Mohamed koporsója és a 350 ezer vendégmunkás

H_A Címkék: beszéd Orbán Viktor Magyarország unortodoxia Nyugat konzuli konferencia 350 ezer vendégmunkás2013.09.18. 12:33

Mint mindenben, úgy a görög mondák és a téves néphit világában is rendkívül otthonosan mozgó Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország tiszteletbeli konzuljainak konferenciáján fergetegesen nagyot alakított. "Furcsa érzés így ég és föld között lebegve, mint Mohamed koporsója, ilyen magasról beszélni önökhöz. Képzeljék úgy, mintha önökkel egy szinten állnék ott lent és valójában nem az égből intézném önökhöz szózat gyanánt a mondandómat. Hanem inkább csak egy konzultációt tartanánk." Bármennyire hihetetlen, ezzel a pörköltszagú szellemességgel kezdte előadását Magyarország (nem?) forradalmilag felhatalmazott megújítója. Ahelyett, hogy megkímélte volna az egybegyűlteket ettől a végtelenül kínos, és nem kicsit megalázó verbáliától, és mondjuk az Országgyűlés felsőházi pulpitusa helyett valóban a hallgatósággal egy szinten megállva, egyenrangú felekként konzultált volna velük. De nem.

Mert akárcsak Júlia, Orbán Viktor sem hajlandó a földön járni. Ami csak azért tragédia, mert közben szilárd meggyőződése, hogy a valóság vele van. Bármennyire lehetetlen próbálkozásnak tűnt, igyekeztem szelektálni vadabbnál vadabb, és a végletekig felháborító kinyilatkoztatásai között. Arra jutottam, hogy lehetetlen értelmet keresni az értelmetlenségben, és a valóság által nap mint nap megcáfolt dicsszólamokat súlyosságuk függvényében rangsorolni. Mint mindegyik Orbán-beszéd, ez az 50 perces tömény agymosás is ko(ó)rdokumentum a maga nemében. Amelyben a legkeresztényibb és legnemzetibb csomagolásban köszön vissza egy, a magyar népet amnéziában szenvedőként, de mindenképpen öntudatlan óvodásként kezelő miniszterelnök képe.

01000.jpgOrbán Viktor, Mohamed koporsója

Aki a "Nem leszünk gyarmat!" csatakiáltással a szovjet elnyomáshoz hasonlítja az uniós bürokráciát, miközben magát azok közé a hősök közé sorolja, akik az ország függetlenségéért küzdenek a 19. század óta, annak a szájából legalábbis furán hangzik, hogy "Magyarország ezeréves története során soha sem volt euroszkeptikus." Dehogy hangzik furán: mindenki hülye ebben az országban, ezeknek a tiszteletbeli konzuloknak sem tűnt fel valószínűleg, hogy tizenhat sorral lejjebb már megint a nyugati világot fikázza Európa legnagyobb, lebegő eurorealistája. Aki szerint liberális alapra nem lehet versenyképes gazdaságot építeni, márpedig a nyugati világ ma ilyen alapokon áll: "liberális alkotmányok vannak, és a politikai korrektség nem teszi lehetővé, hogy az egyéni jogokkal azonos súllyal emlegessék a nemzetet, a családot, a hazát, a kereszténységet." Bezzeg nálunk, ugye, Viktor? A politikai korrektség fellegvára vagyunk: a nemzet-család-haza-kereszténység nevében közgépesítettünk egy egész országot, és a sokasodó stadionok árnyékában mutyiztuk át balról jobbra mindazt, ami mozdítható volt.

Nos, igen, ezt a hatalmas újítást hívják unortodoxiának, ez a példátlanul sikeres európai gazdasági modellünk titka, amely "nem tagadja meg a magántulajdon elsőbbségét, sem a piaci működés elveit". A magántulajdon és a piaci működés logikája nekünk szent. Valószínűleg ezért értük el a Világgazdasági Fórum (WEF) évente közzétett globális versenyképességi rangsorában a 2005 óta legrosszabb helyezést. Ezért állunk folyamatos szabadságharcban a vállalatokkal, adók és különadók kivetésével ezért teszünk meg mindent a nekünk nem tetsző magánszféra ellehetetlenítéséért, és a magyar embereket kiszipolyozni kívánó multik megregulázásáért. Ezért esküdt ellenségeink a bankok, akik ellen állandó jelleggel hergelni lehet a népet. Ezért államosítunk takarékot, patikát, és mindent, ami az utunkba kerül, ezért döntünk be egész iparágakat (pl. húsipar) hogy aztán állami költségvetési pénzből nagylelkűen megmenthessük őket. Ezért van az, hogy unortodoxan sikeres családpolitikánk eredményeként, mára 350 ezer magyar ember távozott külföldre.

De tudjátok mit, konzulok, hülyére vehető magyarok? Ez egyáltalán nem sok. És azt hiszem, mind közül talán ez a legfelháborítóbb kijelentése Orbánnak. Persze, hogy nem annyira sok, mintha kétszer annyian távoztak volna. De téged vigasztal, hogy Ausztriából többen távoztak, Viktor? És egyáltalán mekkora impertinencia szükségeltetik ahhoz, hogy a kilátástalanság elől a "hanyatló" Nyugatra menekülő képzett fiataljainkat, és mindazokat a magyarokat, akik a jobb megélhetés miatt a külföldre távozás mellett döntöttek (egyáltalán nem önként és dalolva!) Magyarország felelős miniszterelnöke egyszerű "vendégmunkásoknak" nevezze?  És mekkora agyelszívást hajthattak végre annál a miniszterelnöknél, aki a 350 ezres nagyságrendű kivándorlót bagatellként kezeli? Meddig sz*rhatod le büntetlenül, Viktor, hogy győztes szabadságharcaid országából a vesztes, hanyatló Nyugatra szegődnek csicskának honfitársaid? Meddig áltatod magad, és ezt a sikeres országot azzal, hogy egyszerű vendégmunkás az, akinek végérvényesen elege lett a hazugságaitokból, aki semmit nem lát maga körül abból, amiről a propagandátok szól? Meddig dacolsz még a valósággal, Viktor?

Nem az a felháborító, hogy 2010 májusában meghirdetett forradalmát mára szemrebbenés nélkül letagadja, mert úgyis mindenki hülye ebben az országban alapon. Az a baj, hogy egy valóságtól minden egyes nappal jobban és jobban elrugaszkodó beteg ember játékszerévé vált egy ország. Akinek meggyőződése, hogy a valóság vele van, aki számára az egyetlen valóság a sajátja, és aki nem hajlandó tudomásul venni azt a másik valóságot, amelyben csekély 350 ezer magyar "vendégmunkás" életvitelszerűen máshol telepedik le, és nem hogy havonta, de már évente sem látogat haza.

U.I. Egyfelől remélem, hogy Mohamed lebegő koporsója tévhitének megtestesítőjeként minél magasabbról beszélsz hozzánk, annál nagyobbat fogsz taknyolni, Viktor. Másfelől félek, hogy akinek egy harminc éves diktatúrát maga mögött tudó Hoszni Mubarak megbuktatott - az uralmát megdöntő forradalom résztvevőinek halálában igen valószínűleg bűnrészes - egyiptomi elnök "mindig is a barátja volt", az még rengeteg aljasságra képes. 

fotó: www.atv.hu

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr755521822

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feszület +18 2013.09.19. 05:38:18

18 éven aluliaknál takarni lenne kötelező ZombiJézuskát. Egy ókori kivégzőeszközön haldoklóval nem erkölcsös dolog gyerekeket ijesztgetni. Meg eleve látszik mindkét mellbimbója is és egyesek rágerjedhetnek.

Trackback: Vallás nélkül az ember 2013.09.19. 05:37:43

Erkölcstan és etika: Az ember vallás nélkül olyan, mint egy hal bicikli nélkül.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 09:19:50

@É2I:

Magyarország gazdag állam, a világátlag feletti életszínvonallal. Nyomor nemigen van, egyes cigánygettókat leszámítva, éhendöglés még ott sincs. Persze Európán belül Mo. az átlag alatt van, ez tény. S mivel az átlagember jobb életre vágyik, s ma már nincsenek akadályok, sokan igyekeznek szerencsét próbálni gazdagabb államokban. Ennyi az egész, nincs ezen mit siránkozni.

susu64 2013.09.19. 09:22:30

Ez a blog is a Jókai utcában készült, nem pörköltszagú, hanem inkább krumplileves vagy lecsóillatot áraszt. Meg öléggé sz@r, az alapvető tények sem túlzottan érdeklik. Talán nem kellene a konzulokat hülyének nézned, hiszen ha azt gondolod, hogy ezek agymosottak, akkor meglehetősen nagyot tévedsz, vagy ebben a környezetben hová helyezed magad (ugye agymosott csak az lehet, akinek van agya, de hol vagy te ebben a sorban?). A külföldre ment/kivándorolt/ott dolgozó magyarokkal kapcsolatban ajánlom, hogy nézzél meg néhány más statisztikát is: pl, lengyelek (több mint 1 millió!), szlovákok, bulgárok, románok, stb. S azután kezdjél el köpködni, de vigyázz, hogy Ferit el ne találd. Ez a számmisztika olyan, mint amikor Kovács László 35 millió vendégmunkást vizionált. Kicsit békésebben és főleg reálisabban.

czjanos 2013.09.19. 09:23:59

Tök idétlen volt az az elmélkedése, hogy Ő odafent, a többiek meg lent. Nyilván így is érezte, hogy Ő odafent, a többiek meg odalent.

É2I 2013.09.19. 09:29:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ja, igen, ha pl. Etiópiára gondolunk ez így is van.
De.
Ez a mobolitás, amit próbálsz erőltetni jelen pillanatban kényszer. Az éhenhalást meg nagyon jól tudod hogy értettem, csak trollkodsz.
Nincs munka, sem a szakács haveromnak, se a kamionsofőr haveromnak, se a villamosmérnök haveromnak, se a programozó haveromnak, se a hegesztő haveromnak, se a... Soroljam még?
És tudom őket nevesíteni, nem kell jönnöd, hogy csak írtam taláromra egy listát.

navan 2013.09.19. 09:30:32

Ez a "vendegmunkas"-cimke rettento aljas volt a miniszterelnoktol. Gyanitom, hogy sokan emlekeznek meg a hatarnyitas elotti idokre, amikor rendszeresen elmondta az utinform, hogy Hegyeshalomnal orakat kell varni "a vendegmunkasok miatt". Itt a "vendegmunkas" = valahonnan a Balkanrol egy nemetorszagi gyarba tarto fazon a teljes csaladjaval, pukkant harminceves Mercedesben, a teton kek nejlonba burkolt cumoval. Zarojel: nem "miattuk" allt akkor se a sor, hanem a kocsog hatarorseg miatt, akik keptelenek voltak a "helyzetet" kezelni. Szoval ez a "gastarbeiter".
Persze van ma is magyar, aki valahol kulfoldon ehberert mosogat (miert, otthon nincs?), viszont nagyon sokan teljes, megnyugtato es szakmailag kielegito eletet elnek valahol kulfoldon. Miert lennenek ok "vendegmunkasok"? Mihez kepest? Probalnanak meg visszamenni Magyarorszagra es ott "ujrakezdeni" az eletuket - vajon hany perc utan torne rajuk a felismeres, hogy ott ugy neznek rajuk, mint aki "mar nyugaton se kellett senkinek", es mikor hallanak eloszor, hogy "na ne legyen mar akkora az arcod, azt hiszed, te tobbet tudsz, csak mert x evet lehuztal Londonban"?
Amig az a sok szazezer ember, akirol szo van, megtartja magyar allampolgarsagat, addig egyetlen miniszterelnoknek sincs semmilyen joga oket ilyen (vagy barmilyen) modon cimkezni.

Szelid sunmalac 2013.09.19. 09:34:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: En is megindokoltam. NEM veletlen egybeeses. Ezt azok hiszik igy, akik nem otthon elnek, es nem talalkoznak naponta azokkal az emberekkel, akiknek az elmult evekben valt kilatastalanna az eletuk. Az meg megint egy szimpla hazugsag, hogy azert most mennek, mert 2011-tol lehet szabadon munkat vallani. Elarulom neked, hogy eddig is lehett kulfoldon dolgozni. Pl. en is dolgoztam mar elotte is Svajcban, Nemetorszagban, az USA-ban, Angliaban stb. De most kint is maradnak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 09:39:56

@É2I:

Nem Etiópia. Mo. a világátlag FELETT van, Etiópia meg a legszegényebbek között.

Ha az országokat 6 csoportra osztjuk életszínvonal szempontjából, Mo. a 2.-ban van, Etiópia meg a 6.-ban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 09:41:04

@É2I:

Nyilvánvaló, hogy ha Mo. a világ leggazdagabb országai között lenne, akkor sokkal kevesebben mennének el. Dehát ezt szerintem senki se vitatja.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 09:42:18

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

De, véletlen egybeesés.

Igen, lehetett eddig is dolgozni külföldön, de nem volt olyan könnyű, mint ahogy pár éve az.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 09:44:09

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

"Ezt azok hiszik igy, akik nem otthon elnek, es nem talalkoznak naponta azokkal az emberekkel, akiknek az elmult evekben valt kilatastalanna az eletuk."

Valójában a magyarázat más.

Sok ember manapság döbbent rá arra a történelmi tényre, hogy Mo. utoljára 500 éve volt a nyugat szintjén, s bármi is lesz, belátható időn belül Mo-n NEM LESZ nyugat-európai életszínvonal. S a fanatikus fideszesek is rájöttek, hogy ezért nem az MSZP a hibás, a fanatikus ellenzékiek meg, hogy nem a Fidesz. Egy jobb kormány esetleg elindíthatna pozitív folyamatokat, de ezeknek a hatása sem lenne olyan, hogy hamarosn az országban nyugati szint álljon be. Ez az alapigazság. S sok ember úgy döntött: ő inkább gondoskodik magáról, s máshol, gazdagabb országban próbál szerencsét.

Brix 2013.09.19. 09:51:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Sajnos, az EU-ban nem a közepesen gazdag országok között vagyunk, hanem hátulról a 4.-ik, ha egy főre eső vásárlóerő paritáson mért GDP-t nézünk. A relatív helyzetünk is romlik, hiszen Lengyelország és Litvánia éppen mostanában előzött meg minket.

Szelid sunmalac 2013.09.19. 09:51:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Bazdmeg ember! Te nem ertesz a szobol! Megprobalsz elmeletek alapjan igazolast keresni arra a hulyesegre, amit itt nyomatsz, mikozben en TAPASZTALATbol beszelek! Erted? Fel birod fogni? a valosag koszonoviszonyban nincs a gyartott elmeletekkel, meg a tankonyv es politikaszagu faszsagokkal!
En TUDOM, hogy en miert jottem el, a szuleim miert jottek el, a szomszedom miert fog eljonni, a kollegam miert ment el, a barataim miert mentek el, a csoporttarsaim miert mentek el es miert mennek el hetente tobbtucatnyian a nemet munkaerokozveito altal, akinek meg en is segitettem osszeszedni az embereket.
Nekem magyarazhatod a jogszabalyokkal meg a valtozasokkal, meg az EU-val, meg a ranglistaddal, akkor sem az lesz az igaz.
Azert mennek el, mert amiota A Fidesz van, azota a maradek remeny is elveszett a jobb, vagy legalabb valamilyen jovore! Azert mennek el, mert ha elveszitik az allasukat, nincs helyette masik. Azert mennek el, mert a faszuk tele van azzal, hogy minden nap figyelni kell, mikor mi valtozik. Azert mennek el, mert elveszik toluk a megelhetesuket, hogy haveroknak passzoljak el. Azert mennek el, mert egyik naprol a masikra vergodnek, az adok nonek, a berek nem.

Hajtogasd csak a kreten populista lozungjaid!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 10:11:47

@Brix:

Igen, pontosan így igaz. Az EU-ban Mo. a 25. helyen áll. Na, ez már valódi probléma: az, hogy az utóbbi 10-15 évben az ország relatív pozíciója lecsúszott.

tcom 2013.09.19. 10:12:10

Tényleg bántó látni a hülye magyarok amnéziáját. Hogy 2000 Ft rezsi csökkentésért eladnák az anyjukat is, de a lelküket biztosan.
Az kicsit sem érdekli a többséget, hogy vajon ki fogja karbantartani, javítani mondjuk a villamos hálózatot, ha a nagy varázsló elszedi az erre való nyereséget?
Vagy ki fog hiteleket nyújtani a vállalkozásoknak a bankok helyett? Közgép ZRT?

A magyar nép ezt érdemli. Leépülő, versenyképtelen, vesztes ország ez, ahol a többség támogat egy kommunista eszközöket (államosítás, agymosás, megfélemlítés, teljes állami felügyelet) használó miniszterelnököt.
Hátha tényleg van ingyen krumplileves, hátha Viktor tényleg elintézi, hogy ne kelljen igazán dolgozni, tanulni, nyelveket ismerni, leginkább semmit sem tenni. Mint Kádár.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 10:13:34

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Értem. Mindenki menekül Orbán elől. Aztán amikor megbukik, mindenki megy tömegesen vissza. Így van? De ugye - őszintén megmondva - ezt te se hiszed el komolyan?

Brix 2013.09.19. 10:16:02

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: A reménytelenség érzése a legfontosabb, ma Magyarországon. A legtöbb ember kilátástalan életviszonyok között él, míg mások , a politikai-gazdasági klientúra, dőzsöl a többi adófizetőtőtől összerabolt milliárdokból. Nekik állami földek járnak, milliárdos tenderek, jól fizető állások, másoktól meg 3 hónap után elveszik a munkanélküli ellátást. Pofátlan, aljas rezsim!

panelburzsuj 2013.09.19. 10:17:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Nem így van.

Orbán brutális bunkósága ahhoz kellett, hogy az amúgy rezignáltan fődögélő béka mégiscsak kiugorjon a lábosból.

panelburzsuj 2013.09.19. 10:20:15

@panelburzsuj:

Kádár okosabb tanítványai csak sunyin nyírták a birkát tovább.

Orbán suttyói verik és alázzák is.

nincs1itt 2013.09.19. 10:21:37

@Blogger Géza: Géza, Géza... A gazdaság és a politika kéz, a kézben járnak. Nekem is kukk mindegy volt, hogy Gyurcsánynak, Medgyesinek, Orbánnak hívják a mini.elnököt, a kilátástalanságból, a hazudozásból volt/van elege a legtöbb távozónak. Aki hazajár, hétvégente, havonta, évente, az sem az ottani gazdaságot erősíti. A baj az, hogy orbán-félék, és elődei is, egyáltalán pozícióhoz juthatnak. Amikor Mo.-ra kell utaznom, egyre lepusztultabb kép fogad, a környezet, az emberek, minden.
Maxwal, szerintem gondolkodj el, hogy miért nem akaródzik szinte senkinek visszatérni??? Ugyanis valaki írta, hogy külvárosi albérlet, meg nyomorgás külföldön. Bizony, a képzetlen, nyelvet nem beszélőre ez vár, de van kiút! Míg Mo.-on NINCS, bárkire ez vár...

panelburzsuj 2013.09.19. 10:23:57

@nincs_itt:

Ami ott balsors, az itt mainstream.

Így érted?

tcom 2013.09.19. 10:29:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Azért érdekes, hogy akkor még sincs valami nagyon rendben, ha az emberek soha nem látott mértékben hagyják el az országot. Mégis csak van valami ellentét az állami csapokból, Orbán szájából folyó sikerpropaganda és a tények között. Ha lenne remény a pozitív változásra nem hagynák el ennyien az országot.
Csak hogy remény sincs. A külföldről hazanéz azt látja a különbséget a "rohadó ortodox gazdaságú" nyugat és a kommunista nosztalgiában fulladozó Magyarország között. Látja, hogy a hatalom és hű kiszolgálói elfoglalják az országot. A hatalom az emberek, sőt a gyerekeink magánéletébe gázolnak bele.

A teljesen alkalmatlan, de a nap kihalásáig hű matolcsy 2010-ben 2013-ra 4% gazdaságnövekedést várt. Most meg 2016 az új kánaán eljövetelének időpontja.

Orbán hatalom számára az ország egy szemétdomb, ahol a lényeg, hogy ő lebeghessen, kaparhasson a tetején. A lent lévőknek, meg néha lerúg egy két kukorica szemet. A legtragikusabb, hogy teljesen mindegy milyen (lesz) az a szemétdomb.

Blogger Géza 2013.09.19. 10:31:35

@nincs_itt: " Amikor Mo.-ra kell utaznom, egyre lepusztultabb kép fogad, a környezet, az emberek, minden. " Tudod, mindenki azt lát bele, amit akar, amit a saját belső világa sugároz. Szerintem egyre szebb és élhetőbb lesz Magyarország. Szebbek a házak, az irodaházak, az autók, villamosok modernebbek, a mobil, sőt az okostelefon teljesen elterjedt, a klimatizálás lassan mindennapos, jobb az úthálózat, normálisabban is vezetnek rajta stb-stb. Ha időgéppel visszamennénk 20 , 30 vagy 40 évet, szerintem sokkal rosszabb lenne minden szempontból. Lehet, hogy az is jót tesz, hogy az örök elégedetlenek elhúznak innen a fenébe. :)

Az én ismerőseim többsége amúgy visszajött külföldről. Ki pár hónap, ki pár év után, és a kinnlévők egy része is a hazatérésen gondolkodik.

tcom 2013.09.19. 10:33:06

@nincs_itt:
Gézával kár vitatkozni. Ő nem beszél a soha sem látott szintű ország elhagyásról. Ilyenről nem beszéljünk... mondja.

panelburzsuj 2013.09.19. 10:34:39

@Blogger Géza:

Érdemes volt hát mázsaszám küldeni nekik a túrórudit!

B. Géza, a rafinált csábítás atyamestere... :)

panelburzsuj 2013.09.19. 10:35:40

@tcom:

Maxvallal "vitázni" kellemesebb? :)

tcom 2013.09.19. 10:38:46

@Blogger Géza:

Ne!!! Ne fárassz minket! Ne hazudj!

Igen, sajnos érteni kell valamihez, nyelveket tanulni.
Nekem nem jött vissza a Rómában letelepedő unokahugom, az Svédországban, havi 1 milláért autót fényező ismerősöm, az Ausztriában kamionoskodó rokon, a Németországban szállodában dolgozó barát házaspár... és még 20-t.

De ismerek olyat, aki magyarokkal ment ki, nyelvtudás nélkül segédmunkásnak és fizetést sem kapott.

Akkor most kiment egyáltalán 400ezer ember vagy sem szerinted? Ha kiment és nagy része nem jön vissza, akkor az mit mutat az ország állapotából?

nincs1itt 2013.09.19. 10:49:51

@Blogger Géza: Bizomy, Gézám: " Tudod, mindenki azt lát bele, amit akar, amit a saját belső világa sugároz."
Ha neked, a 15-20 éves átlagos autó-életkor, a BKV buszokról, MÁV szerelvényekről ne is essen szó, az 3 db. villamost meg ne emlegesd, amik gyakrabban romlanak el, mint 20 éves elődeik, a METRO, a 4-es, ha jól rémlik épp az Ellentengerkicsi és debil csapat, köpködte a legjobban, akadályozta, stb... egyre szebb, ha a kátyúk (amik 20 éve is ugyanott voltak) maradtak, hát tényleg a mobil, meg az okos telefon, igaz a tarifák magasabbak, mint a rothadó nyugaton... Klimatilzálás, hmmm, azért ennyi baromságot csak az ír le, aki még életében nem járt a csoppingcittyzűdön túl...
El is húztak azok, akik a VALÓSÁGOT látják.

navan 2013.09.19. 10:50:22

Az EU-n belul ma mar minden magyar szabadon mozoghat, vallalhat munkat barhol. Ha egy nemet pl. Hamburgbol Munchenbe megy dolgozni, bar ugyanabban az "orszagban" marad, megis mas "allamba" (kulturaba, sot nyelvi kozegbe) kerul. Magyarorszag kicsi es homogennek velt ter ehhez. Velunk el a mult: azt mondjuk, hogy "kimegy" kulfoldre - pedig semmi mast nem tesz, mint el a jogaival es keres maganak helyet a munkaeropiacon. Nem kene senkit se b@sztatni - plane meg megbelyegezni - emiatt.

A "vendegmunkasozas" csak arra jo, hogy ujabb arkot assanak - konkretan az otthon elok es a kulfoldon dolgozok kozott. Eredmeny: a tavalyi "kulfoldirendszamos" mizeria, a valasztasok idejen varhato diszkriminacio, a "jobb is, ha elmennek a kritikusok"-fele gondolkodas.

Motivacio pedig millio van - ahany egyen, annyi. Es mindegyik - kivetel nelkul - fontos, hiteles es teljesen legitim.

Szelid sunmalac 2013.09.19. 10:55:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Lassan mondom, hogy te is megertsd: akik most mennek/mentek el kulfoldre, NEM fognak visszajonni! A faszuk tele van azzal, hogy a rossz utan csak rosszabb jon! Meguntak!

nincs1itt 2013.09.19. 10:55:21

@Blogger Géza: Ja, még annyit Gézám, hogy egy dologra nagyon figyeljen, aki külföldre megy, magyarral ne "üzleteljen", ne fogadjon el munkát magyartól, ez lassan aranyszabállyá vált! Vajon miért? Ismerek olyanokat, akik magyar közvetítőn keresztül, nyelvtudás nélkül, esetleg minimális nyelvismerettel kaptak munkát, a zömét átbaxarintotta a magyar "munkaadó". De nyugati munkaadóról, jóval kevesebbett hallottam ilyet, illetve a "nyugati cég" tulajáról kiderült, hogy román, "jugó", magyar...
Szóval, neked és a többi fidiótának, nyelvismeret hiányában valóban azt ad el a csúti Rámszesz, amit nem szégyell, azt meg tudjuk, hogy nem szégyellős a stöpszli...

svega 2013.09.19. 10:58:24

@Blogger Géza: Az én ismerőseim többsége amúgy visszajött külföldről. Ki pár hónap, ki pár év után, és a kinnlévők egy része is a hazatérésen gondolkodik.

Géza. Te mit szedsz? Vagy központilag kapod az adagodat a fizetéseddel együtt?

Az ismerősöd, miután hazatér, mihez kezd? 90000-ért beül egy gyárba, ugyanezért idekint emberibb munkakörülményeket és minimum 4-szes fizut kap. És nem kell hallgatnia mindennap orbán viktor világmegváltó beszédeit.
Ezt az elvándorlás kérdést addig fogják a szőnyeg alá söpörni, hogy a végén nagy baj lesz. Azt mondják, hogy több jön be, mint ami kimegy. Igen. Több afrikai és albán jön mindenféle képzettség és akarás nélkül, mint amennyi mérnök-orvos-jó szakember elmegy. Meg fog rogyni a rendszer.
Én egy nyugati országban élek most. A gyárak előtt és a munkaközvetítőknél megállítótáblák állnak sürgős munkahirdetéssel. És otthon?

nincs1itt 2013.09.19. 11:02:56

@panelburzsuj: Pontosan, illetve az sem "balsors", csak egy helyzet, amin kellő akarással változtathat az abban élő. De ott Mo.-on, nem jellemzően!

fvipera 2013.09.19. 11:03:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: igazad van, ebben az értelemben orbán a mi hasznos hülyénk, t.i. jelentős szerepet visz a migráció erősítésében. de egyébként inkább haszontalan hülye.

fvipera 2013.09.19. 11:05:47

@Brix: így van, ez a kulcs. no hope. a reménytelenség uralja Magyarországot. ez a legnagyobb baj.

fvipera 2013.09.19. 11:06:56

@Blogger Géza: mert nem vittek magukkal térképet és nem beszélnek idegen nyelvet.

smartdrive 2013.09.19. 11:10:13

amit Orbi csinál, az a női viselkedés karikatúrája. és még ő tartja magát a macsóság csúcsának, lol

nem várt fordulat 2013.09.19. 11:15:29

erről az egészről nincs mit beszélni. no comment b+.

kész: "mintha önökkel egy szinten állnék ott lent és valójában nem az égből intézném önökhöz szózat gyanánt a mondandómat"

szabadságra ment a pszichiátere.

nincs1itt 2013.09.19. 11:16:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Maxi, figyu. A lényeg a következő, aki szakmával(mindegy, hogy szakmunkás vagy diplomás), nyelvismerettel elhagyta Mo.-ot, azoktól CSAK azt hallom, hogy "oda" vissza a büdös életbe nem mennek, korosztálytól függetlenül, inkább tovább mennek, másik országba, kontinensre. Miért? Mert a legtöbbje felfogta, hogy az elkövetkező 20-30 évben Mo.-on SEMMI nem fog változni, legfeljebb romlani...

panelburzsuj 2013.09.19. 11:17:32

@karacsi_maci:

Mégse mondhatta: "baszki, de szédülök itt fönn..."

Lefordította hát médiadakotára.

Most ez lett belőle.

Lencsés István 2013.09.19. 11:18:37

ORBÁN VIKTOR a Földön jár . A valóság vele van .

Blogger Géza 2013.09.19. 11:20:43

@nincs_itt: Te honnan tudod, hány nyelven beszélek? 3 nyelven vagyok tárgyalóképes, és egyen alapfokú tudásom amúgy. Több mint egy tucatnyi európai országban jártam eddig, részben üzleti, részben privát célból. És marhára örülök, hogy az hozzád hasonlók már nem rontják itt a levegőt. :)

Blogger Géza 2013.09.19. 11:25:10

@svega: Van olyan is, aki tényleg elment dolgozni gyárba (ott legalább megkapta a fizetését, nem úgy, mint külföldön, ahol lehúzta a német - nem németországi magyar - vállalkozó), van, aki egyetemen tanít, van, aki könyvel, sok minden van.

Nem tudom, te milyen helyre vetődtél, nálunk nem a gyárkapura szokták kiírni az állásokat, hanem modern módon neten hirdetnek a cégek.

index.hu/gazdasag/2013/07/16/regen_hirdettek_mar_ennyi_allast/

nincs1itt 2013.09.19. 11:30:00

@Blogger Géza: OK, Gézám, persze! Készséggel elhiszem! Akkor meg már végképp nem értem, hogy miért nem hagytad még el Mo.t??!! Hiszen, tapasztalt, széles látókörű, világlátott ember vagy. De gondolom, neked most jó, mert megkapod reggelente írásban a magánvéleményed, meg a fizetést(karakterre fizetnek, vagy órabéres vagy?) és így kerek a világ...

nincs1itt 2013.09.19. 11:32:49

@Blogger Géza: Géza a pirulát is küldik, hogy ennyi baromságot, szemrebbenés nélkül leírsz??? Mesélj, kérlek, mennyi a Mo.-on az átlag órabér??? Gyárban... ja sorold már a "gyárakat", ahol termelés folyik??
Aha, az a munkanélküli, akinek már net-re sem futtya, modern módon, az meg hol talál munkát, mert a munkaügyi központban biztosan nem...

_most_ 2013.09.19. 11:34:34

@Blogger Géza: ne, Géza, te rontott itt leginkább a levegőt :D

Blogger Géza 2013.09.19. 11:36:50

@nincs_itt: Mi a fenéért hagyjam el? Teljesen jól elvagyok itt minden szempontból. Azért, hogy veled találkozhassak? Kösz, nem...

flort 2013.09.19. 11:40:10

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: hagyd, szegényről mindig az Erik a viking egyik jelenete jut eszembe. Amikor már süllyed Atlantisz, de a király még mindig azt rikoltozza, hogy nem igaz, hogy süllyedünk, le fogunk sújtani a rémhírtejesztőkre. Vagy amikor a Valhallában a keresztény pap nem látja a gyermek-isteneket, mert csak azt veszi észre, amiben hisz.

Maxval-nak esze ágában sincs gondolkozni, mert ő (gondolom) Szlovákiában vagy Albániában úgy hiszi, jól látja a helyzetet. Legyen neki a hite szerint.

_most_ 2013.09.19. 11:40:13

Orbán beszédei teljesen szürreálisak, azt nem tudom eldönteni ennyire megborult az elméje már, vagy csak ennyire hülyének nézi az embereket, persze azért az látható, hogy a fideszbirkák bekajálják a legnagyobb hülyeséget is :D

Szelid sunmalac 2013.09.19. 11:40:29

@nincs_itt: Megtenned, hogy nem uszitod a vilagra az orok sotetseget? Jol elvannak egyben otthon.

nincs1itt 2013.09.19. 11:41:04

@Blogger Géza: Hát, ez ölég gyengus vót... nem baj, majd küldök ajrót, hogy lássál olyat...

Blogger Géza 2013.09.19. 11:41:12

@nincs_itt: Hát, ha te megnyilvánulásaidat elnézem (csak a káromkodás, frusztráció, fikázás, de az ezerrel), tényleg úgy néz ki, hogy a selejtesebb rész távozott ebből az országból. Nem csodálom, hogy emberileg nem túl vonzó a kinti magyar vendégmunkás/ügyeskedő réteg. Gyakoribbak közöttük a mentális betegségek is (általános kivándorló jellemző)

_most_ 2013.09.19. 11:42:17

@Blogger Géza: azért kérd ki egy orvos véleményét is, mert kétlem, hogy minden szempontból teljesen rendben lennél :D

nem várt fordulat 2013.09.19. 11:44:22

@Blogger Géza: ha a selejt távozott az országból, hogy lehet még mindig miniszterelnök ov?

nincs1itt 2013.09.19. 11:45:16

@Blogger Géza: Jujj, Gejzaaa, akko' Te mán pszihomókus is vagyol... Istenem, ha csak téged olvaslak, akkor már megérte eljönni!!
Ja, és még valami "az ügyeskedő réteg", ez itt NEM Mo.!!! Ne vetítsd ki a frusztrációidat...

Szelid sunmalac 2013.09.19. 11:45:34

@flort: Bulgaria. Bulgariaban kecskepasztor. Vagy birkapasztor. Vagy ilyesmi.

panelburzsuj 2013.09.19. 11:46:27

@Blogger Géza:

A Cusi megürült helyére pályázol?

Ne improvizálj, Gejza, nem áll jól, amikor a maroz pont azt magyarázza nagy hévvel, hogy a Fidesz apologétái sose botlanak.

kakukkfeszek.blog.hu/2013/09/18/beszeljunk_a_janosrol

_most_ 2013.09.19. 11:47:20

@karacsi_maci: Orbán azzal tenné a legjobbat az országnak, ha kivándorolna és követnék a fideszbirkák is :D

navan 2013.09.19. 11:49:12

@Blogger Géza: Ez lenne a nemzeti egyuttmukodes? Valasz: igen. Pontosan ez. Egymas baszogatasa, mocskolodas, minositgetes. Geza, ha te jol vagy, ahol vagy - hat legyel, igy van rendjen. Mas meg, ha neki nem tetszik a katyus ut, vagy kiutese van a turoruditol, neadjisten tobb penzt akar keresni, az meg kulfoldre megy. Helyes, tegye, ha neki ugy jo. De mi az, hogy a "selejtesebb resz tavozott ebbol az orszagbol"? Ki mondja ezt? Milyen alapon? Ki donti el, hogy ki/mi a "selejtes"? Kulonosen, ha hisz a Nemzeti Egyuttmukodes Rendszereben?
Kisebb arc kellene alighanem. Konnyebb lenne a tukorben megvizsgalnod.

Szelid sunmalac 2013.09.19. 11:54:57

@panelburzsuj: Nem. Ott igy hivjak a birkapasztorokat. A Hitoktoatok ott is muveltebbek egy fokkal.

@_most_: Kerlek! Rohadt nehez volt meglepnem, de most mar kikoltoztem. Te meg utanam kuldened az egesz csurhet? Azert ez nem tul kedves!

nincs1itt 2013.09.19. 11:59:49

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Azért gondolj bele, még ott, Bulgáriában is jobb... mert ha nem lenne jobb, akkor már Mo.-on élne, vagy máshol...

Blogger Géza 2013.09.19. 12:04:11

@navan: Én mondom, az ide beírogató vendégmunkások/emigránsok beírásai alapján. Természetesen nem lehet általánosítani, van ilyen is, olyan is, csak tendenciákat lehet nézni, de meglehetősen érdekes, hogy valahogy tőlük jönnek a leggyalázkodóbb, legfrusztráltabb beírások, állandó önigazolási kényszer a (gyakran titokban megbánt) külföldre költözés miatt az ország pocskondiázása útján, állandóan panaszkodnak, hogy a TÖBBI kinti magyar milyen borzalmas (ők persze személy szerint mindig kivételek). A távozás egyik oka gyakran az "elviselhetetlen" magyar politikai légkör volt, ugyanakkor fura, ha annyira elviselhetetlen nekik a magyar politika, akkor miért pont a magyar politikával foglalkozó blogokban öklendeznek, miért nem koncentrálnak innentől mondjuk a brit belpolitikára, hát nem érdekes?

Blogger Géza 2013.09.19. 12:07:42

@karacsi_maci: OV? Selejt??? Még ellenfelei is el szokták ismerni, hogy kiváló politikus. Kétszer vitte győzelemre pártját miniszerelök-jelöltként, és jövőre valószínűleg meglesz neki a mesterhármas. Ennek közelébe sem jutott senki ebben az országban, de szerintem a térségben is ritkaság.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 12:29:14

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: @nincs_itt:

Érzelmi reakció ez, "soha többet" meg hasonlók, aztán minden a rendszer szerint alakul:
- egyharmadnak nem jön be a külföld, ezért jön vissza,
- egyharmadnak bejön, de érzelmi, csalási ok miatt visszajön,
- egyharmad letelepszik, de ő is jön látogatóba.

nem várt fordulat 2013.09.19. 12:37:34

@Blogger Géza: neked a történelmi ismereteid hiányosak, a memóriád rossz, vagy csak még nem ittad meg a kávéd?

3x sikerült nyernie eddig az MSZP -nek. igaz, nem ugyanazzal a jelölttel, de azért sikerült. Ugyanez az OV ha jól emlékszem labdába sem rúghatott 1994-ben, elbukott 2004-ben és 2008-ban.

Ezen kívül pedig semmi kiválóság nincs a politikájában. Az a szerencséje, hogy egy olyan réteget sikerült megfognia, ami elég széles ebben az országban, a rendszerváltásból kiábrándultakat, azokat, akik nosztalgiával gondolnak a kádár rendszerre. ezért ülnek a rezsicsökkentés, a köcsögbankok és köcsögEU szlogenjei.

Semmi zsenialitás nincs abban, hogy 2/3-os támogatottsággal sikerült az élet minden területén rontani a színvonalat. Erre még egy majom is képes.

Történelmi bűn, hogy ekkora támogatottsággal ott tartunk ma, ahol.

És nem, nem azt mondom, hogy azt kell csinálnunk feltétlen, amit az EU szeretne tőlünk, nem azt mondom, hogy amiket csinált, azokból ne lett volna jó jónéhány elképzelése. Sőt. Sok ötletével még egyet is értek, de a megvalósítás. Pff...

Komolyan úgy érzem, hogy amihez ezek a fiúk hozzányúlnak, abból szar lesz.

navan 2013.09.19. 12:39:03

@Blogger Géza: Probaltal mar talajt fogni egy totalisan uj kozegben? Senki nem ismer, senkit nem ismersz, mas a nyelv, a szokasok, a kultura, a kozeg, minden. Teljesseggel uj elet - felnottkent - a nullarol. Hatalmas kihivas. Es aki ezt vallalja, annak minden bizonnyal megvan ra az oka. "Onigazolasi kenyszer"? Lehet benne az is. Sot lehet akar siman duh es harag is. Mert el KELLETT mennie onnan. Ezert vagy azert - az mindegy. Millio kulonbozo motivacio van. Hogy ez "gyakran titokban megbant" lenne, azt azert en nem hiszem. Aldozatokat kell hozni, gyakran igen sokat is. De NEKI kellett elhagynia az otthonat, jellemzoen olyan dolgok miatt, amirol O maga nem tehet. NEKI kellett vegigmenni az osszes akadalyon - peldaul azert, mert otthon a "legkor elviselhetetlen", mert nem erzi, hogy letezne jogbiztonsag, vagy nincs munka. Vagy nincs jovokep. Es - igen - kozuluk sokan haraggal neznek vissza. De visszaneznek, mert onnan jonnek, mert az otthoni kupleraj miatt borult fel az eletuk - es persze mert onnan szarmaznak.

Azt a kerdest, hogy "miert a magyar politikaval foglalkozo blogokban oklendeznek" felteszed akkor is, amikor a frissen magyar allampolgarsagot szerzett (de nem Magyarorszagon elo) emberek majd szavaznak a magyar valasztasokon? Nekik is a szlovak/roman/barmilyen belpolitikara kene koncentralniuk inkabb?

Es meg valami: kritikara mindenhol szukseg van, anelkul nincs haladas. Aki "kintrol" nez ra mindarra, ami ma Magyarorszagon zajlik, az tobbet/mast (is) lat, mint azok, akik ott elnek. Lehet az o velemenyuket "pocskondiazasnak" nevezni - de nem erdemes. Oda kellene inkabb figyelni rajuk. Nagyon sokan vannak koztuk, akiket az motival, hogy "erted haragszom, nem ellened".

Blogger Géza 2013.09.19. 12:42:39

@karacsi_maci: " nem ugyanazzal a jelölttel," erről beszéltem, ha értenél magyarul, talán meg is értetted volna elsőre...

Szelid sunmalac 2013.09.19. 12:56:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Aha...most mar harmadolod. Edes baratom, neked az egvilagon semmi fogalmad sincs az egeszrol. Okoskodsz itt, elmeleteket pufogtatsz, aztan kiprobalsz egy masikat, csak epp a valos tapasztalat meg ismeret hianyzik. Tippelsz! Es tippelve akarsz meggyozni olyanokat, akik testkozelbol ismerik a helyzetet.
Szanalmas vagy.

flort 2013.09.19. 12:57:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: vagy egyszerűbb. A kedvencem egy Thomas Kuhn nevű filozófus méltatásában jelent meg. Ő úgy dolgozott mint az impresszionisták, azaz távolról nézve szép, harmonikus a kompozíció, lendületesek a mozdulatok, egyértelműek a színek (ez vagy te), közelebbről pedig csak kaotikusan elrendezett pontok láthatóak (ezek vagyunk mi). Illetve, hogy a vászon alapjában véve fehér. De te ezt nem látod, csak mi, napról napra. És szerintünk a te tisztánlátásod csak annak köszönhető, hogy fogalmad sincs ezekről a részletekről.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 13:04:34

Bunkó Barnabás vagyok. A békéscsabai Békés Csaba Tudományegyetemen végeztem bakterológia-balneológia szakon, majd kommunikáció-ebédjegy szakirányon specializáltam. Szakdolgozatomat “A vasúti dolgozók és a nagyméretű tengeri emlősök ebédelési szokásainak összevetése” címmel írtam. Bár brumma brummarum cum urso minősítéssel végeztem, sehol sem tudtam munkát kapni, kiderült: ez a nyomorult ország nem akarja alkalmazni a magasan képzett bakterológus-balneológus szakembereket!

Végül elhelyezkedtem az M217-es autópályán, a büdöspasztfalvai leágazásnál egy gyorsétteremben, mint junior konyhamenedzser (én vágtam félbe a mirelit zsemléket). A fizetés nagyon kevés volt, csak az volt jó, hogy járt a pénz mellé napi egy zsemle, egy műanyag pohárnyi ásványvíz és korlátlan kecsap-fogyasztás.

Öt hónap után hányingerem lett a kecsaptól, így eldöntöttem: külföldön próbálok szerencsét. Nyelvtudásom volt: a diplomához eleve kellett két nyelvvizsga. Én eszperantó és cigány nyelvből tettem le a középfokút. Így hát derűvel gondoltam az elkövetkezendő boldog külföldi létezésemre.

Bár még sosem szavaztam – mert hülyeség -, magamat eleve politikai menekültnek tekintem, mert iszonyúan utálom a Gyurcsányt és az Orbánt és mindenki mást, akinek a pofáját a tévéhíradóban gyakran mutatják. Tulajdonképpen mindenki mást is utálok, akinek nálam több pénze van. Ez még nagyobb erőt adott, hogy határáttörő legyek.

Először Genfbe mentem, a Genfi-tóban állítólag vannak édesvízi minibálnák, így biztosan kell nekik balneológus is. Majdnem alkalmaztak is, de kiderült, tudni kell Svájc valamelyik hivatalos nyelvén vagy angolul. Ezt én iszonyú diszkriminációnak éreztem! Dühömben elhagytam Svájcot és azóta is bojkottálom a svájci csokit.

Szerencsére kapóra jött egy norvégiai ajánlat. A neten olvastam egy hirdetést, hogy nyelvtudás, szaktudás és munkatapasztalat nélkül keresnek betanított munkásokat egy norvégiai olajtoronyra, havi 15 ezer eurós fizetéssel. A munka marha nehéz és veszélyes: napi másfél órát kell dolgozni, s közben az ember majdnem megsüketül a hullámzástól, ezért fizetnek ilyen sokat. Az egyetlen feltétel az volt a hirdetésben, hogy a küldjem el a CV-met és 500 eurót a balekatveres@gmail.com címre, ez az olajfúró világcég magyar képviselőjének a személyes email-címe! Elküldtem, azóta se szóltak. Arra gondolok sírva, szinte biztos, hogy átvertek!

Végül amikor már szinte minden megtakarított pénzem elfogyott, egy haverom kisegített. Ő évek óta Angliában él, East Sheepshire megyében, Shitborough városkában egy ottani gyorsétteremben dolgozik mint senior takarító menedzser. Mondta, hogy lenne állás nekem, különösen, hogy van már gyorséttermi tapasztalatom.

Azóta itt élem dolgos napjaimat. A környék békés, csak kéthetente vannak zavargások, melyeken a helyi karibi muszlim közösség tagjai összeverik a helyi közép-afrikai hindu közösség tagjait és fordítva, közben leamortizálva a városközpontot. Sikerült jó lakást találni, hatan bérlünk közösen egy szükséglakást a várostól alig 150 km-re.

A legnagyobb problémám, hogy a mai napig nem tudok bankszámlát nyitni. A bank csak U785-ös igazolás ellenében nyitna bankszámlát, az U785-höz viszont F532 kell, aminek pedig a feltétele az R412, csakhát R412 meg nem váltható ki U785 felmutatása nélkül.

Időnként kínoz a honvágy, ezt csak az enyhíti, hogy telefonom háttérképén egy kuvasz van, szájában egy túrórudival.

A hirdetés, amire jelentkeztem: maxval1967.files.wordpress.com/2013/01/olajmunka.jpg

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.19. 13:05:40

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Igen, neked van igazad: menekül a nép Orbán elől, s amikor bukik, akkor mindenki szalad hazad!

:-)))

Szelid sunmalac 2013.09.19. 13:06:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ide figyelj te lassu barom, immaron NEGYEDSZER mondom el: NEM FOGNAK HAZAJONNI!

panelburzsuj 2013.09.19. 13:12:49

@navan:

"Kedves Apuka"-ként elég jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a gyerekem középiskolai, sőt egyetemista körével is. Nem lógtam persze a nyakukon, de facebookon, blogon, néha utcán összefutva azért "nyomon kísérem" sokuk sorsának alakulását. Durva trendként azt tudom mondani - minél "elitebb" képzést kapott valamelyikük, annál nagyobb az esélye, hogy most külföldön tanyázik - Bergentől Szentpéterváron és Bulgárián(! - spéci szakmában...) át Zürichig - meg persze szétszórva az Újvilágban is.

A "szokott" érvek - karrier, munkahely, fizetés, adósságcsapda - mellett van egy eléggé állandó motívum, ami csak "bizalmasabb" légkörben jön elő - tartanak a Magyarországi politikusok által hidegvérrel fölpiszkált, ám "kontrollálhatónak" vélt mobbingtól. És itt nem elsősorban a 2006-os cirkuszok "pártsemleges" megéléséről van szó (bár az se nyomtalan...) - hanem sokkal inkább a módszeresen fűtögetett fóbiákról, az szisztematikus árokásásról, a "gyűlöletkórusok koordinált harcáról". Ahogy a szűkölködő mamiból előcsalogatják és fölnevelgetik a tűzokádó banyát, a tompafejű bugrisból a "hős gladiátort", a középszerű karrierista aktakukacból a "közrend rendíthetetlen oltalmazóját" stb. stb. stb.

Te hogy látod - van ilyen "mélyáramlat"?

navan 2013.09.19. 14:01:38

@panelburzsuj: Megtisztelsz, hogy a velemenyemet kerdezed. Ha "melyaramlatnak" nevezed, hat legyen az. Igen, szerintem is ez talan a legnagyobb problema. Az utobbi par ev a felszinre hozta az "izmos butak" egesz hadosztalyat. Ez a most regnalo elso-generacios, onmagat "polgari konzervativ"-kent definialo csapat olyat probal tenni, ami tobb mint eletveszelyes: egycsapasra uj ertekrendet rahuzni egy mar amugy is ertekvesztett tarsadalomra. Mindezt kozpontositassal, parancsszavakkal, folyamatos bizonytalansagban tartassal, es legfokeppen az erzelmekre, nem pedig az ertelemre apellalva. Tomegek mozgathatok igy - csak hat ha egyszer megmozdulnak, nem konnyu oket iranyban tartani. A mai huszonevesek jelentos resze (mondjuk ugy, hogy az ertelmesebbje) szamara mindez aligha perspektiva. Ami jovokep atsejlik a mai Magyarorszagon, az nem a gondolkodo, autonom ertelmisegnek kedvez. Igen, szivarognak is jocskan kulfoldre azok a fiatalok is, akik nelkul rettenet nehez lesz az elet az otthon maradoknak. Es tokmindegy, hogy valaha meg visszakoltoznek-e egyaltalan, mert ha igen, akkor is egy olyan ertekrend igenyet viszik majd haza, ami ott - legalabbis egyelore - ertetlenseget, sot egyre inkabb goromba es gogos elutasitast valt ki.

panelburzsuj 2013.09.19. 14:39:38

@navan:

Én kösz a választ! :)

Negyven éve részem volt egy olyan építőtáborban, ahol egy harmincfős hálóba vegyesen telepítettek iparisokat és gimiseket. Belföldi druzsba - találjon egymásra a munkás-paraszt-értelmiségi.

Egyik késő este - (némi sörrel meglocsolva...) - odáig fajult az első perctől lappangó, beszólogatásból, fel-fellángoló baszkurálásból, nyelvelésből, pörölésből összeálló "munkaérték-elméleti vitakör", hogy a komplett táborvezetésnek kellett megfékezni a kibontakozó tömegverekedést.

Húsz éve nem mertem belegondolni, hogy vajon mennyire mély és szilárd alapokra is "építkezik" a frissen beköszönt szépújvilág. Babáztam, güriztem, reméltem.

Most mit gondoljak?

Helyre tudjátok tolni, amit mi elkúrtunk?

Vagy "érdekmúlás" van már - és újabb húszra még jó, ha egyáltalán így marad?

navan 2013.09.19. 15:16:25

@panelburzsuj: Most mondhatnam, hogy az egesz tortenelem az egymast koveto elkurasok epikus meretu sorozata (mert vegulis az). Ilyesfele epitotaboros feszultsegek is mindig voltak/vannak/lesznek. Viszont mintha mi, a mai 50+ generacio (akik a haborut ugyan mar nem, de a puhulo Kadarizmust meg a zavaros rendszervaltast vegigeltuk) lemondtunk volna arrol, hogy hasznaljuk, amink van, eljunk a tudasunkkal es tamaszkodjunk a tapasztalatainkra. Latvanyosan elcsendesult ez a korosztaly (leszamitva persze az elobb emlitett "izmos butakat", a kopkodo-sipolo okolrazokat meg a bekemenetet), es leginkabb csak nezzuk, ahogy a gyerekeink ertetlenul figyelik a kozeleti fejlemenyeket - es aztan reagalnak, ahogy reagalnak. Latvanyosan no a szelsoseges mozgalmak tamogatottsaga a fiatalok koreben, az iskolakban (ujra) megjelent az allam, az egyhaz sot meg a rendorseg is, a kommunikacioban pozitiv elojelet kap az "ero" alkalmazasa, elfogadott resze lett mindennapjainknak a hazugsag, a torvenyek athagasa vagy kijatszasa, dul a kontraszelekcio, a korrupcio mindennapos - nem csoda, hogy az ertelmesebb fiatalok lelepnek. Nem CSAK ok, de ok IS kellenenek ahhoz, hogy helyre tudjuk tolni mindazt, amit kemeny munkaval, modszeresen kurunk elfele. De nagyon.

panelburzsuj 2013.09.19. 15:30:59

@navan:

Naakkor rosszul saccoltam - navan szintén zenész... :(

Magad mentél világgá, vagy "csak" a gyerkőc?

Én egyébként már rég úgy hívom magunkat (csöves-digó- jajajaj... ;), hogy "eltűnt generáció". A "nagy baet-generáció" (68-asok) és a "számítógépbe születettek" közti "résben" egyszerűen úgy "elsüllyedtünk", hogy a felszínem csak pár idióta politikus látszik belőlünk. (Legismertebb a Fidesz keménymag: Áder-Kövér-Orbán, a mai magyar állam triumvirátusa... )

Pedig valószínűleg a "mi" kezünkben van a legtöbb "gazdasági" és "kulturális" erőforrás.

hüm-hüm...

navan 2013.09.19. 20:19:27

Szinten "zenesz"?? :)

nincs1itt 2013.09.20. 00:51:58

@Blogger Géza: A mester-hármasról sincsen fogalmad Gejza,
pedig az foci, igazán illene tudnod. Szóval, egy félidőben, megszakitás nélkül, ugyanazon játékos által lőtt három darab gólt jelenti....
Akkor nézzük:az ellentenger-kicsi 90-ben esélytelen volt, '94-ben szintén, '98-ban az FKGP, MIEP, MDF nélkül labdába sem rúgott volna, 2002-ben elkalapálták mint szódás a lovát, tudjuk, a hiúsága akkora csorbát szenvedett, hogy azóta is kezelik...:))) 2006-ban újabb "könnyű" pofon, amitől ismét padlóra került, és egy gyurcsótány, egy velejéig romlott gané baloldal kellett ahhoz, hogy győzelemre juttassák....
Ez a győzelem a 8 millió szavazásra jogosult 1/4-vel sikerült, - hol van itt a mesterhármas, kismókus?:)) (ja, és hun a 2/3?:)))

Amúgy megirtad a kötelező karakterszámot, vagy lejárt a munkaidőd?? mert arra gondolni sem merek, hogy elfogytak az érveid...:))))

nincs1itt 2013.09.20. 01:09:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: akkor nézzük, Te sem költözöl Mo.-ra, Sün sem, meg én sem, vagyis a harmadolás nem jött be!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.20. 08:17:55

@Blogger Géza:

Igazad van! OV egy roppant tehetséges és sikeres politikus. Egyetlen jelöltként indult, és így sem sikerült 100%-ot elérnie.

bunkobrendelmatyi.blog.hu/2013/04/01/23_jubileumi_gondolatok

index.hu/belfold/2011/07/03/negyen_nem_szavaztak_orbanra/

A Fidesz tisztújító kongresszusán 99,7 százalékos támogatottsággal választották ismét pártelnökké Orbán Viktort. 1472 küldött közül mindössze négyen húzták ki az egyedüli jelöltként indult miniszterelnök nevét a cédulán.

navan 2013.09.20. 10:08:39

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Inkabb csak jopofa. Arra jo, hogy erositse azt a sztereotipiat, hogy a kulfoldre tavozo magyar egy szerencsetlen balek, tarsadalmi "selejt", es hogy szamara az egyetlen lehetoseg kulfoldon a betanitott munka. Ilyen IS van, ketsegtelen. Am azok, akik diplomaval furotoronyba mennek vagy a McD-ba, valahol ugyanugy a "socially handicapped" kategoriaba tartoznak, mint azok, akik egyeb (pl egeszsegugyi) okokbol nem kepesek "teljes erteku" munkavegzesre. Lehet rajtuk es veluk gunyolodni, persze - de egy egeszseges tarsadalomban sokkal inkabb az lenne a tema, hogy hogyan lehet a probleman javitani.

Bunko Barnabas mellett van meg sok-sok tiz vagy szazezer magyar (fiatal es idosebb), aki ma kulfoldon dolgozik, a szakmajaban, sikeresen, elismerten, bekeben es elegedetten. Ha kozuluk valaki egyszer Nobel-t kap, vele buszkelkedik majd az orszag. Addig viszont - szerintem - jobb lenne az otthon eloknek inkabb azon gondolkodni, hogy mit b@sznak el de rettenetesen, amiert ujra beindult az elvandorlas.

___________________________ (törölt) 2013.09.20. 10:37:49

@panelburzsuj: bár nem engem kérdezett, belekottyannék: sohasem a mobbingtól tartottam, hanem egyszerűen képtelen vagyok elviselni a nem becsületes, túl önző, rövidlátó piaci versenyt. amikor én megcsinálok egy vevőnek egy projektet, és az ő alsó meg közép emberei tökre örülnek hogy jó, és úgy érzem, hogy járna a sikerélmény, akkor elbasszuk azzal, hogy az én főnököm a szerződéshez képest kétszer annyi pénzt akar, az övé feleannyit, összevesznek, pedig a projekt csak 90% kész, abbahagyjuk, mindenki szenved, ők is mi is. de az egész már ott indult, hogy az elején sem tudtak megállapodni, már ott indult a kölcsönös simli, hogy nem fix árat adtunk le csak becslést, direkt meghúzva, amit a vevő persze fixnek vesz a tanácsadó, mi, meg úgy, hogy hát volt még sok további munka. és nagyon sok ilyen volt.

igazság szerint ettől így Bécsben élve is szenvedek, mert én úgy vagyok vele, hogy a magyarságot nem csak szeretni, de tisztelni is szeretnék, büszke lenni rá, de ma annyi simlis ember van hogy ezt nagyon nehéz.

külföldi magyarok közt is állandóan olyan dolgok mennek, amik szerintem a becsületességbe nem férnek bele. egyszerűen nem őszinték az emberek.

londoni magyarok londoni magyaroknak igazi tróger ügynökmunkákat kínálgatnak, onnan lehet tudni hogy nem ír a hirdetésben iskolai végzettséget, ugyanakkor ilyen nagy szavakkal akasztják hasba a naív embert, hogy pénzügyi tanácsadó meg kreatív csapat. micsoda gusztustalanul gerinctelen dolog már ez.

vagy, bécsi magyar biztosítási ügynök osztrák állami nyugdíjrendszerről kínál tájékoztatást. lehet tudni, hogy el akar adni valamit mellé magánban is, hiszen biztosítónál dolgozik, ehhez képest futjuk az őszintétlen köröket, ő mellébeszél, személyes találkozót akar, nyilván eladni, tájékoztatást nem ad, én meg tolom neki, hogy a tájékoztatás érdekel, az is emailben. én is hibás vagyok, én sem vagyok elég őszinte, úgy kellett volna kezdenem hogy dugd fel a seggedbe a biztosítási termékedet, az állami nyugdíjrendszeres tájékoztatód érdekelne, azért akár fizetnék is külön, rekesz sör vagy valami, magamra is haragszom, de rá meg főleg, miért nem tudta tisztességesen kezdeni, megmondani, hogy ő eladni akar, nem igazán tájékoztatni?

ezektől a férfiatlan, gerinctelen, őszintétlen, simlis dolgoktól undorom a külhoni magyar körökben is.

tényleg nem akarok öngyűlölő magyar lenni, nem is leszek, szeretem a népem, de tisztelni - na azt mostanában nehezen megy. jelenleg a szeretve nem tisztelés megy, néha összejövünk másokkal, pálinka, tankcsapda, gyulaikolbász, pacsi-pacsi, de megbízni a másikban - azt nem egy mostanában.

iszonyat keserűség van emiatt bennem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.20. 11:05:53

@navan:

Munkám kapcsán van rálátásom a külföldön dolgozó honfitársainkra.

A fele selejtes. És ebben a selejtes kategóriában olyanok is szerepelnek, akik doktorok, és kint is doktorként dolgoznak. Egyszerűen valami bekattan nekik, és onnantól kezdve ők szarták a spanyolviaszt. Szerencsére a selejtes csoportnak csak mintegy a negyede-ötöde az, aki kint is balhés, ezen balhékból is csak minden tizedik olyan súlyú, hogy haza KELL jönnie a delikvensnek.
Kiemelkedő ezek közül, mikor az illegálisan az USA-ban tartózkodó honfitársunk immár sokadszorra rakta meg az élettársát, a szomszédok kihívták a 911-et, apukát kitoloncolták. Azóta is egyébként neki áll feljebb.

A normálisak közül is rengetegen áldozatul esnek külünböző fúrótornyos hirdetéseknek. Még a nem selejtes 50% 60%-át is simán át lehet verni egy ilyen hirdetéssel, MIUTÁN már pár évet kint volt, és van rálátása a dolgokra. Rengeteg hirdetésből süt ugyanis, hogy kamu, mégis jelentkeznek sokan. (Érdemes lenne komolyan utána menni, hogy ezek a jelentkezők tényleg ennyire buták, vagy ekkora a tanácstalanságuk, kiszolgáltatottságuk, és már mennének bármi áron (fizikaiak, doktorok egyaránt).

És végül: Eddig három esetben segítettem embereknek a csalódás után hazajutni Németországból.
Pedig aki a véleményemet kikéri, annak mindig elmondom: Útlevelet a kezéből ne adja ki, annyi pénz mindig legyen nála, hogy haza tudjon jönni.

Maxval kis szösszenete valóban erős és velős, de a humor eszközével jól kifigurázza a magyarok kánaáni elvárásait, amit a külfölddel szemben támasztanak sokan. Mondom ezt úgy, hogy van rálátásom a külföldön történő munkavállalásra.

navan 2013.09.20. 11:14:45

@Shenpen: Nem kizarolag magyar problema - szerintem - de a magyarok mindig is jok voltak a "simlis dolgok" teren. A mult szazad masodik felet nagyjabol azzal toltottuk, hogy modszeresen megtanuljuk, hogy mi az a "kiskapu" es hogy az mi mindenre jo. Aztan az elmult husz ev kaosza mara eljuttatta az embereket abban a vilagba, ahol mar deklaraltan ertekke valt az "ero", ahol a tudas es a tisztesseg es a szakertelem "kommunista trukk", ahol tapsolni kell annak, aki naponta irja at a torvenyes kereteket, es ahol a nyilvanvalo hazugsagok mar fel sem tunnek.

Es erre nem valasz az, hogy "na de az elmultnyolcev..." Ez egy folyamat, amiben egyre melyebbre jutunk a szarban. Itt nem segit se Orban, se Gyurcsany, se semelyik "usual suspect" - csak a tarsadalom egeszenek valamifele gyogyulasa segit. Ehhez millio minden kell, persze: egeszseges lelkuletu es egzisztenciaju szulok, jogbiztonsag, korszeru oktatasi rendszer, a civil szfera jelenlete - es meg sorolhatnam. Ezeket NEM a mindenkori politikai vezetok teremthetik meg, hanem mi magunk, mind. Talan segitene, ha az emberek ujra elolvasnak - lassan es figyelmesen! - ezt a ket szot: nemzeti egyuttmukodes. A harmadikat - "rendszere" - erdemes kihagyni. Az elso kettonek boven lenne szerepe. Szerintem.

navan 2013.09.20. 11:31:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Kosz, hogy megosztod a tapasztalatodat. A korulottem elok kozott joval kevesebb a "selejtes", ahogy te nevezed oket. Lehet, hogy csak szerencsem van...

Csak hat mint mindent, ezt is (marmint - roviden - az emigraciot) meg kell tanulni. Egy igazan primitiv pelda: otthon, a falunkban, a kocsmaban a foldre kopnek generaciok ota az emberek. Ha fogom magam, es kikoltozok Stockholmba, ott az elso lecke: hasznalj papirzsebkendot.

Honnan a banatbol tudna egy csomo magyar intelligensen beilleszkedni egy uj kozegbe, ha otthon senki nem tanitotta (es ma sem tanitja) meg arra, hogy a vilag nem az, amit a falujaban lat? Igen, biztosan van szamtalan hely a vilagon, ahol az oda telepulo magyarokat (is) kulturalatlan, sotet csurhenek nezik. Es igen, biztosan igaz, hogy egy jelentos reszuk az is.

En az elobb csupan annyit akartam mondani, hogy - szerencsere - van egy masik jelentos reszuk, akik kepesek a tarsadalmi egyuttelesre es valoban erteket hordoznak. Oda kellene figyelni rajuk - ok mar valoszinuleg tudjak, hogy hol vannak hibak otthon.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.20. 11:42:25

@navan:

A probléma a szemléletben van. Látják kint, hogy Európa mi, mi az előnye, stb... Ám itthon ugyanúgy a padlóra köpnek, hogy a hasonlatodat elővegyem.

Itthon mindenki áll és várja, hogy Európa eljöjjön értünk vagy valaki megépítse az odavezető utat.
Pedig Európát itt kell nekünk felépítenünk, magunknak.

.

A selejtes valóban nem a megfelelő szó, de hirtelen nem jutott jobb az eszembe. Azért, mert olyan többdiplomás embereket is ide sorolok, akik például azon lázadoznak, hogy az üvegkonténeren fel van tüntetve, mettől-meddig szabad bedobni az üveghulladékot. Ugyanez az ember itthon képes lett volna megszüntettetni egy autóbuszvonalat (és ezáltal a fél kerületet megfosztani a tömegközlekedéstől), mert szerinte a tőle két utcányira haladó autóbusz az olyan hangos, hogy nem tud pihenni.

panelburzsuj 2013.09.20. 11:55:06

@Shenpen:

A simli és a mobbing egymásból következik.

Körülbelül ugyanarra a rugóra működik, mint amikor a hörcsögöt/patkányt sarokba szorítják...

Embernél annyival rondább, hogy minél ocsmányabbul ügyködött a figura a bödön félhomályában, annál jobban ordít a födő levételekor, hogy igenis ő a faszagyerek, meg csak a családér/nemzetér, meg különbenis mindenkieztcsinálja...

Szóval én jó adag szkepszissel nézek a mostanában szentté avatódó Ángyán dolgaira, de azt a meglátását tökéletesen osztom, hogy nem szabad a patkánnyal a csatornában leállni birkózni, mert ott ő van otthon.

És én sem akarok az "öngyűlölet" ostobaságába esni, de érteni vélem, ha "nyugaton" lassan-lassan úgy tekintenek Magyarországra, mint egy kanális-társadalomra, ahol a felszín csak risszrossz tákolt díszlet, a lényegi folyamatok a föld alatt zajlanak.

Aki ebből a rothadó hínárból bármi okból ki akar maradni vagy ki akar szabadulni, az csak "külföldön" tud megkapaszkodni olyan "társadalmi hálózatokban", amelyek nem erre a "simli-szisztémára" vannak optimalizálva. És ez azt is jelenti, hogy a "gyógyulás" is csak kintről jöhet - szerencsés esetben jórészt ottani magyarok kezéből...

navan 2013.09.20. 11:56:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Egyetertunk. En pont erre gondolok: ha a ma kulfoldon elo es dolgozo SIKERES (akarmit is jelentsen ez) magyar azt mondja (vagy irja egy blogon), hogy ne kopjetek mar otthon a padlora, akkor erre nem az a reakcio, hogy "aha... hm... tenyleg", hanem hogy "mit mocskolodsz te hazaarulo".

Igen, szerintem is, "Europat itt kell nekunk felepiteni". Sot inkabb: vegre egy ELHETO vilagot kellene epiteni, magunknak. Ez, ami van, aligha elheto. Ez, ami van, csak millionyi magyarazattal, labjegyzettel, kompromisszummal, hazugsaggal es onbecsapassal ertelmezheto ugy, hogy elheto. Ha nem igy lenne, nem egy megosztott, orokke veszekedo, egyuttmukodni alig kepes, ertekvesztett kozosseget latnek. Pedig sajnos en azt latok.

navan 2013.09.20. 12:04:03

@panelburzsuj: A "gyogyulasban" rettento sokat segithetnenek a kulfoldon mar megkapaszkodott de az otthoni helyzetet es fejlemenyeket figyelemmel kisero magyarok. De szerintem a valodi "gyogyulast" nem kulso ero vagy behatas hozhatja el, hanem inkabb annak egyenenkenti belso felismerese, hogy torekedni kell arra, hogy civilizalt modon, intelligens modon eljunk.

Amikor a miniszterelnok sommasan "vendegmunkas"-nak nevezi a kulfoldre tavozott magyarokat, pontosan azt gatolja, hogy az otthoni tomegek erteket rendeljenek azok melle, akik elmentek kulfoldre dolgozni. Orban Viktor diszkreditalja ezeket az embereket. "Ram figyeljetek, ne rajuk" - uzeni.

Nagyon de nagyon rosszul teszi.

panelburzsuj 2013.09.20. 12:16:06

@navan:

A gyógyulás első lépése annak felismerése, elismerése, beismerése, hogy baj van.

Esetünkben: hogy nem a "hajrámogyorók" járnak ez együligaz úton, és a világ többi - ("maradék"!... :)- része csak azért gáncsoskodik, hogy a mi makulátlanságunk tükrében le ne lepleződjön a romlottsága - hanem inkább fordítva áll ez a "dolog"...

Nyilván nem feketefehéren.

De "tendenciájában" azér mégis.

navan 2013.09.20. 13:08:18

@panelburzsuj: A nagy kerdesek egyike, hogy a manapsag gozerovel szitott "nemzeti buszkeseg" megenged-e ilyesfajta felismereseket?

panelburzsuj 2013.09.20. 13:29:59

@navan:

Hogy én is dakotuljak kicsit... :)

A magyarok nem alapból hülyék - csak krónikus konformizmus-túltengésük van. Vélhetőleg a "rokontalanság" mellékterméke: nekünk nem adatott meg az az "élmény", amiben az évfolyamtársaim teljesen természetesen "fürödtek". Szlovák, cseh, lengyel, horvát cimboráim könnyedén csevegtek egy teljesen "helyben" kialakult, azaz általuk kitapogatott "simple slavish" nyelven. És nem űbernyelvészként, hanem egy tök gyakorlatias szak nem is legokosabb mezei hallgatóiként. Mindez Budapesten.

Szóval én úgy sejdítem, hogy - elsősorban nyelvként - a magyarok olyan társtalanok, hogy semmi ésszel is könnyű kiszúrni: de hát ez idegen! Ez nem is ujjan, mind mink! És az idegen ugye alapból gyanús is, ezért aztán aki a "közösség" tagja kíván lenni - (azaz életben akar maradni...) - annak a ajánlatos "középre húznia", az "közös etalont" minél jobban eltalálnia.

Na, ezeknek a "póriasan egyveretű" önvédelmi görcsöknek az oldásában tehetnek rengeteget azok a magyarok, akik képesek közvetíteni az "odakint" és az "idebent" között. És nem "médiákokok" megszűrve és torzulva, meg nem a slusszkulccsal kérkedve, hanem facetoface: család, haverok, uccabéliek, szeretők, ivócimborák, utazótársak, kuncsaftok, ügyfelek és ügyvivők - sosemlátott misssziós távlatok!! ... :))
süti beállítások módosítása