Szkeptikusan figyeltem-figyelem a Fidesz székház „ostroma” körüli fejleményeket. Nem éreztem egy percig se a felhőtlen örömöt, inkább valami mást. A kora délelőtti órák óta érkeznek a hírek arról, hogy tüntetők vették körül a Fidesz Lendvay utcai székházát. Kiderült, hogy civil aktivistákról van szó, akik "Az alkotmány nem játék", "Valódi Alkotmánybíróságot!", "Család nem egyenlő a törvénnyel", Sajtószabadságot, szólásszabadságot!" "Hajléktalannak lenni nem bűn" feliratú táblákkal, molinókkal felszerelkezve tiltakozni mentek a „medve barlangjához”. Azóta sokminden történt. Egyetlen kérdés fogalmazódik meg bennem: van-e tanulsága ennek a történetnek, valami, ami túléli a mai napot?

Nem bánom nagyon, hogy Selmeczi Gabriella nem tudta betömni a tüntetők száját minden bizonnyal ínycsiklandozó nápolyijával, sem vaníliás karikájával, inkább elgondolkodtatónak érzem, hogy ezt a civil tiltakozó megmozdulást sem fenyegette az a veszély, hogy láncreakciót produkáljon a csatlakozási kedv tekintetében. Nyugtalanító, hogy a néhány tucatnyi fiatalhoz alig csapódtak budapestiek. Hogy továbbra is axióma: az alaptörvény tervezett módosításai (mint annyi minden más) szinte egyáltalán nem érik el a magyarok ingerküszöbét. Nem is arról van szó, hogy számháborút kellene megnyerni, de nagyon úgy néz ki: nyugodtan lehet tovább vágni a fát a nép hátán.

Az alkotmány nem játék!

forrás: www.fn.hu

Úgy tűnik a tiltakozás tárgya továbbra sem hat széleskörű társadalmi felháborító erővel, még akkor sem, ha az Alaptörvény idő előtti bőrbe kötése, és sokadik módosítása a kormány párbeszédre való hajlandóságának totális hiányáról üvölt.

Úgy tűnik,

- a Magyar Köztársaság alkotmányos rendszerének szétverése

-  az Alkotmánybíróság által már alkotmányellenesnek ítélt rendelkezések önkényes "Alaptörvénybe" betonozása

- az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolása, és a hallgatók röghöz kötése

- a hajléktalan emberek hatósági üldözése

- a gyermektelen, az élettársként élő és az azonos nemű párok család fogalmából való kirekesztése

- a szólásszabadság korlátozása

- a független igazságszolgáltatás további korlátozása

- az egyházak közötti diszkrimináció

- a szabad választások korlátozása

- az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése és 22 év alkotmánybírósági döntéseinek érvénytelenítése

csak egy nagyon szűk réteg tűrőképességét feszegeti.

Sokkal szűkebb rétegét, mint amennyire szükség lenne egy esetleges változást végrehajtó kritikus tömeg felsorakoztatásához. Tulajdonképpen érthetetlen is lehetne, hogy a körút teljes forgalma miért nem állt a fiatalok mellé, de nem az. Hozzáteszem: elítélek mindenfajta erőszakos cselekedetet, részemről nyugodtan kimaradhatott volna az önkéntes kerítésre mászás, az ablakok, ajtók betörése, az erkélyfoglalás, miegymás, mivel ez teljességgel összeegyeztethetetlen egy ilyen kezdeményezés céljaival. Agresszió ellen agresszióval fellépni, nem lehet eredményes stratégia.

Félek, hogy – különösen az eddigi kormányzati, szóvívői reakciókat szemlélve – értelmetlennek fog bizonyulni ez az akció is, és a végén már megint azok fognak a markukba röhögni, akiktől azt reméltük, hogy talán mégiscsak magukba szállnak. Bencsik elvtárs egyszerre mozgósító és menekülő csatakiáltását nem szeretném külön kommentálni, a groteszknek az a szintje, amire már fölösleges reflektálni. Tény, hogy működik. A kiáltó, hívó szóra rögtön összegyűlt egy-két maréknyi bátor nyugdíjas, akik mintegy négyzetre emelték azt a fajta süket, öntudatlan, a valósággal szembenézni nem akaró, értetlenkedő cinizmust, ami Kocsis Mátétól Selmeczi asszonyságig az egész bandát jellemzi. Ők nem értik, hogy lehet így megnyilvánulni, mi ez a gyűlöletkampány, hiszen a Fidesz mindig mindenkit meghallgatott, párbeszédet folytatott mindenkivel, óóó, lécci, beszéljük meg, kaptok enni-inni, de így nem lehet dolgozni...Ők tudják, hogy Bajnai áll a cirkusz mögött , ők azt is tudják, hogy a magyar embereknek miből van elegük, és miből nincs. Ők tudják...

És tudhatják is, és anarchistázhatnak, és felbérelt egysejtűeknek nevezhetik a tüntetőket, mert erre a retorikára van berendezkedve a törzsbázis, amely Bencsik böfögésére és S.O.S. jelzéseire azonnal, gondolkodás nélkül megindul. Ezen a nyelven értünk, az erőszak és arrogancia, nem  pedig a demokrácia, a jogállam és az alkotmányosság nyelvén. Hazaárulózunk, baloldali tetves csőcselékezünk úton-útfélen, mert ez bevált, és jól áll is nekünk.

És hogy mi a tanulság? Az nincs. Csak újabb arrogáns beleröhögés a pofánkba. A  „Leülnénk és megbeszélnénk egymással a vitáinkat, minden véleményt fontosnak tartunk, és tiszteletben tartjuk őket” – Fideszes elv alapján. El tetszettek felejteni hozzátenni, hogy a véleménynek abból a szűk körből kell érkeznie, amely az utóbbi három évben a döntéseket hozza. Ez az eset is azt bizonyítja – mint utaltam rá – hogy az Orbán rezsim sajátja a más vélemények teljes ignorálása, a párbeszédet teljesen kiütő kormánypárti monológok legitimálása.

Beteg ország az, ahol az egyébként jogos elégedetlenség bármely köztéri megnyilvánulását azonnal és ellentmondást nem tűrően a politikai ellenfél machinációjával azonosítjuk. Ahol az általunk menedzselt híresen hirhedt kordonbontást a normalitás megnyilvánulásaként minősítjük, de ahol az ellenünk irányuló fenntartásokat törvényszegésként definiáljuk. Ahol nincs helyük az ellenvéleményeknek, ahol a propaganda képes befogni az emberek száját, és ahol nemzeti sportnak számít a másik oldalon állók módszeres lejáratása.  És nem is fog ez változni addig, amíg a kiegyensúlyozott közszolgálati média által szolgáltatott információk kétpofára zabálása közepette – a kormány meghosszabított szócsőveiként – a meleg szobából, behúzott farokkal ostorozzuk azokat, akik szembeszállnak az elnyomó kétharmaddal. Semmi másért, csak azokért a jogokért, amelyeknek veszélybe kerülése a mi ingerküszöbünket sajnos még mindig nem érte el.

Egyelőre ez az egyetlen tanulság: beteg ország az ilyen.