Úgy értettem, hogy sorsfordító választások előtt áll a kárpát-medencei magyarság nem elhanyagolható fele. Ennek kapcsán Orbán Viktor magyar miniszterelnök az elmúlt hétvégén Szerbiában kampányolt a Vajdasági Magyarok Szövetségének,-vel,-nél, és a május 6-i választáson való részvételre buzdította az ott élő magyarokat. Mindenfajta hátsó gondolat nélkül, lássuk be: dicséretes gesztus a határokon átívelő nemzetegyesítés „bajnokától”. Persze úgy nem nehéz ilyen előjelű okosságokat puffogtatni, hogy a VMSZ szófogadó határon túli magyar párt, Pásztor István példamutató „jó” politikusként  teljes mellszélességgel kiállt Orbán Viktor mellett, amikor szegényt egész Európa szimbolikusan keresztre akarta feszíteni.

Én a június 10-én esedékes romániai választások perspektívájából szeretném megközelíteni Vitya kijelentéseit.  Aki szerint minden politikai választás "valamilyen módon össze van kötve azzal a kérdéssel, hogy meg tudunk-e maradni, lesz-e befolyásunk ebben a közösségben, meg tudjuk-e magunkat szervezni". Aki szerint a magyarságnak, ahol elegendő ereje van hozzá,  mindenhol ildomos nemzeti alapon működő politikai szervezetet létrehoznia. Etnikai alapokon álló nemzeti pártok nélkül a határon túl magyar közösségek nem tudnak sikeresek lenni.

Amit elfelejtett Viktor hozzátenni, pedig engem nagyon érdekelne: egészen pontosan hány nemzeti alapon működő politikai szervezetet kell létrehozni példának okáért Romániában ahhoz, hogy darabjaira hulljon egy-egy határokon túlra szorult magyar közösség? A nemzeti alap nevében, természetesen, miközben a nemzeti összetartozás a mindennapok részévé válik Orbán szerint.

Kedves romániai magyarok! Én attól tartok, hogy semmiféle összetartozás nem fog a mindennapjaink részévé válni, viszont anélkül, hogy észrevennék, magyar magyarnak farkasa és esküdt ellensége lesz a szemünk láttára. Soha még ilyen és ennyire elszabadult, zsigerből jövő gyűlölködés nem mérgezte a romániai magyar közbeszédet, mint ma, alig 40 nappal a sok mindent eldöntő önkormányzati választások előtt. Mindez többek között azért, mert régóta nyilvánvaló: a Fidesz magyarországi homokozója egyre szűkebbé válik, Európa sem vevő az arrogáns erőfitogtatásra, ezért nem maradt más hátra, mint új homokozók létrehozása és csatasorba állítása a trianoni határokon túl. Úgy érzem, sikerült. Romániában a meglévő mellé legalább még két politikai szervezetet létrehozni. Mert ildomos volt. Mert Budapest leszarta, hogy mire van elegendő ereje a magyarságnak, vagy mire nincs. És mert a bukott, frusztrált rommagyar politikusok két pofára zabálták és gyakorlatba ültették Orbánék ördögi tervét.

Igy aztán Romániában 40 nap múlva fog eldőlni, hogy a Fidesz pénze, hatalma, parancsai, és bejáratott gépezete mire megy 22 évnyi jó-rossz, sikeres-kevésbé sikeres, de elvitathatatlan munkával.  Közel 40 nap múlva kiderül, hogy az Orbán álmaiban elképzelt, könnyített honosításért csúszva-mászva hálálkodó, meghülyített és megvezetett határon túli magyar közösség képét mutatjuk-e, vagy e mézesmadzagot megemészteni képtelen, demagógiával jól nem lakatható, önálló, racionális döntést meghozni képes mikrotársadalomét?

Nagyon úgy fest, hogy az eldöntendő kérdőmondatra nincsen egyértelmű válasz. A lehetséges választ viszont valahol a két szék és a pad magasságában kell keresni. Ma már ott tartanak a dolgok, hogy az etnikai alapon létrehozott „felmentő seregek” egy esélytelen, korábban már több ízben kudarcot vallott román jelöltet is szívesen, teljes mellbedobással támogatnak, csak azért, hogy annyi sikertelen nekifutás, meggyőző erőtől mentes halandzsázás után közel kerüljenek azon bársonyszékekhez, amelyeket egyébként  oly nagy szeretettel ócsárolnak. Csak azért, hogy ne a „másik oldalon” álló magyar ember legyen polgármester, aki érdemben szavazatokat szerezhetne. Mossák a jó magyar erdélyiek agyát, mert Viktor azt mondta nekik: ez az, ami működik. Ez az, ami Magyarországon is helyzetbe hozott egy kétharmadosnak alig nevezhető, de kétharmadossá verbalizált demagóg, elvakult hatalmat. Ez a tipikus kettős beszéd az, amellyel gátlástalanul egymás mellé lehet tenni teljesen ellentmondó kijelentéseket, amelyek mentén minden egyes nap legitimálni lehet a tudathasadást. Azt lehet mondani, hogy mi tiszta lappal indulunk, nem tartozunk felelősséggel az elmúlt évekért. Nagy igazság. Aki nem dolgozott, csak uszított, aki nem tett le semmit az asztalra, csak kifogásolt, annak nincsen felelőssége az esetleges kudarcokért. A gusztustalansággal határos módon próbáljuk leplezni a tapasztalat, a hozzá nem értés hiányát és az amatőrizmust. Azt hisszük, hogy elég kétnaponta sajtótájékoztatók formájában a politikai ellenfél ügyes bajos dolgaival foglalkozni, vizes lepedők és rágalmak tömkelegét rá húzni, és fordul a kocka a választópolgár fejében.

Gyomorforgató örülni egyik nap annak, hogy megbukott a román kormány, amelynek tagjaként politikai ellenfeleink, gyűlölt nemzettársaink a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karainak létrehozásáért dolgoztak, majd néhány nap múlva kemény memóriazavarról tanúságot téve kijelenteni:  az Erdélyi Magyar Néppárt készen áll polgári engedetlenségi akciókkal tiltakozni a karok létrehozását előíró kormányhatározat semmissé tétele ellen. Aljas, kétszínű nemzetpolitika.

Az én fejemben az összetartozás nem ildomossági alapon működő, budapesti távvezérlésű imperatívusz kérdése. Az új egység nem a magyar nemzettársak megsemmisítének mindent felülíró, kizárólagos cselekvési terve. A nemzeti alap pedig végképp nem azt jelenti, hogy a pálya széléről káromkodva szidjuk a gyepen szaladgálókat.

Kedves romániai magyar nemzettársaim! Bízom benne, hogy nincs szükségük Orbán Viktor és talpnyalóinak utasításaira ahhoz, hogy magyarnak érezzék magukat Erdélyben. Az etnikai alapon működés szükséges, de nem elégséges feltétel. A kétszínű retorika viszont lealjasít azoknak a szintjére, akik eszközként akarnak felhasználni arra, hogy a Fidesz még egy jó ideig hatalmon legyen Magyarországon. Ehhez én nem kívánom se a nevemet, se a szavazatomat adni.