Előreláthatólag ez sem fogja különösebben szájba rúgni a magyar társadalom ingerküszöbét, de azért ejtsünk róla néhány keresetlen szót: nagyon úgy fest, az állam le akarja nyúlni az alkotók és előadók (úgy mint zenészek, írók, filmesek, képzőművészek) jövedelmének egy negyedét. Azaz 25%-át. Márpedig ha az állam valamit eléggé nagyon akar, annak aligha lehet akadálya manapság. Kétharmados királyságok idején.

Arra való tekintettel, hogy az előadóművészet nem éppen a rezsicsökkentés kategóriájába tartozik, azaz a lakosság 99,2%-át nem érinti, és szem elől nem tévesztve példának okáért, hogy aki nem dohányzik, az leszarja, hogy miként osztotta fel csókosai között a dohánypiacot a Fidesz, nincsenek illúzióim afelől, hogy ez az újabb igazságtalan, méltánytalan rendelkezés-tervezet (nemsokára kétharmados jóváhagyást élvező bizonyosság) a magyar emberek megütközését érdemben maga után vonhatná.

Pedig azt hiszem, kevesen vannak olyanok, akik örülnének annak, ha az őket jogosan megillető jövedelem egy negyedével bárki is önkényesen rendelkezne. Márpedig eme potenciális helyzet analógiájának szellemében hétfőn, 2013. október 7-én szavaz az Országgyűlés arról az utolsó pillanatban beadott, óriási horderejű módosító javaslatról, ami az alkotók, előadók és kiadók magánmásolási kompenzációs jövedelmének 25%-át átterelné az Nemzeti Kulturális Alaphoz. Ez derül ki abból az országgyűlési képviselőknek címzett nyílt levélben is, amelyet már október 4-én délutánig több mint ezer művész aláírt. Vagyis ha ez a törvénymódosító javaslat átmegy, innentől kezdve a Balog Zoltán páter vezette NKA saját hatáskörben dönti el, mit kezd azzal az összeggel, amiről az alkotók, előadók mostanig – egy közel száz éves hagyomány alapján – maguk által meghatározott kulturális célokra mondtak le. 

Azok számára, akik hajlamosak elengedni a fülük mellett az ilyen híreket, vagy akiket borzasztóan frusztrál, hogy az általuk nem kedvelt Geszti Péter, Lovasi András vagy Zséda a jövedelmük sokszorosát keresi meg zenészként, előadóművészként, javaslom továbbvinni ezt a perverz logikát. Vagyis elmerengeni afölött, hogy mi jöhet ezután? Ha a művészek jogos jövedelmének (értsd: az, amiért keményen vagy kevésbé keményen, de megdolgoztak) X százaléka ilyen módon "eltulajdonítható", mi a garancia arra, hogy holnap nem következnek az autószerelők, a műkörmösök, az eladók, a pincérek vagy a középiskolai tanárok? Akiknek az állam mondja meg, mire kell fordítaniuk jövedelmük meghatározott hányadát.

Engem, aki nem vagyok egy Geszti Péter vagy Szikora Róbert (mit hőbőrögnek, hülyére keresik magukat már csak az X-faktor hátán is) egy Kiss Tibor, Balázs Fecó, Kulka János vagy Palya Bea, mélységesen felháborít ez a legújabb pofátlan, gátlástalan, mutyi szagú kormányzati erődemonstráció.

Miként a nyílt levélben is megfogalmazódik, a jogdíj a szerzők, előadók fizetése. És pont. Következésképpen, ahogy a levélben is megfogalmazódik, kizárólag ezeknek az embereknek a joga, hogy döntsenek saját pénzük sorsa felől. Ebből kifolyólag, ezennel én is csatlakozom azokhoz, akik visszautasítják ezt az arcátlan beavatkozást a művészek magánautonómiájába. Elfogadhatatlannak tartom, hogy ez a - kurva drága nemzeti konzultációiról elhíresült - kormány úgy eszközöl (ki tudja hányadszorra) rendszerszintű módosításokat a különféle jogszabályok révén, hogy mindeközben megfosztja a különböző társadalmi csoportokat alkotmányos véleményezési jogától. 

Ha nem lenne olyan elkeserítően cinikus ez az újabb kormányzati agyrém, mondhatnám, hogy coki, pártállamban minden a párté és a vezéré, örüljenek ezek a nyomorultak, hogy egyáltalán alkothatnak még e szép magyar hazában. Sőt, adjanak hálát, hogy csupáncsak 25%-ra terjed ki az állam keze, mert lehetne sokkal rosszabb is a helyzet. Csakhogy ez az egész sokkal súlyosabb rendszertünet. Egy velejéig romlott, fekélyes rendszeré.

Meggyőződésem, hogy összes többi, hasonló intézkedés mellett a magyar kultúra ilyetén pofánköpése, hülyének nézése nem bocsánatos bűn. Egy egész ország, és a sokat emlegetett, mindenre felhasználható nemzet szégyene. Szégyellem magam azok helyett, akik számára a kultúra- és értékteremtők fenti algoritmus szerinti megsarcolása/megalázása csupán egy jelentéktelen tétel az összes többi közül. Szégyellem magam azért, hogy tulajdonképpen, szép lassan ez a világ rendje mifelénk.