyat mindannyiunknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr645586836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2013.10.20. 14:23:18

mindig mondtam, hogy korai leírni gyurcsányt, aki ráadásul a baloldalon az egyetlen komolyan vehető figura és bonuszként még szinte az egyetlen politikus, aki meggyőződéses demokrata.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.20. 15:52:16

@nandras01:

Bajnaiék és az ex-LMP-s szakadérok szánalmas teljesítményével és zuhanásával párhuzamosan emelkedik Gyurcsány támogatottsága.

Az én jóslatom: a DK jövőre bekerül a parlamentbe, Bajnai meg nem.

szandé 2013.10.20. 16:03:08

Eszeveszetten gyűlölte mindenki Gyurcsányt mert nem akart távozni a hatalomból, most megenyhültek irányában , most már nagyon vicces figura, ciki, de vicces ahogy előadást tart az idős embereknek akik, gondolom már alig emlékeznek rá aligha tudnák megmondani, hogy ki ő,

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.20. 16:05:34

Van Kubatov lista, a fidesz csalás miatt volt új választás Baján, ezek tények.
Amit a fidesz bemutatott Baján (arrogancia, diktatúra, megfélemlítés, hazudozás) szintén tények.

Már ezek alapján takarodjanak a fenébe és/vagy a p.csába!

Sunyi, álszent fideszes CÖF, szellentő honvédők.

Idén mennyit fizettek a külföldi bérbégetőknek?

A hazudós Kocsis Máté gyereket szeretne, hát b.sszátok meg!

legeslegujabbkor 2013.10.20. 16:10:43

Abban a pillanatban, ahogy a pártfinanszírozás kerül szóba, a másik oldal sem játszhatja meg az ártatlanságot, nem lehet egyoldalúan besározni ezzel már senkit.
Gyurcsány pedig csak arról fog egyfolytában beszélni, hogy mikor lesznek végre átláthatóak a pártpénzek.
Nem hiszem, hogy ő most komolyan reménykedik abban, hogy visszakerülhet a főszereplők közé, de mindent meg fog tenni a mellébeszélés ellen.

nandras01 2013.10.20. 16:24:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a jóslatoddal egyetértek, és tetézem azzal, hogy szerintem nem is a legkisebb erőként...

dr kíváncsivagyok 2013.10.20. 17:23:59

Gyurcsány kiborította a bilit !
Hogy Ő is szaros lesz ?
Nem érdekli , mert nincs vaszteni valója !
Van viszont a Fidesznek , ha piszkálja a szarkupacot...

Netuddki. 2013.10.20. 17:30:08

"Amely Fidesz most úgy forgatja a szemét ezen a rongyos 3 milliárdon, mintha ő maga nem ugyanúgy intézte volna ezt a mocskos pártfinanszírozást."

Mindegyik párt minden számláját rakja ki az internetre. Ennyi. Amíg ezt nem teszik meg az én szememben, mindegyik csal, lop és hazudik. A tolvajok között meg tudjuk, hogy annak sír a legjobban a szája amelyik a legtöbbet lopja.

Mellesleg a gyurcsány nemcsak a maszopot hanem saját magát is tökönszúrja. Ugyanis neki is tudnia kellett mennyi folyt be és mennyi ki a pártkasszából...

Netuddki. 2013.10.20. 17:32:20

@dr kíváncsivagyok: Az a nagy helyzet, hogy ebben az országban egyik megélhetési politikusnak sincs vesztenivalója. Mert a stikliken nem vesztenek rajta. Legalábbis addig amíg ez a garnitúra nem lesz innen eltakarítva...

Konzervatív0 2013.10.20. 17:33:11

Gyurcsány a baloldal fekete lovagja.
Gondoljuk el a szitut.
Ő volt minden mszp-s feje együtt tapsoltak neki vágó pityuval és megszavazták minden hülyeségét.
Aztán jön egy mesterházi aki átvette a helyét, kinőtt a kádriskolából, rögtön osztályvezetőséget kapott, majd mellé egy pártot is.
ÉS most ez a nesterházi aki gyakorlatilag áttételsen vagy ne de fletónak köszönheti a párját (meg azt is ahol állnak :)) nem akar vele a királycsinálóval szövetkezni.
Azt gondolta naivan hogy ez csak úgy van :)
Ferencünk elkezdi a félszavakat elejtegetni, most a pártfinanszirozás témaköre volt napirenden, de lesz még ott alapiítványi pénzek (táncsics alapitvány), lesz ott még támogatásleosztás, és még sorolhatnám.
Trükkös játszma félig nyilt lapokkal.
Régi jól bevált módszere ez a baloldalnak :)

anyadmajma 2013.10.20. 17:33:40

Azért csak finoman az ilyen dolgokkal.
2010ben is elég sok baloldali ember került koncepciós per gyanánt börtönbe. És ugye a 3 év előzetest felemelték 4re, hogy tuti a következő választáskor is bent legyenek.
És most, hogy elengedték szabadon a két érpataki gyilkost Svájcba, a sok hülye meg tapsol, hogy felemelik az előzetest korlátlan, azaz életfogytiglani időtartamra.
Aztán jön ám a Gyurcsányért is a fekete csajka..... Nem kell ítélet, csak vád, előzetes letartóztatás, és volt-nincs ellenfél. A szájerné meg tuti talál egy bírót, aki aláírja az előzetes parancsot.

Konzervatív0 2013.10.20. 17:39:57

@anyadmajma: ahha, koncepciós :) És ürgebőrbe vart ügynökök is voltak? :)
Tegyünk külömbséget a nem kellően bizonyitható bűncselekmények meg az el nem követett bűncselekmények között.

Rodolfo63 2013.10.20. 17:41:26

2014-ben bemászik nagynehezen a parlamentbe, 2018-ra pedig megerősödik...

inkább gyurcsány legyen a parlamentben, mint az mszp, ha választani lehet

Rodolfo63 2013.10.20. 17:43:01

@kovi1970: gyakorlatilag mindegyik párt mindig összehozta a 386 milliós kampányköltséget számlákkal alátámasztva

miközben reklámszakemberek magyarázták, hogy egy ilyen kampány több milliárdos költséggel kellett hogy járjon

Rodolfo63 2013.10.20. 17:46:01

@anyadmajma:

"Aztán jön ám a Gyurcsányért is a fekete csajka..... Nem kell ítélet, csak vád, előzetes letartóztatás, és volt-nincs ellenfél."

szerencsére itthon ezt nem merik megtenni egy (volt) miniszterelnökkel

anyadmajma 2013.10.20. 17:47:21

@Konzervatív0: Szerinted hány embert vittek be el nem követett bűncselekmények miatt? Elég sokat, ne aggódj.

Konzervatív0 2013.10.20. 17:47:50

@Rodolfo63: fletó közveszélyes mert bizonyos tekintetben "őrült", a mesterháziféle szocipárt meg szimplán töketlen.
De egyik sem, tudott megszabadulni az örökségétől.
Közünk nincs a baloldalisághoz. Semmi pártok, tökéletese szemben a velük fémjelzett elvekkel, és teljesen idegbeteg követhetetlen elvrendszerrel. A fidesz sokkal baloldalibb mit ezek bármelyike.
Ezek neoliberális pártok.

anyadmajma 2013.10.20. 17:49:38

@Rodolfo63: De, ezek a bolsik mindent meg mernek tenni. Még egy fasiszta baltás gyilkost is felmentettek.
Ja, és mivel ugye a törvény szerint járnak el, mert ugye az előzetes ideje korlátlan, ezért senki nem szólhat érte, még az EU sem.

Konzervatív0 2013.10.20. 17:50:51

@anyadmajma: el nem követett, vagy nem bizonyított? Ez a kérdés.
És innét már párszimpátia kérdése ki hogy tolmácsolja.
A balos szerint ezeket meghurcolták de nem volt semmi. A többi párt szerint (LMP is) szerint pedig nem kellően bizonyitható de elkövetett bűncselekmények.

anyadmajma 2013.10.20. 17:54:14

@Konzervatív0: Bűncselekmény az, ami a BTK-ban szerepel.
Tudod, az nem szerepel a BTK-ban, hogy ha valamit kétszer annyiért adtak volna el, int a piaci ár, akkor több pénz folyt volna be, ergo meglopták az országot.
EZ asszem annyiban pártkérdés, hogy fideszes vagy-e, mert akkor ez rendben van, mert a vezér aszondta! vagy nem vagy fideszes, és akkor is hánynod kell tőle, akár melyik párt emberét börtönzik be ilyen indokkal.

Konzervatív0 2013.10.20. 17:55:32

@anyadmajma: nehéz dolog ez.
Ha egy baloldali politikust elitélnek, akkor a fidesz birósága és fidesz ügyészsége eltette láb alól.
Aztán megfeledkezünk hogy hunvaldot meg a nokiadobozost is még a szocik ügyészsége vegzálta.

Rodolfo63 2013.10.20. 17:56:04

@Konzervatív0: igen, gyurcsány is megkattant a hatalomvágytól - mondjuk valahol megértem, akart valamit és a saját pártja kaszálta el önös érdekekből

bizonyítani akar, csak hát eközben megkattant "kicsit"

Rodolfo63 2013.10.20. 17:57:46

@anyadmajma: kivéve az előzetesben ülő miniszterelnököt, aki számára ez tökéletes kampánytéma, eljátszhatja a szegény ártatlan meghurcolt embert, akit csak így tudnak félreállítani

túl jó adu lenne ez bármelyik min.elnök kezében - kivéve, ha tényleg egyértelműen bizonyítható a bűnössége, ebben az esetben viszont nincs szükség az előzetessel trükközésre, a bíróság el tudja ítélni

Konzervatív0 2013.10.20. 17:59:52

@anyadmajma:
Ahha, szóval ha valaki a rábízott közvagyont a piaci árnál jelentősen alacsonyabb árod adja el az nem bűncselekmény.
Jó ezt észben tartani.
Ajkiket bevittek pl. hunvald (és a szocik rendőrsége vitte be) azért vitták be mert fillérekért adott el közvagyont amit a vásárló pár hónapon belül jelentős haszonnal adott tovább. Ez meg még volt hogy vissza is bérelte.
HA ez nem gazdasági bűncselekmény akkor semmi.
Vagy beszéljübnk a moszkvai épület körüki dolgokról.

Hírhamisító HVG 2013.10.20. 18:19:49

"A legfrissebb bajai fejlemények nem éppen olyan színezetet adnak mostanság a közbeszédnek, amely rímelne a kormánypárt jellembeli nagyszerűségére"

Az hogy az ellenzék és pártnyalonc sajtója teljesen nyilvánvalóan primitíven hamisított "bizonyítékokkal", videókkal áll elő, vajon kit minősít? A hírhamisítókat? A hamis bizonyítékokkal egy harmadik bajai választást kierőszakolni akaró ellenzékieket? Teljesen nyilvánvaló a hamisítás, hiszen a HVG saját maga jelentette be, hogy tudják hogy kik vannak a felvételen...

Vagyis tudták hogy nem bajaiak a "megvásárolt", "szavazók", azaz nem szavazhattak "a múltkor..." és tudták azt is, hogy a főszereplő pénzes ember neve Róbert, és nem "Józsi" ahogy a hamis felvételen szólítják. Az már csak hab a tortán hogy a saját lakásába "érkezik meg" majd megy el mondván, hogy "nem is zavarok tovább", mindezt otthon...

Szóval az ellenzék sajtója és maga az ellenzék lebukott szándékos hamisítással. Hogy miért vállalták be ha kiderülhet?

- Először is nem garantált hogy kiderül, mi van ha nem derül ki, így is csak a véletlenen múlott a lebukás...
- Ha ki is derül, biztos hogy nem azonnal, ez az idő (amíg nem derül ki), bőven elég lehet a bíróság megtévesztésére, és új választások kiírására Baján. Ha sikerül a bíróságot a hamis bizonyítékkal becsapni, utána már bármi kiderülhet, nem lehet visszacsinálni egy már elrendelt, kiiírt választást
- Pár nappal vagyunk okt. 23 előtt, az ellenzék számára kulcs kérdés a mozgósítás, hogy nagyobb tömeget tudjanak felmutatni. Egy ilyen ügy ebben a pár napban okt 23 ellőve egyértelműen ellenzéki mozgosítási célt is szolgál.

Az hogy pár nappal hamarabb bukott le a hamisítással az ellenzék, az az ő szempontjukból egy szerencsétlen véletlen, de ezer más módon is elsülhetett volna ez az ügy, ha csak picit is jobban hamisítanak...

illaim 2013.10.20. 18:20:01

@Konzervatív0: Hazudsz te bogárka ,de már megszoktuk tőled! LOL
Az ügyészség a szoci vezetés alatt olyan független volt, hogy még a Polt is vezető beosztásban dolgozhatott, mint beépített fideszes !

vladimir964 2013.10.20. 20:08:18

A világhírű (no milyen legyen, ha nem magyar) kurva, Gábor Zsazsa örökérvényű mondása: "mindegy, mit ír rólad a sajtó, csak írjanak"

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.20. 20:34:23

Sziasztok!

Ezerrel megy a Békemenetre a mozgósítás, Viki most kapott SMS-t:

"Oktober 23-an ujra Bekemenet! Talalkozzunk szerdan 13.30-kor Budapesten a Bem-szobornal! Add tovabb!"

Feladó:+36209000798
Rákerestem, titkosított.

Pedig elvileg semmi fityeszes aláírásgyűjtésen nem adta meg az adatait, azonban a teló az önkormányzati flottához tartozik. Ha onnan vették a tel. számot, az viszont GÁZ, no meg jogilag aggályos.

Fideszes szarháziság, CÖF végrehajtással!

P.Freddy 2013.10.20. 21:43:38

Ocsmány, aljas, Zsigó-Orbán féle, Fideszes retek.

Saját sírjukat ássák a rohadékok.

P.Freddy 2013.10.20. 21:48:24

@vladimir964:

Oké, akkor Orbánról megírható lenne, hogy homokos, ha az lenne? És Bájerről meg, hogy azért szaros a szája, mert sose mossa ki orbán segge után?

P.Freddy 2013.10.20. 22:16:36

@Pagnar: Vonyítsatok ti, Fideszes barmok, békába', ökölbeszorult arccal úgy, hogy izzon az a kommunista agyatok, az :-)))

23-án óbégassatok kommunista módon békanyáladzva, nyaljátok bájer székletét és csússzatok végig a városon, szarcsimbókot húzva magatok után.

Majd a többiek kitakarítanak utánatok, utálatos, nyálkás kommunista bolsevik Fideszes férgek :)

Kámasuka 2013.10.20. 22:40:04

Nem kéne az Mszp-s kamuvideóról írni egy újabb posztot?

Most már sokkal jobban sikerülne mint az első, nem?

Bálint Anna 2013.10.20. 23:00:54

Az mszp és a többi baloldali párt pedig kígyót békát kiállt a fideszre, hogy csaltak a bajai választáson, holott ugyanezt ők is megteszik minden alkalommal. Nem csak a fidesz kétszínű, hanem az mszp és a belőle kialakult pártok is.

Kámasuka 2013.10.20. 23:24:30

@Bálint Anna: Kicsit lemaradtál a friss hírekről...:) Mondjuk nem csoda ha itt szerzed be őket.