Az elmúlt napokban közzétett, némely vonatkozás tekintetében látszólag egymásnak ellentmondó közvéleménykutatási adatokat tanulmányozva kezd bizonyossággá érlelődni bennem a felismerés. Egy olyan ország képe körvonalazódik itt körülöttünk, ahol a kormányzati propaganda naponta cáfolni igyekszik sokunk tapasztalatait, és amely ezzel összefüggésben leginkább a férje által megalázott, naponta megvert nőhöz hasonlítható: tűri, tűri a megpróbáltatásokat, de igen nagy valószínűséggel nem fog elválni.
Nem válik, mert nincs az a szomszéd, jóbarát, jószándékú „kívülálló”, aki végetvethetne ennek a Stockholm-szindrómás vergődésnek. Mert ebben a történetben nincsenek kívülállók, csak részesek, bűnrészesek és/vagy cinkosok, egy minden tekintetben jobban teljesítő ország még jobban teljesítésében. Akármennyire is próbáljuk azzal vigasztalni magunkat, hogy a közvéleménykutatási adatok semmit nem mutatnak a valóságból, vagy éppen az ellenkezőjét, hogy egytől egyig a kormány szája ízét tükrözik, megrendelésre, és a szavazók összezavarására-manipulálására készülnek, egyet biztosan mutatnak: nincs alternatíva. Régóta sokak által hangoztatott, lassan axiomatikus megállapítás: a megalázott feleség számára a kukkoló szomszéd nem alternatíva az agresszív férj lecserélére.
Mondom ezt leginkább azoknak, akik ellenzéki politikusokként ezzel vigasztalják magukat: hogy a számok hazudnak, majd a választók így meg úgy. Nézhetik a köldöküket, és elfordíthatják a fejüket. Ambivalens ez a kép, akárhonnan nézem, és kérdés, hogy lehet-e és meddig lehet a feleséget hibáztatni azért, hogy nem akar, nem mer válni/váltani. A magyar emberek közel kétharmada szerint rossz úton járunk, mégis hallgatni, távol maradni szándékozik, vagy a rossz útra szavazna újra. Mond-e valamit ez a fura, felemás kép önöknek, uraim? A magyar emberek többsége elégedetlen a jelenlegi kormánnyal, de még mindig nem annyira, mint önökkel.
Önmagában nem az a baj, hogy Orbán Viktor népszerűsége annyira jól teljesít, hogy két év után a közel 40%-os csúcsot súrolja, hanem az, hogy erről önök tehetnek elsősorban. A néha egymásnak ellentmondó adatok mellett ez az egyetlen megfontolandó igazság: a szanaszét húzó, és kommunikáló ellenzéket a Fidesz egymagában kiteszi. További súlyos kérdés: egyáltalán miből gondolják önök még mindig, hogy a nyolc év alatt eljátszott bizalom, amiből három év alatt szinte semmit nem sikerült ledolgozni, majd a hátralévő pár hónapban helyreállítható? Mert amíg kényszeresen azzal voltak elfoglalva, hogy az A és B variáns közül valahogy eldöntsék, melyik legyen a befutó, a rezsicsökkentés karavánja dübörögve és zavartalanul haladt a maga, Fidesz népszerűségét növelő útján. Amíg a közös program elfogadásán húzták az egyre visszafordíthatatlanabbul múló drága időt, nem gondoltak arra, hogy egy C variánst felépítsenek. Mert nem akarták megérteni, nem az a kérdés, hogy Bajnai vagy Mesterházy, hanem az, hogy mi van akkor, ha a választók egyikre sem kíváncsiak? Az sem érdekelte különösebben önöket, hogy utánajárjanak: miért van ez, mit kellene változtani, kinek kellenek háttérbe vonulni? Van-e, lesz-e bátorsága az ellenzéknek szembenézni ezzel a kutatási adatokból hónapok óta szembejövő ténnyel: a közvélemény tekintélyes része nem érzékel politikai alternatívát, hiába keresgél a pártok között?
Sok-sok huzavona, tökéletesen fölösleges erőfitogtatás és egymásnak beszólogatás után, az MSZP-Együtt 2014 közös programjának elfogadása ellenére, semmiféle áttörés nem mutatható ki a párttáborok bővülése tekintetében. Az elvont gazdasági elemzéseken alapuló, Fidesszel riogató diskurzusok és a legpopulistábban primitív, megvalósíthatóság szempontjából meglehetősen rosszul teljesítő szólamok hangoztatása között elveszett a baloldali hitelesség meggyőző erejének felmutatása. Amivel az a legnagyobb baj, hogy mindeközben a közmédia kormánymagasztaló csatornái előtt ülve, napról napra egyre jobban elfáradt ez az amúgyis elgyötört ország. Ez az emberi mivoltában megalázott feleség. Akinek nincs C variáns, amelyre nyugodt lelkiismerettel feltehetné az életét ha nem is, de az elkövetkezendő pár évét. Lesz-e valakinek bátorsága kimondani, hogy erről nem elsősorban a csatorna tehet, és nem is az áldozat?
Ha nem következik be a tükörbenézés, a választók számtalanszor kinyilvánított véleményével való szembenézés, ha továbbra is lesajnálják ezeket a jelentéktelennek-manipulatívnak titulált adatokat, az árakkal, a munkanélküliséggel, az adók számával, a rezsicsökkentés, és pedagógusok bérének szemfényvesztésével, no meg a maffiabaloldal lejáratásának jól célzott kísérleteivel együtt Orbán Viktor népszerűsége valóban felér a csúcsra.
Nagyon kínos lesz a feleségre fogni az egészet. Vagy esetleg arra, hogy mindannyian egy vak komondor áldozatai vagyunk.